Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-29 / 176. szám

24 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. július 29., szombat A „Morva”-vendéglő fél évtizede Kohl kancellár titkára siófoki törzsvendég Ősz úr, könnyű vászon öltö­zetben. Asztala félárnyékban. Jeges sört rendelt, mint ren­desen, minden áldott délelőtt. A felesége ilyenkor a stran­don tartózkodik, s ő itt várja meg a Morvában. Mire a kedves mosolyú, már messzi­ről integető „frau” megérke­zik, a doktor úr körülbelül a negyedik korsónál tart, s ez­után jöhet a könnyű, ám ízle­tes ebéd. Változások sodrában az állandóság A 73 éves német úriember, dr. Wolfgang Aue, egy világhírű politikus, Kohl kancellár tit­kára. 30 esztendeje jár a Bala- ton-partra (az utóbbi időben évente többször Js), s amióta Siófokon a Morva étterem léte­zik, itt sörözik, étkezik. Törzs­vendég a javából. A Morva pe­dig öt éve létezik a városköz­pontban, s a körülötte — he­lyenként és időnként — hiszté­rikusnak tetsző változások sod­rában valamiféle állandóságot, családias meghittséget képvi­sel. Amikor a siófoki áfész és az Opavai szövetkezet közös vál­lalkozása révén megvalósított üzletet „avattuk”, az említett cseh város lakói még Csehszlo­vákiában éltek, ezt az üzletet azonban már akkor is az a Tóth László vezette, aki korábban a Kiliti csárdát, amely az arcta­lanná váló balatoni vendéglátás egyik utolsó, kellemes emlékű színfoltja volt. Cseh és magyar konyha — Bizony sokminden megvál­tozott 1990 óta, bár a tulajdo­nosok magyar és cseh részről ugyanazok, én pedig 91 óta bé­relem az üzletet — mondja Tóth László. A tervezett ered­mény minden évben több volt a vártnál, ám evégett az eredeti elképzelésektől némileg el kel­lett térni. Már az első évben, októbertől bevezettük a közét­keztetést, amely kis haszon ugyan, de vendéget hoz, és ez­által „átmentettük” télire a dol­gozókat. A rendszeresen nálunk ebédelőkből sokan lettek törzs­vendégek. Kezdetben kizárólag cseh specialitások szerepeltek az étlapon, amelyeket szívesen megkóstoltak a magyar vendé­gek, de a külföldiek, itt, Siófok központjában, közel a Balaton­hoz, inkább a magyar konyha készítményeit óhajtják. Termé­szetesen ma is többféle cseh ételt kínálunk, de az igények­nek megfelelően főként magyar specialitásokat. „Közétkezők”, kávézók — A közétkeztetést mindenkor (szezonban is!) vállaljuk — folytatja az üzletvezető. — 150 forint a jegy ára, s bárki, akár ebéd előtt egy perccel is meg­vásárolhatja. Ezért egy komp­lett menüt kap a vendég, s ha elviszi, még olcsóbban juthat hozzá. Egy úgynevezett gyors­étkezőben ennyi egy hambur­ger ára. Persze, hogy mi dárga, mi olcsó, az relatív... De ha megnézzük egy-egy parti bü­fében, hogy mennyiért adják a sört, vagy a kávét, akkor nálunk egy korsó kiválóan hűtött és felszolgált sör 120 forintért sze­rintem nem drága. A kávé: 30 forint. Hozzánk kávézni a kör­nyékbeli üzletvezető kollégák, tisztviselők, no meg a közétkez­tetés vendégköre jár. Siófokiak. Köztük nyugdíjas értelmiségiek például, ugyancsak törzsven­dégeink. Nem kell bankett — A hamburgerről jut eszembe... Már az étkezési kul­túránk is amerikanizálódik? — Főként a fiatalok hódol­nak a filmekben, tv-reklámok- ban látott stílusnak. Még azok is, akik ezt a szakmát választot­ták, fogják gyakorolni. Nálunk mindig dolgoznak tanulók (most például nyolcán vannak), jó kapcsolatot tartok az iskolával, igyekszem minél többet tenni a jövő vendéglátó­iért. Mondom egy végzős tanu­lónak: „Rendezzétek meg a ha­gyományos bankettet, itt, az ét­teremben, megfelelő körülmé­nyek között, természetesen bú­sás kedvezménnyel”. A gyere­kek elvetették az ajánlatomat, inkább elmentek egy diszkóba pizzát enni. Azt hiszem, ehhez nem kell kommentárt fűznöm. Én nem vagyok diszkó- és pizza-ellenes, de az én nemze­dékem (és az elődeink) szerint: a végzősök bankettje életre szóló emlék. Következéskép­pen meg kell adni a módját. Remélem, ez is csak egy divat a sok közül. A kisebbik fia — Tóth Ri­chard — szintén az idén kapta meg szakmunkás-bizonyítvá­nyát. Mielőtt továbbtanulna, egy-két évet az apja mellett dolgozik. így határozott a „csa­ládi tanács”, így akarta ő maga is. Az apjánál magasabb, nyílt tekintetű fiatalember. Most ő a „fizető”. (Szapudi) Krisnafalu Somogyvámost Krisnafalvá- nak is emlegetik, hiszen a ma­gyarországi Krisna-tudatú hí­vők közösségének tagjai már régóta dolgoznak azon, hogy élettel teli völgy legyen. Az elképzelések lassan valóra válnak, és a sokaknak ismeret­len jövevények végleg tanyát vernek a 120 hektáros terüle­ten. Az indiai kulturális köz­pont és biofarm kapuja a múlt hét végén tárult ki. LANG RÓBERT FOTÓRIPORTJA A világ legkisebb emberei a Balatonon A világ két legkisebb embere - az Opel előtt — Mindössze 65 centiméter! A világ legkisebb embere! - har­sogja az utcákat járó cirkuszi reklámautó. Méghogy 65 centis ember! — csatlakozik hozzánk a kételkedés kicsiny ördögfió­kája, s vele indulunk a hajóál­lomás melletti térre, a cirkusz sátraihoz. — István elment valahova — világosít föl egy kedves hölgy, már a helyszínen —, de itt a nővére. Tóth Juditnak hívják, és semmivel sem magasabb... A cirkuszi lakókocsi titokza­tos világában az ülőgarnitúra, és minden berendezési tárgy olyan, mint mindenütt. Csak a mosolygó, szívélyes hölgy más. Akkorka, mintha Lilliput me­sevilágából varázsolták volna az „óriások” világába. A szőke hölgy a térdünkig ér, de a legtermészetesebb hangon kínál hellyel, majd a méreteihez képest óriási — kétliteres — kólásflakonból tölt a poha­rakba. — Biztosan jólesik — kínál. — Szabad megkérdezni... — Szabad — feleli —; 65 centiméter vagyok, és ennyi a testvérem is. O 32 éves, én 34. — Valóban önök a világ leg­kisebb emberei? — Igen. Bejártuk a világot, de nálunk kisebbekkel még nem ta­lálkoztunk. Vagy maguk talán igen...? — Mi vagyunk a legkisebbek — csatlakozik nővéréhez Tóth István, aki farmert visel, övén nagy tőrrel. Az utóbbi munka­eszköz: a csupa izom kis férfi késdobáló artistaként is szerepel a cirkusz műsorában. Egyik fő attrakciója: a fejenállás kólás- ü végén. — A nővérem most kutyák­kal dolgozik. Ezek a máltai se­lyemebek nehezen fegyelmezhe­tek, de Judit egyebek között gyerekkocsiba tudja parancsolni őket, s vidáman sétafikáinak a közönség nagy örömére. — Maradjunk a méreteknél. Mekkora cipőt visel? — 22-est. A többit ne kér­dezze: a ruháinkat varratni kell, és minden egyéb használati esz­közünket a magunk méreteihez igazítani. Például az autónkat. Mindketten vezetünk... Nekem Ladám van, Judit Opelt vezet. Alig akarjuk elhinni, de a lil- liputi hölgy beül a kocsiba, s mutatja: gond nélkül képes ve­zetni. Azt mondják, hogy a „természetes” kényelmetlensé­gen túl igazán nagy problémát nem okoz hihetetlenül kicsiny termetük. István például meg is házasodott: a felesége 170 cm, most nyolcéves leányuk pedig édesanyja példájára szintén szépnövésű. Ez is mutatja — magyarázza István és Judit —, hogy családjuk a gének kiismer- hetetlenségének iskolapéldája. — Kinek mi rendeltetett — búcsúznak, s apró kezükkel megszorítják kezünket. A rekor­dok könyvében egyébként leg­kisebbként nem a Tóth testvérek szerepelnek. Egy külföldi, egy­méteres „óriást” tartanak nyil­ván a világ legkisebb embere­ként. Erre ők csak legyintenek: bejárhatja bárki a kerek világot, Tóth Judit és István 65 centijé­nél kisebbet nem talál. Kun G. Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom