Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)
1995-09-08 / 211. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 1995. szeptember 8., péntek Tizenöt millió forintot nyertek a környezetvédelmi alapból Csatomaprogram Lellén a jövő évi állami céltámogaKözösségi ház épül Csurgón Még ebben az évben tető alá kerül, május végére pedig elkészül a csurgói közösségi ház. A városközpont leendő impozáns épületén ezekben a napokban a második szint támpilléreinek falazását végzik. Ez, valamint — a háttérben a polgármesteri hivatal látható képünkön fotó: Balassa tamás Gazdag program, tűzijáték, népünnepéllyel Startra kész marcali expo Számítástechnika Szemesen A balatonszemesi általános iskolában szeptembertől tanórai keretben foglalkozhatnak a számítástechnikával a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos diákok, és a fakultatív angol nyelv- oktatást is kínálják a hetedik, nyolcadikosoknak. A programban kiemelten szerepel Latinovits Zoltán 60. születésnapjának megünneplése, illetve készülés a millecentenáriumra. Telek-kínálat Balatonlellén Két helyen is kínál telkeket a balatonlellei önkormányzat: az Úszó utcában a MÓL területéhez kapcsolódó 800 négyzetméteres területet. A Kossuth utca 85. mögött, valamint a volt kenyérüzem területén sorházas beépítéshez ajánl telkeket. Keresettek a réztermékek Folyamatos a megrendelés a tabi Messing Kft réztermékei iránt. A korszerű fémöntő és -feldolgozó műhelyben jelenleg 12-en dolgoznak: elsősorban rézkilincseket, fogasokat, és függönykarnisokat gyártanak hazai piacra, de egyedi igényeket is kielégítenek. Ausztriába sárgarézből szállodaportára csengőt gyártanak, belföldi megrendelésre pedig antik fiókhúzó fogantyúkat. * Kölcsön a zalai a fiataloknak Két fiatal házaspárnak ítélt oda 50-50 ezer forint visz- szatérítendő kamatmentes kölcsönt legutóbb á zalai önkormányzat képviselőtestülete. A településen az idén módosították az első lakáshoz jutó fiatalok támogatásáról szóló rendeletet. Azt kibővítve kamatmentes visszatérítendő kölcsönt adnak a komfort nélküli lakás komfortosításához. Hagyományőrző cigány szakkör A kaposvári cigány kisebbségi önkormányzat támogatásával hagyományőrző szakkört indítanak a Pécsi Úti Általános Iskolában. A szakkör keretében, beás nyelvkönyv segítségével elevenítik fel a nyelvet. A cigány kisebbségi önkormányzat 71 ezer forinttal támogatja a hagyományőrző szakkör működését. Balatonlelle 15 millió forintos támogatást nyert a környezetvédelmi alapból a szennyvízcsatorna hálózat építésére. Ezzel az állami pénzzel 50 millió forintos program valósul meg, amelyre az önkormányzat 7,5 millió forintot tartalékolt az idei költségvetésében, illetve az érintett utcák — Arany, Hunyadi, Dobó Katica, Báthory, Gárdonyi, Szövetség, Berzsenyi és a Bethlen Gábor utca Arany utca felőli része — lakói portánként 100 ezer forintos hozzájárulást fizetnek tíz év alatt kamatmentesen. Szűcs László lellei polgármester elmondta, hogy már a tavasszal beadták a pályázatukat Horváth István, a nagyatádi mezőgazdasági szövetkezet elnöke a talajjavítással, ezen belül is a meszezéssel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatairól számolt be. Mint elmondta, 1990- ig folyamatosan elvégezték a gazdaság területén meliorációt, ezt követően azonban takarékossági okokból abbahagyták a meszezést. Ezt a kémiai talajjavítást azonban a termésátlagok folyamatos csökkenése miatt nem lehetett tovább kihagyni. Tavaly a szövetkezet pályázatot nyújtott be a minisztériumhoz, amit meg is kapott, így 496 (Folytatás az I. oldalról) Amúgy problémát jelent, hogy a szervezetten érkező német vendégek egy része pereli bíróságokon a küldő céget, mert míg ők 20-25 márkáért ígértek nekik szobát, a feketén vállalkozók 6-8 márkáért is adták már a magukét. Idén viszont jobb volt a közbiztonság, mint a tavalyi évben. tasra is, hiszen ilyen lehetőség idén nem adódott az önkormányzatok számára. Ez a szennyvízelvezetési program ugyanis Balatonlellén tervszerű, több éves következetes fejlesztés keretében valósul meg. Három esztendeje még a város területéneknek mindösz- sze 25 százaléka rendelkezett csatornahálózattal. Amint a jövő év július végére elkészül a most megkezdett munka, már 65-70 százalékkal dicsekedhet Balatonlelle. A lakossági építőközösséget szervezik, várhatóan szeptember végén meg is alakul. Az önkormányzat által kiírt kivitelezési pályázatra ez idáig hektáron tovább fólytatta a meszezést. Ennek hatására búzánál és napraforgónál és kukoricánál jelentősen javultak a termés- eredmények. Idén azonban már hiába pályáztak a földvédelmi alapra, az ígéretek ellenére támogatás nélkül maradtak. így önerőből mintegy 14 millió forintot költöttek az 1056 hektáros terület meszezésére, amelyből 4-5 millió forint támogatást vártak (volna) vissza. Hogy ez a befektetés mennyi idő alatt térül meg, nemcsak a támogatástól függ, hanem az adott növénykultúrától is. — Bár a költségeink nőnek, jövőre nem emelünk árat — mondta a vezérigazgató. — Kedvezményrendszerünket kiterjesszük, és ezt tanácsoljuk a többi vendégfogadónak is. Sajnos nem képződött annyi bevételünk, hogy az évi 40-60 millió forintba kerülő felújítási programot folytassuk, beruházásokat valósítsunk meg, de kihúsz vállalkozó jelentkezett, mindössze három helybéli. Egyébként, mint a polgármester megjegyezte, a város egészére készek a csatornázási tervdokumentumok, és megvan a képviselő-testületben a készség a program sikeres befejezésére. Ez azonban a városnak saját erőből nem megy, hiszen a lakosságot sem lehet az amúgy sem csekély 100 ezer forintos hozzájárulásnál magasabb ösz- szeggel terhelni. Lelle tehát idejében felkészült a kormány balatoni környezetvédő programjának megvalósítására, most már a. központi a költségvetésen a sor, miként támogatja az elvárásaival összhangban lévő helyi kezdeményezéseket. Gáldonyi Magdolna — Talajjavításról, tápanyaggazdálkodásról, vetéstervről ott nem érdemes addig beszélni, ahol a tulajdonviszonyok rendezetlenek — mondta Jäger János, a Kör Kft ügyvezetője. — Egyelőre az egy-két éves földhasználati szerződésekhez kell igazodni a beruházásoknál, a talajjavítás azonban addig sem szünetelhet. A földek kál- cium pótlására legalkalmasabb a cukorrépa feldolgozása során képződő, a kampány ideje alatt beszerezhető mésziszap, melyet a gazdasági társaság, mint kizárólagos forgalmazó szállít a gazdaságokba. Leopold Figl, a Kaposcukor Rt termelési igazgatója a mésziszap technológia fejlesztéséről tartott beszámolót, melyben ismertette a gyártás folyamatát, a mésziszap hatásmechanizmusát és tájékoztatott az új termék külföldi tapasztalatairól. Boldizsár Beáta sebb mértékben azért igyekszünk fejlődni; következő lépésünk például az Aranypart vizesblokkjait modernizáljuk. Az állam sajnos nem tartja rendben, karban a gazdasági környezetet. A Siotour szolgáltatásai szerintem nem drágák, igaz magyar pénztárcának manapság minden drága... Czene Attila Több mint száz kiállító jelezte részvételét a harmadik alkalommal megrendezendő marcali nemzetközi kiállítás és vásáron. A városi sportcsarnokban és környékén kétezer négyzetméteres fedett és sokezer négyzetméteres szabadtéri területen fogadják a hazai és külföldi cégeket, vállalkozókat. Az idén az önkormányzat önállóan, a Surján Rt részvétele nélkül szervezi a vásárt. Kruppai Győző vásárigaz- gató a magyar ipar és a magyar munkaerő támogatását tartja a vásár fő feladatának. A marcali expo, amely az üzleti kapcsolatok ápolására is jó alkalmat teremt, alkalmas a régió gazdasági összefogására, a kölcsönös érdekeken alapuló együttműködésre. A marcali vállalkozói iroda a hagyományoknak megfelelően a kiállításon való részvétellel is segíti a kisvállalkozókat: saját standján kedvezményes bemutató helyet kínál nekik. A kiállításon faipari, mű- anyagipari cégek is bemtatkoz- nak, s természetesen képviselik magukat a személygépkocsiforgalmazók is. Nem változik a belépőjegyek ára, s hatszáz személyes sátor várja — rossz idő esetén is — a kulturális rendezvények iránt érdeklődőket. Lesz énekkari találkozó, fellépnek népi együttesek, és a Budapest Ragtime Band. Az óvodás és iskolás gyermekek ingyen látogathatják a kiállítást és vásárt. Csütörtökön délután gazdaságpolitikai fórum lesz, amelynek vendége Suchman Tamás privatizációs miniszter. Marcali testvérvárosai is képviseltetik magukat. Itt lesznek a maroshéviziek és a künselsau- iak mellett orosz és horvát kiállítók is. A szeptember 21-24 között rendezett népünnepéllyel egybekötött kiállítás alkalmával üzemeket is avatnak. Ekkor adják át a német tulajdonú Ziehl- Abegg GmbH-t, és az éppen két esztendeje vívódó Frucade, legújabb nevén Mafru Kft-t. Ekkor nyitják meg a volt belső laktanya területén az elegáns svájci éttermet, és bemutatják a hazai és nemzetközi rendezvényeket befogadó, várhatóan a jövő tavaszra elkészülő díju- gartó pályát is. Csíky K. Erika Az idén 560 ezer turista keresett szállást a déli parton Kevesebb vendég a Siótoumál J~f* !