Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)

1995-08-15 / 191. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. augusztus 15., kedd Behívják a vajdaságiakat Helyszíni tudósításunk: A legfrissebb hivatalos adatok szerint a Vajdaságban 45 435 krajinai menekült van. 27 752 ember családoknál lakik, a többieket menekülttáborokban helyezték el. A szerencsétlen hontalano­kat szélhámos közvetítők - több száz márka fejében - hétvégi házakba költöztetik. Csak az újvidéki rendőrségnek naponta mintegy húsz esetben kell közbelépnie magánlaksér­tés miatt, s eddig valamennyi­szer sikerült is kilakoltatniuk a betolakodókat. A Szerémségben, Kuku- jevci, Herkóca és más falvak­ban azonban még a rendőrök sem tudták megvédeni az ős­lakos horvátokat, akiket fegy­veres menekültek űztek el. A zaklatásoktól nem mentesek az apatini és a zombori járás magyarlakta falvai sem. Szilá­gyin például a menekültek fel­törték Keszeg Imre családi há­zát, s beköltöztek. A tulajdo­nos Kanadában élő lányánál van látogatóban. A Vajdaság magyar ajkú polgárai között nagy a riada­lom, s egyre többen döntenek az elköltözés mellett, attól függetlenül, hogy mindkét ér­dekszervezet, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Kö­zössége és a Vajdasági Ma­gyar Szövetség is tiltakozott az erőszak miatt, s felszólította a magyarokat, hogy maradja­nak otthonukban. A többségi magyarlakta községekbe, Ka­nizsára, Zentára, Adára el­enyésző számú menekült ér­kezett, annál több viszont Be­csére, Topolyára, ahol az el­múlt választásokon a magya­rok csupán néhány szavazat­tal, de többséget szereztek. Az elmúlt napokban újra érkeznek a tartalékos kato­nákhoz a behívók. A katona­köteles férfiak, különösen azok, akiket már többször ke­restek, ismerősöknél rejtőz­ködnek, vagy a futár láttán a kerteken át menekülnek ott­honaikból. Félő ugyanis, hogy a tartalékosokat Baranyába és Szlavóniába irányítja a jugo­szláv hadsereg, hogy megvéd­jék a krajina még megmaradt részét. Németh Zoltán (Újvidék) A szabad Kasmírért küzdő muzulmán Al-Faran csoport fegyveresei kivégezték a hat hete fogságukban tartott öt nyugati turista egyikét. A kép jobb szélén látható norvég Hans Christian Ostroe lefejezett holttestét vasárnap találták meg. fotó: feb/reuter Amerika fél a hanyatlástól Összeláncolt rabok ijesztésül az autópályák mentén állama közül 38-ban immár is­TÉNYKÉP Exodus a Balkánon Nen fenyegeti Románia füg­getlenségét és szuverenitását a romániai és a külföldi magyar szélsőséges elemek irredenta magatartása - jelentette ki Vir­gil Magureanu, a Román Hír­szerző Szolgálat (SRI) vezér- igazgatója. A bukaresti Eveni- mentul Zilei című napilap hét­fői száma közölte azt az inter­jút, amelyben Magureanu úgy vélekedett, hogy a romániai magyarság zöme a dialógus és a békés együttélés híve. Visszatért Pozsonyba Mi­chal Kovác szlovák elnök, aki 12 napos látogatást tett az Egyesült Államokban. Az el­nöki iroda közölte, hogy az ál­lamfő kedden sajtótájékoztatót tart, amelyen amerikai tapasz­talatait kívánja ismertetni az újságírókkal. Kovác beszámo­lóját nagy várakozás előzi meg, mert egy tengerentúlon tett nyilatkozata belpolitikai vihart keltett. A borhely szerepét játszotta Jan Rumi cseh belügyminiszter a Koldusopera Václav Havel ál­tal írt színműváltozatának hét­végi előadásában. A vastapsot aratott bemutatót az államfő vi­déki villájának kertjében tartot­ták, az észak-csehországi Hra- decekben. Fölemelik a nyilvános telefo­nálás tarifáit szeptembertől Németországban a pályaudva­rokon, a repülőtereken, az au­tópálya-pihenőkön és a vásáro­kon. A felsorolt helyeken egy beszélgetési egység - a költsé­gektől függően - a jelenlegi 30 helyett 40-50 pfennigbe kerül majd. A jövő év januáijától to­vábbi 10 pfenninges emelés várható. Földcsuszamlás tette járha­tatlanná hétfőre virradóra Svájcban a Genf felé vezető N9-es autópályát Villeneuve te­lepülés közelében. Szakértők szerint csaknem 30 000 köbmé­ter sár és kőtörmelék zúdult a hegyoldalról az útra, ezért azt várhatóan több napra lezárják a forgalom elől. A földcsuszam­lás két gépkocsit megrongált, egy harmadikat lesodort a hegyről. Három ember köny- nyebb sérüléseket szenvedett. Pokolgépek sorozata rob­bant San Sebastianban a hét végén megkezdődött egyhetes baszkföldi ünnepségsorozat al­kalmával. A helyi rendőrség közlése szerint a merényletek csak kisebb károkat okoztak. Életét veszítette a hét végén egy műrepülő-pilóta Kalifor­niában, a Santa Pauli-i légibe­mutatón. Az amerikai haditen­gerészet közismert és nagy ta­pasztalatokkal rendelkező egy­kori repülőse elvesztette ural­mát gépe felett, és az a közeli folyóba csapódott. A negyedmilliárd amerikai polgár kétharmada fél attól, hogy a tömegesen terjedő erőszak áldozatául esik. Többségük úgy véli, az Egyesült Államok társa­dalma az elmúlt húsz évben megromlott, s ezen sürgősen változtatni kell. A felmérések és a társadalom- tudósok szerint az ország lakos­ságát mélységesen elbizonyta­lanítja a kétségtelen hanyatlás: a tömeges bűnözés, a szegény­ség, az ország eladósodása, a nagyvárosok gettósodása. Elegük van mindebből, vál­tozást akarnak, ami a többség számára éppen a hagyományos értékekhez való visszatérést je­lenti. A túlzott szabadosság he­lyett újra fegyelmet szeretnének az iskolákban, keménységet az engedékenynek minősített igaz­ságszolgáltatásban. Ennek hatására Alabama ál­lamban az elítélteket lábuknál összeláncolva dolgoztatják - elrettentésül - az autópályák mentén. S legújabban George Pataki, New York állam kon­zervatív, részben magyar szár­mazású kormányzója visszaállí­totta államában a halálbünte­tést, ami egyébként az USA 50 mét megengedett. A szigorúság, a konzervatív hullám kiterjed más területekre is. Kaliforniában, az ország legnépesebb államában például meg kívánják vonni a szociális juttatásokat az illegális beván­dorlóktól - és ezt további 15 ál­lam készül követni. Az erősödő közhangulat vezetett ahhoz, hogy a tavaly novemberi vá­lasztáson a konzervatív repub­likánusok többséget szereztek a törvényhozás mindkét házában, és jó esélyük van arra, hogy 1996 novemberében visszasze­rezzék a Fehér Házat. Sok kilométeres kocsisor, éle­lem-, ivóvíz- és gyógyszerhiány, ellátatlan sebesültek, út szélén szülő nők és megmaradt, ke­véske vagyonuk roncsain ücsörgő, reménytelenül maguk elé meredő családok - az elmúlt napokban ismét egy délszláv exodus szívfacsaró képeivel szembesülhetett a világ. Ezúttal a szerbek hagyták maguk mögött otthonaikat, hogy másutt leljenek menedéket a kraj inába visszatérő horvátok esetleges megtorlásai elől. Szá­muk egyes ENSZ-források sze­rint 120-180 ezer között lehet. Igaz, nem a mostani volt az első (és nem is a legnagyobb) menekülthullám, amely a haj­dani Jugoszlávia útjain, telepü­lésein 1991 óta végigvonult. Az adatok természetesen hozzávetőlegesek, ám a szakér­tők szerint a legsúlyosabb a boszniai exodus: a hajdan 4 mil­Borisz Jelcin elégedetlen a törvénytelenül felfegyverke­zett csecsen alakulatok lesze­relésének menetével. A csecsen helyzetről a Kreml­ben megtartott hétfői tanácsko­záson az orosz államfő kifej­tette: a Dudajevhez hű erők provokációi megnehezítik a béke megteremtését. A grozniji béketárgyaláson részt vevő orosz küldöttség va­sárnap ultimátumban szólította föl a csecsen felet, hogy hajtsa Európa legjobb partijának ne­vezik a 31 esztendős Giovanni Alberto Agnellit. A FIAT-Mű- veket birtokló Agnelli família bejelentette, hogy a család egyetértésével a fiatalember lesz a 300 ezer alkalmazottat foglalkoztató, évi csaknem 5000 milliárd forintnak (!) megfelelő összeget forgalmazó óriáscég következő elnöke. Az eddigi főnöknek, a 74 éves Gianni Agnellinek van ugyan egy saját fia, de annak vonzalma a különböző keleti vallások iránt és állítólagos ká­bítószer szenvedélye nem te­szik alkalmassá a poszt meg- öröklésére. Szemben Giovanni Albertóval, a főnök öccsének, Umbertónak, valamint Anto- nella Becchi Piaggio, a Vespa­liós köztársaság majd 2 millió lakóját sodorta távol otthonától az erőszak tombolása. A csúcs 1992 tavaszára esett, amikor Ke- let-Boszniában a szerb „etnikai tisztogatások” célja