Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)

1995-09-19 / 220. szám

1995. szeptember 19., kedd SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Négykazettás ülepítő, tanulmányterv önerőből Bábonymegyer gondja a sok fizetési hátralék Egy év csúszással készült el és jelentős többletköltséggel Bedegkér büszkesége Kecskés Gábor, a K-Amper Bt igazgatója, Ágyik Lajos polgármester és dr. Szabó Károly, a volt jegyző a község új létesítménye, a sportcsarnok előtt fotó: czene attila- Bedegkér büszkesége ez a többfunkciós, korszerű tor­nacsarnok - mutatta a fővál­lalkozó K-Amper Bt ügyve­zető igazgatójának társasá­gában Ágyik Lajos polgár- mester. - Nemrég vették bir­tokba a község iskolási. A 48 millió forintos beruházás — amelynek befejezéséhez két állampolgár 4,5 millió fo­rint kölcsönt biztosított az ön- kormányzatnak — sok álmat­lan éjszakát, gyötrődést oko­zott Ágyik Lajos polgármes­ternek és dr. Szabó Károlynak, a — most már nyugdíjas — jegyzőnek meg a képviselő-tes­tületnek. Nem lett volna ez tör­vényszerű, ha az 1993. decem­ber 8-án tartott versenytárgya­lás nyertese a szerződésben vál­lalt összegért, azaz 28,4 millió forintért határidőre befejezi az építkezést. — A pályázat nyertese a ka­posvári Komplex Kft az alapo­zást a Tabép Kft-nek adta alvál­lalkozásba — mondta a pol­gármester. — A munkát tavaly februárban megkezdték, de mivel a fővállalkozó nem fize­tett, levonultak az építkezésről. Ezután kezdődött a huzavona: 1994. szeptember 20-ra (a ha­táridőre) az épület nem készült el. Ezt látva az önkormányzat a kaposvári céggel 1994. no­vember 10-i hatállyal egyolda­lúan felbontotta a fővállalkozói szerződést.... A tető is csak december kö­zepén került a tornacsarnokra, majd az önkormányzat 1995. februárban pályázatot hirdetett a létesítmény befejezésére. A siófoki K-Amper Bt példamu­tató, szép munkát végezve a vállalt határidőre átadta az épü­letet és a sportpályákat. Az egyéves csúszás azonban 20 millió forintjába került az önkormányzatnak. A település ugyan 26,9 millió forint céltá­mogatást nyert a benyújtott pá­lyázatán, ám a kivitelezés vég­összege 3,3 millióval haladta meg a módosított költségvetést. Bedegkémek így nyolcmillió forint tartozása van. Hárommillió 300 ezer forin­tot a kivitelező biztosított: ezt részletekben egy év alatt visz- szafizeti az önkormányzat. Eh­hez jön a 4,5 milliós állampol­gári kölcsön. Mindez azt je­lenti, hogy 1998-ig beruhá­zásra, fejlesztésre nem gondol­hatnak. A hitelek visszafizeté­sét úgy próbálta meghatározni a képviselő-testület, hogy az intézmények működtetése za­vartalan legyen. — Most már rajtunk, az itt élőkön múlik, hogy miként hasznosítjuk ezt a szép épületet — mondta Ágyik Lajos. — Tartalmas programok kellenek, hiszen adott a lehetőség sporto­lásra, regionális rendezvények, bemutatók, gyűlések, lakodal­mak megtartására. Úgy gondo­lom, hogy a szabadidő hasznos eltöltésének lehetősége megál­líthatja a fiatalok elvándorlását is. Krutek József Parkosítás Tabon, pénz híján Kilopják a pénz Bábonyme- gyeren az önkormányzati kasszából: nem a tolvajok, hanem saját polgárai. Sok a hátralék - ezt dr. Ruff Fló­rián polgármestertől tudjuk. Pedig a víz után most a szennyvíz miatt fő a képvi­selő-testület feje.- Egyre nagyobb gondot okoz a település szennyvizének el­helyezése - mondta dr. Ruff Flórián polgármester. - Egy négykazettás ülepítőtelep ki­alakításához a Kincstári Va­gyonkezelő Szervezettől 6,5 hektár földet vásároltunk a Tauber-gödörben. Szennyvíz- telep kialakítására nincs cél- támogatás, ezt önerőből kell megvalósítanunk. Hogy erre képes legyen az önkormány­zat, a vízműtársulat tagjainak rendszeres díjfizetése is szük­séges. A vízműhálózat kiépítésé­vel Bábonymegyeren is egyre több lakást komfortosítottak, így megnőtt a folyékony szennyvíz. A tabi telep is megtelt, így igencsak nagy gond a szippantott folyadék elhelyezése. Az egykori Tau­ber-gödörben kialakítandó te­lep terveit a kaposvári Bitt Kft már elkészítette, a szakha­(Folytatás az 1. oldalról) Az új pályázat elbírálásáig a tantestületből kell megbízni va­lakit az igazgatói teendők ellá­tásával, legföljebb egy évre. Ruzicska Zoltán valamennyi képviselőt tájékoztatta a köz- igazgatási hivatal felszólításá­ról és a probléma megoldásá­nak lehetőségéről. A működő- képesség helyreállítása érdeké­ben a polgármester a képviselő- testület nevében tárgyalt is Skerlecz Lászlóval, a tabi pol­gármesteri hivatal tanácsnoká­val, aki megpályázta a jegyzői állást. Szeptember 11-re a pol­gármester testületi ülést hívott össze.