\^ Heg- For bt heg-tor Hegesztés Technikai Szaküzlet Ajánlatunk az ön szakszerű munkájához:- Védőgázos hegesztőgépek, hegesztőtrafók- 6-12-24 V-os akkutöltők, indítók- Lánghegesztő felszerelések, oxigén, dissous, Co2 Argon palackok, kiegészítők, alkatrészek.- Hegesztőtömlők, munkakábelek, tartozékok.- Elektródák, hegesztő pálcák, Co2 huzalok, forraszanyagok. Légtechnikai eszközök a könnyebb munka végzéséhez.- Kompresszorok, légszerszámok.- Légtömlők, gybrscsatlakozók, faliszerelvények. Minőség a maradandó értékért. ■* Honda áramfejlesztők • Gen Set robbanómotoros hegesztő- és áramfejlesztők. • Schneider kompresszorok • UTP, Böhler, ESAB hegesztőanyagok. Értéktől, mennyiségtől függően kiszállítással! Kaposvár, Gróf Apponyi A. u. 8. Tel./fax: 82/312-725 Nyitva: hétfőtől péntekig 8-16 óráig Szoláriumgyár épül Kaposváron Kárász Gyula, a K-Gy Solar tulajdonosa Németországban él, ahol már 11 éve foglalkozik szoláriumstúdiók üzemeltetésével. — Amikor Magyarországon is szerettem volna stúdiót nyitni, és megnéztem a nyugati gépek vámmal, adóval terhelt árait úgy gondoltam, biztos olcsóbban ki lehetne hozni, ha itt gyártanánk őket. Egyéves tervezőmunka után elkészültek az első példányok, amelyekről kiderült: mintegy felébe kerülnek, mint a hasonló teljesítményű nyugati márkájú gépek. Sőt, ebben az árban már olyan apró extrák is benne foglaltatnak, mint az automatikus nyitás-zárás, vagy az időjelző digitális óra, ami az importgépekből hiányzik. A kedvező árkalkuláció után megkezdődött a sorozatgyártás. Ám a magyarországi jövedelmi viszonyok ismeretében az értékesítésre is ki kellett találni valamit, mert a még így „olcsón” is másfélmillió forintba kerülő szoláriumokból nagy mennyiséget eladni nem biztos hogy lehetséges. A külföldön már jól bevált, és nálunk is lassan meghonosodó franchise-rendszert választották. — Kitaláltunk egy komplett rendszert, amit Solisunnak neveztünk el. Ez egy kész stúdió, amit mi rendezünk be a saját gépeinkkel, de adjuk hozzá a teljes egyéb felszerelést is. A vállalkozónak nincs más dolga, mint üzemeltetni. Referenciaként csináltunk két saját szoláriumot, egyiket itt Kaposváron, s akit érdekel, megnézheti, s ha tetszik belevághat. Ehhez persze azért kell némi alaptőke. Egy átlagos, hét gépből álló stúdióhoz úgy hétmillió forint. A vállalkozónak kell biztosítani a helyiséget, amit a Solisun berendez. A gépeket megveheti a vállalkozó, de lízingelheti is, vagy akár a most üzletileg jól bevált tartós bérleti formát is választhatja. A rendszergazdák szerint jó üzlet. — A tapasztalatok szerint évi 20 millió forint körüli bevétellel lehet számolni, s mivel a stúdióüzemeltetés igazán nem költségigényes — csak az energiára és az alkalmazottakra kell áldozni — a befektetés gyorsan megtérülhet. Az érdeklődés egyébként nagy, így azt hiszem bejönnek a terveink. Ezek szerint három év múlva már ötven Solisun-min- tára készült stúdió működik az országban. S mivel tényleg jó üzlet, húszat mi magunk szeretnénk üzemeltetni. A fejlesztés sem áll le, hisz a gépeket átlag ötévenként ki kell cserélni, de mi kétévente új modellekkel szeretnénk megjelenni. Ehhez nem lesz elég a jelenlegi kapacitásunk, ezért két év alatt egy teljesen új gyártóüzemet építünk Kaposváron, ahol 70-80 embernek adunk majd munkát. Varga Ottó Kálciumpótlás cukorgyári mésziszappal a biztos termésért Föld, kellő védelem nélkül A biztonságos mezőgazdasági termelés egyik fontos előfeltétele a talaj mésszef való ellátása. Ennek hiányában romlik a termény minősége, lesavanyodnak a talajok, gazdaságtalanná válhat a termelés. Az utóbbi évek költségtakarékos gazdálkodásának következtében egyre több a mészben elszegényedett termőhelyek aránya a megyében, különösen Belső-Somogyban. Többek között ez is elhangzott tegnap Taranyban azon a szakmai tanácskozáson, amelynek a témája a kálcium trágyázás eredménye, és a mésziszap technológia fejlesztése volt.