az volt, hogy egész régiókban megvál­toztassák a nemzetiségi megosz­lást. Negyedmillióra becsülik a krajinákból 1991-ben elűzött horvátok számát is, s akkor még szó sem esett a felszámolt ma­gyarlakta baranyai falvakról, a szétszakított, egymás ellen for­dított családokról. A balkáni polgárháború pusz­tításai elől rengetegen még távo­labbra, külföldre távoztak. Ma­gyarországon jelenleg 2600 dél­szláv menekült tartózkodik; az összesen 735 ezer emigráns zöme, 350 ezer ember Németor­szágban keresett menedéket. Európában a világháború óta nem volt hasonló arányú mene­kültáradat. Szegő Gábor végre a leszerelésre vonatkozó előírásokat, különben az oro­szok erővel fegyverzik le alaku­lataikat. Moszkva szerint addig nem érdemes folytatni a tárgya­lásokat a gazdasági és a politi­kai rendezésről, amíg a katonai megállapodásban foglaltakat a csecsének megsértik. Csecsenföldön vasárnap 23- szor érte támadás a szövetségi erők állásait. Egyetlen éjjel Groznijban csecsen fegyvere­sek kilencszer nyitottak tüzet az orosz alakulatokra. Művek örökösnőjének a fiával, aki Olaszországban és az Egye­sült Államokban végezte sike­res tanulmányait. Ráadásul „alulnézetből” is megismerte a torinói FIAT-üzemet, amikor álnéven, munkásként dolgozott ott. 1989-ben belépett „az anyai ághoz tartozó” Piaggio vállal­kozásba, majd annak vezető menedzsereként megszüntette a hosszú évek óta tartó vesztesé­ges üzemmenetet. Giovanni a munka mellett szívesen edz együtt a FIAT fut- ballklubja, a Juventus játékosa­ival és szoros baráti kapcsola­tok fűzik David Byme-höz, a Talking Heads együttes front­emberéhez. A női szíveket is sikerrel ostromolja. Kell ennél több? Réti Ervin Várnak az oroszok Jelcin elégedetlen a csecsen leszereléssel Színre lép a FIAT-birodalom új feje Európa legjobb partija Orgiák a masszázsklinikán Mit keresett ott Pavarotti és Celentano? Híresből hírhedtté vált a bergamói Cittá di Bergamo „szuperklinika”. Tulajdo­nosa, Pierantonio Betteli sztárok, világhírességek testi állapotának karban­tartására nyitotta meg mű­intézetét. Luciano Pavarotti, Brigitte Nielsen, Adriano Celentano, a már elhunyt balettherceg, Ru­dolf Nurejev, a milánói Scala balettkara egyaránt a test­edző-formáló stúdió vendég­körébe tartozott. A minap azonban robbant a bomba: Betteli klinikájáról kiderült, hogy falai között napirenden voltak a szexorgiák. Áz egyik alkalmazott, a 31 éves Cris­tina Crivelli és Gabriela Car­lizzi, a masszázsklinika (nem különösebben híres) vendége tálalt ki, amikor följelentette a főnököt. A Cittá di Bergamó- ban szerintük a beosztottakat - még a takarítószemélyzetet is - arra kényszerítették, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak. Giuseppe Vozza, az ügyet vizsgáló bergamói rendőrfel­ügyelő gyanúsítottjai között van Pavarotti és Celentano is: mindketten a Cittá di Berga- móba jártak. A kérdés: miért? A speciális klinikán egyéb­ként három rejtélyes haláleset történt az utóbbi időben: el­hunyt az egyik masszőr, a taka­rítóbrigád egyik tagja, valamint egy vendég, Giovanni Arzuffi építész. Sagan, az ügyvéd A kokainélvezet, illetve kábító­szer-forgalmazás gyanúja miatt három napig vizsgálati fogság­ban tartott olasz filmsztár és szexszimbólum, Beatrice Dalle kéretlenül is neves védőügyvé­det kapott. A hímeves írónő, Francoise Sagan a Figaróban megjelente­tett nyílt levelében emelt szót a harmincesztendős kebelcsoda érdekében. Sagan nevetségesnek tartja, hogy valakit lecsukhatnak csak azért, mert fél gramm koka­int találtak nála. Úgy véli, ez az elbánás kifejezetten a híres em­berek osztályrésze. Azt pedig egészen elképesztőnek találja, hogy egy filmsztárt kábítószer­forgalmazással gyanúsítsanak. A híres írónőről nem árt tudni, hogy már két ízben ítélték el jogerősen kokainélvezet mi­att. FEB h&iai*úQ, diveri, pJ»t^kí>, rejtvény, ttiárck Találjon pénzt a Kishegyedben! Folytatódik a nyereményjáték a Kishegyed című népszerű hetilap ma megjelenő számában. A pályázók között összesen 4 millió forintot sorsolunk ki Sok szerencsét!

Next

/
Oldalképek
Tartalom