Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-14 / 242. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. október 14., szombat Őszi lehalászás a fonyódi tavakon partközeiben ilyen esetben horgászati tilalmat kellene elrendelni a telepítés miatt 500 méteres sugarú körben legalább 7-10 napig. Erre most nincs szükség. Egyébként a Balatonra kötelezően előírt telepítés az idén 250 tonna hal. Galabár Lajos fonyódi területvezető igen elégedett volt a 120 mázsával, mert az első napon örülnek a 60-70 mázsának is. Miközben szorgalmasan mérte a műanyag kasokat, megizzadtak, akik hordták a 40-50 kilókat, s lihegve mondták be a méretet. Odébb a fehér köpenyes, csizmás halászok tapintásra, ránézésre pontosan megbecsülték a halak súlyát: az 1 kiló 20 dekásnál nagyobb megy exportra, a 80-120 dekás belföldre. Reggel hétkor vetették ki a hálót a halágy végében - ez egy keskeny tószakasz -, aztán 12 ember húzta a két partról. Papp József főhalászmester csónakkal követte; ha valami gond adódik a hálónál, intézze. Utána ő kezelte az emelődarus gépet, s szákkal merítgette a hálóban fickándozó halat. A piros pontyot kellő tisztelettel visszadobták: évtizede úszkálnak ilyenek itt a tavakban. Már szeptember végén megkezdték a 2. számú tó leeresztését, a vizet Ordacsehinél szivattyúval emelik át és visszakerül a Balatonba. Szakái Tamás elmondta: a tóba juttatott nem megfelelő minőségű víz után A fonyód-zardavári 133 hektáros tórendszer második taváról a héten 120 mázsa halat halászott le a balatoni halászbrigád. A három tóból összesen 150 tonna halat, zömmel pontyot, kisebb részben harcsát, csukát, süllőt és amurt vesznek ki. A marcali telelőbe szállítják, s onnan kerül exportra, illetve a hazai piacra. A Balaton közepén ugyanakkor telepítettek: 20-40 dekás, két- nyaras pontyot - a tó közepén leállított kompról. Szakái Tamás, a Balatoni Halászati Rt termelési igazgatója szerint ez a megoldás a halak és horgászok érdekét egyaránt szolgálja. A LANG RÓBERT FOTÓI bírságot fizetnek, ezért változtattak a korábbi gyakorlaton, vagyis nem egyszerre halásszák le a 2-és, 3-as tavat, így az utóbbinak a vize nem a Balatonba kerül. Büszkén említette azt is, hogy itt, a fonyód-zardavári tavaknál négy ember dolgozik egész évben - ilyenkor segít csak a balatoni halászbrigád -, és jelentős értéket termel. 250 forint egy kiló hal piaci értéke, 150 tonna már jelentős bevétel. A tervek szerint Fonyódnál októberben végeznek a lehalászással. Gáldonyi Magdolna Andrassew Iván mernyei „peremkirálysága” Három méter publicisztika — Itt, Mernyén érzem jól magam. Ez az a földrajzi pont a világon, ahol otthon vagyok. Minden ideköt, mert itt nevelkedtem, de rettentő szomorúsággal tölt el a romlás. Amikor idejövök, szembesülni kell az idővel. A fák régen nem ilyenek voltak; megette őket a savas eső. Egyre ritkább a park... Andrassew Iván író, újságíró mondta ezt a mernyei napokon, amikor kötődéseiről kérdeztük. — Tizenkét évesen költöztünk el — folytatta. — A legfogékonyabb időszakomat töltöttem anyám szülőhelyén. Nagyapám állatorvos volt, s amikor elváltak a szüleim, nagyszüleim idehoztak. Nagyanyám most is itt lakik. Memyéről Budapestre, később Esztergomba kerültem; a ferencesek neveltek. — Mennyire általános, hogy egy újságíró nem elégszik meg a napi penzummal? Novellás- kötetet ad ki, s kézügyességét is próbára teszi. Most használhatatlan tárgyaiból nyílt kiállítás. — Én kipróbáltam magam. Nemcsak fa-, hanem agyagszobrokat is készítettem. Az anyaggal való foglalkozás teljesebbé teszi az életemet. A nyelv, a szó is anyag. Sokat foglalkozom a nyelvvel, mint anyaggal. Ha az ember teljes életet akar élni, akkor nem árt, ha kipróbálja a különböző anyagokat. Harminckét éves voltam, amikor a gyerekeimmel leültem a kályha mellé. Éreztem, hogy egy fej nő ki a kezemből. Nem is tudtam abbahagyni, mert olyan csodálatos az alkotás öröme. Ha a fa, az agyag 10 éves koromban kerül a kezembe, valószínűleg szobrász lettem volna. Úgy szeretek dolgozni, hogy reggel elkezdek írni, aztán elmegyek egy kicsit fával vagy agyaggal dolgozni, szőnyeget tervezni. Az a baj, hogy ma már erre egyre kevesebb idő jut. Életem első konyhájába vettem egy modem gáztűzhelyet, kenyérpirítót, NDK-robotgépet. Sőt odáig merészkedtem, hogy egy szovjet mikrohullámú sütőt is vásároltam részletre. Lett egy szolid, de inkább igénytelen, fehér konyhabútorom is. Amikor minden készen volt, megálltam a konyha közepén és rájöttem: van egy csomó használati tárgyam, de egyiket sem lehet szeretni. Ezért úgy döntöttem, hogy abba a környezetbe, amelyikben a legtöbbet tartózkodom, ahol a legtöbb emberrel beszélgetek — mert magyar vagyok és konyhalakó fajta —, kellenek olyan tárgyak is, amelyek semmire sem használhatók, de lehet őket szeretni. Nekiálltam farigcsálni, fúrni, koptatni, pörkölni, smirglizni, viaszban füröszteni szegény fadarabokat. — Közben pedig jöttek a kötetek... — Én nem tudom szétválasztani, hogy mit írok, novelláskö- tetet, publicisztikát vagy filmet. Ez a dolgom, azért csinálom. — A legutóbbi, a Peremkirályság milyen élmények alapján íródott? — Annyira rögzült bennem ez a vidék, hogy amikor írok, akkor is ezt a környezetet látom. Nem a gyerekkoromat írom le, hanem a mernyei élmények vetületét. De az emlékeim még nem tisztultak le. — A Vasárnapban és a Hócipőben is olvastuk írásait. Készül-e új kötet? — Abba akarom hagyni az újságírást; most a film foglalkoztat. Megkértek arra, hogy az Éretlenek című szappanoperát én írjam. Azért vállaltam el, mert Dettre Gábor amerikai filmrendező is, akinek apja Kaposváron volt orvos, felkért arra, hogy csináljunk együtt egy filmet. Még nincs meg a pénz rá, de hamarosan elkezdjük. Közben pedig — jó előtanulmányként — írhatom a szappanoperát. Úgy érzem: ezt a műfajt is meg lehet tanulni. — Mit jelent az írás? — Most már egyre inkább kényszermunkát. Az a tragédia ebben, hogy ha meg akar élni az ember, egy idő után iszonyatos mennyiséget kell produkálnia. Néha lemérem, mekkora anyagokat adok le hétfőnként. Előfordul, hogy a számítógépen 3 méter 20 centimétemyi publicisztika jön ki. Félek, hogy ez már a romlás maga. Nem lehet becsületesen ilyen tömegben újságot írni. Elveszett az emberek érdeklődése. A független publicisztikára ma nincs igény. A választások előtt hihetetlen árucikk volt a publicisztika. Korábban nem gondoltam, hogy ennyire gazdasági műfaj az újságírás és ennyire eszköz az újságíró. A választások előtt az egyik laptól gyakran telefonáltak reggel 9- kor, hogy 12-re írjak azt, amit akarok. Most ugyanannál a lapnál, ha valamit ők kémek, hat hét az átfutási idő. — Milyen gyakran jön Somogyba ? — Elég ritkán. Évente kétszer. Most viszont újra jó volt találkozni Harangozó Ferivel, aki festő, és Kántor Lacival, a híres táncművésszel. Egy osztályba jártunk, és ők voltak a legjobb barátaim. Ritka, hogy egy falusi osztályból kikerül egy jó festő és egy jó táncos. — És egy újságíró-író. Lőrincz Sándor Az egyszerűség művésze A fa él, ebben kételkedni botorság is lenne. Ámde, ahogy a fa a kivágás, az effektiv elhalás után, a megmunkálást követően szilszobrokként, diódom- borművekként és bukszus-be- rakásokként kel életre, ehhez a mágiához, varázslathoz, művészethez, nevezze ki-ki, aminek akarja, csak kevesen értenek. Nagy Ferenc 75 éves tabi fafaragó szobrászművész ért hozzá. Istenadta tehetséggel, ösztönösen. Mágusnak, persze, azért magam sem nevezném, ez a fogalom tőle, az ő egyszerűségétől, természetességétől is igen távol állna; mi sem idegenebb műveitől, mint a hókuszpókusz, a nyakatekert elvonatkoztatás. Ez ügyben egyébként akár irigyelhetnénk is, mert Nagy Ferenc körül megállt az idő. O állította meg azzal az energiával, szellemmel, amivel munkái készülnek. Nagy Ferenc nem modem, ha tetszik, ódivatú ember, és ezt csak azért merem ennyire egyértelműen mondani, mert erre a legbüszkébb. Jó értelemben vett idejét-múltsága ugyanis az alkotásaira lefordítva nem jelent mást, minthogy amit ő megözvegyült parasztasszonynak formáz, az egyszerűen csak egy megözvegyült parasztasszony, nem több, és nem kevesebb. És ahogy azzá lesz, az mesteri, a fájdalom, az elesettség csak úgy sugárzik róla, szinte hallani a siratóasszonyok jajszavát. Nagy Ferenc, korszerű megfogalmazással élve, nemzeti, konzervatív érzelmű ember. És itt most mindenki hesse- gesse el magától a polgári jobboldal pártos rövidítéseit. Mert nem erről van szó, hanem arról, amit a szavak önmagukban mondanak. A tabi fafaragónak ugyanis nem tegnap óta fontosak a mondavilág alakjai, számára ez a kenyeret, a vizet, a levegőt jelentette mindig. Árpád pajzsra emelése, a Csodaszarvas, a Vérszerződés, Csaba királyfi a csillagösvényen — címek abból a dombormű-sorozatból, amelynek darabjait a tabi galériában látható kiállítás őrzi. És amelyeknek láttán Czine Mihály azt mondotta: „Gyönyörűt láttam, magyar vésővel faragott magyar arcokat. Áldassék Nagy Ferenc!” Nemkülönben lelkes sorokat vetett a tárlat életében immár harmadik naplóba Göncz Árpád, amikor nyáron elvetődött a kisvárosba, és megcsodálta a magfaragásokat, reliefeket, körte, piszpáng és bukszus ékszerdobozokat, és a népi szokásvilágot megörökítő életképeket. Rendhagyó portré, köszöntő ez, vállalása szerint nem is akart más lenni. Nincsenek benne szám- és évszámhalmok, pedig a háromnegyed évszázadnyi életből lehetnének jócskán. Ám izgalmasabb az Átilla, Róma előtt. Domborművön dolgozik a kés, a hunok arcáról lassan-las- san eltűnik a fölösleg. És a fa életre kel. Balassa Tamás Atilla Róma előtt című domborművén dolgozik Nagy Ferenc
