Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)
1995-08-12 / 188. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. augusztus 12., szombat Qvartet, 1992 75 év - 75 kép A 75 éves Péter János AFIAP fotóművész életművéből nyílt kiállítás a kaposvári Szakszervezeti Művelődési Ház aulájában. A Somogyi Fotóklub alkotója című jubileumi kiállításának anyagából ezúton mutatunk be néhányat. Az érdeklődők augusztus 21-ig láthatják a képeket. Bécsi fiákeres, 1965 Gooól...!, 1972 Somogyi adatok a tízkötetes Révai Űj Lexikonban A Babits Kiadó hamarosan befejezi nagy vállalkozását, a Révai Nagy Lexikon 21 kötetének reprint kiadását. Most újabb tíz könyv készítését vették tervbe, melyekben a XX. század Magyarországát mutatják be Révai Új Lexikona címmel, s megjelentetését a jövő év végén kezdik. A Magyar Országos Levéltárban alakult egy főszerkesztőség, a megyékben pedig jórészt a helyi levéltárak vállalták a munkát. A somogyi szerkesztő dr. Bősze Sándor főlevéltáros, a gyűjtésben tíz levéltáros, könyvtáros, pedagógus vesz még részt. Az első leadási határidőhöz közeledve az eddig végzett munkáról kérdeztük. — Valamennyi polgármestert felkértük levélben, hogy szolgáljanak valósághű adatokkal a közel 400 szócikkhez. Eddig a községek mintegy húsz százaléka küldött válaszként érdekes kiadványokat, könyveket, fotókat. Szeretnénk, ha Tab, Iha- rosberény, Juta, Nagybajom, Lábod mintáját a többiek is követnék. — Csak a ma létező települések szerepelnek majd a lexikonban ? — Nem, a századunkban létrejött összes település, sőt jelezzük az időközbeni összevonásokat, névváltozásokat, s a mai speciális adatokat is. A gyűjtőmunkához egyébként az 1949-es közigazgatási állapotokat vettük figyelembe, akkor még Somogyhoz tartozott a szigetvári járás, és nagyobb volt a csurgói is. Magunk között járásokra osztottuk fel a megyét, mindegyiknek van egy szócikkírója. — Ez az első ilyen összefogó kiadvány az országról? — Kísérletek voltak, de nem ilyen nagy munkára. Veszprém megyében készítettek községtörténeti lexikont, mi azonban most tanulunk mindent. A kiadó sok témakört megadott, közülük néhányban már összegyűjtöttük a megfelelő alapanyagot. Készült adattár századunk somogyi egyesületeiről; a hírlapokról, folyóiratokról, kiadókról és nyomdákról; és az iskolákról is. — A tízkötetes munkában mekkora helyet szánnak a szerkesztők Somogynak? — Mintegy 500 oldalnyi kéziratra kaptunk megbízást, persze nem csupán a települések szócikkei kerülnek e könyvbe, hanem önálló részt kapnak a híres emberek, a jelentős események, értékes műemlékek, természet- védelmi területek. Sokkal nagyobb anyag állt össze, mint ami megjelenhet, ám semmi nem vész kárba: az információk egy községtörténeti adatbázis alapját adják, s ezen elindulva talán még mi is hozzáláthatunk egyszer a Veszprémihez hasonló kiadvány szerkesztéséhez. — Miben látják az új lexikon jelentőségét? — Már az is dicséretes, hogy a könyvpiac mai állapotában egy kiadó olyan könyvet vesz tervbe, mely nem kecsegtet gyors haszonnal. Az egész századról adunk átfogó képet a kor krónikásaiként, ami számunkra megtisztelő, s egyedülálló. Megőrződik így a huszadik század valamennyi települése. Izményi Éva Esti koncerten a régmúlt hiteles zenéje — lantpengetéssel Tengőd reneszánsza Reneszánsz koncert Tengődön. A Musica Historica együttes zenéjét hallgatja a 84 éves Puskás Károly és a 80 éves Németh Jánosné fotó: czene attila Kányáról, Bedegkérről és So- mogyegresről cipelték a székeket a tengődi polgármester barátai a helybeli római katolikus templom előkertjébe, hogy jusson ülőhely a Musica Hirstorica együttesre kíváncsi falusiaknak. Az ünneplőbe öltözöttek jó része azonban állva csodálkozhatott csak rá a korhű hangszereken játszott reneszánsz muzsikára. Ötszáznál is többen gyűltek ugyanis össze a hagyományt teremtő eseményre a 800 lelket számláló településen, és ilyen nagy érdeklődésre senki nem számított. Igaz: Ru- zicska József polgármester, amúgy becsületből fogadott erre egy üveg pezsgőbe, s meg is nyerte. — Tengőd nemrég még botrányairól volt híres. A képviselő-testület állandóan veszekedett, pofonok csattantak a faluban, lemondott a korábbi polgármester is. Miként kerül Balassi Bálint és a régi magyar királyok udvarának zenéje, meg a Carmina Burana szinte csak vájtfülűeknek ismerős muzsikája Tengődre? — kérdeztem. — Házat vett a faluban egy régi ismerősöm, rajta keresztül ismerkedtünk meg a zenekarral. — Szegény a falu. Miként jut pénz éppen kultúrára? — Valóban roppant szűk a költségvetésünk. A faluban nagy a munkanélküliség, sok a deklasszált elem és rengeteg a nyugdíjas. A műsor propagandáját az önkormányzat saját fénymásolóján oldottuk meg, a szervezéshez szükséges futko- sást pedig a saját benzinköltségemen. A zenekar ingyen jött el hozzánk! — Miért ad ingyenes koncertet egy somogyi kis faluban a már több tévészereplésen is túljutott zenekar? — faggattam a művészeti vezetőt, Csörsz Rumen Istvánt. — Koncertjeink hetven százalékát vidéken adjuk — válaszolta. — Tengődön volt valaha az ősbemutatója a legsűrűbben játszott műsorunknak, a Balassi énekeiből összeállított anyagnak, ami azóta 60 előadást ért meg. Akkor tetszett meg nekünk Tengőd, bár azóta nem jártunk ezen a gyönyörű vidéken. Ötünk között pedagógus épp úgy van, mint jogász; a reneszánsz zenéje tart össze bennünket. Énekes és hangszeres, egyházi és világi művek egyaránt szerepelnek műsorainkban. A régi korokat a maguk valós feszültségeivel és örömeivel, szépségeivel és szörnyűségeivel együtt, hitelesen próbáljuk megőrizni. Segít bennünket ebben a régi muzsika és az irodalom szoros összefonódása. Kutatjuk is a zenét. Leggyakrabban használt hangszereink: a lant, a koboz, a rebek, a zergekürt, a duda, a zuma és a viola da gamba. Csörsz Rumen István nagyapja egyébként valaha Somogy megye főállatorvosa volt; mint a fiatalember nevetve megjegyezte, őse heréit errefelé minden malacot. Talán a régi gyökerek segítették István és társai visszatalálását. Hogy a tengő- dieknek a remek zenei élmény mellett mi maradt? Az előadásra, az ESEMÉNYRE a falu tíz közmunkása rendbe tette a templom környékét és még maradandó díszkivilágítást is ösz- szebütyköltek. Ennek fényében talán a hétköznapok is megszépülnek Tengődön. Czene Attila Melyik az eredeti? Négyszáz éves a Rómeó és Júlia Szegény Shakespeare Vilmos: mennyien meggyanúsították már plágiummal, azzal, hogy valójában nem is ő, hanem egészen mások írták a „neki tulajdonított” remekműveket. E vádaskodásokat azonban senki sem tudta bizonyítani. Az viszont tény, hogy sztorijait nem minden esetben ő találta ki. Mint például az örök szerelmeseket, Rómeót és Júliát sem. A rossz csillagzat alatt született szerelmesek történetét Shakespeare előtt két kollégája, Arthur Brooke és William Painter is megírta: az egyik prózában, a másik versben. S mindkettő azonos, francia forrásból mentette az ötletet és a cselekményt. De ez nem minden: akik a világ- irodalmat egy kicsit is ismerik, tisztában vannak azzal, hogy (főként a reneszánsz korában) az irodalmi kerülőutak gyakran az ókori latin meg görög szerzőkig kanyarognak vissza. Ovidius Rómeóját és Júliáját Pyramusnak és This- bének hívták, a szerelmesek Babilonban éltek, míg meg nem haltak. Ott is a haragban volt szülők okozták csemetéik tragédiáját: nem lehettek egymáséi, hát az önként választott halálban egyesültek. A méregpoharat Xenophón adta a lány kezébe, hogy tetszhalálával kerülje el a boldogtalanságot; olyan férfihoz akarták ugyanis kényszeríteni, akit nem szeretett. A 15. században Masucchio di Salemo szerelmesei: Mariotto és Gianozza szenvedtek egymásért. Ők egy bölcs patikus szerzetestől kapták az altató italt. Csakhogy a fiúnak, a kötekedő-verekedő kedvű Mariottónak, akinek kezéhez vér tapad, pusztulnia kell: a lány kriptájában találnak rá üldözői, s az ítélet lefejezés. Luigi da Poro módosít a kész történeten, és 1535-ben megjelent műve már a „shakespeare-i színhelyen”, Veronában játszódik. Giulietta (a lányt említi elsőként!) és Rómeó mellett megjelenik a Capelletti (később Capulet) család, az erkély, végül a kettős halál. A történetet feldolgozó egyik legszebb reneszánsz novella szerzője Matteo Bandello; erkély, kötéllétra, szerelmes éj, beteljesületlen boldogság, halál: Júlia Rómeó tőrét döfi a saját szívébe. Ettől kezdve már ismerős a sztori útja — egészen Sha- kespeare-ig, aki valamikor 1591-96 között alkotta meg a Rómeó és Júliát. Társulata „nagy taps mellett mutatta be a kiváló és művészi színvonalú tragédiát”. Rómeót elsőként a direktor jó barátja s kollégája, Richard Burbagde alakította. De ki volt az első Júlia? Ezt már aligha tudjuk meg, mert abban az időben csak férfiak színészkedtek, és a női szerepeket még nem mutáló hangú, lányos alkatú fiúkra, „boy actor”-okra osztották. Győri K. László Winnetou és Shatterhand 200 millió példányban A szászországi főváros, Drezda közelében lévő Radebeulba a minap negyvenezer ember jött el, hogy kedvenc írójára, Kari Mayra emlékezzék. Minden esztendőben megünneplik itt a May-fesztivált, a felnőtt rajongók megmutatják gyermekeiknek az író immár halhatatlan teremtményeinek relikviáit. 1896-ban költözött ide az akkor már sikeres író, itt élt és alkotott 1912 március 30-án bekövetkezett haláláig. A háznak aligha lehetne stílszerűbb neve: Villa Shatterhandnak hívják. May Károly (írói rangját jelzi nálunk, hogy Verne Gyulához hasonlóan magyar nevet kapott) csaknem biztosan saját magáról mintázta a kemé- nyöklű fehér kalandor, Old Shatterhand figuráját. Sikerei zenitjén az író szívesen örvendeztette meg barátait, látogatóit azzal, hogy Old Shatterhandnak öltözött. A bátor, tiszta tekintetű férfiú az igazság bajnoka és a nemes törzsfőnök, Winnetou barátja, sőt, fogadott testvére. Az, hogy a szerző sosem járt a Vadnyugaton, nem akadályozta meg a Shatterhand-villa berendezőit abban, hogy a rajongók láthassák a regényekből jólismert kellékeket, Winnetou tomahawkjától kezdve egészen Old Shatterhand híres puskájáig, a Medveölőig. A May- fesztivál alkalmából közölt legújabb felmérés szerint az író műveit eddig 200 millió, példányban adták ki. Magyarországon is állandó siker. Ferenczy Europress
