Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)
1995-08-19 / 195. szám
1995. augusztus 19., szombat SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Az év végére hitelt kér a megye (Folytatás az 1. oldalról) A képviselők végül az 1997. évi címzett támogatások igényléséről döntöttek. Ilyen pénzt a megyei kórház rekonstrukciójához, a Mosdósi Tüdő- és Szívkórház hőenergia rendszerének korszerűsítéséhez, valamint szociális helyek kialakításához kértek. Címzett támogatással volna megvalósítható a tahi középiskolai kollégium építése, a siófoki kollégisták elhelyezése, a levéltár raktárának bővítése, a régi megyeháza épületének rekonstrukciója, valamint a Megyei és a Városi Könyvtár bővítése is. (S. Pap) Kisgazda frakció a megyei közgyűlésben Frakciót alapítottak a megyei önkormányzat kisgazda képviselői — jelentette be dr. Tóthmátyás László frakcióvezető a tegnapi közgyűlésen. A frakció tagjai dr. Bozsik József, Farkas József Farkas Lflszló, Kis-Bóli Tibor, dr. Király István és dr. Sziberth László. Dr. Tóthmátyás László a Somogyi Hírlap kérdésére felelve elmondta: — A szervezeti és működési szabályzat lehetővé teszi a frakció tevékenységét és az MDF, a Fidesz, valamint KDNP képviselői már megalapították a maguk hárompárti frakcióját. Az MSZP és az SZDSZ képviselői a megyei önkormányzatban úgy dolgoznak, mintha frakció irányítaná a tevékenységüket. Azt tapasztalják - elsősorban egyeztetett véleményalkotásukból következtetnek erre -, hogy jól működik a Somo- gyért Egyesület frakciója is, bár ezt a tényt a közgyűlésnek nem jelentették be. — Szakmai indoka van annak is, hogy a Független Kisgazda- Földmunkás- és Polgári Párt megyei önkormányzati képviselői is frakciót alakítottak. így ugyanis jobban lehet egyeztetni a véleményeket, és markánsabban megjeleníteni a kisgazda érdekeket. A Kisgazdapárt a frakció megalakításával is deklarálni kívánja, létezik, működik, önálló véleménye van. SOMOGYI HÍRLAP Kercza Imre jegyzete Vokstanulság Ismét van igazgatója a Somogy Megyei Levéltárnak: dr. Szili Ferenc, aki korábban is igazgatta az intézményt. A megyei közgyűlés levéltárigazgató ügyben — két ülésen — összesen négyszer szavazott. Először három pályázó közül „kiejtettek” egyet. Akkor a második fordulóban nem tudták eldönteni, hogy a két állva maradt jelölt közül melyiket válasszák. Közben pedig megindult a lobbizás: levelet kaptak a közgyűlési tagok dr. Kanyar Józseftől, a levéltár köztiszteletnek örvendő korábbi igazgatójától, s levelet kapott — állítólag — a megyei közgyűlés elnöke is Hanák Péter történésztől. Az előbbi a fiatalabb, az utóbbi a tapasztaltabb s magasabb szakmai rangban lévő jelölt mellett lobbizott. Közben eltelt a nyár. S a tegnapi ülésen a megyei közgyűlés tagjainak végül is dönteni kellett. A döntés idejére bezárták ugyan az ajtókat, de mint hírlik, most sem ment könnyen. Az első fordulóban a két pályázó közül megint egyik sem kapta meg a szükséges 21 szavazatot. Bősze Sándorra információink szerint 13, Szili Ferencre pedig 19 voks jutott. Három megyei önkormányzati képviselő nem tudott dönteni: tartózkodott a szavazástól. így következett el a negyedik forduló, amikor is a megyei közgyűlés szervezeti és működési szabályzata „könnyített” a képviselők terhén. Hiszen már csak egy, a legtöbb voksot kapott jelölt kinevezéséről kellett dönteni, s mondhatni, elsöprő fölénnyel — 27 szavazattal — nevezték ki dr. Szili Ferencet. Azt nem lehet tudni, hogy ki változtatta meg és miért az utolsó fordulóban a véleményét. Nem is ez a fontos. Hanem az, hogy miért nem határozott elképzeléssel érkezik a képviselő a tanácskozásra. Miért kell „improvizálni”, amikor föl lehet készülni a döntésre. Ha valami, akkor ez tanulsága ennek a kinevezési tortúrának. Szüreti ünnep Bogláron Suchman Tamás: most kell megalapozni egy sikeres, új évezredet A pecsenyesütők, ringlispilek, borkimérések és a kirakodó- vásár több ezer embert csalogattak a Bogiári Szüret tegnapi megnyitójára. Az érdeklődőket Holper László alpolgármester köszöntötte (később ő szegte meg a Platán strand