Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)
1995-08-19 / 195. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. augusztus 19., szombat Tisztelet a teljesítménynek Kitüntetetteket kérdeztek munkatársaink arról, hogy mit jelent nekik Somogy. A nyilatkozatok vallomás értékűek. Takáts Gyula költő Jegy a világ felé Takáts Gyula Kossuth-díjas író, költő, műfordító (Somogyért kitüntető cím):- Somogy nekem az otthont jelenti, ahol a gyerek megtanul járni, megtanul nézni, majd pedig látni. Ahogy a gyerek kilép az otthonból, tanul. Ez a tanítás lehet társadalmi, gazdasági, művelődéstörténeti, művészeti, s azt is mondhatom: lehet pálya is. Mert az ember egy pályát fut be, s mivel elhagyja otthonát, megváltja a jegyet a világ felé. Pályáját kibővíti, és hasznossá teheti, nemcsak saját maga, hanem megyéje számára is. Hosszú évtizedek során tetteimmel ezt igyekeztem szolgálni Somogy társadalmi, művészeti életében. Ipari iskolai vagy gimnáziumi tanárként, megyei múzeumigazgatóként, íróként, költőként, szerkesztőként és a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnökeként. Úgy vélem, tanító- mestereim - a somogyi táj, a somogyi ember - által olyat építettem, ami színeivel bizonyos mértékig hasznosan épült be a magyar művelődéstörténetbe. Dr. L.Szabó Tünde főépítész Az életben a minőség Dr. L Szabó Tünde Ybl-díjas megyei főépítész (Somogy Megye Alkotói Díja):- A lankákat, a zselici erdőrengeteget, a hullámzó Balatont, az apró falvakat, fejlődő kisvárosokat és Kaposvárt, amely számomra mindig Somogy központja marad. A szép, régi épületeket - kastélyokat, parasztházakat - és a szőlőhegyeket is. És az embert, aki szerintem tennia- karó, segítőkész, s jó közösségben megsokszorozódik hatékonysága. Ez száz éve is így volt, s így van ma is, amikor egy jó csapat, testület, város- és faluszépítő kör dolgozhat együtt. Somogyterves tervezőként és most, a megyei önkormányzat főépítészeként is csak akkor tudtam eredményesen dolgozni, ha jó kollégák vettek körül; ebbe beletartoznak a minőségre törekvő tervezők és kivitelezők is. Somogy nekem a családot is jelenti. Mindig segítő édesanyámat, férjemet, aki szakmabeli, s felnőtt fiainkat, akiket arra neveltünk: az életben is a minőséget keressék mindenben. Dr. Kovács Miklós elnök Fontos dolgok Dr. Kovács Miklós, aki a Sió- tour elnök-vezérigazgatója (Somogy Polgáraiért Díj):- Nem Somogybán születtem, de minden, ami fontos, itt történt meg velem. Kisgyermekkoromtól a Balatonon töltöttem nyaraimat a nagymamámnál, aki ma már 88 éves. Itt éreztem magam a legjobban. Iskoláim elvégzése után ebben a városban kerestem munkát. (Dr. Kovács Miklós 1976-ban került a Siótourhoz. Ez az első munkahelye. S aztán ma 41 évesen ő az első ember.)- Változatlanul szeretek itt élni. Ha visszagondolok, meglehet, hogy a nosztalgia vitt a turizmusba. Most az ágazat válságba kerülése miatt sok a csalódás. Azért dolgozom, hogy jobb legyen, de összefogás híján alig lehet sikereket elérni. A szisztéma, a gazdasági környezet, a feketepiac térnyerése a rossz, s nagyon sok jóindulatú ember ezért csaknem hiába erőlködik. Borzasztóan bántana, ha a Balaton mint turisztikai vonzerő lekerülne a térképről. Nagy veszteség érné Somogyot. Zákányi Zsolt karnagy Alap az életműhöz Zákányi Zsolt Liszt-díjas karnagy (Somogy Megye Művészeti Díja):- Itt vannak a gyökereim. Somogyitól származnak a szüleim, nagyszüleim is. Úgy éreztem: van mit tenni a zenei kultúra területén, ezért maradtam itt. 2-3 év után bekerültünk a gyerekkórussal az országos vérkeringésbe, s mindenkor sarkalló volt, hogy ne csak a fővárosban élő gyerekek kapjanak meg minden élményt a különböző művek megismerésében. A Vikár kórus karnagyaként is az motivált, hogy országos, majd nemzetközi zsűri előtt mérettessünk meg. Sikereinkkel bebizonyítottuk: nekünk is helyünk van a nemzetközi versenyeken. Somogy nekem életmű. S elé- elégedett lehetek, mert amikor két jubileum kapcsán meghívtam egykori tanítványaimat, újfent megbizonyosodtam: sok somogyi fiatalt sikerült beoltanom a zenéhez, a széphez, az értékhez való ragaszkodással.S ez, úgy látom, kitörölhetetlen a tanítványaimból s gyerekeikből is. Meseszerű távolság Varga Imre szobrászművész (Somogy Megye Művészeti Díja). — Siófokon anyakönyveztek: Somogy a szülőföldem. Most is idetartozom. Gyermekkoromban nekem a világ közepe volt Somogy, a Balaton. Most is az. Nyolc-kilenc évesen kerültem el innen, de még ma is emlékszem azokra a vadászhelyekre, ahova nagyapámmal jártam. Az erdőket, a mezőket, az akkori Kaposvár képét. Aztán , amikor elhagytuk a megyét, meseszerű távolságot éreztem új lakóhelyem és szülőhazám között. Mindig megdöbbentett, hogy a somogyi emberek problémái azonosak a másutt élőkével, talán azért csodálkoztam ezen, mert Somogyot úgy tartották számon, mint egy szigetet. Egy idő után azonban kiderült: benne él az Varga Imre szobrászművész ország véráramában. Ha tehetem, lemegyek Somogyba. Lemegyek? Miért mondok én ilyeneket...? Rossz beidegződés, rossz szóhasználat. A jobb kifejezés erre: hazamegyek. A szülőföldem a sorsom Dr. Szili Ferenc, a történettudomány kandidátusa, a megyei levéltár igazgatója (Somogy Megye Közművelődési Díja):- Nekem Somogy nemcsak a szülőföldem, hanem a sorsom is. Sohasem hagytam el. A terheket mindig vállaltam. Elsősorban azért, mert sikereimet és kudarcaimat csak itt tudom megosztani a barátaimmal. A szülőföld szeretetét, az érzést nehéz definiálni. Somogy nekem az az iskola, ahol tanultam, s a több száz tanítvány, akiket tanítottam, s akiktől én is tanultam. Somogy a temetőket is jelenti, ahol szeretteim nyugszanak. A szülőföld az sohasem csak egy tájat jelent, hanem a rajta élő embert is. Itt vagyunk igazán otthon. Ha elmennék, nem vihetném magammal emlékeimet, barátaimat, a somogyi Dr. Szili Ferenc igazgató tájat. Ezek nélkül pedig az ember - érzelmileg - a senki földjére kerül. Nekem nemcsak az jelenti a külföldet, ha átlépem az országhatárt. Már Nagykanizsán is úgy érzem, külföldön járok. SZIRMAY ENDRE Ne féljetek!- István királyra emlékezve Egy tiszta költő mondta valaha: aki fél, az nem élhet emberi életet - mert lelkében a haza csupa láng, csupa vér, csupa árnyék benne a hit megújulásra vár rég hiszen majd egyszer születik oly csoda amely fölmutatja, hogy nincs félelem sunyiság, gyötretés a lelki életen és bátorítja szívünket szabadon mert a jövőnk bízó, hívő lángolás árnyék nélküli megújító varázs- és szemünk a szabad holnap felé ragyog hát ne féljetek meggyötört magyarok! Olyan, mint a másik Akik még tanúnak megmaradtunk tudjuk, hogy a tisztesség, a hit többet jelent, mint ha valamit aranyba öntenek; a néma kőzetek megcsillannak az idő fényében és szótlanul őrzik a múltat amiről később ritkán szólnak teljesen igazat; aki még itt maradt látja, hogy váltanak színt a tények hogy születnek árnyból erények- s a tévedés igaznak látszik bizony, bizony... az egyik olyan, mint a másik. Az őscipótól napjaink 130 féle péksüteményéig Az új kenyér ünnepe A hagyományt, hogy István király emlékezetének, majd az alaptörvény ünnepének napján a szántóvetők asszonyai, lányai kalászból aratókoszorút fonnak, az új búzából pedig új kenyeret sütnek-szegnek, maga az élet, a földművesség teremtette. Mert augusztus 20-ra a szokásjog szerint hajdanán is befejeződött a búza levágása, s az aratóünnep vigasságain kicsik és nagyok azt ünnepelték, hogy újra megteremte a föld a legfontosabbat, a kenyérnek valót. Nincsenek hitelt érdemlő följegyzések arról, hogy került-e kenyér I. István királyunk asztalára, de alattvalói, a honfoglaló magyarok körében már nem volt ismeretlen a búza, a rozs. Az első őscipót valószínűleg 2-3 évezreddel ezelőtt süthették — vízből, megtört gabonamagvakból, tüzes kövön, hamuban vagy forró lemezen. „Alapanyagát” távoli eleink is nagy becsben tartották. A búzamag az egyik legértékesebb növény, mert megtalálható benne minden vitamin és egyéb tápanyag, amire az embernek szüksége van. Ősidőktől fogva az élet és a gazdagság jelképe. A kenyér hazai históriájának legrégebbi — igaz, csak közvetett — dokumentuma a pécsváradi apátság 1010-ből származó alapító levele, amely a mesteremberek között nyolc sütőt is felsorol. A dömösi apátság falvaiban 1138-ban készített birtokösszeírás már 13 péket említ. Maga a „kenyér” szó először egy XI. századból fönnmaradt írásban bukkan fel. A kisebb-nagyobb városokban már évszázadokkal ezelőtt megjelentek a kenyér-készítés avatott szakemberei. Az egykori följegyzések háromféle pékről is beszámolnak. Az elkészítés módja hosszú évszázadokon át alig változott, s csak a XIX. század szolgált forradalminak számító újítással: az élesztő használatával. Hogy milyen lesz az idei új kenyér? Minőségében bizonyára nagyon jó, mert a búza sikértartalma meghatározója ízének, táperejének. S az idei az előző évieknél gazdagabb sikérben. De persze sok függ az elkészítés módjától. A választék kétségtelenül minden eddiginél bőségesebb lesz, mert már 130 féle készül a kisüzemekben és a kenyérgyárakban. (Újvári) Erdélyi gyermekotthon a Balatonnál Cirkuszi előadásra készülnek a táborlakók fotó: kovács tíbor „Szállj, dalom szállj, gyönge kismadár Határokon túl, a Hargitáig szállj, Bátorítsd a csüggedőt, vigasztald a szenvedőt. ” A svájci ifjúsági református lelkész, Hans-Peter Zürcher docens és felesége Doris már évek óta nyaraltatja Magyarországon a Csíkszeredái Gyermekotthon és Általános Iskola lakóit. Tavaly olyan elégedett volt a fonyódligeti táborral, hogy újból ott kért helyet a 134 gyereknek, nevelőiknek, valamint annak a 25 svájci fiatalnak, akik önzetlenül segítik karitatív munkáját. A romániai változások idején három nap kellett a Bem melletti Bollin- genben élő lelkésznek, hogy megtalálja a segítségnyújtás leggyorsabb formáját. — Kezdetben a gyerekek egészségét akartuk feljavítani, ezért jöttünk a táborral Magyarországra, ahol sok zöldséget, gyümölcsöt, vitamint adhattunk. Az üdülést azóta minden évben megismételjük. — Miből fedezik e tábor költségeit? — Adományokból, amit otthon, Svájcban gyűjtünk össze. Megalakítottuk a Közvetlen segítség Romániáért szervezetet, az adományok 20 és 100 frank közöttiek. Az erdélyi nevelők szakmai épülését azzal szolgáljuk, hogy a tábor ideje alatt pszichológusokat, gyógypedagógusokat, nevelési szakembereket hívunk előadónak. — Tapasztalják-e karitatív munkájuk eredményességét? — Ä gyerekek jobban tápláltak, felszabadultabbak, megtanultak nevetni, örömöt szerezni. Sajnos bizonytalan az általános iskolát befejező fiatalok sorsa. Megoldódnának a gondok, ha találnánk olyan magyarországi családokat, akik befogadnák ezeket az árva gyerekeket a középiskola idejére. Az anyagi feltételeket mi biztosítanánk. Szaktudással gazdagodva nagyobb reménnyel nézhetnének az élet elé. Bilibók Béla a Csíkszeredái gyermekotthon igazgatója elkísérte a táborba diákjait. Hálásak a svájciaknak, amiért a mindennapi élet megkönnyítése mellett balatoni élményeket is nyújtanak. Mint mondja, nem csak a rendszer lett szabadabb, az otthon falai között is lerombolták a szigorú fegyelem korlátáit. Az állandó tiltás után a gyerekek kezdik megtanulni a viszonylagos szabadságot. Né- hányuknak még most is furcsa, hogy a kapun ki lehet sétálni, nem kell a kerítésen át szökni. Az intézmény 210 lakójából az általános iskolás korosztály jött Ligetre. A svájci fiatalokat ismerősként köszöntötték, közülük többen már hónapokat töltöttek Erdélyben. Az igazgató szerint nagy segítség ott a jelenlétük: az iskolaidőn kívül állandóan együtt vannak a gyerekekkel, egyszerre töltik be az idősebb testvér, a barát és a nevelő szerepét. Nicole Jegerlehner történelem-politológia szakos egyetemista 1991 novemberében a gimnázium befejezése után az elsők között vállalkozott a nagy utazásra, s néhány hónapot a gyermekotthonban töltött. Azóta minden évben részt vállal a karitatív munkából. — Első látogatásomkor kaszárnyára hasonlított az otthon — mesélte Nicole — dísztelen falak, sovány, kicsi gyerekek, de nagyon ragaszkodóak. Minden évben várom az újabb találkozást, karácsonykor is rendszeresen meglátogatom őket. Öröm látni a fejlődésüket. Izményi Éva
