Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)

1995-08-09 / 185. szám

1995. augusztus 9„ szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP / 3 Nagyatádra látogatott a megyéspüspök Balás Béla a menekült horvát gyerekek között (Folytatás az 1. oldalról) Balás Béla megyéspüspök el­ismerően szólt a törekvésről, hogy a menekültek elhelyezé­sének feltételeit biztosítják, majd a tábor lakóit kérdezte. Azok elmondták: az itt élők tel­jesen magukra maradtak, hely­zetük - úgy látják - reményte­len. Vannak, akik már négy éve itt vannak a táborban; ők csak Bosznia függetlenségének el­nyerésekor térhetnek haza. Ki­járnak a városba, s a táborban kétszázan munkát is kapnak. Kapcsolatban állnak az otthon maradiakkal. Egyikük elpana­szolta, hogy az utóbbi napok­ban is ezer gránát hullott Vin- kovcira, s hozzátartozói két hete a pincékbe bújva mentik életüket. Balás Béla a táborban élő gyerekekkel is találkozott. Öt­ven horvát nyelvű bibliát osz­tottak, és konzerveket. A ka­posvári megyéspüspök megte­kintette a tábor imaszobáját és a lakószobákat is. (Németh) Borítékbontás a városházán és új utcák nyitása Nyolc ajánlat Marcalinak Borítékbontás volt tegnap a marcali városházán. Hét somo­gyi és egy zalai vállalkozó aján­latát kapták meg a tervezett új lakónegyed, a déli alközpont kiépítéséhez szükséges infra­struktúra kivitelezésére — tud­tuk meg Tanasics Elemér főe­lőadótól. A déli alközpont terü­letén százharminc lakóház épülhet; s a marcali önkor­mányzat eddig huszonnyolc te­lek tulajdonjogát szerezte meg. Az építkezések során egyelőre két új utcát nyit az önkormány­zat, s most ezek szennyvízcsa­torna-hálózatát, vízvezetékét és útjait kell — a rövidesen kez­dődő építkezés első feltétele­ként — elkészíteni. Ugyancsak szükség 'Van a gáz és az elekt­romos árani Helyszínre juttatá­sára, majd a telefonra. Hogy melyik ajánlatot fogad­ják el, azt a városfejlesztési bi­zottság szakembereiből alakult csoport dönti el. Annyit már tudunk, hogy a vállalkozók elképzelései egy­máshoz közel állnak, így az ár­ajánlatoknak, illetve a fizetési feltételeknek nagy szerepük lesz abban, hogy ki(k) kap(nap) megbízást a sokmillió forintos kivitelezésre. Nem elképzelhe­tetlen, hogy az infrastruktúra megteremtésén egyszerre há­rom vállalkozó gépei kezdik meg a munkát. Ennek első üte­mét októberre már be kell fe­jezzék. A déli alközpont iránt egyébként nagy a lakossági ér­deklődés: az a huszonnyolc te­lek már majdnem mind gazdára talált. (Kun) Kérdésünk: mennyit oszt be és hogyan? Kölcsönök rabsága Mennyit oszt be és hogyan? Munkatársaink ezt a kér­dést teszik föl, s akik vállal­ják az „elszámolást”, azok tapasztalatait közre adjuk. Tudjuk, nem tipikusak a vá­laszok, de ha általánosításra nem is, elgondolkodtatásra alkalmasak. Horváth Emi Iné három- gyermekes kaposvári család­anya. —Havonta 47 ezer forint a fizetés és a családi pótlék. Megélhetésre azonban ennél jóval kevesebb jut. Ha kifizet­jük a lakásrezsit, az OTP-tar- tozást, annyi marad csupán, ami egy fél hónapra elég — mondja. — Pedig a gyere­keim nagyritkán kapnak csak egy-egy banánt (almára már gondolni sem merek), végig­talpalom a várost, hogy ak­ciós árusítást keressek, és a legolcsóbb mosóporral mo­sok. Nem emlékszem, hogy mikor vettem magamnak új ruhát, a gyerekeknek is akkor vásárolok, amikor már na­gyon muszáj. Nemrég meg­vettük a lakásunkat, jelentős OTP-kölcSönnel. Azért, hogy törleszthessük, el kellett adni a 20 éves Zsigulinkat is. Hús hetente egyszer, vasárnap van az asztalunkon. Ha marad be­lőle, akkor hétfőn is. Amikor — hónap közepén — elfogy a pénz, akkor kölcsönből élünk. Ha megkapjuk a fizetést, visszaadjuk a kölcsönt és újra kezdődik minden elölről... Hiányoznak a tópartról a külföldi befektetők Siralmas balatoni kínálat (Folytatás az 1■ oldalról) Á balatonföldvári iroda tapasz­talata is egyre jobban az, hogy mind többen igénylik ezt a tá­mogatási formát, s nem azt né­zik, már megint külföldre utaznak valakik. Hiszen nem erről van szó. Az irodavezetőt hallgatva sok gondolat isme­rős, vagyis talán éppen ez az egyéves partnerkapcsolat is a nyugati régiókkal új szemléle­tet, új igényeket ébresztett Somogybán is: a megyék ré­giós politikájának markáns megjelenését, a különböző szakmai és civil szerveződések egymásra találását. Gondol­junk csak arra, hogy a Balatoni Regionális Tanács hosszú pró­bálkozás után nemrég fogadta- A húsipari szakmunkástanu­lók gyakorlati képzését több somogyi vállalkozó is segíti. - Ezt Szőke Attila, a kaposvári Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet igazgatója mondta a Somogyi Hírlapnak, azt követően, hogy átvette Bö- röcz Lajosnak, a Pini Hungary Kft igazgatójának levelét. Ebben a Somogyi Hírlapból már jól ismert döntést közöl­ték: a jövőben csak a kft-ben munkát vállaló húsipari szak­munkástanulóknak és techni­kusoknak biztosítják a gyakor­döntéshozó tagjai sorába a szakmai szervezetek mellett például a Balaton-parti Fürdő­egyesületek Szövetségét. A konkrét gazdasági haszna egy­előre természetesen nem mér­hető, de előbb-utóbb lennie kell. A belga partnerek most ké­szítettek egy tanulmányt a ba­latoni turisztikai termékekről. Nos, siralmas a kép: nincs termékünk, amit ajánlhatnánk, Talán a következő Overture pályázat is segíthet abban, hogy ezen a tarthatatlan álla­poton változtassunk. Azonban — mint Herényiné Nagy Er­zsébet, akinek szívügye ez az újabb turisztikai program, el­mondta — a sikeres pályázat­lati oktatást, a többi tanulónak nem. — Dr. Kéki Zoltán jegyzővel mindent elkövettünk, hogy döntésének megváltoztatására bírjuk a Pini igazgatóját. Saj­nos ez csak részben sikerült — mondta Szőke Attila. — Az in­tézetben az idén kilencven- kettő húsipari tanulót okta­tunk, de a diákoknak várha­tóan csupán a fele — főként a városban és környékén élők — vállalja, hogy a Pininél áll munkába. Az ő érdekükben el­fogadtuk a döntést. Továbbra is gond a távolabb élő diákok hoz éppen azokat a legnehe­zebb megtalálni, akikkel a kül­földi partnerek együttműköd­nének. Megnyugtató viszont, hogy egyre jobban körvona­lazható a balatoni régióban az együttműködési szándék. S több oldalról is felvetődött ez a közös adatbank vagy marke­ting, illetve innovációs köz­pont létesítésének igényében. A törvényhozás is ebben gon­dolkodik a területi tanácsok lé­tesítésével. Az biztos, hogy itt, a balatoni régióban erős koor­dináló rendszerre van szükség a turisztikai ágazat sikerének érdekében, s ebben fontos he­lye van a piaci élet minden szereplőjének . G. M. gyakorlati oktatásának meg­szervezése. Elhatároztuk, hogy augusztus 25-én tartunk egy értekezletet, amelyen tájékoz­tatjuk a szülőket és a tanulókat a húsipari szakképzésben kia­lakult helyzetről, valamint a megoldás lehetőségeiről. Fölvesszük a kapcsolatot a nagyobb baranyai és zalai hús­ipari cégekkel is: azt remélem ettől, hogy ezen az értekezle­ten azoknak is megnyugtató al­ternatívával szolgálhatunk, akik nem a Pini Hungary kft- ben kívánnak elhelyezkedni. (Várnai) 14 millió forint útépítésre Több mint 14 millió forintba kerül a Zsippó-Lipótfa, vala­mint a Buzsák-Csisztafürdő közötti összekötőút megépí­tése. Ezt az összeget, Somogy megye Közgyűlése -— az érvé­nyes polgárjogi szerződések ér­telmében — biztosítja. Emléktábla kerül az Együd-házra Emléktábla kerül Perőcsény- ben, Együd Árpád szülőházára. Az 1921-ben született és 1983- ban elhunyt neves néprajzku­tató emléke előtt nemcsak a pe- rőcsényiek, hanem a somogyi önkormányzat is tiszteleg az augusztus 17-i avatáson. Nyári felújítások Belegben Egymillió forintot fordít a be- legi önkormányzat a nyári fel­újításokra. A 678 lelkes telepü­lés óvodájának épületén cserél­nek ajtókat, felújítják a kony­habútorokat és a könyvtár is új külső ajtóval fogadják az ol­vasni vágyó belegi lakosokat. Nem fizettek, fenyegettek Egy siófoki vendéglőben csak­nem háromezer forint értékben fogyasztottak ismeretlen tette­sek, majd fizetés helyett azzal fenyegetőztek, hogy az üzletet szétrombolják, aztán eltűntek. A siófoki rendőrök zsarolás bűntettének elkövetése miatt keresik őket. Felmérés a fiatalok családi életéről 880 tizenhét éves kaposvári kö­zépiskolás körében végzett az életmódra vonatkozó szocioló­giai felmérést Keczeli Ágnes szociológus. Ebből kiderült: a fiataloknak 76 százaléka él tel­jes családban; 12,7 százaléku­kat az anya, 1,1 százalékukat pedig az apa neveli egyedül. Anya és nevelőapa neveli 6,5 százalékukat, egy százalékukat pedig az apa és a nevelőanya gondozza. Ä fiatalok egy száza­léka állami gondozott. Elütötte és otthagyta Pusztakovácsi-Kürtöspuszta belterületén egy helyi lakos az általa vezetett — és keleti tí­pusú személygépkocsikból há­zilag összeeszkábált — jármű­vel figyelmetlen vezetés miatt elütött egy vele azonos irány­ban közlekedő gyalogost. A nyolc napon belüli sérülést szenvedő helyi lakost a hely­színen hagyta és segítségnyúj­tás nélkül távozott. A nyomo­zást a Fonyódi Rendőrkapi­tányság folytatja. Zala segítségét kéri az iskola Lángoló tarlók Somogybán A szárazság mellett, a tűzgyúj­tási tilalom ellenére megyénk­ben „is” számos tüzet okozott az emberi felelőtlenség. So­mogy tűzoltóit több lángoló tarló- és száraz füves területre riasztották az elmúlt napokban. Zala külterületén 800 négy­szögölön égett hétfőn a tarló, Barcs és Darány között pedig két helyen is a közeli erdőt ve­szélyeztették a lángoló bozó­tok. A megmentett érték 5 mil­lió forint. Kaposváron, a Sza­badság parkban egy félszáraz platán törzse lobbant lángra, Kereki külterületén pedig 500 méter hosszan égett az árok­parti szemét. Tegnap Buzsák és Táska külterületén 15 hektáros területen learatott renden levő szalma lett a tűz martaléka. Szeretnénk, ha nemcsak olvasó­ja, hanem ajánlója is lenne a So­mogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, bará­tai körében új előfizetőt lapunk­nak. Azok között a jelenlegi előfize­tők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utal­ványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők név­sorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbe­sítőnk az új megrendelőt személye­sen felkeresi, és ajándékkal is ked­veskedik. Kéijük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitölt­ve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti.----------------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1995 .............................-tői E lőfizetési időszak: I—l egy hónap □ két hónap CZ1 negyedév Előfizetés díja: 525 Ft Kedvezmény: 72 Ft 1050 Ft 145 Ft 1540 Ft 252 Ft □ félév 3050 Ft 534 Ft Beszervező előfizető: Név..................................................................... Lakcím:............................................................. Beszervezett előfizető: Név...................................................................... Lakcím:.............................................................. A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, a BAlRTOn fÜfZÉRT KtRCfKCDCMM RffZYÉDYTARnfAO által felajánlott vásárlási utalványokat sorsolunk 15__________________________________________l S OMOGYI HÍRLAP Czene Attila jegyzete Méreg 26 ezer döglött angolnát szedtek össze a Balatonból eddig. Nem­csók János politikai államtitkár, a tó kormánybiztosa most azt nyi­latkozta: nagy valószínűséggel megállapítható, hogy a négy évvel ezelőtti, tömeges halhullás legfőbb oka a kémiai szúnyogirtó szer volt. Idén két alkalommal is ugyanazt a szert szórták a tóparti sávra helikopterrel a ritkítást végző szakemberek. Másodszor július 13-14-én. Az első döglött angolnát másnap, 15-én (!) fedezték föl... 1991-ben a szakemberek jól fésült mondatokban fogalmaz­ták meg: a döglésért maga az angolna a felelős. Később találtak tettestársnak egy huncutka fonalférget is. Nemrég mondta egy tudós: az idei hullás oka a meleg. Nemcsók János egyetemi tanárként már négy éve mérgezésre gyanakodott. Egy független halászati szaktanácsadó osztotta még nézeteit: Gönczy János, ma a Balatoni Halászati Rt vezér- igazgatója. Az angolnák májában megtalálták a szúnyogirtó szer hatóanyagát. A méreg használatát az Országos Közegész­ségügyi Intézet engedélyezte! A két neves halászati szakember mára befolyásos politikus, illetve gazdasági vezető lett — ők vannak leginkább szem előtt ebben a kényes ügyben. Bezzeg, ha négy éve rájuk hallgatnak! Gondolom, most eszi őket a méreg... Évente 90 tonna műanyag A nagyatádi Folplast műanyagüzemében színes fóliatöm­lőt, hordtáskákat, zsákokat és csomagolásra használatos zsugorfóliát, síkfóliát egyaránt ké­szítenek. Képen: a gyártáshoz használt egyik gép beállítása fotó: kovács tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom