Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-18 / 245. szám

1995. október 18., szerda SOMOGYI HÍRLAP HIRDETÉS 11 Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, segesdieknek a Masterfil és a Nyomda dolgozóinak, akik drága hitvestársam, édesapánk, testvérem, nagyapánk CSONTOS LÁSZLÓ temetésén résztvettek és mély gyászunkat együttérzésükkel, virágaikkal enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család "Véget ért a szenvedésed, szívedben nyugalom, Miénkben kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagyanyánk, anyósom GELENCSÉR LUKÁCSNÉ kadarkúti lakos, életének 83. évében elhunyt. Temetése október 18-án, ma 11 órakor lesz a Mikei úti temetőben. Előtte gyászmise. Gyászoló család t "Virághalom borítja sírod, amit a sok szerető szív adott." Ezúton fejezzük ki hálás kö- szönetünket mindazoknak, akik ID. DEBITY FERENC temetésén részt vettek, együttér­zésükkel és virágaikkal gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszö­netét a kiterjedt rokonságnak, a Megyei Hadkiegészítő Parancs­nokságnak, katonatársaknak, ba­rátoknak, ismerősöknek, falube­lieknek és mindazoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, FILÓ LAJOS ny.á. honv. főtörzsőrmester temetésén részt vettek, virágaik­kal, együttérzésükkel gyászunk­ban osztoztak. A gyászoló család t Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik' felejthetetlen ha­lottunk ÖZV. KALAMÁR JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, virágaik­kal és együttérzésükkel gyászunk­ban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejthe­tetlen halottunk, ID. GADÁCSI KÁROLY temetésén részt vettek, virágaik­kal, koszorúikkal gyászunkban osztoztak. A gyászoló család "Véget ért a szenvedésed, Szívedben nyugalom, Miénkben, kik itt maradtunk, El nem múló fájdalom." Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. VINCZE ISTVÁN somogyvári lakos életének 84. évében csendesen elhunyt. Temetése október 19-én 15 órakor lesz a somogyvári temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család "Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől. Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok, De mivel nem így történt, ezért búcsúzok mindenkitől, Akik ismertek és szerettek. Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, hogy MELÓ SÁNDOR Nagybajom, Templom u. 24.sz. alatti lakos, 64 éves korában, hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése október 18-án, ma 11 órakor lesz a nagybajomi temetőben. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édes­anyám, nagymamánk, HIDEG KÁLMÁNNÉ Taubert Katalin 81 éves korában elhunyt. Teme­tése október 20-án, pénteken 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család f Fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGY MIKLÓS kaposkeresztúri lakos (Húskom­binát volt dogozója) 49 éves korá­ban elhunyt. Temetése október 20- án, pénteken fél 11 órai gyászmi­se után 11 órakor lesz a kapos­keresztúri temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS JÓZSEFNÉ Tancsák Erzsébet Kaposvár, Móricz Zs. u. 31. sz. alatti (volt szentgáloskéri) lakos 64 éves korában, súlyos betegség után elhunyt. Temetése október 20-án, pénteken 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. ULRICH JÁNOSNÉ Kaposvár, Szigetvári u.101. sz. alatti lakos életének 67. évében elhunyt. Temetése október 20-án, pénteken 14.30 órakor lesz a ka­posvári Keleti temetőben. A gyászoló család t Minden külön értesítés helyett mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy SZEKERES KÁROLY volt rádpusztai lakos életének 49. évében elhunyt. Temetése októ­ber 18-án, ma 15 órakor a balatonboglári temetőben lesz. Bátyja és családja t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÖJTÉ PÁLNÉ Báliké Mária Kaposvár, Erkel F. u. 8. sz. alatti lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése október 20-án, fél 1 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Minden külön értesí­tés helyett. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. BALOGH IMRÉNÉ volt látrány-péntekhelyi lakos, életének 68. évében elhunyt. Te­metése október 19-én (csütörtö­kön), 14 órai gyászmisét követően lesz a látrányi temetőben. Gyászoló család INGATLAN KAPOSVÁRON 600 n-öl zártkerti ingatlan épülettel reális áron eladó. Ér­deklődni a 82/311 -644/188-as telefonon munkaidőben, vagy Kaposvár, Gárdo­nyi G. u. 71. (98194) A SÁNTOSI Szarkahegyen lugas­rendszerű szőlő, présházzal, pincével, felszereléssel eladó. Tel.: 82/319-575, este 82/370-162. (98067) BALATONI eladó villákat, régi típu­sú falusi házakat keresünk. Tel.: 85/ 351-947. (96763) BOLDIZSÁR ügynökség ajánlata: Kaposvári belvárosi családi házak, tég­la-gázos lakások, nagy választékban. Kaposvár, Anna u. 7. 82/312-089. (98149) CSOMBÁRDON (Somogy megye) 3 szobás családi ház haláleset miatt sürgősen eladó vagy kaposvári 1,5 szo­básra cserélhető. Telefon: 88/424-971. (98020) HARKÁNYI Szieszta Club Hotelban 1 szobás teljesen felszerelt lakrész örö­kös üdülési joga eládó. Tel.: este 82/321- 520. (97410) HETESEN családi ház eladó. Ár 4.1 MFt. Hetes, József A. u. 7. Tóth Imre. (98153) JUTÁBAN ötszobás étkezős két fürdőszobás családi ház, melléképület­tel eladó. Lakást beszámítok. Tel.: 82/ 319-082. (97886) KAPOSVÁR Arany u. 6.sz 1,5 szo­bás, gázos lakás eladó. Érdeklődni 17 után, Lipcsei. (98201) KAPOSVÁR belvárosában a Somssich P. utcában, téglaépületben, 2 szobás, gázos, telefonos, 57 m2-es, fel­újított lakás eladó. Tel.: 82/320-430. (97730) RÉSZLETRE is Balatonmárián 3 szo­bás, 2 szintes iker nyaraló (tégla) eladó. Kocsit is beszámítok. Tel.: 06/30/460- 749. (98162) KAPOSVÁR, 48-as Ifjúság út 38. sz. III. em. 51 m2-es 1 +2 félszobás téglaépü­let lakás eladó. Tel.: 82/312-717,17óra után. (97590) KAPOSVÁRON a Béke utcában mgfszt-i 2 szobás erkélyes, telefonos, parkettás, felújított öröklakás eladó. Tel.: 82/319-643. (97652) KAPOSVÁRON 3000 m2 panorámás építési telek eladó, autót beszámítok. Tel: 82/318-601.(98028) KAPOSVÁRON az ÉNY-i városrész­ben vennék 1-1,5 szobás, egyedi gázos, összkomfortos lakást II.emeletig. Tel.: 82/319-011/184, napközben. (98190) KELEVÍZI telefonos 6 ha földterület, lóistállók, épületek eladók. Tel,: 94/310- 202. (97121) LENGYELTÓTIBAN azonnali beköl­tözéssel eladó 3 szoba összkomfortos családi ház, csere is érdekel. Érdeklődni 16 óra után Mohácsi u. 10. (97375) MARCALI központjában 2 szoba, er­kélyes lakás eladó. Tel.: 85/314-385. (98207) MARCALI, Berzsenyi u. 5. sz. II. emeleti 2 szobás lakás eladó. Tel.: 85/ 312-402. (98217) MESZTEGNYŐI félkész családi ház szoc. pol. lehetőséggel eladó. Tel.: 94- 310-202. (97116) NAGYATÁDON 2 szobás, 48 m2-es IV. em. lakás az Aradi úton eladó. 82/ 351-923. H-p 17-20-ig. (97823) ÖSSZEKÖLTÖZŐK, vállalkozók! Kaposfüreden a főút mellett 600 n-öles telken 200 m2 alapterületű tetőteres, szuterinos, 2 garázsos, raktáros, telefo­nos családi ház ipari árammal eladó. Ajánlatokat 98098 számra a kiadóba. (98098) KAPOSVÁRON a Virág u. 14/a alatt I.emeleti, erkélyes, 2 szoba-hallos, tele­fonos lakás (tégla) garázzsal, azonnal beköltözhetően eladó vagy budapestire cserélhető. Tel.: 82/314-862, 17 után. (98066) SZŐLŐSGYÖRÖK Gárdonyi u. 33.sz szoba-konyhás ház eladó. (98186) TENGŐD, Petőfi u. 63. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni a 84/321-634 telefo­non. (98204) JÁRMŰ AWIA hosszúplatós TIR-es, 1990-es, ponyvás 600000 Ft-ért eladó. Tel.: 06- 30/463-375. (98232) DÁCIÁT, Olcitot, Arót veszek. Hely­be megyek. Tel.: 06-30/469-010. (97717) EDIT Autóügynökség eladó autókat keres! Kaposvár, Fő u. 87. Tel.: 82/319- 000.(98150) ELADÓ Fiat Ritmó 83-as benzines egy év műszakival. Irányár 280000 Ft. Lengyeltóti, Tompa M. u. 1. (98230) FIAT FIORINO 1990-es, 1100 cm3 eladó. Irányár: 610 E Ft. Marcali, Ber­zsenyi u. 102. Tel.: 85/313-849. (98171) FIAT Ritmo D 82-es, 96. augusztusig műszakival eladó, Polski Fiat 126-ot beszámítok. Irányár: 190 E Ft. Tel.: 85/ 345-272. (98253) KARAMBOLOS (hátul) Fiat Regatta 75 S 86-os eladó. Vogel János, Hács, Fő u. 15. (98233) LADA 2107 eladó. Tel.: 82/314-744. (98068) OLTCIT 2,5 éves, világoskék eladó. Irányár: 250 E Ft. Böhönye, Csokonai u. 18. (98109) LADA Niva 88-as eladó. Tel.: 16 órá­ig 82/319-250, 16 óra után 82/320-114. (98223) OPEL Ascona 1,3 83-as hengerfej és ugyanitt Fiat 132-es motor, alkatrészek eladók. Memye, Vöröshadsereg u. 5. Ifj. Sándor. (98254) OROSZ vagy román gyártmányú gép­kocsit vennék. Telefon: 06-1/277-7763 vagy 06-30/447-282. (96553) PEUGEOT 205 XAD 1,8 D tehergép­kocsinak vizsgáztatva eladó. Tel.: 82/ 321-983.(98049) PEUGEOT 205 Junior 89-es, piros eladó. Kaposvár, Bocskai u. 22. (98102) VW Golf 1.5 D 5 ajtós, kiváltó állapot­ban eladó. Kaposvár, Vöröstelek u. 2/a. (98285) PEUGEOT 305 GT személygépkocsi (benzines) és AVIA teherautó eladó. Ér­deklődni 15 óra után Kaposvár, Sigray u. 11. Füle. (98133) RENAULT 18 kombi 82-es, friss mű­szakival eladó. Kaposmérő, Dózsa Gy. u. 53. Tel.: 82/313-300/105. (98172) RENAULT 21 Nevada kombi, dízel, 6 éves eladó. Tel.: 06-30-468-377. (98210) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estől. Telefon: 06-30/440-110. (95777) TRABANT 1.1 megkímélt, jó műsza­ki állapotú, garázsban tartott eladó. Irány­ár: 280 E Ft. Tel.: 82/311-563. (98134) TRABANT 601 86-os, jó állapotban eladó. Tel.: 82/320-992; 06-30-467-193. (98107) TRABANT 85-ös jó állapotban eladó. Tel.: 85/310-536. (98218) TRABANT Hycomat 86-os; VW Golf 1,5 D, 5 ajtós eladó. Tel.: 06-30-464- 858.(98073) VOLKSWAGEN LT. dízel 88-as áron alul eladó. Telefon: 06-30/463-375. (97936) VW POLO 88-as, 1300-as, dízel, jó állapotban eladó. Tel.: 82/317-623. (97843) ZASTAVA 10 éves, Fiat Unó 1.3 dí­zel motorral eladó 265 EFT-ért. Autót beszámítok, esetleg cserélek. Tel.: 06- 30/560-914. (98228) ZASTAVA GTL 1.1 -es 1984-es, friss műszakival, vonóhoroggal szép, esztéti­kus állapotban eladó. Irányár: 185000 Ft. Kaposvár, 48-as Ifjúság út 17.1. lph. III/l. Tóth. Tel.: 82/318-682. (98202) ÚJ GÉPKOCSIK a legolcsóbb áron vásárolhatók pld: Suzuki Sedan 1.3 GLX-C 1200000 Ft, Ford Escort Club 1.4 1400000 Ft. To­vábbá minden Magyarországon forgal­mazott új gépkocsi hasonlóan kedvező áron megrendelhető. Tel.. 06-30-472- 469. (98008) MAI MŰSOR Kaposvár Szivárvány du. 5 és 7: A LÉNY (am., 16.) Televízió Budapest 1 5.30: Gazdatévé. 6.00: Nap-kelte. 9.05: A Faller család. 9.35: Tízórai. 12.05: Gazdasági ábécé. 12.15: Welcome to Hungary! 12.45:Telepakk. 15.20: Repe­ta. 16.25: Topmodell. 17.00: Kapcsolj be! 17.45: Egyház, társadalom, kommu­nikáció. 18.15: Üzlet. 18.30: Hogy is van ez? 19.00: Gyereksarok. 19.30: Híradó. 20.15: Csak nézünk, mint a moziban... 22.25: Pókháló. 0.10: BBC-híradó. Budapest 2 15.55: Mit ér az ember, ha vidéki? 16.10: Az én dzsungelkönyvem. 16.30: Zöldbéka. 17.05: Lyukasóra. 18.00: Kör­zeti híradók. 18.13: Magyarország ma. 18.55: Don Quijote. 20.25: Mindent vagy semmit! 20.25: Real Madrid-FTC. Baj­nokok Ligája labdarúgó-mérkőzés. 21.15: Híradó. 22.30: Objektív. 23.05: Kékpercek. 23.10: Mona Lisa tizedes. Duna Tv 8.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: Szippancsok. 14.35: Helikon. 15.05: Mozaikvilág. 15.20: A Forsyte Saga. 16.10: Kép és valóság. 17.00: Héléne és a fiúk. 17.30: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: Ecce homo, Homolka. 19.35: Ahogy kell. 20.00: Régiók. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Mar­seillaise. 23.20: A jövő öröksége. HBO 16.30: Beetlejuice. 17.00: Egyről a kettőre. 17.30: Falcon Crest. 18.30: Érett­ségi buli. 20.10: Börtöntőzsde. 21.45: Szemfényvesztés. 23.30: A pusztító. Osztrák Tv 1 6.00: Fantasztikus történetek. 6.25: Gyerekeknek. 13.00: Confetti-tévé. 14.05: Tenisz. 15.40: Az Enterprise űr­hajó. 16.25: Baywatch. 17.10: Egy rém rendes család. 17.35: Arany lányok. 18.05: Tenisz. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 0.05: Bambino in fuga. 1.25: Is­métlések. 4.40: Gorilla. Osztrák Tv 2 9.05: Ismétlések. 12.25: A színhely. 13.10: Garamba, az elefántok. 14.00: Jog a szerelemre. 14.25: A győztes csa­pat. 15.10: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Schiejok. 17.05: Isten hozta Ausztriá­ban! 19.00: A tartományok ma. 19.30: Híradó. 20.00: Oldalpillantások. 20.15: Rosamunde Pilcher: Nyár a tengeren. 22.00: Híradó. 22.30: Testvérháború. 23.20: Ifjúsági magazin. 0.15: Pink Floyd. 0.40: Andrew Roachford koncertjéből. 1.35: Klipéjszaka. Műholdprogramok PRO 7 4.50: Ismétlések. 8.10: A Waltonok. 10.20: 24 óra. 12.00: Kemény, de szívé­lyes. 13.00: Remington Steele. 14.00: Kiesbauer-show. 15.00: A mi kis far­munk. 16.05: Rajzfilmsorozatok. 17.55: Családi ügyek. 18.25: Alf. 19.00: Grace. 19.30: Hírmagazin. 20.15: Titkos szen­vedély. 22.10: A szexualitás magazinja. 23.00: Ammanuelle titka. 0.35: Ismétlé­sek. SAT 1 12.00: Szerelemhajó. 13.00: Trapper John főorvos. 14.00: Áz Enterprise űrha­jó. 15.00: MacGyver. 16.00: Menj az egészre! 17.00: A Partridge család. 18.00: Ilyen az élet! 19.00: Híradó. 19.30: Sze­rencsekerék. 20.15: Egy bajor rügen szi­getén. 21.15: Krimitangó. 23.05: A légy. RTL Plusz 11.30: Családi párbaj. 12.00: Pont 12. 12.30: Arany lányok. 13.00: Gyilkosság a hobbija. 14.00: B„rbel Sch„fer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.30: Egymás közt. 18.00: Egy rém rendes család. 18.30: Exkluzív. 18.56: Híradó. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Labdarúgás. 23.15: Koschwitz-show. Rádióműsor Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 8.10: Műsor­szemle. 8.30: Mindennapi tudomány. 8.40: Paragrafus. 9.05: Napközben. 11.05: Lemezbemutató. 11.35: Anno... 12.00: Déli krónika. 12.30: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvény­Építkezők, burkolok figyelem! Októberi csempevásár Kaposváron a ROBERTO Csempediszkontban. Első osztályú csempék 940 Ft/m2 akciós áron! Mosdók, WC-k mindenféle színben, raktárról, azonnal. Kaposvár, Cseri u. 5. Tel.: 82/423-083 (98111) KAPOSVÁR ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ bérletes üzemeltetésre 3 éves időtartamra meghirdeti a Szentgáloskéri 52. sz. italboltot A pályázatokat október 24-ig kérjük leadni ÁFÉSZ Kaposvár, Baross Gábor. u. 8. címre. ^ Bővebb felvilágosítást a § 82/310-515 telefonon s Pravda József osztályvezető ad. könyv. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Gyülekezeti énekek tára. 13.30: Dicsér­jétek az Urat! 14.05: Öt perc a Rádióról. 14.10: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Anno... 15.05: Beszéljük meg! 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.25: Kapcsol­juk a 33-es stúdiót. 17.05: Magyaror­szágról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.36: Anno... 20.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórujm. 23.05: Emléke­zetes rádióelőadások a zenéről. 0.15- 4.20: Éjfél után. Petó'fi rádió 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.10: Magán- klinika. 8.20: Rivaldafényben. 9.10: Háló. 9.15: Sok hűhó... 10.00: Zene-szó. 12.00: Nóták. 13.15: Eszpresszó. 14.00: Délutáni valcer. 16.47: Korhatár nélkül. 17.15: Mágnes. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Drogambulancia. 19.03: Zeneközeiben a magnósok. 20.00: Rá­diószínház. 20.40: Jazz. 21.10: Manap­ság... 21.15: Sport. 22.20: Sok hűhó... 23.03: Sporthíradó. 23.10: Záróra. 0.15- 4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódi­um. 10.05: Talált tárgy. 10.55: Operaslá­gerek. 11.40: Országok, tájak zenéje. 12.05: Hangverseny délidőben. 14.05: Anno... 15.00: Kamarazenekarok felvételeiből. 16.05: Az én zeném... 16.40: Hitélet és történelem. 17.00: Ka­marazene. 18.05: A magyar zene évszá­zadai. 19.15: John Foster Black Dyke Mills Band operaátiratokat játszik. 19.35: Budapesti Zenei Hetek. 21.40: Hang­szerszólók. 22.13: Hírek. 22.18: Opera­téka. 23.00: Éjszakai jazzklub. 0.05: Szá­zadunk zenéjéből. 2.03: Az éjszaka ze­néje. Somogy rádió 5.30: Jó reggelt! 9.00: Hírek. 9.10: Délelőtt: aktualitások, információk sok zenével. 10.00: Hírek. 10.10: Női maga­zin. 11.00: Hírek. 11.10: Kilátások. 12.00: Hírek. 12.10: Zene délidőben. 13.00: Krónika. 13.30: Deutsche Welle. 14.00: Zenés délután. 15.00: Hírek. 16.00: Hírek. 16.10: Zenei újdonságok. 17.00: Hírek. 17.10: Lurkó. 18.00: Hí­rek. 19.00: Krónika. 19.20: Sport. 19.30: Mese. 20.00: Adászárás. Juventus rádió 6.00: Szabó Zoltán. 10.00: Barabás Zoltán. 14.00: Kiadói óra - Emi Quint. 15.00: Szabó Tamás. 19.00: Kívánság- műsor. 20.00: Szegő Tibor. 21.00: Word Chart Show. 24.00: Bánki Árpád. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Dél-dunántú­li hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hírek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00, 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8.15: Sporthírek. 8‘30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyel­ven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, 11.30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklassziku­sok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek magyar nyelven. 14.30: Hírek horvát nyelven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: Közlekedési informáci­ók. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Mű­sorzárás. A műsor folyamán rendszeresen hall­hatnak közérdekű információkat, ripor­tokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kelle­mes, jó zenével fűszerezve. City rádió 8.00: Siófok és környéke. 8.30: Rá­hangoló. 9.20: Kalendárium. 10.10: Délelőtti magazin. 15.30: BBC hírek. 16.00: Családlátogatás. 18.00: Kíván­ságóra. 19.00: Levezető. Hálás CIPŐ. CSIZMA és pxlr:i minőségű IICIIA VÁSÁR (-vállfás és kilós-) Kaposváron a Latinka művelődési házban október 19-én, csütörtökön! Nyitva: 9-17 óráig (94016) Intézmény megvételre AJÁNL különbejáratú, 3 részből álló, 65 m2-es, földszinti -üzlet vagy iroda célra alkalmas helyiségeket Kaposvárott, a Domus Áruház körzetében. Telefon: 82/317-962, 310-589 du, ill. 13-400 telex V ________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom