Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-24 / 249. szám

1995. október 24., kedd SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 7 Ötvenhat idézése ünnepelve, tüntetve Tömegdemonstrációk a demokrácia játékszabályainak megtartásával FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE mány mondjon le, távozzon a pénzügyminiszter és az MNB elnöke, vonják felelősségre a privatizációs csalárdságok vét­keseit. A demonstráció után a tömeg egy része a televízió elé, egy kisebb csoport pedig a rádióhoz vonult, követelve, hogy a 12 pont hangozzék el adásban. Ezt a tévé elnöke megtagadta, a rá­dió előtt rendőrkordon állta a tüntetők útját. Für Lajos, az MDF elnöke Győrött kijelentette: a jelenlegi kormány megbukott, az ország érdeke az lenne, ha mihama­rabb távozna. Ezt a Demokrata Fórum kizárólag alkotmányos keretek között képzeli el. G. Nagyné Maczó Agnes, a parlament kisgazda-párti alel- nöke - egyes radikális meg­mozdulásokra utalva - kijelen­tette: a hatalom, amely ilyen szélsőséges nézeteknek teret enged, saját szélsőségeseiről akarja elterelni a figyelmet. Orbán Viktor, a Fidesz el­nöke hangoztatta: a polgári pár­tok összefogására van szükség, hogy a csalódott ország ne a mindent felforgató radikalizmus, hanem az újrakezdés sikert ígérő lehetősége felé forduljon. Giczy György, a KDNP el­nöke arra figyelmeztetett: küzd- jünk azért, hogy a közöny baci- lusa ne roncsolhassa szét ’56 ha­gyományát. * * * Hétfőn a fővárosban a Kom­munizmus Üldözöttéinek Szö­vetsége rendezésében a Bem téren volt gyűlés - mintegy 1000-1500 fő, jórészt a Magyar Népjóléti Szövetség fiataljai­nak részvételével. A tüntetők radikális jelszavakat sakndálva vonultak a térre, ahol elhang­zott: a KÜSZ rendkívüli állapot bevezetését követeli. Az ’56-os forradalom emlé­keit, a köztársaság kikiáltá­sának jelentőségét idézték, s a 39 évvel ezelőtti történelmi események mai tanulságait körvonalazták a hét végi há­romnapos ünnep rendezvény- sorozatán a különböző állami, párt- és civil szervezetek. Csurka nemzeti ellenállásra, polgári engedetlenségre szólított fel FOTÓ: FEB/HAJDU ANDRáS Hétfőn az állami zászló felvo­nását követően a Rákoskeresz­túri új köztemetőben az ’56-os hősök és mártírok emléke előtt tisztelgett az állami vezetés. Kovács László külügyminiszter beszédében egyebek közt kije­lentette: „Nem öröksége 1956 azoknak, akik az ünnep kapcsán veszélybe sodorják a demokrá­ciát, a jogállamiságot, és szélső­séges eszmékkel bemocskolják az emlékezést.” Mécs Imre, a parlament honvédelmi bizott­ságának elnöke arról szólt, hogy a forradalom nem sértett jogokat, nem rekesztett ki sen­kit - s ez 1956 igazi üzenete. Az önkény áldozatainak em­léke előtt Horn Gyula minisz­terelnök, Gál Zoltán házelnök és Kovács László tisztelgett. A Parlamentben magas ki­tüntetésekkel honorálták a kü­lönböző területeken kimagasló teljesítményt nyújtó személyi­ségeket. Gál Zoltán köszöntő szavaiban kitért arra: a kor­mány úgy döntött, hogy kiegé­szíti a forradalomban igazoltan részt vettek nyugdíját 25 000 forintra. A MIÉP Őszi Nyitány címmel meghirdetett vasárnapi kor­mányellenes tüntetésén, a buda­pesti Szabadság téren Csurka István pártelnök mintegy 25 000 ember előtt mondott beszédében a kormányzattal szembeni nem­zeti ellenállásra és polgári enge­detlenségre buzdított. Mint mondta, a kormánynak mennie kell. Magyarországon pénzügyi Tisztelgés a 301-es parcellánál a mártírok emléke előtt A Corvin közi tüntetők egy csoportja fotó: feb/hajdu András diktatúra működik; a hatalomnak az a célja, hogy megtolje a nép tudatát, amely így bármilyen uralmat elfogadna és kiszolgálná az idegeneket, a „betelepítendő- ket”. Szabó Lukács, a párt alel- nöke a külföldön tartózkodó Göncz Árpádról szólva kijelen­tette: „világíttassa át magát és maradjon ott, ahol van”. A tö­meg átvonult a Parlament elé, ahol közfelkiáltással elfogadta a MIÉP 12 pontba foglalt követe­léseit, köztük azt, hogy a kor­Göncz Árpád köztársasági elnök tévéinterjúja Az országbékességet akar 1956 szellemiségéről, a mai ünneplők megosztottságá­nak okairól beszélt Göncz Árpád köztársasági elnök szombat este a televízióban. A forradalom 39. évfordulója kapcsán Göncz Árpád hang­súlyozta: 1956 annyiféle volt, mint ahányan részt vettek benne. Iskolázottságától, la­kóhelyétől, pillanatnyi státu­sától függően mindenki más­ként élte meg. A majdnem két hét csodálatos ereje éppen az volt, hogy egységbe tudta ol­vasztani érzelmileg, indulati- lag az országot. Ez az időszak elmúlt, a résztvevők nagy há­nyada börtönbe került, a töb­biekre rákényszerítették a fe­ledést, ’56-ról nem lehetett beszélni. Az elmúlt öt évben az ’56- os szervezetek gomba mód szaporodtak, sokuk részt vett a napi politika alakításában, s látni lehetett, nincs egység. Eszközzé vált ’56, megosz­lottak a vélemények, rárakó­dott az évek terhe, ettől meg­tisztítani gyakorlatilag nem lehet. Az a nemzedék, ame­lyik végigcsinálta, a pátoszára emlékszik, de ezt a pátoszt feltámasztani lehetetlen. Az utcai demonstrációkkal kapcsolatban az elnök kiemel­te: bármilyen rosszkedvű az ország, békességet akar. Ter­mészetesen érdeket védeni, gyülekezni bárkinek joga van, ez a demokrácia joga. A ren­det megbontani, az országot nyugtalanságban tartani fele­lőtlenség. Több pénz, több kiadás Megkezdődik a honvédség erőteljes átalakítása Fájdalmas „műtétekre” is sort kell keríteni a honvéd­ségnél, ha okosan akarnak gazdálkodni 1996-ban a tárca rendelkezésére álló 79 milliárd forinttal - derül ki a jövő évi költségvetési tör­vénytervezet számaiból. Az 1995-ös pótköltségvetéshez képest 6,8 százalékkal nagyobb az előirányzott összeg, ám a 79 milliárdból tízet a HM-nek saját bevételeiből kell előteremtenie. A haderő átalakításának ré­sze egy legalább 18 százalékos létszámcsökkentés (a tiszthe­lyetteseket és a szerződéses ka­tonákat nem érinti), valamint a szervezeti felépítés megváltoz­tatása. A felszabaduló forráso­kat a későbbi haditechnikai fej­lesztésre csoportosítják át. A hivatásos katonák 15 szá­zalékos illetményemelésre, a közalkalmazottak 1996. au­gusztus 1-től ennél kisebb bér­emelésre számíthatnak. A NATO békepartnerségi programban való részvételre a honvédelmi költségvetésből 790 millió forintot különítenek el, 40 százalékkal többet, mint tavaly. Az átalakítás eredménye­képpen néhány év múlva ki­sebb, de ütőképesebb honvéd­ségünk lesz. Takács Technikai felszereltségben európai színvonalon Ez aHáz már nem az a Ház A törvényhozás feltételeinek biztosításáért végzett tevé­kenysége elismeréseként tegnap a Köztársasági Ér­demrend Középkeresztjét kapta dr. Soós Tibor, az Or­szággyűlés főigazgatója. A demokrácia egyik alapin­tézménye, a mai parlament jó­szerével csak küilemében ha­sonlít rendszerváltás előtti önmagához - mondja a Ház működésének első számú fele­lőse. Feladatait jól jellemzi, hogy míg azelőtt az Országgyűlés évente néhány napot ülésezett, '90 óta - a téli, és a nyári szü­netet leszámítva - piénumon és bizottságokban szinte folyamatosan tanácskozik.- A törvényhozás nagy­üzeme állandó készültséget követel a Ház több száz főnyi apparátusától - mondja Soós dr. S e láthatatlan „seregnek” helyt kell állnia akkor is, ha - mint gyakori - reggeltől késő éjszakába nyúlnak az ülések. Szerencsére, techni­kai felszereltségében a ma­gyar parlament ma már az európai élvonalba tartozik, s a háttérintézmények, osztá­lyok is megfelelnek az in­tenzív törvényhozás kihívá­sainak. Nem fordulhat elő, hogy technikai okok, „hát­térzavarok” akadályozzák, késleltessék a honanyák, honatyák munkáját. (Újvári) Életveszélyben a megégett férfi Még mindig nincs hír arról, ki lehetett az a 40 év körüli a nő, aki szombat este