- Az ülés mindössze félórás volt - mondta a polgármester. - A nyolc képviselő közül heten jelentek meg. Részt vett az ülé­sen a jegyzői állásra pályázó Skerlecz László is. A testület négy tagja azonban az előter­jesztett napirendi pontokat nem fogadta el. így elmaradt a jegyző kinevezése, az iskolai­tósági engedélyek beszerzése már folyamatban van, s dol­goznak a kivitelezés költsége­inek összeállításán is.- A legnagyobb gond az, hogy Bábonymegyer lakossá­gának egy része felelőtlen és nem fizet - mondta a polgár- mester. - Megépült az egész­séges ivóvízhálózat, azt hasz­nálják is, ám a víziközmű- hozzájárulás egy részével so­kan adósak. A községnek de­cember 31-ig kétmillió forin­tot kell visszafizetni, mivel a társulat, amely a rendszer át­adása után megszűnt, köl­csönt vett föl az építéshez. A közműszámlán alig több mint 600 ezer forint van. Ha a víz­műtársulat tagjai nem fizetik a hátralékot, az önkormányzat zsebéből lopják ki a pénzt; az 1,4 millió forint tartozást ugyanis törleszteni kell. Ez viszont azt jelenti: veszélybe kerülnek a tervezett beruhá­zások, így a nélkülözhetetlen szennyvízülepítő telep meg­építése is. A bábonymegyeri önkor­mányzat még az idén szeretné elkészíttetni a telepet: az oda vezető utat, a kazettás ülepítő kerítését. Ha elkészül a telep, pályázatot hirdetnek az üze­meltetésére. (Krutek) gazgató felmentése, az új igaz­gató egy évre történő megbí­zása, az igazgatói állásra új pá­lyázat kiírása, valamint az al­polgármester megválasztása. Úgy érzem, hogy egyes képvi­selőkben nagy fokú a bizalmat­lanság személyem iránt - mondta Ruzicska Zoltán. - Nem fogadták el érvelésemet sem, mely a törvényes működés helyreállítását szolgálta volna. Ezek után nem kizárható azt sem, hogy új helyhatósági vá­lasztást szeretnének kikénysze­ríteni. A lakosság véleményéről ér­deklődve a közömbösséget em­lítette a polgármester.- Széthúzó testülettel együtt dolgozni nem lehet; ezért a le­mondás gondolatával foglalko­zom... A Somogyi Hírlap munka­társának kérdésére Skerlecz László megerősítette: benyúj­tott pályázatáról nem döntöttek a képviselők, ám azt egyelőre fenntartja. Krutek József Tabon is egyre nagyobb gond a levegőszennyeződés. A mo­torizáció terjedése, a zajár­talmak növekedése szüksé­gessé teszi a parkosítást is. A városkép tetszetősebbé for­málásában is jelentős szerep jut a zöldterületeknek. A város zöldterületeinek nagy­sága meghaladja a huszonhárom hektárt, a közparkoké több mint öt hektár. A zöldövezetek kialakí­tásáról, gondozásáról a városi gamesz gondoskodik. A képvi­selő-testület legutóbb a zöldöve­zet-telepítés lehetőségeiről foga­dott el beszámolót. A tömblaká­sok környékén - mint megállapí­tották - megfelelő a zöldterület nagysága. Leggyakrabban a Kos­suth Lajos utcát - itt van az em­lékmű-park - gondozzák, a tömbházak környékén esetenként késik a munka. Németh Lajos, a gamesz veze­tője kifejtette: szükség volna egy új park kialakítására is a leendő polgármesteri hivatallal szemben, a butiksor és a Fényes presszó ha­tárolta területen. A város költség- vetéséből azonban erre nem futja. A Vonzóbb Tabért alapítványtól kértek ehhez anyagi támogatást. A forgalmas utak porának megszűrésében igen fontos a nö­vényzet. Ezért rendszeresen ápol­ják az útmenti fákat, s pótolják, ha valamelyik elöregszik. A fák fokozatos cseréjére szükség van, egyes fajták ugyanis érzékenyek a betegségekre. Tabon a közterü­leteken 2373 fa van. A testület határozata szerint a Vonzóbb Ta­bért alapítványnál kell kezdemé­nyezni a parkosítás pénzügyi tá­mogatását. így oldható meg az új utcákban is a fásítás. K. J. Munkanélkülieknek Kányán nincs esély A kányái polgármesteri hivatal kimutatása szerint húsz mun­kanélküli van nyilvántartva a faluban, s az önkormányzattól kapják a 6720 forint jövede­lempótló támogatást. Elhelyez­kedésükre kevés az esély, mert a kis faluban nincs munkahely. Ügyességi versenyek két és négy keréken Százan nézték meg Tabon a hét végén a Kék fény ügyességi versenyt. A Szent István úti sportpályán több mint 30 ke­rékpáros, nyolc motoros, illetve hat autós vetélkedett. A kerék­párversenyen Bajczi Dániel és Halász Zoltán győzött, a moto­roson Szigeti Dávid, autóval Szigeti Ernő volt a legjobb. Kivágták az út menti veszélyes fákat A bábonymegyeri Zöld Sün Kft a Daránypuszta és Bábonyme­gyer közötti út mentén harminc veszélyes kanadai nyárfát ter­melt ki. A fák törzséből a kft fa­ipari részlegében zsaludeszkát készítenek, a vékonyabb ágfát pedig tüzelőként hasznosítják. Tengődön még zárva a napközis óvoda A felújítási munkák elhúzódása miatt még most zárva van a tengődi napközis óvoda. Már elkészültek a vízvezeték cseré­jével, kialakították a konyhai mosogatót; a festés befejeztével még ebben a hónapban ismét kinyitnak. Ez a felújítás mint­egy 200 ezer forintba került. Gazdafórum Tabon a beszerzésről A nádudvari KITE, a tabi Béke Mezőgazdasági Szövetkezet, a vállalkozói tanácsadó iroda és a megyei agrárkamara szervezé­sében gazdafórumot rendeznek ma este hétkor a városi műve­lődési központban. A szakem­berek tájékoztatást adnak a ve­tőmagok, a növényvédő szerek és műtrágyák beszerzésének lehetőségeiről, valamint az ag­rártámogatási lehetőségekről. Megfeneklett Tengődön a testületi munka Lemondását fontolgatja már a polgármester Eisbárapáti újabb terve Új rendezési terve van Kis- bárapátinak. Az előzőt még a nyolcvanas évek végén fo­gadták el három település­lésre: Bonnyára, Fiadra és Kisbárapátira - összevontan. A kisbárapáti képviselők a megyei önkormányzat terü­letrendezési társulását bízták meg ezzel a munkával. Az utóbbi hét év a változásai is indokolták a felülvizsgálatot, s a korábbi elképzelések is pontosításra szorultak. Az átdolgozott községrendezési terv meghatározza a beépí­tési övezeteket: két lakó-, il­letve egy intézményi öveze­tet hagyott jóvá. A terv rög­zítette az országos építésügyi szabályzatnak megfelelő be­sorolásokat is. K. J. Művészeti csoportok a tabi művelődési házban Minden szakkört indítanak Minden szakkört, művészeti csoportot újraindítanak Ta­bon, a városi művelődési köz­pontban. Javában dolgoznak már az őszi programokon; arra törekedve, hogy minden korosztály megtalálja a neki való elfoglaltságot. Czaba Józseffé, a művelődési központ vezetője elmondta: újra indítják a hagyományos német és angol nyelvtanfolya­mot a felnőtteknek. A sakk- és a kézimunka-szakkör már majdnem teljes; működik a nyugdíjasklub, a gyermeknép­tánc és a divattánc. Szervezik a népi játékokat is a gyerekek­nek. A művelődési ház - a ren­delkezésükre álló anyagiakat is figyelembe véve - meghirdeti a gyermekkézműves szakkört, a színjátszókört és a honismereti szakkört az iskolásoknak, a fel­nőttek részére pedig a kamara­kórust és a szabás-varrás tanfo­lyamot. Gondként említette Czabáné, hogy a helyben keve­sen vállalják szakkörök, művé­szeti csoportok irányítását, ezért legtöbbször vidékről hív­nak csoportvezetőt; nekik vi­szont az útiköltséget is téríteni kell. Ezért pályázatokkal igye­keznek szert tenni többlet bevé­telre. A Művészeti és Szabad- művelődési Alapítványtól is várják a támogatást, hogy a jövő hónapban a hegyközség­gel közösen megrendezzék a szüreti felvonulást, a folklór­napot. A művelődési házban ta­lálkoznak rendszeresen a moz­gáskorlátozottak, a bélyeggyűj­tők, a helybeli horgászok is. A Máltai Szeretetszolgálat tabi csoportja is a művelődési köz­pontban tartja tanfolyamát. A fiatalok számára szombaton­ként videófilmklubot rendez­nek. Három kiállítást is tartanak az idén. Legközelebb, szep­tember végén mutatják be az ál­talános iskolás tanulók nyári rajztáborában készült legjobb alkotásokat. A tabi művelődési házban a felnőtteknek operettestet szer­veznek, a gyerekek rendezvé­nyére pedig meghívják Tabra Papp Rita énekest. (Krutek) Népszerű a gépi lottó Egyre többen szeretnének nyerni Tabon is. Van olyan hét, hogy 400-an is szerencsét próbálnak a Juaner Bt ajándékboltjában a gépi totó-lottóval, amelynek révén tippjeiket műholdas adatátvitellel továbbít­ják. Képünkön: az egyik esélyes lottózó fotó: kovács tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom