Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-02 / 231. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1995. október 2., hétfő' Miért azt büntetik, aki jóhiszemű, és miért ússza meg a csaló? A kézenfekvő megoldás Megint a földműveseken csattant az ostor. Kiderült ugyanis, hogy Békés megyében fiktív cégek árultak gáz­olajat, s a vételről hamis számlát állítottak ki. A minder­ről mit sem sejtő termelők annak rendje módja szerint kipengették az olaj vételárát, aztán elballagtak az adóhi­vatalhoz, hogy az őket törvényesen megillető áfát a számla ellenében visszaigényeljék. Időközben, az adóellenőrzés során kiderült, hogy a gáz­olajat értékesítő cégek hamis számlákat állítottak ki, to­vábbá a felkutatott olajfor­galmazó társaságok alapítói­nak egy része sem létező személy. Az APEH a fantomcégek számlája alapján visszaigé­nyelt adót az áfa-törvény megszegése címén most visszafizetteti a termelőkkel. Kamatostul! A forgalmi adó, megte­tézve adóbírsággal és kése­delmi pótlékkal elérheti akár az egymillió forintot is. Ráa­dásul, amíg ilyen tartozása van a földművesnek, addig semmiféle költségvetési tá­mogatásra nem jogosultak, illetve a számlájukra befolyó összegeket az adóhivatal a tartozás fejében levonja. Érthető az adóhatóság ál­láspontja is: miért bíbelőd­jön olyan reménytelen do­loggal, mint egy nem létező cég felkutatása, amikor sok­kal kézenfekvőbb a nála nyilvántartásban szereplő gazdálkodót elővenni? Ám a hatóságnak is meg kellene értenie, hogy a vásárlók nem rohanhatnak minden egyes számlával a Cégbíróságra, megtudni, a cég, amelytől vásároltak, valóban létezik- e? És vajon miért vitatták volna a számla valódiságát, alakiságát? Egyáltalán, mi­ből sejthették volna, hogy akitől vásároltak, legálisan működik-e? Az APEH lépése jogilag nem kifogásolható. Moráli­san annál inkább. A fejlet­tebb demokráciákban ugyanis elsősorban azt bün­tetik, aki visszaél mások jó­hiszeműségével, aki törvény­telen számlákat ad ki, aki félrevezeti a hatóságot, aki jogtalan haszonra tesz szert. Egyszóval: a csalókat. Nem pedig azt, aki kéznél van. Újvári Gizella «* Határidők cégvezetőknek Október 5.- A tejtámogatás igénylése;- a jogi személy felelősségválla­lásával működő gmk-k járulék- befizetése a felelősséget vállaló gazdálkodó szervezetnek;- a bevont betegbiztosítási iga­zolványok megküldése az ille­tékes MEP részére. Október 6.-A megyei (fővárosi) földmű­velésügyi hivatal tájékoztatása a mezőgazdasági szövetkezet tagi kölcsöneinek összegéről. Almasűrítmény exporttámogatása 1995. szeptember 20-án lépett hatályba az 1994. évi hazai ter­mésből gyártott almasűrítmény exportjához nyújtott interven­ciós támogatásról szóló 34/1995. (IX. 15.) FM rendelet. Az 1995. szeptember 20. és no­vember 19. közötti időszakban a tavalyi termésből 29,900 tonnás keretig összesen 400 millió forint összegű támo­gatásra pályázhatnak az Alma Terméktanács tagjai, valamint azok a feldolgozók, akik/ame- lyek 1994. augusztus 20. és 1995. május 31. között almasű­rítményt exportáltak. Speciális követelmény, hogy csak azok a feldolgozók pályázhatnak, akik írásos nyilatkozattal csatlakoz­tak az Álma Terméktanácshoz (és az visszaigazolta a csatlako­zásukat), és az almasűrítmény­hez alapanyagként vásárolt ipari léalmáért felvásárlási árként áfával vagy a kompenzációs fel­árral együtt az 1994-95-ös év­ben kilónként legalább 8,50 fo­rintot fizettek. A kilogrammonként 13,50 forintos támogatás igénybevéte­lének feltétele, hogy a gazdál­kodók a kiszállított mennyisé­gek összesítésével, a kiszállítá­sokról kiállított Egységes Vá­máru-nyilatkozat eredeti példá­nyának bemutatásával és egy másolati példány benyújtásával az exportálás tényét igazolják az Alma Terméktanácsnál. Ä ter­méktanács összesíti a támoga­tási kérelmeket, majd javaslatá­val együtt megküldi az FM Ag­rárrendtartási Hivatalának (ARH), amely értesíti a jogosul­takat a részükre megállapított támogatásról. Az érintettek az ARH értesítésének kézhezvéte­létől számított 15 nap múlva igényelhetik a támogatást a nyomtatványboltokban besze­rezhető 33-as számú igénylőlap 11. sorában agrárpiaci támoga­tásként a székhelyük szerint ille­tékes elsőfokú adóhatóságtól, a 232-90190-5526 számú ADIRA Agrárpiaci Támogatás folyósítás számláról. T ehergépkocsi-közlekedés korlátozása A 111/1995. (IX. 21.) Korm. rendelet értelmében az 1996. jú­nius 1-jétől augusztus 31-ig szombaton 7 órától vasárnap 22 óráig, állami ünnepeken és munkaszüneti napokon ugyan­ezen időben nem közlekedhet­nek a magyar közutakon a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegnél nehezebb teher­gépkocsik, vontatók és ezek pótkocsijai. Privatizációs mérleg A privatizációs szervezetek augusztus 31-ig összesen 49,2 milliárd forint bevételre tettek szert az idén, miközben a kia­dások elérték a 49,6 milliárdot. Ez állapítható meg az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Informatikai és Vagyon- nyilvántartási Ügyvezető Igazgatóságának legfrissebb adataiból. A vagyon értékesítéséből és hasznosításából 40,2 milliárd (készpénzben 34,2 milliárd) forint, a bevételek 81,8 száza­léka származott. Ebből 14,4 milliárd forintnak megfelelő összeg devizában folyt be. E- hitel és a hozzá kapcsolt rész­letfizetés konstrukciójában 2,9 milliárd forint érkezett. A társaságoktól 4,9 milliárd forint osztalék jutott az álla­mot képviselő tulajdonosi szervezeteknek. Az egyéb be­vételek elérték a négymilliár- dot. A privatizációs szervezetek a közel ötvenmilliárd forintos kiadásból 9,2 milliárdot köz­vetlenül, osztalék gyanánt to­vábbi 4,6 milliárdot fizettek be e költségvetésbe. Külön jog­szabály szerinti tartozásaikra 14.9 milliárd forintot fordítot­tak. A reorganizációra 5,4 milli­árdot, garanciális kötelezettsé­gekre 2,5 milliárdot juttattak. A kárpótlási jegyek bevonása 11.9 milliárd forintos kiadást jelentett. A vagyonkezelés költségei meghaladták a 2,9 milliárdot, saját működési költségeik pe­dig a 2,4 milliárd forintot. ARANYHAL BEFEKTETÉSI JEGY Hozamgarancia Folyamatos hozzáférhetőség Adókedvezmény Élhet, mint hal a vízben Horogra akad, amikor csak akarja Ezzel nem úszik el a nyereség Ha azt hiszi, hogy három kívánságot csak egy mesebeli aranyhal képes teljesíteni, akkor téved. A Magyar Hitel Bank ARANYHAL Befektetési legye ugyanis három olyan előnyt kínál Önnek, amelyek együtt eddig csak a mesében léteztek: Évi 30%-os induló hozam, amit a Magyar Hitel Bank garan­tál. Ám ha a Befektetési Alap teljesítménye meghaladja ezt a szintet, úgy a nyereség még ennék is nagyobb lehet. Az ARANYHAL Befektetési Jegyet bármikor visszaválthatja, így könnyen hozzájuthat pénzéhez. Emellett adóked­vezmény igénybevételére is jogosít, anélkül, hogy pénzét hosszú távra le kellene kötnie. Az adókedvezmény tovább növeli a Befektetési Jegy hozamát, így az Ön nyeresége akár az évi 38%-ot is elérheti. Részletesebb információért hívja a 266-5045 telefonszámot, vagy érdeklődjön a forgalmazási helyeken, a Magyar Hitel Bank fiókjaiban. Kaposvár, Széchenyi tér 7 Telefon: 82/317-840 ' Siófok, Kele u. 1-3. Telefon: 84/313-233 Tab, Kossuth Lafos u. 61. Telefon: 84/320-803 BEFEKTETÉSI JEGY MAGYAR HITEL BANK RT Az államkötvények vételi és eladási árfolyamai 1995. szeptember 29. kötv. nettó vételi árf. % nettó eladási árfolyam % felh. kamat % 1995.09.29. eladási árf.-hoz tartozó hozam % 1995/B 97,60 97,98 1231 27,89 1996/A 82,87 85,23 12,43 32,21 1996/B 94,53 95,45 11,99 29,74 1996/C 93,67 94,71 11,08 30,16 1996/F 91,20 92,75 6,47 3130 1996/H 93,89 9536 11,44 31,26 1996/K 94,64 96,94 9,54 32,29 1996/0 98,13 100,64 8,49 32,23 1996/P 97,84 100,82 8,49 32,23 1997/C 79,80 8237 9,29 32,07 1997/D 98,00 100,00 23,88 1997/L 98,50 100,50 5,43 1997/E 99,00 101,00 1,02 1997/H 88,02 91,22 8,56 31,88 1997/J 99,00 101,00 933 1997/K 99,00 101,00 5,25 1997/S 99,00 101,00 9,74 1997/T 98,18 100,82 6,12 32,17 1997/U 97,84 100,94 6,12 32,17 1997/V 98,21 101,75 3,74 31,71 1997/W 97,83 102,23 3,74 31,71 1997/X 100,00 102,00 0,87 1998/A 97,00 99,00 18,01 1998/D 98,00 100,00 12,35 2000/B 98,50 100,50 10,41 2000/C 97,50 9930 3,31 2005/C 98,00 100,00 3,96 Az MNB az árfolyamok napközbeni változtatásának jogát fenn­tartja. Az államkötvényeket bruttó árfolyamon forgalmazzuk. Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + az esedékesség napjáig felhalmazott ka­mat. A megjelölt árfolyamok max. 5 Mó Ft névértékű kötvény vételére, illetve 20 Mó Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettsé­get. Az államkötvényeket az MNB Somogy Megyei Igazgatóság for­galmazza, ahol részletes információt nyújtunk az érdeklődőknek. (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4., tel.: 82/419-411, fax: 82/412-959).

Next

/
Oldalképek
Tartalom