Budapesten - italozás közben, a vita hevében - felgyújtott egy 26 esztendős férfit. K. István - akit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba - foglalkozására nézve festő, és egy üdülő ki­festésére kötött megállapodást a tulajdonossal. A helyszínen iszogatott az azóta is körözött személlyel, aki lakkbenzinnel leöntötte, majd fölgyújtotta. A fiatalembert a Honvéd Kórház­ban ápolják, plasztikai műtétek sorát végezték rajta. Dr. Marczel Zsolt ügyeletes orvostól hétfő este megtudtuk, hogy a beteg eszméleté­nél van. Állapota életveszélyes, minthogy test­felületének egyharmada - feje, nyaka, mell­kasa, mindkét karja - megégett. Környezetszennyezés a Rábán Átszakadt Sárvárnál a Rába holtágán egy kőgát, és mintegy 15 ezer köbméternyi szennyezett víz került a folyóba szombatra virradóan. Az ok a sárvári cukorgyár szennyvíztisztító rendszeré­nek egyik tározótavi töltés szakadása volt. Fel­tételezések szerint a szennyezés bejuthatott ugyan a Dunába, de mértéke nem számottevő. Vitorlázógép tragikus balesete A nagykanizsai sportrepülőtéren vasárnap délután két vitorlázó repülőgép éppen iskola­köröket tett mintegy 6Ö0 méteres magasság­ban, amikor az egyik váratlanul veszített re­pülési magasságából és a másik gépnek ütkö­zött. Az ütéstől a repülő dugóhúzószerű zu­hanás után egy erdei irtáson a földbe csapó­dott, és mindkét pilótája szörnyethalt. Az első vitorlázógép pilótájának sikerült kényszerle­szállással földet érnie. A tragédia okát és kö­rülményeit még vizsgálják. Százéves férfi Újkígyóson Századik születésnapján ünnepelték idős Sódar Mihályt vasárnap a Békés megyei Újkígyóson - előbb a római katolikus templom szentmiséjén, majd családi körben. A kígyósi parasztembert két fia, hat unokája, kilenc dédunokája és egy ükunokája köszöntötte. A szép kort megélt férfi vendégei közt volt egy 102 éves rokon is. Többen puccsot emlegettek a HOKOSZ rendkívüli közgyűlésén Az elnökre nem, a paktumra igen A Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének (HÖ- KOSZ) szombati rendkívüli közgyűlése nem fogadta el az elnökség beszámolóját a tandíj ügyben a kormánnyal kö­tött megállapodásról. 47-en szavaztak a beszámoló ellen, 34-en mellette és 8-an tartóz­kodtak. Ezzel nemet mondtak a kormányrendelet módosítására is. A szavazás után Szabó László elnök és öt alelnök le­mondott tisztségéről. A debreceni, a gödöllői, a soproni és. a szombathelyi képviselők kijelentették, hogy nem kívánnak alaptandíjat fi­zetni, mert nincs semmi ga­rancia arra, hogy az alaptandí­jat a későbbiekben nem emeli a kormányzat.- Mi nem veszünk részt elv­telen vitában, mert továbbra is elutasítjuk az alaptandíj befi­zetését, szemben azokkal, akik korábbi döntésükkel el­lentétben most már szeretnék elfogadni a megállapodást - mondta a debreceni Orbán Ba­lázs, aki társaival kivonult a teremből. A pécsi és a szegedi diá­könkormányzatok többsége szintén elvtelennek és etikát­lannak tartotta, hogy a köz­gyűlés az elnökség lemondása után ismét visszatért a korábbi napirendi pontra. Véleményük szerint valójában puccs történt az eddigi HÖKOSZ-vezetőség ellen, amelyet lényegében a budapesti egyetemek diák- képviselői hajtottak végre. A közgyűlés a kormánnyal kötött megállapodást 44 sza­vazattal 10 ellenében és né­hány tartózkodás mellett tu­domásul vette, illetve egy ki­egészítéssel elfogadta. Észe- rint jövőre az alaptandíjból származó bevételeknek az egyes felsőoktatási intézmé­nyekben kell maradniuk. A fórum az egy fő kivételé­vel lemondott elnökség he­lyére négytagú ügyvezető tes­tületet választott. A HÖKOSZ november 11- én tartja következő rendkívüli ülését, amelyen a kormányzat­tal folytatandó tárgyalásokra javasolt, tandíj szabályozással kapcsolatos elgondolásokról döntenek. A tisztújító közgyű­lést december 20-ra tűzték ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom