Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)

1995-09-30 / 230. szám

24

SOMOGYI HÍRLAP

SZÍNES HÉTVÉGE

1995. szeptember 30., szombat

Figyelő maroknyi sors

„Az alkotó elme lángoló varázs, vívódó népek sorsa újul vele, gazdagodik minden ember szelleme” - írta Szir- may Endre. Az emberi szellem gazdagodására figyelő, halk szavú költő most 75 éves. Több mint harminc évig a dombóvári, majd a kaposvári tanítóképző főiskola kiváló tanára; tanítók százait nevelte. Öt verskötet, több száz versfordítás, nyelvészeti tanulmányok sora jelzi munkásságát. Eletútjá- ról kérdeztük.

— Tizenkilenc éves voltam, amikor a kassai rádióban először szóhoz jutottam. Két rádiójátékot is írtam, barátommal közösen; ezeket előadták... Korán megérintett a költészet, a népdal. Édesanyám nagyon szeretett énekelgetni, sok dalra, történetre megtanított. Életem első 25-26 éve a felvidék Hemádzsadányhoz, illetve Kassához kötött. Az ottani körülmények hívták fel figyelmemet az anyanyelv megtartására, a kultúra szerepére.

— Ez ösztönözte tanulásra?

— Szegények voltunk; se házunk, se földünk. Éreztem: előbbre jutni csak tanulással lehet. Érettségi után dolgoztam; csak 1941-ben jutottam Budapestre. Ezeket az éveket is megzavarta a háború... Csak 1947-ban végeztem, magyar-olasz szakon. Kitűnő tanárok ösztönöztek: Horváth János és Paizs Dezső profesz- szor. A szemináriumvezetőm Keresztúry Dezső volt a szemináriumvezetőm. Megjegyzem: doktori disszertációm a magyar verselmélet kritikai története volt, részben a zene- tudománnyal összefüggésben, ritmikai alapon tekintettem át a magyar vers elméletet.

— Verseket is írt?

— Keveset. Kényszerű helyzet volt: mielőbb diplomát és állást kellett szereznem. Édesanyám is ideköltözött, s mindvégig velünk élt. Apám 1947-ben halt meg, s nem adtak útlevelet. Átszöktem a határon, a temetésére. A cseh parancsnok — dicséretére mondom — nem csukatott le; sőt papírt adott, hogy visszajöhessek, és elhozhattam francia-latin és görög szótáromat is, ez 1947-ben komoly érték volt.

— Mi vonzotta Somogyba?

— A feleségem, Bayer Erzsébet. Kassára akkor nem mehettem vissza, s feleségem kívánsága volt, hogy legalább a szülőfalujához legyünk közel. ő szentlászlói (akkor még Somogyhoz tartozott a falu); s Dombóváron tudtunk elhelyezkedni. Tizenegy évig dolgoztunk ott; 1959 óta pedig Kaposváron. Mindig tanítottam.

— A tanári munkát tartotta fontosabbnak?

— Az oktatás-neveléssel összefüggő tevékenységet, amihez kapcsolódott irodalmi munkásságom. Meggyőződésem, hogy a magyarság fel- emelkedésének meghatározó ereje a pedagógusok eredményes tevékenysége.

— Fordításait olvastuk folyóiratokban.

— Elsősorban olasz költőket. De csehből, lengyelből,

bolgárból is fordítottam.. A kortársakra figyeltem: Berto- luccira, Quasimodóra. Csöndes fohász című kötetben jelent meg a spanyol Raffael Alberti öt versfordítása; azért is érdekelt, mert Dürerről, Bo- genről s a képzőművészetről írt. A képzőművészet meghatározó a családunkban; feleségemmel megértettük egymás művészi törekvéseit. Ha írtam valamit mindig ő volt az első kritikusom, s ha ő festett, én mondtam először véleményt.

— Költőként későn lépett nyilvánosság elé. Miért?

— Soha nem szerettem tülekedni. Másféle évek voltak azok. S helyt kellett állni az oktatómunkában is. Kötelezettségeim voltak. A napi munkában eléggé fölaprózó- dott az időm; kevés jutott arra, hogy korán és időben jelentkezzem. A somogyi napilapban rendszeresen jelentek meg verseim. A Somogybán, illetve a Kortársban is. Sok szíves, baráti támogatást kaptam; a fiatalabbaktól, Fodor Andrástól is. A hetvenes években jelent meg gyűjteményes kötetem, a Maroknyi sors. Előtte az Arány és mérték. Ez is jelzi,

hogy az arányokat és a megfelelő mértéket kerestem.

— Hogyan látja ma egy fiatal indulását?

— Nem könnyű. Hasonló ahhoz, amilyen a mi fiatalságunk idején volt; bár most is akadnak támogatók.

— Milyen Somogy irodalmi élete?

— Eléggé zárt. Annak ellenére, hogy olyan jeles költő, mint Takáts Gyula Kaposváron él, és több fiatal tehetség — elég, ha Fodor Andrást említem — innen indult. Időnként megmozdul valami. A kibontakozásban reménykedünk; a Berzsenyi Társaság és a Somogy folyóirat már megmozdította az „állóvizet”. Most a határon túli magyar írókkal való kapcsolatok is élénkeb- bek, s az irodalmi estek... Talán ez is segít.

— Másfél éve jelent meg kötete, a Szószóló. Most min dolgozik?

— Felötlött már bennem egy esszéregény gondolata... S gyűlnek az újabb versek is; kettőt legutóbb a Somogyi Hírlap közölt. Lassan összeáll a hetedik kötetem.

Kurucz Ferenc

Jerry Lee Lewis, a zongoradaraboló

Amerikából jöttem, mesterségem címere a zongora. A 60 éves Jerry Lee Lewis, a szintén hatodik X felé közeledő Little Richarddal, a valamivel öregebb Fats Dominóval és Ray Charlesszal együtt joggal mondhatja ezt. Négyük közül ő az egyedüli fehér, s különben is: más a muzsikájuk.

Jerry Lee Lewist az amerikai Délről származó fekete pályatársaihoz hasonlóan a gospel vezette el a rock and rollhoz, amelyet egy kis countryval ötvözött. Már tizenötévesen profi zenész, s ugyanannál a Sun lemeztársaságnál próbált szerencsét, amely Elvis Presleyt is elindította a világhír felé. Neki is sikerült, noha

ő nem lett az amerikaiak bálványa. Nemcsak azért, mert ő ma is él. Sokaknak ellenszenves volt, amit a színpadon művelt. Nehéz lenne összeszámlálni, hány zongorát tört össze vagy gyújtott föl negyvenévi pályafutása során, ő maga is vállalta a Killer (gyilkos) nevet. Igazságtalanok lennénk, ha csak botrányaira emlékeznénk, hiszen a rock’n roll egyik legeredetibb előadójáról van szó. Múlnak az évek, s Jerry ma is sokak kedvence: csépeli hangszerét kézzel, lábbal, törnek a zongoraszékek. Szelídült ugyan, de legújabb lemeze a Young Blood (Ifjú vér) megint a régi időket idézi. Több koncertfilmje tanúsítja, hogy többre képes. K. M.

Lappangva terjed a drog

— Egy rendes pszichiátriai osztály kellene, ahol volna külön drog-ambulancia — mondta dr. Boldizsár Ferenc a Kaposi Mór megyei Kórház pszichiátriai osztályának, osztályvezető főorvosa. Hozzátette: megvalósítása ebben az évezredben kilátástalan. így csak szükségmegoldás lehetséges. Az alattomosan terjedő drog hatásával Somogybán még csak elvétve találkoznak. A szórványos esetek nem jelentik azt, hogy nem szaporodik a drogfüggők száma. Az esetek felfedezése és kezelése csak szervezett formában lehetséges. Ez a „háló” még hiányzik Somogybán. A felnőtt pszichiátriai osztályon például alig egy tucat beteg fordul meg évente. Zömük átutazó, aki menet közben lett rosszul és ezért került az osztályra. A drogfüggők zöme csak későn, az akut tünetek jelentkezése után jut el hozzájuk.

— Az utcára kellene menni és megkeresni a drogost, rábeszélni, hogy kezeltesse magát. A drogfüggőségnek van egy olyan stádiuma, amikor kivédhetetlen, hogy a beteg ne kerüljön a pszichiátriára, ahol aztán kiderül, hogy drogos. Szakmailag fölkészültünk erre a problémára: a le- gakutabb eseteket el tudjuk látni. Töröcskén, a kórház rehabilitációs és szocioterápiás részlegében, az egyéb szenvedélybetegekkel együtt 50 személynek az utókezelését biztosítottuk.