nagyszínpadán a friss kenyeret is, úgy, ahogyan a szüleitől tanulta; az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.) Suchman Tamás miniszter a megnyitójában arról beszélt: ezer évet megélni Európa közepén, a hadak útján, megszállva idegen népek által, akik célja az elpusztításunk volt, nagyon nehéz. De sikerült; kínok között, boldogulást remélve. A tét a megmaradás volt — ugyanez most is. Ezer éve az európai népekhez csatlakozás mellett döntött Szent István — most is az integrálódás a szándékunk — de közben meg kell tartanunk függetlenségünket, hagyományainkat. Suchman Tamás elmondta azt is, hogy egyetlen dolgot nem tehet meg a mai társadalom, a hatalom, a kormány: azt, hogy kihagyja filozófiájából azokat, akik az úton a küzdőtársai voltak. A demokrácia számára a reményt jelenti: most kell megalapozni egy újabb, sikeres évezredet. Cziráki Imre, a rendező Ba- latonboglári Borkombinát vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy minden érdeklődő élményekre talál a programok sorában. Ebben hiba nem lehet: egészen vasárnap estig nívós produkcióval fellépő amatőr művészeti együttesek és országos hírű sztárok szórakoztatják majd a nagyérdeműt... (Czene) Kemikál két tűz között (Folytatás az 1. oldalról) Mindeközben Svajda József, az MSZOSZ somogyi elnöke ellátogatott a Kemikál barcsi gyárába, azzal a céllal, hogy ott a szakszervezet, valamint az üzemi tanács képviselőivel találkozzon. A barcsi Kemi- kálnál dolgozó több száz ember foglalkoztatásának ügyében Svajda József, mint tegnap lapunknak elmondta, felkereste a polgármesteri hivatalt is. Az alpolgármesterrel megállapodtak abban, hogy a munkahelyek megőrzése érdekében tájékoztatják a fejleményekről az ÁPV Rt-t, valamint Suchman Tamás privatizációs minisztert. Csokor Józsefr a barcsi Kemikál üzemi tanácsának elnöke arról tájékoztatta a Somogyi Hírlapot, hogy napról napra nő a dolgozók bizonytalansága. A munkások nemrég a polgármesterrel is találkoztak, és vele is megosztották panaszaikat. A munkások úgy vélik, gyors és korrekt döntésre lenne szükség, ugyanakkor azt sem tagadják, hogy szimpatikusnak tartják a Citizen Rt elképzeléseit. A dolgozók most attól tartanak, hogy ha az ÁPV Rt megfosztja tulajdonosi jogaitól a Citizent, akkor az bírósághoz fordul és amíg a per le nem zárul, újabb privatizációról szó sem lehet a vállalatnál. Ez nem csak a dolgozók tulajdonszerzése miatt érdekes, de minden bizonnyal piacilag is jelentősen hátráltatja majd a Kemikált. (Barna — Balassa) Szélesítik az utat Lengyeltótiban a Fonyódra vezető út kereszteződését forgalombiztonsági okokból is átalakítják. A 4,5 millió forintos beruházást augusztus végén fejezik be a kaposvári Strabag kft szakemberei fotó: torok anett Kitüntető díjak a polgároknak Tegnap este rendkívüli ülést tartott Balatonboglár képviselőtestülete. Kitüntető díjakat adtak át a várost legjobban segítő polgároknak. Lakatos András Balatonboglár díszpolgára lett, Pro Űrbe díjat kapott Szőllősi Ferenc. Baricz Ferencnét köz- szolgálati díjjal, Horváth Ivánt művelődési díjjal jutalmazták. Pedagógiai díjat Eiter Sán- dorné, sportdíjat Bornemissza József és Zics Imre kapott. Szüreti mulatság Nagyberényben A nagyberényi lövészklub felvonulással és tánccal egybekötött egésznapos szüreti mulatságot szervez ma a sportpályán. A klub arra számít, hogy a különféle programok bevételei segítik majd a további zavartalan működést. Tervezik azt is, hogy az ősszel ifjúsági csoportot hoznak létre, bevonva a % általános iskolásokat is. Álláslehetőségek Siófokon A megyei munkaügyi központ jelentése szerint a siófoki ki- rendeltségen az alábbi álláshelyek várnak betöltésre: egy-egy dukkózó, jármű-villamossági szerelő, autóbuszvezető, kozmetikus, ápolónő, energia-gazdálkodó, villamosmérnök és export-ügyintéző, valamint két pék, két üvegező, két kéményseprő, és négy vám-pénzügyőr. Hulladékszállítás Nagymartonban Csurgónagymartonból ebben az évben már a csurgói szeméttelepre szállítják a község kommunális hulladékát. A havi egyszeri szállításért — ami úgy tűnik, elegendő is — az önkormányzat idén 48 ezer forintot fizet a vállalkozónak. Balatoni motor- és autótolvajok Egy csaknem hárommillió forint értékű VW Corradó tűnt el Balatonmárián a Rákóczi utcából. Szintén egy hárommilliós Volkswagent keresett hiába gazdája Balatonlellén. Siófokon egy bérelt nyaraló udvaráról egy Kawasaki motort loptak el, értéke másfél millió forint. Hívatlan látogató az újságíró üdülőben Siófok-Balatonszéplaki újságíró üdülőbe ismeretlen tettes egy nyitott erkélyajtón bemászott és onnan — csaknem százezer forint értékben — különböző használati tárgyakat lopott el. A siófoki rendőrök keresik a tettest. A Dráva-mentén jól kerestek a repcével Babócsai búza Boszniába Kiküldték az új adóíveket Ezekben a napokban kapják kézhez a kaposváriak a második félévi adó befizetéséhez szükséges adóívet, és az ennek kitöltését segítő tájékoztatót. A polgármesteri hivatal adózási irodája csaknem negyvenkétezer címre postázta ezt a küldeményt. Mint dr. Klapszt Lászlótól, a polgármesteri hivatal adózási irodájának vezetőjétől megtudtuk, az elmúlt év végén a helyi adók és a gépjárműadók befizetésének elmulasztásából származó hátralék csaknem negyven- millió forint volt. Az idén szigorúbban járnak el, nagyobb hangsúlyt fektetnek kintlevőségeik behajtására. Több száz tonna búzát szállítanak boszniába a babócsai mezőgazdasági szövetkezetből. Nagy az érdeklődés a gabona iránt: a felvásárlók egymásnak adják a kilincset a szövetkezetben. A babócsaiak csalódtak az idei búzatermésben. A hektáronkénti átlagtermés alig érte el a 3,5 tonnát, míg tavasszal négy tonnával számoltak. Toldi János elnök elmondta, így is sikerült 1100 tonna búzát learatniuk, s a termény nagy részét már eladták. Kihasználták a határmentiségből fakadó előnyüket: 570 tonna gabonát Horvátországba adtak el. — A horvát kereskedők egyre nagyobb mennyiségű árut vásárolnak. A kétoldalú együttműködés bővítése mindkét félnek fontos — mondta az elnök. — Ez a szövetkezet további fejlődését jótékonyan elősegítheti. Ezen a héten 11 vagon ke- nyérnekvaló gabonát küldtek Fiúméba. A kiújult háború nem veszélyeztette a szállítmányt, az áru odaért. A szövetkezet képviselői egy bos- nyák kereskedővel is tárgyalnak 250 tonna búza eladásáról. Ha megkapják a tonnánként kért 13 ezer forintot, az újabb 3 millió forint bevételt jelent. Közben az egyik somogyi kereskedővel Iránba küldendő gabonaszállítmány -részleteiről egyezkednek. Az elképzelések szerint a babócsai búzát Fiúméig szállítják vonattal, onnan pedig tengerjáró hajón a távoli országba. Ha ebben az ügyben is megállapodás születik, jelentős összeget könyvelhetnek el. Toldi János elmondta azt is, hogy az ezerkétszáz hektárról begyűjtött haszonnövények közül a repcének jó ára van. Ezt kétszáztizenöt hektáron vetették, s tonnájáért huszonhatezer forintot kaptak érte. Az őszi árpából maradt még fölöslegük. Ebből mintegy ki- lencszáz tonnát adnak el, a fennmaradó részt a szövetkezet tagjai kapják. Harsányi Miklós Ősztől helyben oktatják muzsikára a diákokat Zeneiskola Berzencén Zeneiskola indul Berzencén. A fogékony kisdiákok szeptembertől már helyben sajátíthatják el a hangszeres zene alapjait. Németh Tamásné dr. ber- zencei jegyző elmondta: a képviselő-testület egyetértett azzal, hogy az általános iskolában bevezetik a zenei oktatást. Eddig a berzencei tanulóknak Csurgóra kellett átutazniuk. A berzencei önkormányzat tanulónként évente huszonötezer forint térítési díjat és költségtérítést fizetett. Ez évente több százezer forintot tett ki. A változás annyi, hogy ősztől a csurgói zenetanárok járnak át hetente Berzen- cére. Az önkormányzat döntése megkönnyíti a diákok dolgát is: mentesülnek a rendszeres utazgatástól. Azt még pontosan nem lehet tudni, hogy hányán és milyen hangszereken tanulnak majd a tanulók, de ez napokon belül eldől: tanévkezdéskor nyílik lehetőség a választásra. A berzencei iskola hivatalosan is fölveszi az általános és zeneiskola nevet. Német Tamásné jegyző elmondta, az intézmény alapító okiratát az augusztus végi képviselő-testületi ülésen módosítják. (Harsányi)