Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)
1995-08-03 / 180. szám
1995. augusztus 3., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Rekordnevezés a Somogyterv Kupán Nagy csaták a Desedán Sefag Rt-Zselic Kupa rangsorverseny Kaposváron Tájfutóinkra emlékezve Három évvel ezelőtt három tehetséges, ígéretes jövő előtt álló somogyi tájfutó — Köpf- ler Éva, Illés Csaba és Schőn- viszky György — tragikus autóbaleset áldozata lett, miközben éppen egy versenyre igyekeztek. Azóta minden évben megrendezik azt a tájfutó rangsorversenyt, amellyel az ő emlékük előtt tisztelegnek. Az idén a Sefag Rt-Zselic Kupáért futnak majd két napon keresztül a versenyzők. A Somogy Megyei Tájfutó Szövetség és a Taszári Honvéd SE által rendezendő, a Somogyi Erdészeti és Faipari Rt által patronált viadalra eddig mintegy 20 egyesület közel 130 versenyzője nevezett. Összesen 17 kategóriában avatnak majd győztest, s a három elhunyt sportoló kategóriája — az N 17 B (Köpfler Éva), az F 19 A (Illés Csaba) és az F 21 A (Schdnviszky György) — pénzdíjas lesz. A többi dobogós helyezett értékes tiszteletdíjakkal távozhat majd Somogyból. Az első versenynapon, szombaton — amikor is a normál távú versenyre kerül sor — 12 órától lesz a rajt. A versenyzők Kaposváron a városi sportcsarnoktól rajtolnak el, s a Zarany erdő felé veszik az útjukat. A cél is a sport- csarnoknál lesz: a rendezők még itt is fogadnak el nevezéseket az első versenynapon 10 és 11.30 óra között. Vasárnap aztán 9 órától folytatódik a verseny: ekkor a gyertyánosvölgyi turistaház elől indul majd útjára a várhatóan népes mezőny. (Fenyő) Öt csapat a Balaton Kupáért Porondon a kézilabdázók Magyarországon a Forma-1 Bár csak a jövő héten érkezik Magyarországra a Forma-1 mezőnye, a világhírű pilóták számára azonban nincs pihenő. Javában folynak a tesztelések: az osztrák Gerhard Berger például Olaszországban próbálgatja tűzpiros Ferrari- ját. A VB-pontversenyben jelenleg 10. helyen álló finn Mika Häkkinen Marlboro-McLaren- Mercedese (felvételünkön) pedig most vasárnap Kaposvárra érkezik, ahol a Fő utcán az Omnia Kávéház előtt lehet majd közelebbről is megcsodálni 10 és 19 óra között. Milliók Borhiért Hivatalosan is pont került Borhi Zsombor átigazolási ügyének a végére. Hosszú huzavona és alkudozás után megegyezett a világbajnok kajakos régi és új klubja, a Kaposvári Vízügyi SC, illetve a Honvéd- Westel, így minden akadály elhárult a klubváltás elől. A két egyesület végül 2 420 000 forintos átigazolási díjban állapodott meg, s az egyezséget Vígh Sándor, a Kaposvári Vízügyi SC, valamint Kunszt Gábor, a Bp. Honvéd elnöke szentesítette kézjegyével. Csak emlékeztetőül: annak idején a Kaposvár 20 milliót kért, a Honvéd pedig egymilliót ajánlott... Kaposvári sikerek Két napon keresztül Füzesabonyban rendezték meg a Fauna Grand Prix 150 lövéses korongvadász lövőversenyt. A 42 versenyző között ott voltak a Somogyi Erdész-Lövész Egyesület sportolói is, akik ismét jól szerepeltek. A kánikulai hőség ellenére is kitűnő eredmények születtek Füzesabonyban. A somogyi lövészek közül az egyéni versenyben Dobos József (98) a harmadik, Lipcsik István (95) az ötödik, Deczki József (92) pedig a hatodik helyet szerezte meg. A csapatversenyben a Dobos, Lipcsik, őss alkotta Somogyi Erdész-Lövész Egyesület csapata — a budapesti MIKMSZ (278) mögött — a második helyen végzett (270). Sztojkovics Pécsen Egyéves szerződést írt alá Sztojkovics Éva az NB I-es női kosárlabda-bajnokság aranyérmes csapatához, á PVSK-Dá- liához. A válogatott játékos teSomogyban is egyre több embert „fertőz” meg a strandröplabda. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Desedán rendezett Somogyterv Kupán — amely a négy versenyből álló megyei strandröplabda körverseny második fordulója volt — a különböző kategóriákban 32 páros (közte két pécsi duó) lépett pályára. Elsőként az amatőr férfiak kezdték meg a csatározásokat. A két pályán folyamatosan zajlottak a mérkőzések, a helyosztókra pedig a délutáni órákban került sor. Öt óra felé aztán komor fellegek jelentek meg a város felől. Nem volt nehéz megjósolni, hogy az immár „hagyományossá” váló zápor ezúttal sem marad el. Az amatőr férfi döntő résztvevőit, a Her- vai-Vidák párost és a 77//- mann-Szabó kettőst az égi áldás sem tántorította el attól, hogy eldöntsék, ki a jobb. A profi hölgyek között Ékes Eri- káék visszavágtak az első versenyen elszenvedett vereségükért. A nézők nem unatkozhattak: remek, érdekes párharcokat izgulhattak végig. Sokan üdvözölték a szabadságát itthon töltő Kántor Sándort, aki természetesen a pihenés alatt sem tud elszakadni kedvenc sportágától. Játékra azonban — edzője utasítása miatt — nem vállalkozhatott. A támogatók mellett köszönet illeti a kaposvári polgár- mesteri hivatal műszaki hatósági iroda munkatársait is, akik sokat tettek a verseny sikeres megrendezése érdekében. A Somogyterv Kupa végeredménye. Amatőr nők (5): 1. Biki Sok ilyen látványos labdamenetet láthattak a desedai strandröplabda-verseny nézői fotó: török anett Mária-Kőrösfői Flóra, 2. Sáfrány Andrea-Kurucz Csilla, 3. Kosaras Judit-Kertész Gabriella. Profi nők (2): 1. Ékes Erika-Bárdos Judit, 2. Ékes Észter-Varga Bernadett. Amatőr férfiak (15): 1. Hervai Tibor-Vidák Tibor, 2. Tillmann Gyula-Szabó Zsolt, 3. Frányó Tamás-Geiger András. Profi férfiak (10): 1. Mészáros Dömötör-Kiss Zoltán II., 2. Porkoláb Tamás-Kiss Zoltán /., 3. Demeter György-Károly Róbert. Az összetett versenyben két forduló után az amatőr nők között a Biki-Kőrösfői duó vezet, míg a profiknál az Ékes testvérek csapatai holtversenyben állnak az élen. Az amatőr férfiaknál magabiztosan őrzi első helyét a Hervai-Vidák páros, a profiknál pedig Mészáros Dömötör ék vették át a vezetést. Kun Zoltán Egy szép hagyomány éled újjá a hétvégén. A Fonyódi Petőfi SE kétéves szünet után rendezi meg a nemzetközi női kézilabda Balaton Kupát, amelyre az idén immár 34. alkalommal kerül sor. Előzetesen több mint 10 csapat, közte több élvonalbeli együttes nevezett, de időközben több gárda is — mint például az osztrák Salzburg és az NB I-es Győr — visszamondta részvételét. Végül öt csapat maradt: az NB I-es Zalaegerszegi Caola SE, a most NB 1,3”-be jutott házigazda Fonyódi Petőfi SE, a horvát I. osztályú Verőce és két NB Il-es magyar csapat, a Tolna-Szigma és a Ráhagy armat. A mérkőzéssorozat pénteken — és szombaton is — 9 órakor kezdődik a fonyódi városi sportcsarnokban, s mindkét napon ötöt találkozót nézhetnek végig az érdeklődők. Az ünnepélyes eredményhirdetés a tervek szerint szombaton 16 órakor lesz. A helyi önkormányzat által támoga- :ott kétnapos nemzetközi kézi- labdatoma a Fonyódi Napok rendezvénysorozat záró sportesemé- lye is egyben. Csurgói változások Madarász Sándor vezetésével új űnökség irányítja a Csurgói KK 'érfi kézilabdacsapatát. De nemcsak az elnökségben, hanem a ;sapat játékoskeretében is változások történtek a nyáron. A ko- ábbi csapatkapitány, Nagyvizeli lózsef visszavonult az aktív já- éktól, s a továbbiakban az el- íökség munkáját segíti majd. Testvére, Norbert — a csapat apusa — jelenleg sorkatonai szolgálatát tölti. Egyébként iránta az NB I-es Nagykanizsai Tungsram is élénken érdeklődik. Visz- szatért viszont Segesdről két régi rutinos játékos, Czuczi Norbert és Németh János', így Madarász János edző 20 fős keret számára tart edzéseket. A Csurgói KK több felkészülési mérkőzésen is pályára lép, amelyeken — többek között — a szomszédvár Segesd, a Szigetvár, a Letenye és a horvátországi Kapronca lesz majd az ellenfelük. Az idén a negyedik helyen végzett az NB II Délnyugati-csoportjában a Csurgó. Jövőre mindenképpen előrébb szeretnének lépni, akár a dobogó legfelső fokáig. Éppen ezért már július 11- én megkezdte a felkészülést a csapat, s heti három-négy edzéssel készülnek a minél sikeresebb és eredményesebb szereplés érdekében. Készül a Marcali A hét elején az ugyancsak NB lies Marcali Városi Szabadidő SE női kézilabdacsapata is megkezdte a felkészülést Kiss László edző irányításával az 1995/1996- os bajnoki szezonra. A csapat játékoskeretében nem történt alapvető változás: továbbra is a tavaly sikeresen helyt állt játékosokra számítanak. Mivel az NB Il-es sorozat mellett az ifjúsági bajnokságban is indul a Marcali VSZSE, így szeretnének több fiatal kézilabdázót leigazolni. A cél, hogy a csapat ismételje meg tavalyi helyezését, amikor is újoncként az előkelő harmadik helyen végeztek az NB II Délnyugaticsoportjában. Négy ország úszói a rajtnál A múlt heti Révfülöp és Bala- tonboglár közti Balaton-át- úszás után — amelyen az amatőrök mérték össze egymással a tudásukat — most vasárnap a profik versenyét rendezik meg a magyar tengeren. A Coca- Cola light Balaton-átúszó bajnokságról tegnap tartottak sajtótájékoztatót a Préri Steak- house Étteremben. A Magyar Marathon Club által szervezett esemény idén a Szekrényessy Kálmán emlék- verseny nevet viseli. Szekrényessy Kálmán ugyanis 115 éve elsőként úszta át a Balatont. A méltatlanul elfeledett sportember, író és újságíró emléktábláját a rajt előtt 11.30 órakor avatják fel a Szívkórháznál. A versenyről Németh Zsolt, a Magyar Marathon Club elnöke számolt be, aki 1983-ban megnyerte a Balaton-átúszó bajnokságot. Elmondta, hogy a verseny nemzetközi lesz, hiszen négy ország 28 úszója rajtol majd el Balatonfüredről. A legnagyobb esélyes a tavalyi győztes, világbajnoki ezüstérmes Kovács Rita, akinek ez fontos felkészülési állomás a bécsi Európa-bajnokságra. Kovács legnagyobb ellenfele a német EB-aranyérmes Christof Wandratsch és az elmúlt évben harmadik Jüllich László lehet, aki a hírek szerint nagyon készül a visszavágásra. Balatonfüredről 12.30 órakor rajtol majd el a mezőny, és a 12,5 kilométert Siófokig négy óra alatt kell teljesíteni. Az abszolút első helyezett jutalma 30, a másodiké 15, a harmadik helyezetté pedig 10 ezer forint. Ezenkívül külön pénzjutalmat kapnak a legjobb női versenyzők (15, 8 és 5 ezer forint). így Kovács Rita újabb sikere esetén 45 ezer forinttal lehet gazdagabb. A sajtótájékoztatón Németh Zsolt megemlítette, hogy a legjobb magyar hosszútávúszó, Molnár Attila nem indul a versenyen. Molnár ugyanis — aki hatalmas bravúrral megnyerte a Világ Kupát — a most rajtoló World Series sorozatban áll rajthoz. Labdarúgó MK Balatonlellei örömmámor 16. csoport: Harkány-Balatonlelle SE 1-5 (0-2) Harkány, 200 néző. V.: Bányai. Harkány: Safarik (Zsíros) — Darázsi, Pintér, Újvári, Hofs- cheuer, Kasza (Avdicsevics), Dzsenyák, Denhardt, Szepesi, Pankotai, Varga (Jantyik). Edző: Kovács József. Balatonlelle SE: Halász — Himics, Kenéz, Hochecker, Czubelácz, Szilágyi, Csirpák, Somogyi, Vida (Kóródi), Tet- tamanti, Ágh (Androsics). Edző: Kenéz István. Gólszerzők: Denhardt (a 70. percben 11-esből), illetve Csirpák (a 11. percben 8 méteres lövésből), Tettamanti 3 (a 20. percben 20 méteres lövésből, a 65. percben 25 méteres lövésből és a 80. percben 18 méteres lövésből), Somogyi (a 89. percben 15 méteres gurításból). A küzdelmes mérkőzésen a Balatonlelle SE csapata magabiztos győzelmet aratott Harkányban. Érdekesség, hogy mindkét együttes 11-est hibázott. A látottak alapján a vendég Balaton-parti gárda ilyen arányban is megérdemelten nyert. Jók: Pintér, Újvári, Pankotai, Zsíros, illetve Halász, Tettamanti, Somogyi. Kenéz István 14. csoport: Felsőszentmárton-Balaton- földvári SE 1-1 (1-1) Felsőszentmárton, 500 néző. V.: Dravecz. Felsőszentmárton: Sevinger — Óvári, Nagy, Király, Ott (Bolhái), Pincehelyi (Goják), Horváth, Lőrincz (Takács), Laie, Reith, Csalos. Edző: Ami- gya Pál. Balatonföldvári SE: Kovács J. — Kovács A. (Végh), Sashegyi, Farkas, Szabó /., Kalmár, Héjjas, Gruber, Béres, Stan, Németh. Edző: Karasz János. Gólszerzők: Csalos (a 44. percben 10 méteres lövésből), illetve Héjjas (a 38. percben egyéni kiugrás után 10 méterről). Kiállítva: Laic (a 29. percben utánrúgásért). A végig hatalmas lelkesedéssel, a mérkőzés nagy részében emberhátrányban is remekül játszó hazaiaknak győzelmi esélyük volt. Jók: Király, Reith, Csalos , illetve Kovács J„ Sashegyi, Gruber. Szabó József A 12. csoportban este 8 órakor kezdődött Siófoki Bá- nyász-PMSC-Fordan mérkőzés lapzárta után ért véget. hát visszatér Pécsre, miután nem tartott társaival a Tungsram SC-t átvett Ferencvároshoz. Biaggi hosszabbított A motoros világbajnokság 250 ccm-es kategóriájának címvédője, az olasz Max Biaggi újabb egy évre meghosszabbította szerződését az Aprilia csapattal. Amint azt Carlo Pemat, az Aprilia elnöke elárulta, Biaggi az újabb aláírásért megközelítőleg egymillió dollárt kasszíroz. Nyert a Flamengo A brazil labdarúgás egyik sztárcsapata, a Romarióval megerősített Flamengo barátságos mérkőzésen lépett pályára a japán profibajnokságban szereplő Urawa Red Diamonds együttese ellen, s 1-1-es félidő után 3-1 arányban nyert.