Dr. Hörcsik Edit a kaposvári gyermek és ifjúsági pszichiátriai gondozó vezető főorvosa tapasztalata, hogy a társadalmi válság hatására nemcsak számszerűen, hanem a súlyosság tekintetében is ugrásszerűen megnőtt a gondozásra szorulók száma. Ezt igazolják az extrém esetek: már 4-7 éves öngyilkosjelölttel is találkoztak. Ézek a halmozott lelki problémák növelik az esélyt, hogy a fiatalok később gondjaik megoldása vagy elkerülése miatt a droghoz nyúljanak.

— Drogfogyasztás miatt csak elvétve jut el hozzánk egykét gyermek — mondta. — Egyelőre nagyobb veszélyt rejt a gyógyszerfüggőség, ezt azonban meg lehet előzni, illetve kezelni. A szakma összefogására lenne szükség és persze pénz is kellene.

— A mi iskolánkban nincs drogfogyasztás — mondta Gál Józsefné a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium igazgatóhelyettese. — Azt mondom: ha valaki nem próbálja ki, akkor nem is fog rászokni. Főként az osztályfőnöki órák keretében adódik lehetőség a felvilágosításra. Tavaly, valamennyi első osztályban, dr. Bárdos Éva fül-orr-gé- gész főorvos, valamint egy pszichiáter vezetésével a fideszesek vállalták ezt a munkát. Véleményem szerint minden felnőtt felelős minden gyermekért a családban éppúgy, mint az iskolában. Nincs gyenge és erős drog... Két éve találtunk egy-két fecskendőt a mellékhelyiségben, de nem sikerült kideríteni, hogy kik használták. Azt is mondják: a Szent Imre utca sarkán előfordul egy-egy zugárus. Én még egyszer sem láttam.

Várnai Ágnes

Ihos, a kaposi Kató néni

Ihos József az iskoláit Kaposváron végezte.

— Az ember felnőtt fejjel is a gyermek- és ifjúkorából ment - mondta a humorista. - Ez befolyásolja azt is, hogy mennyire színes egyéniség.

— Milyennek látja most Kaposvárt? Szívesen jön vissza ide?

— Nagyon szép volt a gyermek- és ifjúkorom; ezért visz- szavágyom ide, még ha ritkán is jövök.

— Min dolgozik most?

— Többet szeretnék a filmmel foglalkozni. Jelenleg a televízióban a Zimankó című rovatom téli kiadását csinálom. Szilveszterre pedig egy önálló 35-40 perces anyaggal szeretném meglepni a nagyérdeműt. Ennek én vagyok az írója is.

— Igazából Kató néni és a csáti falugyűlés tette népszerűvé. Honnan az ötlete ?

— Az önkormányzati rendszerek kialakulása idején lehetőség nyílt arra, hogy az ember ilyen fórumokról beszéljen. írtam egy falugyűlést, de nem gondoltam, hogy ekkora sikere lesz. Kató néni önálló figuraként is befutott: megszerették határon innen és túl. Igazi kabaréfigura.

— A csáti falugyűlés eseményeiről kéthetente olvasnak egy magazinban. Nem fél attól, hogy egyszer unalmassá válnak ezek a történetek?

— Nagy a rizikója; előfordulhat, hogy az ember egyik nap felkel, és nincs semmi ötlete. Nálam azonban nem poéngyártásról van szó, hanem egyfajta látásmódról. Más szemüvegen át nézem a világot. Amíg ez nem törik el, addig lesz humorom.

— Mit jósol mint Kató néni nekünk, magyaroknak a következő öt évre?

— Engem, a Gyulát, meg a Tóth Ottót. Ez biztosan össze fog jönni. Gombás Bálint

A zene nyugtató szava

Holnap lesz a zene világnapja. Szerte az országban rendeznek hangversenyeket ebből az alkalomból. Mit jelent ma a zene, s milyen vele a ma emberének a kapcsolata?

Bernáth Hajnalka kereskedő-tanuló: — A szabadidőmben, általában hétvégeken hallgatok zenét. Megnyugtat, felüdít a muzsika, de kell egy kis idő, amíg ráhangolódik az ember, s csak a dallamokra figyel.

Máriás Jánosné óvónő: — Kikapcsol és felráz. Olyan családban élek, ahol kritikát is kell mondanom, hiszen a fiam a grazi akadémián tanulja a zenét. Amikor itthon van, zongoraszótól hangos a lakás. Gershwin a kedvencem, de a népdalok is közel állnak hozzám.

Laki Lajos vállalkozó: — Én főleg vezetés közben hallgatom a zenét. Ilyenkor teljesen kizökkenek a napi eseményekből. Szinte mindig üzleti

dolgokon gondolkodom. A zene arra jó, hogy feloldódjon bennem a feszültség.

Csutorás József edző: — Nem tudom nélküle elképzelni az életemet. Aki nem engedi magához a zenét, az igen sivár életet él. A zene átsegíti az embert a lelki, fizikai nehézségek adta holtpontokon. Számomra csak szép zene van.

Csimszi Dániel nagycsoportos óvodás: _— Szeretek énekelni. A Micimackót és a Hull a pelyhes fehér hót. Nem érzek ilyenkor semmit, csak azt, hogy jó. A papámnak van egy nagybőgője és egy cimbalma is. Nekem volt egy gitárom, csak elszakadt rajta a húr. Helyette egy szintetizátort szeretnék.

Hőgye Jánosné szakácsnő: — Mindig jókedvű vagyok, de a zene még

tovább fokozza a jókedvet. Ha tehetem, zenét hallgatok és énekelek. Még a munkahelyemen is. A slágereket, a magyamótákat szeretem a legjobban. Ekkor nem gondolok a gondjaimra. A rádió kívánságműsorában gyakran küldök nótákat a gyerekeimnek és a kolléganőimnek.

Varga László plébános: — Csak ritkán jut idő a zenehallgatásra. A vallásos zene, különösen a többszólamú ének bevezet a liturgiába. A komolyzene letisztít, békét ad és megnyit.

Lajos Géza nyugdíjas újságíró: — Kisgyerekkoromtól szeretem a zenét, mert a családom is szerette. Magam is tanultam hegedülni azzal a kislánnyal, aki később a feleségem lett. A zene a legegyetemesebb művészet, amelyet a Föld bármely részén bárki

megért. A legtávolabbi földrészek embereit is összekötheti, amikor ugyanazt a zeneművet hallgatják. Én is ezt érzem, ha a New York-i Met- ropolitanből, a budapesti Operaházból vagy egy berlini hangversenyteremből hallgatok közvetítést. Örülök, hogy a zeneszeretet öröklődött a családban; a középső unokám csellózni tanul.

Szalay Lilla népművelő: — Pihenést, megnyugvást, lelki támaszt és munkát is. Munkaidőben és éjszaka egyaránt szól a zene a környezetemben. Mindig van olyan, ami megfelel a hangulatomnak; a klasszikusoktól a legvadabb rockzenéig.

Horváth Rozália tanítónő: — A dallamos zenét szeretem, amelyben sok a lágyság. A komolyzenében azokat a műveket kedvelem, amelyek kecses, finom dallamívekkel vannak tele. Az ilyen muzsika melegséget ad, mély szférákat mozgat meg bennem. Az egyházi zene hallgatásával is így vagyok. Akkor élem át, hogy Isten bennem lakik és hozzásegít ahhoz, hogy jó legyek.

Karai Viktória egyetemi hallgató: — Az emberi lét egyetemességét jeleníti meg. Olyan társ, „akihez” mindig fordulhatok. A zenében élhetem meg és fejezhetem ki azokat az érzéseket, amelyeket szavakba öntve túlságosan hétköznapinak, vulgárisnak éreznék. Mert a kimondott szó megfosztja azoktól a csodálatos finomságoktól és igazságoktól, amelyeket csak a zene tud elmondani. A zenehallgatás nekem szertartás. Odahaza és a hangversenytermekben is. Teljes odaadással hallgatom a muzsikát. Mindig megtalálom éppen azt, amit az ember lelke kíván. Mert a zene gyógyír is. A lélek doktora.

Lőrincz Sándor