Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-02 / 231. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP VELEMENYEK 1995. október 2., hétfő Utat az autópályának, de nem minden áron! A beruházó társulás a gigei iskoláról Kirekesztés? A Somogyi Hírlap szeptember 16-i számában Bonyodalmak a tabi kollégium körül címmel megjelent cikkben a leendő szomszédok arról nyilatkoztak, hogy félnek. Félnek a fiúktól. Félnek tőlünk. Kár, hogy a cikkben a diákok véleményét nem kérték ki, mert a következőket mondtuk volna el: Mi sem vagyunk mások, mint kortársaink. Most is frekventált helyen lakunk a Kossuth Lajos utcában. A jó emberi kapcsolat, a tolerancia, a humánum számunkra is érték, de elutasítjuk a kirekesztésre törekvést, az előítéletet, a félelem- és feszültségkeltést. Emberi körülmények között szeretnénk tanulni, hogy jó szakemberek lehessünk és nem mellékesen jó szomszédok. Kiss József, a diáktanács elnöke Akárpótláskára A nágocsi faluházban megtartott földárverésen saját tulajdonú kárpótlási jeggyel nem vehetem részt, mert nem vagyok nágocsi lakos, és nem Nágocson vették el a földet. Ezt tudomásul is vettem, mert a törvény ezt így mondja ki! A licitálást levezető a licitálás előtt kijelentette, hogy csak a saját jogon kárpótoltak vehetnek részt a liciten. Ezzel szemben magam láttam, hogy az utcán vásárolt kárpótlási jegyekkel részt vehettek a liciten, és sajnos, nyertek. Az ügy hátterében állítólag egy ügyvéd áll. Tudni szeretném, hogy a Magyar Köztársaságban ez hogy fordulhat elő? Heinbacker Sándor Miklósi. Petőfi u. 13. A Somogyi Hírlap szeptember 25-i számában jelent meg Berkes László balaton- földvári polgármester Utat az autópályának című írása. Ehhez érkezett a következő válasz. Az M7-es autópálya építésének gondolata már a 70-es években felmerült. Mintegy 8-10 részletes terv készült, sok hatástanulmánnyal, változattal. Mindegyik Kőröshegyet, így a Déli Balaton-part legnagyobb (2671 ha) erdőtömbjét is északról tervezte elkerülni. Az Autópálya Igazgatóságnak már 1993-tól az volt a feladata, hogy egy, az ön- kormányzatokkal, szakhatóságokkal egyeztetett nyomvonalon az M7-es autópályát nemzetközi tenderre készítse elő. A tervezett autópálya Somogy megyei szakasza több helyen érint erdőterületet. A Za- márdi-Balatonszemes között 22,5 km-es szakasz kivételével a Kaposvári Erdőfelügyelőség már hozzájárult a szükséges erdőterületek igénybevételéhez, tehát támogatja az autópálya megépítését, de nem mindenáron! A fenti szakaszon a korábban tervezett nyomvonaltól — ahol az autópálya a településekhez közeli szakaszon egy 1500 méter alagútban menne, kisebb környezeti ártalommal járna, és amellyel az erdőfelügyelőség is előzetesen egyetértett — a balatonföldvári és a kőröshegyi önkormányzat merev ellenállása miatt el kellett térni a tervezőnek. A pálya nyomvonalát Kőröshegytől délre kellett áthelyezni. Ez a nyomvonal-módosítás 4,5 km-rel megnövelné a pálya tervezett hosszát, melynek költsége ezen a szakaszon több mint kétmilliárd forint kilométerenként. Az említett erdőtömbnek csaknem a közepén menne keresztül (két kisebb viadukttal), emiatt 50 hektár erdőt kellene örökre kiirtani, további 50 hektár kiszáradna — a hatás- tanulmány szerint. A Kőrös- hegy-Balatonföldvár közötti völgyben egy 1800 méter hosszú völgyhidat kellene építeni, melynek 29 pillére 50-85 méter magasan vinné a 37 méter széles autópályát. Ez tájképrombolással, zajjal stb. járna. A többletköltségek (emelt beruházás, emelt autópálya díj) nemcsak a helybelieket, de mindannyiunkat érintene. A cikkben írottakkal ellentétben a Kaposvári Erdőfelügyelőség döntésekor pontosan a többség érdekeit — olcsóbb, rövidebb, környezetkímélőbb megoldás — tartotta szem előtt. A helyi kisebbség akadályozta meg a többség cselekvési szándékát, amikor a nyomvonal módosítását kérte, és nem volt hajlandó kompromisszumra. A témában általam augusztus 23-án összehívott egyeztető tárgyalás sem eredményezett közeledést. Az alagutas megoldás sem az emberekre, sem az üdültetésre nem hatna kedvezőtlenebbül a völgy-hidasénál. Elfogadhatónak tartom, ha egyes önkormányzatok helyi érdekei, elképzelései nem egyeznek a térségi tervekkel, azokat vitatják, azok ellen tiltakoznak. Nem tartom azonban elfogadhatónak Berkes Lász cikkének kioktató hangú véleményét, melyben egy jogszerűen — az 1961. évi VII. erdőtörvény 9. paragrafusa alapján — eljáró erdészeti szakhatóság I. fokú határozatát támadja, csak azért, mert az nem egyezik az általa képviselt testület elképzelésével. A Kaposvári Erdőfelügyelőség nem „szűk erdészeti lobby”, hanem a Földművelésügyi Minisztérium dekoncentrált erdészeti szakhatósága, mely törvényes jogkörben járt el az ügyben, egy utolsó esélyt adva a józan, szakszerű mérlegelésre. A polgármester tudja, hogy az államigazgatási eljárás szabályai szerint a határozat megfellebbezhető, a hozott döntés megváltoztatható, de csak megalapozott, jogszerű érvekkel és nem egyéni véleményekkel, amit az Autópálya Igazgatóság meg is tett. A II. fokon eljáró Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti Hivatala nyilvánvalóan ágazati felelőssége alapján fog dönteni az ügyben. Berkes László polgármester levelére nem a vita kedvéért, hanem csak azért kívántam válaszolni, hogy az olvasó teljesebb körű tájékoztatást kapjon az M7-es autópálya építésével kapcsolatos gondokról. Nádas József, a Kaposvári Erdőfelügyelőség igazgatója Szeptember 27-én Kongó iskola Gigében címmel cikk jelent meg a Somogyi Hírlapban. Ahhoz, hogy az olvasó tájékozott legyen, célszerű a másik felet is meghallgatni. Röviden, csak a lényegesebb pontokat érintve szeretnék a tényeket közölni. A gigei önkormányzat képviselő-testületi döntésének megfelelően 1994. március 21-én kötött szerződést generál kivitelezésre az N-EP Magasépítő Bt-vel (Kaposvár, Bem u. 26/a), 2 millió 350 ezer 625 forintos átalányáron. A műszaki átadás-átvétel 1994. augusztus 16-án kezdődött, és 1994. augusztus 22rén fejeződött be. A műszaki átadás-átvétel időpontjában üzembe helyezést gátló körülmény nem volt. A szakhatóságok a műszaki átadás-átvételhez hozzájárultak. Az átadást követő hónapban a parketta burkolat károsodott. Az új testület és polgármester többszöri kérés után 1995. március 6-án fogadott bennünket a kivitelezővel, ahol rögzítettük a garanciális, szavatossági hiányosságokat. Akkor szóban a polgármester kérte, hogy késleltessük a kijavítást, mert üzemképesség esetén üzemeltetési gondokkal küzde- nének. Erre való tekintettel intézkedéseket tettünk, de nem sürgettük a hiányosságok megszüntetését. Júliusban a polgármester a munkálatok elvégzését sürgette. A generál vállalkozó többszöri egyeztetés ellenére sem reagált a hiányosságok kiküszöbölésére, ezért a helyreállításokat saját költségünkön kezdtük meg. A javítással járó költségeket saját eszközeinkből biztosítottuk azzal, hogy azokat jogi úton fogjuk a kivitelezőtől behajtani. A munkálatokat az üzemeltetést gátló körülmények megszüntetésére korlátoztuk, és ezek a műszaki átadáskor meglévő üzemelésre alkalmas állapot megteremtését célozták. A fűtési rendszert új biztonsági. vezetékkel láttuk el, a szétolvadt, tönkrement kazán- berendezéseket kicseréltük. Kértük, hogy a rendszer biztonságos üzemeltetése érdekében nevezzenek ki egy fűtőt, akit a rendszer kezeléséről kioktatunk. Ettől a polgármester azzal az indokkal zárkózott el, hogy a fűtés nem fog üzemelni. Elkezdtük a felpúposodott parketta burkolat helyreállítását, s az ebédlőben új burkolat készült. A nagyteremben a bontott parkettát — gondos tisztítás válogatás után — kívántuk lerakatni. A terem aljzatának feltisztítása után a polgármester és a képviselő-testület a munkálatokat leállította, a kivitelezés folytatását nem engedélyezte. Amennyiben az épület rendszeres fűtése, szellőztetése nem lesz megoldva, az épület állaga romlani fog. Miután a társulásunk segítségét nem fogadták el, 1995. szeptember 21-én a társulási együttműködési megállapodást felmondtuk. Úgy érzem, dolgozni, hibát elhárítani csak azokkal lehet, akikben megvan az együttműködési és a kompromisszumkészség. Várkonyi Csabáné Somogy Megyei Önkormányzatok Beruházásszervező Társulata Megjelent a Kiskegyed Konyhája legújabb száma! Morzsák a tartalomból:- Elkábítjuk és elcsábítjuk- Mákos sütemények- Határtalan ízek: Izland- Gyerekzsúr könnyedén- Nyereményjáték értékes díjakkal- Maros Gábor a konyhában- 30 családi recept 500 Ft alatt Kiskegyed Konyhája - Igazi társ a főzésben! Keresse az újságárusoknál! (96250) <*VAR INTERN FENYŐ FÁRÉSZÁRU, TETŐANYAGOK Szelemen, szarufa, tetőléc bitumenes zsindely, fólia, ácsvasalat Műszárított lambéria PARKETT SZEGÉLY Tolóajtó görgő, sín, Elzett zárak, kilincsek ajtó-ablak vasalat. Franciaágy és heverő vasalat. Farostlemezek és faforgácslapok. Bútorfrontok konyhához, beépített szekrényhez, HETI AJÁNLAT: *** Csiszoló papír, ékszíj** Faáru Telep Tel: 423-219 Kaposvár, Kanizsai u. 581a Faiparosok Áruháza Tel.: 316-576 Kaposmérő, Rákóczi u. 78. (92046) Kapacitást vagy gyártócsarnokot KERESÜNK nyomástartó edények, kazánok és gépi berendezések gyártására! U NI WATT KFT. 1139 Budapest, Frangepán u. 12-14. Tel.: 1/140-9983 Vfax: 1/129-1411 (9S994)J A Megyei és Városi Könyvtár Kaposvár, Füredi utcai fiókkönyvtárában (Füredi u. 41.) 1995. október 4-5-6-án 8-18 óráig FÖLÖSLEGESSÉ VÁLT KÖNYVEINKBŐL kedvezményes könyvárusítást tartunk (96002) Vásározók, kereskedelmi cégek figyelem! Nagykanizsán, az "új" vásárteret bővítjük. Lehetőség van zárható épületek bérlésére, valamint további sátorhelyek kialakítására. Érdeklődni: Zrínyi út 4. Tel.: 93/317-316, 06/30/562-405. Jegyezzen a legjobból: ^ ÉVI 30-34% NETTÓ hozamot biztosító DISZKONT KINCSTÁRJEGY Futamidő: 3, 6,12 hónap, de lejárat előtt is felvehető, időarányos kamatfizetéssel. Államilag garantált, biztonságos befektetés. Magánszemélyeken kívül várjuk az önkormányzatok, cégek, szövetkezetek jelentkezését is. ÁÉF eng. szám: 70086-5/1995. g Jegyezhető: Cenzor Bróker, Kaposvár, Rákóczi tér 1. ö (Színházzal szemben) Tel.: 82/316-742 / Osztrák-Magyar Kft Kaposváron forgalmas helyen 30-40 m2-es üzlethelyiséget BÉRELNE! Tel.: 84/317-790. \V (96179)/ ÓRIÁSI ŐSZI MOTORFŰRÉSZ AKCIÓ AZ -nél! Kínálati árainkból: mÜl Husqvarna 40 59 OOfVFt 49 400 Ft Husqvarna 51 79J500 Ft 67 400 Ft Husqvarna 268 M 000 Ft 82 320 Ft STIHL MOTORFŰRÉSZEK -10%-os árenoedménnvel-10 000 Ft-os tartozék ajándékcsomaggal ~ Cím: ERDŐGÉP KFT. § KAPOSVÁR, Cseri u. 20. Telefon: 82/319-422, 82/422-284 MAGYAR NEMZETI BANK • SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁG » DISZKONT-KINCSTÁRJEGY-AUKCIÓK EREDMÉNYE 1 hó 3 hó 6 hó 12 hó szept. 26. szept. 27. szept. 21. szept. 22. Aukción értékesítendő menny. Mó Ft 1.000,00 8.000,00 12.500,00 10.000,00 Benyújtott ajánlatok Mó Ft 1.696,26 11.684,55 29.765,54 32.250,21 Elfogadott ajánlatok Mó Ft 1.000,00 8.000,00 12.500,00 10.000,00 Maximális hozam (%) 29,99 30,78 33,27 33,46 Minimális hozam (%) 28,50 30,10 33,00 33,42 Átlagos hozam (%) 29,64 30,54 33,09 33,42 Aukció átlagára (%) 97,7827 92,9426 85,8704 75,0540 A következő 1 hónapos (október 3-iki) lejáratú diszkont kincstárjegy aukcióra aukciós ajánlatot a megelőző aukción kialakult átlaghozamhoz viszonyított plusz-minusz 1% pontos sávon, a 3 hónapos (október 4-iki) aukcióra plusz-minusz 0,5% pontos sávon, a 6 hónapos (október 5-iki) lejáratú és a 12 hónapos (október 6-iki) lejáratú aukciókra pedig plusz 0,1%, mínusz 1% pontos sávon belül nyújthatnak be az ajánlattevők. Részletes tájékoztatást a Közgazdasági és bankellenőrzési osztály munkatársai nyújtanak. (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. Tel.: 82/419-411, fax: 82/412-959) ___________________________________________________________________________________________________________(96307)