Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)

1995-09-05 / 208. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. szeptember 5., kedd Alternatív kioktatás A magyarok nem hallgattak a miniszterre ________________HIRHATTER________________ S zarajevótól Genfig A hét végén Genfben tárgyalóasztalhoz ülnek az érdekelt felek, s az öthatalmi összekötő csoport külügyminiszterei, hogy kidol­gozzák a délszláv válság rendezésének keretét. Ez lesz a sokadik békepróbálkozás. Először 1992. februárjában tartottak nemzetközi konferenciát, a helyszín Szarajevó volt, ám a köztársaság jövőbeli státusáról nem sikerült megállapodni. Nem hozott sikert a pár hónappal későbbi, lisszaboni tanácskozás sem, ahol az etnikai tisztogatás beszünteté­séről fogadtak el felhívást. Az 1992. augusztusi londoni értekezle­ten kinyilvánították Bosznia határainak sérthetetlenségét. Az 1993. januári genfi tanácskozáson előterjesztett Vance-Owen-indítvány kantonokra osztotta volna Boszniát. A következő, Owén és Stoltenberg nevéhez köthető kezdeményezés 1993 nyarán három, emikai alapú miniállam laza konföderációját vázolta fel. Washingtonban 1994 tavaszán egy horvát-bosnyák ál­lamszövetségről írtak alá megállapodást, júliusban pedig a közvetítő csoport állt elő a terület 51:49 arányú megosztásának tervével, ame­lyet a mostani amerikai béketerv is felelevenít. Szegő Gábor Euroatlanti lehallgatások A Koreai Köztársaság először a német Siemensszel tárgyalt nagy sebességű vasútrendszer megvételéről, de a megrende­lést végül a francia vetélytárs kapta. A németek szerint azért, mert a franciák lehall­gatták a tárgyalásaikat. Az esetről hivatalosan ugyan senki sem nyilatkozik, ám nyűt titok, hogy a gazdasági hírszerzés ma élénkebb, mint valaha. A franciák tavasszal öt amerikait utasítottak ki gaz­dasági kémkedésért: az érin­tettek azon dolgoztak, hogy különböző minisztériumok­ban ügynököket szervezzenek be. Clinton elnök is ösztö­nözte a hírszerzésnek ezt a válfaját, amikor legutóbb a CIA központjában járt. Az Egyesült Államok állí­tólag azért lehetett sikeres a japán autópiac megnyitásáért folytatott háborúban, mert a CIA tájékoztatta az amerikai cégeket arról, milyen japán álláspontra számíthatnak a következő tárgyalási fordu­lón. A harcos franciák nyilván­tartásai szerint egyébként az országukban tevékenykedő nyolcvan amerikai ügynökből harminc álcázva működik: üz­letembernek, újságírónak, technikusnak adják ki magu­kat. Oroszország jelenleg „csak” ötven hírszerzőt fog­lalkoztat francia földön. Egyébként a gazdasági kém­kedést Moszkvában is kiemel­ten kezelik. A KGB négy utódszervezetének egyike foglalkozik ezzel - százezer munkatárssal. Heltai András A fekete eminenciás Colin Powell, a politikusok kedvence Pusztán homoszexuális haj­lamaik miatt továbbra is rend­szeresen rács mögé küld em­bereket a román igazságszol­gáltatás - közölte az Amnesty International legújabb össze­foglalójában. A londoni szék­helyű emberjogi szervezet ar­ról is tudomást szerzett, hogy a börtönökben kegyetlen a bá­násmód, a hatóság indokolat­lanul is fellép a cigánysággal szemben, s hogy több halál­eset gyanús körülmények kö­zött következett be. Csecsen felkelők támadásai­ban vasárnap két orosz katona vesztette életét, és öt másik megsebesült. A szövetségi csa­patok parancsnokságának köz­leménye szerint a lázadók az elmúlt 24 órában 19-szer nyi­tottak tüzet. Meg akarták mérgezni Edu­ard Sevardnadzét még a múlt keddi merényletkísérlet előtt - közölte a grúz vezető felesége, Nanuli Sevardnadze vasárnap este a tbiliszi tévének adott nyi­latkozatában. Az asszony sze­rint néhány nappal a robbantá­sos akció előtt mérgezési tüne­teket tapasztaltak férjénél. Ak­kor ételmérgezésre gyanakod­tak, de a merénylet után Nanuli Sevardnadze már úgy véli, hogy valakik talán így akarták eltenni láb alól a politikust. Példátlan biztonsági intéz­kedések mellett kezdődött meg hétfő reggel az Iszlám Fegyve­res Csoport (GIA) tizenhárom tagjának pere Brüsszelben. A GIA-t az Algériában működő legradikálisabb fegyveres szer­vezetnek tartják. Lemondott valamennyi kor­mánymegbízatásáról Melchior Wathelet belga védelmi minisz­ter és miniszterelnök-helyettes, hogy elvállalhassa a jelölést a luxemburgi Európai Bíróság közeli napokban megüresedő tagságára. Utóda a védelmi tárca élén a vallon Jean-Paul Poncelet, míg a kormányfő-he- lyettességet Philippe Maystadt pénzügyminiszter veszi át. Szaddám Húszéin iraki elnök leváltott három minisztert a Jordániába szökött Húszéin Kamel Haszan tábornokkal fenntartott szoros kapcsolat vádjával. Az iraki ellenzék rá­diója szerint a felsőoktatási és tudományos kutatási, a szállí­tási, illetve a mezőgazdasági tárca éléről eltávolított minisz­tereket házi őrizetbe helyezték. Megtalálták annak a hét em­bernek a holttestét, akik a hét végén az Ontario-tónál szeren­csétlenül járt brit katonai repü­lőgép fedélzetén tartózkodtak. A Brit Királyi Légierő Nimrod MR-2 típusú repülőgépe szom­baton egy légibemutatón zuhant le a kanadai Toronto mellett. Éva Slavkovská szlovák okta­tási miniszter úgy véli, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógu­sok Szövetségének felhívásai, amelyek alapján a magyar isko­lák pedagógusai és diákjai hét­főn nem hallgatták meg a mi­niszter asszony tanévnyitó be­szédét, nem használnak a szlo­vák oktatásügynek. A pedagógusszövetség hét­végi országos tanácsa felszólí­totta a szlovákiai magyar peda­gógusokat és szülőket: az úgy­nevezett alternatív osztályok be­vezetése ellen azzal tiltakozza­nak, hogy nem hallgatják meg a tárca vezetőjének szeptember 4- ei tanévnyitó beszédét. Ugyan­akkor támogatásukról biztosítot­ták a galántai magyar gimná­zium diákjainak szüleit, akik úgy döntöttek, nem engedik gyermekeiket iskolába sem a tanévnyitóra, sem a keddi első tanítási napra, tiltakozásul az is­kola élére kinevezett új igazgató személye ellen. Az alternatív, vagyis a reál­tárgyakat szlovákul oktató isko­latípust a gyermekeiket magyar tanintézetekbe járató szülők a nyár elején elutasították. Egy szlovák lap szerint az idén tíz középiskolában vezetik be az új oktatási formát. Az illetékes tanügyi igazga­tó júniusban leváltotta Pék Lászlót, a galántai gimnázium 1990-ben megválasztott igazga­tóját, és helyére Simek Máriát nevezte ki. Áz új igazgató több­ször azt nyilatkozta, hajlandó az alternatív osztályok beveze­tésére és szlovák pedagógusok alkalmazására az iskolában. Simek Mária egyébként a Slovenská Republika hasábjain nemrég azzal vádolta a galántai gimnázium vezetését, hogy a gyerekek kötelezően a magyar himnuszt tanulják, a szlovákot viszont nem ismerik. Hasonló igazgatócserére most négy középiskolában került sor, augusztusban pedig a lévai járás 13 iskolaigazgatóját váltották le. Colin Powell 1989-től 1993-ig az amerikai hadsereg vezér­kari főnöke volt. A fekete bőrű tábornok közmegelége­désre végezte munkáját, és amikor 1993-ban visszavo­nult, mint az USA hadseregé­nek egyik legtapasztaltabb vezetőjét búcsúztatták. Nyilván mindenki meghökkent volna, ha sikerül Bili Clinton terve, aki két alkalommal is - 1992-ben és 1994-ben - fölkí­nálta Powellnek a külügymi­niszteri posztot. Az'elnök War­ren Christophen kívánta az ob­sitos katonával felváltani. Colin Powell hamarosan megjelenő önéletrajza feltehe­tőleg bombaként fog robbanni az amerikai közéletben, hiszen jó néhány politikai kulisszatit­kot tár a nyilvánosság elé. Senki sem tudta például, hogy a jamaicai bevándorlók gyermekeként született szor­galmas katona a politikusok között roppant népszerűségnek örvendett. Az előző amerikai elnök, George Bush a Központi Hír­szerző Hivatal, a CIA élén sze­rette volna látni, de a tábompk nemet mondott. Bili Clinton tá­borában egy ideig lehetséges alelnökj dőltként emlegették, Colin Powell azonban nem vál­lalta a felkérést. Mostanában a jövő évi el­nökválasztás egyik lehetséges jelöltjeként emlegetik. Vajon ezúttal igent mond? Ferenczy Europress Csaknem százezer orosz lakik Berlin szívében Kivonultak, de visszajöttek Egy éve vonultak ki Berlinből az orosz csapatok, de ma több orosz van a német fővá­rosban, mint a berlini csata óta bármikor. A Charlotten- burg nevű városrészben már egész kis „Oroszország” ala­kult ki, ahol orosz iskola és óvoda várja a gyermekeket. A berlini rádió napi húszperces műsort sugároz oroszul, s meg­kezdte működését az első orosz televíziós kábelcsatorna is, benne a Magányos Szívek Klubja, amely a társkeresőket segíti. Háromhetenként negy­venezer példányban jelenik meg a Jevrópacentr (Európa közepe) című lap, a színvona­lasabb igényeket pedig az Osztrov (Sziget) című irodalmi almanach elégíti ki. Amikor az orosz maffiához tartozó bűnö­zők meggyilkolták és kirabol­ták a leggazdagabb ikonkeres­kedőt, a gyászszertartást Feo- fán ortodox püspök vezette, s a temetésen ott volt a berlini orosz üzleti élet színe-java. 1975-ben a Szovjetunió 174 állampolgára élt valamilyen jogcímen Nyugat-Berlinben. 1990-ben sem lehettek többen néhány száznál. Jelenleg a tar­tósan a német fővárosban lakó oroszok számát 70-100 ezerre becsülik, de ebben nincsenek benne az áttelepült volgai, szi­bériai és kazahsztáni németek, valamint az illegálisan Berlin­ben tartózkodók. Vannak kö­zöttük neves értelmiségiek, kiváló iparosok, tehetséges művészek, kereskedők, szél­hámosok és bűnözők. Nem a legszegényebbek jönnek, ha­nem azok, akik tanulni akar­nak vagy több pénzt keresni. A berliniek vegyes érzel­mekkel tekintenek a letelepe­dőkre: talán a keleti kerüle­tekben - a közelmúltból kö­vetkezően - kevesebb a tole­rancia, mint a nyugatiakban. Az erőszakos cselekmények azonban ugyancsak megritkul­tak, amióta feltűnően sok „dol­láros orosz” keresi fel a német fővárost. Tavaly 26 ezren fog­laltak szállodai szobát, több­ségük csak egy hétvégi bevá­sárlás kedvéért. Réti Ervin / Életveszélyes vízimotor Szomorú szezon végi összefoglaló Az idei nyár, a vízparti sze­zon mérlegének egy különös fejezete: a jet-ski minden ko­rábbit meghaladó - és sok­szor halálos - népszerűsége. Több mint két évtizeddel ez­előtt tették vízre a legelsőt. Aztán a japán Kawasaki (egyébként neves motorke­rékpár-márka) dobta piacra jó tíz éve a Jet-Ski névre keresz­telt vízimotort. Olyan népsze­rűvé vált, hogy ez lett a neve ennek a járműkategóriának. Ma már két-, sőt háromülé­sesek is vannak, közöttük olyan erősek, amelyek alkal­masak a vízisízők vontatására is. Látványos, fiatalos szabad­idősport, lett a jet-skizésből, de - sajnos - nagyon veszé­lyes. Az amerikai parti őrség szezon végi összefoglalója szerint még soha ennyi halál­eset nem fordult elő: 56 em­ber vesztette életét miatta (szemben a tavalyi 35-tel). Immár nemcsak közutakon ütnek el embereket a motoro­sok, de a vízen is. Elsősorban a fürdőhelyek zsúfoltsága, va­lamint a jet-ski-vezetők gon­datlansága, figyelmetlensége okozza a bajt, hiszen a jármű önmagában nem veszélyes: nem propeller hajtja, hanem a kinyomott vízsugár. Ám ha egy 200-300 kilogrammos jet­ski elüt egy fürdőzőt, az pro­peller nélkül is életveszélyes. Sajtósztár a herceg A 13 éves Vilmos herceg, Ká­roly brit trónörökös fia már nem magántanuló, hanem a nagy hírű etoni iskola padját koptatja. A bulvárlapok na­ponta jelzik olvasóiknak a gye­rek előmenetelét. Lord Wakeham, a parlament sajtópanasz-bizottságának el­nöke most kijelentette: „Vilmos nem szappanoperahős, nem hí­res focista, hanem kisgyerek. Nyugodtan kell tanulnia, és akár rossz jegyeket is szerezhet. Megengedhetetlen, hogy a her­ceg szereplését nagydobra veije a sajtó.” Áz újságírók nem hagy­ták ennyiben. Szövetségük szó­vivője, John Griffith kijelen­tette: „Vilmos nem közönséges kisgyerek, nem lehet elvárni az újságoktól, hogy ne számolja­nak be Britannia jövőbeni kirá­lyának tinédzseréveiről.” Eleven felirat készül Pekingben. Az ENSZ által összehívott Nők IV. Világkonfe­renciája hétfőn nyűt meg a kínai fővárosban. A rendezvényen több mint tízezer meghívott vesz részt, köztük politikusok, művészek, közéleti személyiségek. fotó: feb/reuter i A légicsapás okozta károkat mérik föl a boszniai Miljeno lakói. A NATO hétfő estig adott haladékot a szerbeknek, hogy kivonják nehézfegyvereiket a bosnyák főváros körzetéből. Ellenkező esetben fölújítják a bombázásokat. fotó: feb/reuter

Next

/
Oldalképek
Tartalom