Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-05 / 155. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP KRÓNIKA 1995. július 5., szerda Ma július 5-e, szerda van Névnapjukon köszöntjük Emese és Sarolta nevű olvasóinkat. A nap ma: 4.53 órakor kél, és 20.44 órakor nyugszik; A hold ma: 12.42 órakor kél, és 0.09 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár 45 éve hunyt el Cholnoky Jenő földrajztudós, egyetemi tanár és akadémikus. A Földrajzi Intézet vezetője volt, és rendkívül szerteágazó tudományos tevékenységet folytatott. Kutatott Ke- let-zsiában, de alaposan ismerte a Balaton környékét is. Vizsgálta a hegységek szerkezetét, a folyók természetét, a futóhomok mozgását, az öntözés problémáit, sőt emberföldrajzzal is foglalkozott. 145 éve született Kvassay Jenő mérnök. Az Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatal vezetője volt, s négy évtizedes működése szinte új korszakot nyitott a hazai folyószabályozásban és a talajjavításban. Nevéhez fűződik a vízjogi törvény megalkotása, ő kezdeményezte a balatoni és a budapesti kikötők építését, ő kezdte meg a Csepeli Szabadkikötő építését, s ezért tiszteletből a kikötő zárt medencéjének bejárati zsilipjét róla nevezték el. Mai évfordulóink 55. születésnapját ünnepli ma Brády Zoltán újságíró. Gyerekként szüleivel menekült hazánkba Erdélyből, s iskolái végeztével több lap munkatársa volt. A nyolcvanas években sokat üldözte a cenzúra, több mint tíz sajtópere volt, s volt, hogy be is csukták. 1989-ben ő indította meg a Kapu című lapot — amelynek főszerkesztője is ő lett —, s áldozatos, magas színvonalú munkájáért nemcsak itthon, de külföldön is becsülik. Ma ünnepel az 1932-ben született Horn Gyula, az MSZP elnöke, hazánk miniszterelnöke. A kormányfő mostani sikereiben nekünk, somogyiaknak is van némi részünk, hiszen 1990-ben pártja somogyi területi listáján jutott be a Parlamentbe. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 60. születésnapját a dalai láma. Tendzin Gyaco a polgári neve, s két és fél éves kisgyerek volt, amikor a lámaista papok benne ismerték fel az 1933-ban meghalt dalai láma reinkarnációját. A kis láma 1940-ben lépett „hivatalába”, de a Tibe- tet megszálló hatóságok elől 1959-ben el kellett menekülnie hazájából. Azóta külföldön él, és vallási vezetői teendői mellett amolyan utazó nagykövetként küzd Tibet szabadságáért, járt hazánkban is. Ebbéli fáradozásaiért megkapta a Nobel-békedí- jat is. Gáz van Bermudán Évtizedek óta rejtély lebegi körül a Bermuda-háromszöget. Időről-időre hajók és repülőgépek tűnnek el titokzatos módon nyomtalanul: erről lett hírhedt az Atlanti-óceánnak az a térsége. Most egy londoni tudományos folyóirat olyan feltevést közölt, hogy a hajók és a repülőgépek az óceán mélyéről felszállt metángázgömböknek estek áldozatul. Ezért a brit természeti környezet kutató tanács tudósai az ősszel fúrásokat végeznek e feltevés alátámasztására. A tervek szerint megvizsgálják a tengerfenék viszonyait a Bermudáktól egészen az amerikai szárazföldig. A bristoli egyetem munkatársa szerint megvizsgálnak a tengerfenéken tenyésző és metánt előállító baktériumokat. Normális körülmények közt a tengerfenéken uralkodó nagy nyomás miatt a gáz jégkristályok, úgynevezett jéghidrátok formájában gyülemlik fel. Eddig ismeretlen folyamatok hatására azonban hirtelen nagy tömegben szabadulhat fel gáz és az megmérgezheti az éppen arra haladó hajók vagy repülőgépek utasait — tételezik fel az angol kutatók. Gyengülő felmelegedés Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Az Alpok térségében nagy csapadékot okozó hidegfront meglehetősen legyengülve érkezett a Kárpát-medencébe, s csak kis mértékű lehűlést okozott. Átmenetileg megszűnik azonban a kánikula. A front hatása ma még kiterjed a déli és keleti országrészre, ahol egy-egy zápor, esetleg zivatar kialakulhat. A felhőzet időnkénti megnövekedésére országszerte számítanunk kell, azonban hosszabb-rövi- debb időszakokra a nap is kisüt. Mindenütt északira fordul a szél, melyet időnként élénk széllökések kísérhet- nek. A hőmérséklet csúcsértéke már csak a 23, 28 fokot éri el, a hét végén azonban újra erős felmelegedés várható. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Ma még változékony időre számíthatunk. A tegnap elvonult front nyomán időnként erősen megnövekszik a felhőzet, és helyenként zápor, esetleg zivatar alakulhat ki. Az északira forduló szél megélénkül, zivatar környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Nem lesz már akkora hőség, mint az elmúlt napokban, kora délutánra 24, 26 fokig melegszik fel a levegő. V ízhőmérsékletek °C °C Balaton: 23 Velencei-tó: 23 Tisza-tó: 22 Fertő-tó: 24 Tisza: 21-22 Duna: 18-19 Várható legmagasabb hőmérséklet °C °C Kaposvár: 25 Paks: 26 Siófok: 26 Dunaföldvár: 26 Dombóvár: 25 Pécs: 25 Szekszárd: 25 Mohács: 25 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 30-40 Velencei-tó: 25-35 Tisza-tó: 35-40 Fertő-tó: 20-30 Kaposvár: 20-30 Paks: 20-30 Siófok: 30-40 Dunaföldvár: 25-35 Dombóvár: 25-35 Pécs: 20-30 Szekszárd: 25-35 Mohács: 20-30 TARKA SOROK A nyár hatása A tanítónő a következő kérdést teszi fel Gyurinak: — Gyuri, mit gondolsz, miért barna a fa kérge? — Azért, mert nyáron sokat napozott... Derék ember Az ezredes felesége a férjéhez: — Milyen derék, udvarias ez a Kovács hadnagy, az estélyeken mindig engem kér fel először. — Igazad van, drágám, nagyon figyelmes és előrelátó ember, először mindig a kellemetlen kötelességet, és feladatokat rója le. Szülői példa — Tetszik az új szobalány, Pistike? — kérdezi az anyja. — Ki nem állhatom. Legszívesebben belemarkolnék a hajába és a nyakába harapnék ugyan úgy, ahogy apukám szokta! Feledékeny A fiatal menyasszony régi ismerősével találkozik. — Uram, haragszom önre, mert nem gratulált az eljegyzésemkor. — Ne haragudjon, kisasszony, nagyon elfoglalt, s feledékeny vagyok. De ígérem, legközelebb nem fogom elfelejteni. Diszkóban — Mindig így fogsz vezetni? — Mindig. Csak lehet, hogy nem mindig téged! Logika A plébános rászól a pádon ülő férfira: — Miért nem dolgozol? — Gazdasági okokból. — Hogyhogy? — Ha dolgozom, megszomjazom és ha szomjas vagyok, többet iszom, mint amennyit megkerestem. Rádió — Milyen az új rádió? — Jó, csak olyan, mint a gőzmozdony, mert minden állomáson fütyül. — A Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az alábbi tanfolyamait indítja: 600 órás intenzív iskolarendszerű nyelvtanfolyam angol és német nyelvekből, 120 órás angol-német középfokú nyelvvizsga előkészítő tanfolyam augusztus végétől, 80 órás angol, német, olasz kezdő tanfolyam 1995. július 31-től, 80 órás ipari gáz- és olajtüzelő berendezés kezelő képzés augusztus végétől, 40 órás intenzív valuta- pénztárosi képzés augusztustól, 40 órás virágkötészeti tanfolyam augusztus végétől, 30 és 150 órás alapfokú számítógépkezelő tanfolyam augusztustól. Érdeklődni, jelentkezni lehet: Somogy Megyei TIT Kaposvár, Dózsa György u. 18. Telefon/fax: 82/320-621, 320- 165. (86795) — A Dédász Rt. előzetesen értesíti Kaposvár lakosságát és közü- leteit, hogy 1995. július 5-én 8 órától 12 óráig áramszünet lesz a Tóth Árpád utcában. (87410) — Kempingsátor, kerti bútor óriási választékban. Hamvai Lak- berendezési Áruház, Kaposvár, Baross G. u. 5. (87511) Szemtanúkat keresnek Képviselői fogadóóra Dr. Lövey László ország- gyűlési képviselő (MSZP) 1995. július 6-án 15 órától fogadóórát tart Balatonbog- láron, a polgármesteri hivatalban. Minden érdeklődőt szeretettel vár. Június 24-én, ismeretlen személyek köveket helyeztek el a Zágrábtól Budapest Déli pály- udvarig közlekedő gyorsvonat elé a balatonszemesi vasútállomás Balatonszárszó felőli részén, a bejárati jelzések és a lies számú váltó között. A vonat 13 óra 48 perckor indult Balatonszemesről. Akik felvilágosítást tudnak nyújtani valamelyik esettel kapcsolatban, az alábbi címen tehetik meg a bejelentéseket: Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedési Osztály, 8600 Siófok, Sió út 12/20. címen, telefonon a 06/84/310-700-as számon. Nvári árengedménv a Sutáknál Készpénz vásárláskor szőnyegeknél 30% tapétáknál 40% árenaedménv. Kárpótlási jegyét vásárlás esetén beszámítjuk, padlószőnyeg már 360 Ft/m2-től. Szőnyeg 1,9 m x 2,8 már 9600 Ft-tól. Címünk: Kaposvár, Berzsenyi u. 8. Tel.:82/317-734 Nyitva tartás: hétfő péntek 8.30-17.00-ig, szombaton 9-12-ig (87485) Si Sulák Ne feledje, a Sulákkal jól jár! KÉT LOTTI A Két Lotti nyereményjáték tegnap kihúzott nyerőszámai a következők: 27,37,57 és 8,22,42 A 3 találatosok nettó nyereménye: 15 ezer 457, a 2- eseké 235 forint. BŰNÜGYI KRÓNIKA Valutát és arany ékszereket vitt magával az az ismeretlen tettes, aki feltörte egy német állampolgár Opel Astra gépkocsiját a bala- tonberényi nudista strand parkolójában. Lopás bűntette miatt keresi a fonyódi rendőr- kapitányság. Betörtek egy német állampolgár Siófok- Sóstón, az Esze Tamás úton bérelt nyaralójába. Az ismeretlen tettes 137 ezer forint készpénzt lopott el. Ügyében a siófoki rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. A figyelmeztető jelzés ellenére lépett a sínekre Fonyódligeten, a gyalogosok számára kiépített gyalogátkelő helyen egy 59 éves kaposvári lakos, s elütötte a Budapest-Nagykani- zsa között közlekedő gyorsvonat. A gyalogos a súlyos sérülések következtében életét vesztette. Harminchat rekesz szalon sörrel könnyítette meg valaki egy Rába nyergesvontató rakományát a Simonfa és Bőszénfa közötti autós pihenőben. A kaposvári rendőrkapitányság nyomoz az ügyben. Siófokon, a Zsombori úton egy budapesti tulajdonos nyaralóját fosztották ki. Az ismeretlen tettes Philips monitort, Commodor computert, színes tévét és kerékpárt zsákmányolt a villából. A tulajdonost 210 ezer forint értékű kár érte. QHMnrVT UTHT Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC. J UL\l UU11 nUALit\r Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC. Szerkesztők: JUTÁSI ROBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó), LENGYEL JÁNOS (belpolitika), DR. TRÖSZT TIBOR (kultúra), VARGA OTTÓ (gazdaság- politika). Tervezőszerkesztők: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS — Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644. Telex: 13-360, fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf.: 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82)311-506. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Fő u. 47-53. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. — Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős kiadó. GERHARD MEYER. — Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a Budapest Bank Rt kaposvári és marcali fiókjánál, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balaton- földvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi, a nagybajomi és a nyagyberki takarékszövetkezetnél, a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 525 Ft, negyedévre 1540 Ft, félévre 3050 Ft, egy évre 6100 Ft. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Csúcsforgalom végig a parton A meleg miatt sokan indultak tegnap a Balatonra felüdülést keresni. A 7-es úton összefüggő volt a kocsisor. Bár a rendőrség egész nap ellenőrzést tartott; villogott a traffipax, fokozott figyelmet fordítottak a a megengedett sebesség betartására, mégis történt baleset. Fonyódligeten, előzés közben összeütközött egy magyar és egy német rendszámú személygépkocsi. A vezetők figyelmetlensége miatt mindkét autó az árokba borult. Az utasok közül négyen könyebben megsérültek. fotó: czene attila