Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-28 / 175. szám
1995. július 28., péntek SOMOGYI HÍRLAP — HIRDETÉS 11 "Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok. De nem így történt, ezért búcsúzok mindenkitől, Akik ismertek és szerettek. Isten veletek." Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, GÉCZI GYÖRGYNÉ Kovács Teréz Toponár, Móra F. u. 18. sz. alatti lakos elhunyt. Temetése július 28-án, pénteken 15.30 órakor lesz a toponári temetőben. Bánatos férje "Nagyon beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok. De mivel nem így történt, ezért búcsúzom most mindenkitől, akik ismertek és szerettek. Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GEISZT ISTVÁN kaposfői lakos, 67 éves korában, hosszantartó betegség után elhunyt. Temetése július 29-én, a 8 órai gyászmisét követően, 9 órakor lesz a kaposfői temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászolják: felesége, fiai, menyei és unokái. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KURUCZ LAJOS a Délviép volt dolgozója 38 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése július 29-én, szombaton a 10 órai gyászmisét követően 11 órakor lesz a mezőcsokonyai temetőben. A gyászoló család "Nem hal meg kit eltemetnek, Csak az, kit elfelednek"' Fájdalommal tudatjuk a rokonokkal és ismerősökkel, hogy VIRÁG KÁROLY volt felsőmocsoládi lakos életének 72. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat július 29-én, szombaton 17 órakor helyezzük örök nyugalomra a felsőmocsoládi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család f Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk és dédnagymamánk, ÖZV. GYURA ANTALNÉ jutái lakos 85 éves korában csendesen elhunyt. Temetése július 29-én, a 12 órai gyászmisét követően lesz a jutái temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család INGATLAN B.MÁRIÁN nyaraló eladó. Tel.: 06- 30/462-229. (89212) BALATONBERÉNYBEN szőlőhegyen 400 n-öl telek 100 éves présházzal 550 ezer Ft-ért eladó reklámáron eladó. Tel.: 06-60-306-192. (89388) ELADÓ két- és félszobás, gázos, vízórás, földszinti lakás, plusz tárolóval. Kaposvár, Iskola köz 1„ fsz. 3. (volt Tóth Lajos köz). Érd.: minden nap 16- 20-ig, telefonon egész nap 06/60/367- 140.(89579) FONYÓDON, Napsugáru.55 . sz. alatt lévő központi fűtéses, telefonos családi ház eladó. Tel.: 85/360-431 vagy a helyszínen. (88146) KAPOSVÁR belvárosában 70 m2 udvari lakás tetőtér beépítési lehetőséggel, pincével, telefonnal eladó 3.200.000 Ft. 90 m2 romos lakás 1000 m2 telekkel 4.000.000 Ft eladó. Vállalkozás, céljára is alkalmas ingatlanok. Érdeklődni: Kaposvár, Petőfi S. u. 19. (89330) KAPOSVÁR, Fekete I. u. 50. sz. szép családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. (89542) KAPOSVÁRON, Pipacs utcai 1+2 félszobás, étkezős, egyedi gázos I. emeleti lakás eladó. Tel.: 82/422-670 (89442) KAPOSVÁRON panorámás építési telek, igényesnek eladó. Tel.: 82/31860!. (89522) Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a SOMOGYI HÍRLAP-ra a terjesztési csoportnál (Kaposvár, Kontrássy u. 2/a) augusztus 4-ig elő lehet fizetni. KŐRÖSHEGYEN Balatontól 2 km- re, beépíthető, zártkerti ingatlanok eladók. Tel.: 84/341-733, 20 óra után. (89014) NYARALÓ Fonyódliget, Nagy Imre u. 51. sz. alatt eladó. Érdeklődni hétköznap 82/310-653, 8-17-ig, hétvégén 85/ 363-414.(88927) JÁRMŰ ALFA 33 1.8 turbó dízel extrákkal kitűnő állapotban, 6,5 éves eladó. Tel.: 06-60/368-423. (89120) ELADÓ négyütemű Wartburg friss műszakival. Telefon: 84/322-281. (89588) KAPOSRÉTSORON 1 hold terület eladó vagy gépkocsira cserélhető. Tel.: 82/310-075.(89511) LANCHIA Autóbianci A 112-es műszaki 1997. májusig, zöldkártya 1996. júniusig, 900 cm3-es, kis fogyasztású, kiváló motorral eladó. Kaposvár, Kölcsey u. 17/a (89551) ROMÁN és orosz gyártmányú gépkocsikat vásárolunk készpénzért. Tel.: 06/ 60/349-689. (84239) ROMÁN és szovjet gyártmányú gépkocsikat vásárolunk készpénzért, műszaki nélkül, sérülten is. Telefon: 06/30/ 420-169. (88735) TÖRÖTT, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-1/283-0237,06-30/490-210,06- 30/494-079. (86899) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 84- estől. Telefon: 06-30/440-110. (87761) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék. Tel.: 06/1/290-5879, 06-30/481-200. (89112) TRABANT kombi 4 ütemű, vonóhorgos eladó. Tel.: 82/376-343. (89469) WV GOLF 1,6 D fehér, 3 ajtós, 7 éves, német szervizkönyves, friss műszakival, zöldkártyával kitűnő állapotban eladó. Irányár: 570 EFt. Érd.: 06-85/361-174, vagy 06-30-560-155 (második kocsiként használt). (89480) ÁLLÁS BEDOLGOZÁSI lehetőség kedvező feltételekkel, minimum 12-15000 Ft/hó nettó keresettel a Promaxnál. Részletek a hétfői újság munkaajánlat rovatában. (89106) Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a SOMOGYI HÍRLAP-ra a siófoki irodánkban (Siófok, Fő u. 47-53. II. em. 5. Sió áruház mellett) augusztus 4-ig elő lehet fizetni. ÁCS-ÁLLVÁNY ÓZÓ szakmunkásokat felveszek magas kereseti lehetőséggel. Érdeklődni naponta 19 órától, szombat-vasárnap egész nap. Töröcske, Harang u. 17.(89451) EGYÉB 2 lángos PB üzemeltetésű gáztűzhely, redőny, ablakok eladók. Tel.: 82/312- 261.(89443) 2 párevezős műanyag túrakajak eladó. Fonyód, Fürdő u. 8. Érdeklődni júl. 29. 30. egész nap. (89495) BONTÁS nélküli duguláselhárítás! Tel.: 06-20/448-972, 84/350-684. (89302) BONTÁS nélküli duguláselhárítás, éjjel-nappal, garanciával! Tel: 82/310- 333.(89607) ELADÓ szőlészeti és borászati felszerelés (60 1-es prés, daráló, 300 1-es kád, stb), 2 db diófa fotel, kisasztal. Érdeklődni 82/313-158 telefonon, személyesen júl. 29-én 8-16 óra között Kaposvár, Bem u. 15. (89633) JÉGKOCKA! Helyszínre szállítva. Tel.: 82/312-021. (87362) Kiárusítás Siófokon a Deltában, Fő u. 88. Tel.: 84/312-412 július 28-31-ig, 9-18 óráig. Heve- rők, bútorok, vendéglátóipari pult, gépek, hűtők, vízibicikli, csónak, szörf. Sok-sok egyéb műszaki tárgyak. Rendkívüli engedmények! (89319) KÁRPÓTLÁSI jegy, tőzsdei értékpapír, kincstárjegy forgalmazás! Cenzor Bróker, Kaposvár, Rákóczi tér 1. Tel.: 82/316-742.(86105) KÁRPÓTLÁSI jegy eladó. Tel.: 82/ 311-300.(89634) Kárpótlási jegyét 175%-on beszámítjuk HB WESTMINSTER részvény jegyzésénél. Cenzor Bróker Kft Kaposvár, Rákóczi tér 1. 1/1. Tel: 82/316-742. (88535) REDŐNY, reluxa! Tel.: 82/422-004. (88921) REKLÁMÁRON redőny, reluxa, harmonikaajtó. Tel.: 06- 60-306-192. Balatonfenyves. (88724) SÖNTÉSPULT, árubemutató szekrény eladó. Érdeklődni hétvégén: Tab, Zichy M. u. 22. (89552) TAXI: 82/42-42-42 (89015) TV CSERE MŰHOLDAKCIÓ! Parabolaszerviz Tab Pavilonsor 84/320- 205.(88640) ÜZEMKÉPES, légfűtéses, egyedi kazán rendszereladó. Kaposvár, Kisfaludy u. 91.(89491) VÁSÁROLHATÓK Kaposvár központjában részletre üzlethelyiségek valamint garázsok. Tel.: 82/316-117, 320- 104 (89397) VÁSÁROLOK régi antik bútorokat, festményeket, antik órákat, porcelánfejű babát, vitrin tárgyakat. Értesítésre házhoz megyek. Ramos Miklósné, Dombóvár, Vörösmarty u. 118. Tel.: 74/465- 699.(89463) ÁRNYÁKOLÁSTECHNIKA reklámáron. Tel.: 82/315-798. (89368) ÉPÍTŐK figyelem! Bontott kis- és nagyméretű tégla, faanyag, cserép, ajtók, ablakok, egyéb anyagok olcsón eladók. Kaposvár, Irány D. u. 17. (Rendelőintézettől 50 m-re). (89196) ÁLLAT DOG kiskutyák kék és fekete színben eladók. Tel.: 85/376-714. (89315) PARTNER SZEXPARTNER közvetítés azonnal észak-somogyban. Tel.: 06-20/440-256. (89133) ALBÉRLET KAPOSVÁRON, a Béke u-ban 2 szó- bás bútorozatlan, 4. emeleti lakás kiadó, előreláthatólag 1 évig. Érdeklődni: 17 óra után 82/311-627. (89567) BÚTOROZOTT 2 szobás gázfűtéses, donneri családi ház kiadó. Érdeklődni: vasárnap 16-18 óra között Kaposvár, Zrínyi u. 86. (89581) KAPOSVÁRON 1,5 szobás telefonos lakás bútorozatlanul, hosszabb időre kiadó. Tel.: csak ma 82/321-297. (89235) KÜLÖNBEJÁRATÚ bútorozott lakrész kiadó! Kaposvár, Kecel-hegyalja 10. (89258) Gőzborotvák ^ vízborotvák J Nagynyomású, vízzel tisztító berendezések kedvező árakon! 90 bar: 30 320 Ft+áfa 180 bar: 99 920 Ft+áfa 100 bar/90 fok: 139 990 Ft+áfa Rendelhető tartozékok: homokfúvó, csatornatisztító, forgókefe és különféle szórófejek. Lát-Sat Kft, Nagyatád, Piac tér Telefon: 82/352-870 Kaposvár, Mátyás király u. 51. Telefon: 82/318-805 _____________________________(61564) Köl tségvetési intézmény felsőfokú végzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező gazdasági vezetőt felvesz Jelentkezés: 85/311 -697 telefonon. (89623) RENAULT? tudja_ akció AKCIÓ ezményekkel >tni most ípkocsiját 1 250 000 Ft-tói 00 c, 1 390 000 Ft-tól (0n pt 1 675 000 Ft-tól semmi! 1 745 000 Ft-tól ezett üveggel»bet kihagyni! ASSESS—* ~ISZABOTTÁRAK Renault Törekes Autószalon Kaposvár, Iszák u. • Tel.: 82/319-400 Nyitva tartás: hétfő-péntek 8.30-17.00-ig, szombat 9-12-ig RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI MAI MŰSOR Cserénfa Autósmozi 21.30: MAUGLI, A DZSUNGEL FIA (mb„ am.). Kaposvár Szivárvány du. 5, 7 és 9: VÍRUS (am.). Fonyód, Autósmozi 21.30: Stre- etfighter (Színes, amerikai akciófilm. Fsz.: Jean- Claude Van Damme, Raul Julia). TELEVÍZIÓ Budapest 1 5.30: Gazdatévé. 5.50: Határtól határig. 6.00: Nap-kelte. 9.05: Huckleberry Finn és barátai. 9.30: Tízórai. 11.00: Dallas. 14.20: Szünidőre. 15.40: Erdőjárók. 16.10: Üzlet. 16.25: A kisasszony. 17.00: Péntek délután. 19.00: Esti mese. 19.13: Múzsa. 19.30: Híradó. 20.03: Telesport. 20.15: Dallas. 21.10: Vendégségben a vendégnél. 21.35: Brian May. 22.40: Jó földjeim. 0.35: BBC- híradó. Budapest 2 12.00: Szieszta. 15.30: Alpok-Adria. 17.00: Magyarország ma. 16.30: Öttusa vb. 17.35: Zenelánc. 18.00: Körzeti híradók. 18.20: Rin-Tin-Tin. 18.55: Borostyán. 19.45: Játék határok nélkül. 19.50: Meghívó nélkül. 20.15: Van öt perce? 20.20: Újra a Montparnasse-on. 21.10: Flóra néni. 21.45: Híradó. 22.00: Objektív. 22.35: Kékpercek. 22.40: Ifjúsági atlétikai EB. 23.05: Aréna. Duna Tv 8.00-14.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: Régiók. 15.00: Tótágas. 167.15: Talpalatnyi zöld. 17.00: Héléne és a fiúk. 17.30: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: K. O. 20.00: Közép- Európai Magazin. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Az ezredeseket akarjuk! 22.50: Ferenczy György és a Herfly Davidson. 23.35: Vers. HBO 16.30: Batman. 17.00: Bír-lak. 17.30: Kutyavilág. 18.00: Mr. és Mrs. Bridge. 20.05: A nyomozó. 21.40: Anyuci tutira megy. 23.25: Harag és dicsőség. Balaton Tv 20.00: Hírek, rendőrségi hírek, időjárás. 20.10: Mese: Bobby a kismackó. 20.30: Német hírek. 20.40: Helybéliek fóruma. 20.50: Klip-összeállítás. 21.00: Aktuális. 21.10: Centrum-játék. 21.30: Őrült kamera. 22.00: Vendégünk: Csepregi Éva. 22.30: Puszta acél. 24.00: Hírek. 0.10: Éjszakai tere-fere. Vendég: Sándor Pál filmrendező és felesége Safránek Anna ex-manöken. Osztrák Tvl 6.30: Confetti-tévé. 9.00: Gyilkosság a hobbija. 9.45: MacGyver. 10.35: Az Enterprise űrhajó. 11.25: Hős, kis hibákkal. 13.00: Confetti-tévé. 15.35: Az Enterprise űrhajó. 16.20: MacGyver. 17.10: Egy rém rendes család. 17.35: Arany lányok. 18.05: Hárman szerelmesen. 19.00: Cosby-show. 19.30: Híradó. 20.00: Oldalpillantások. 20.15: A mélység titka. 22.30: Supermodell titkos kommandó. 0.05: Őrült videósok. 1.30: Ismétlések. Osztrák Tv2 9.05: Schiejok. 10.05: Egy bajor Rügen szigetén. 10.55: Kettős bevetés. 11.55: A színhely. 12.25: Schilling. 13.10: Tenisz. 14.00: jog a szerelemre. 14.25: Trapper John főorvos. 15.10: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Schiejok. 17.05: Isten hozta Ausztriában! 19.00: A tartományok ma. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: Két férfi, egy eset. 21.15: Dr. Stefan Frank 22.05: Híradó, sport. 22.35: Modern idők. 23.05: Technologika. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 7.45: Rajzfilmsorozatok. 8.10: Bonanza. 9.10: Mannix. 10.05: Roseanne. 10.35: Új- Guinea aranya. 12.15: Kemény, de szívélyes. 13.10: Rendőrnő. 14.10: Kiesbauer- show. 15.10: San Fmcisco utcáin. 16.05:L. A. Law. 17.00: Rajzfilmsorozatok. 18.30: Alf. 19.00: Roseanne. 19.30: Híradó. 20.15: Superman. 21.05: Az X-dossziék. 22.05: Drog. 0.15: A hálókocsi. 1.40: A szexualitás magazinja. 4.15: Derek Flint elküldi holttestét. A Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház a Pécsi állatkerttel karöltve KISÁLLAT KIÁLLÍTÁST rendez Balatonfenyvesen az Általános Iskolában július 28—30-ig! Nyitva: 9-19 óráig. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség! (89530) SAT 1 5.30: Reggeli magazinok. 9.30: Érezze jól magát! 10.00: Szia, doki bácsi! 11.00: Klipklub. 11.30: Szomszédok. 12.00: Kalifornia napja alatt. 13.00: Falcon Crest. 14.00: Cagney és Lacey. 15.00: Az Enterprise űrhajó. 16.00: Bay watch. 17.00: Kockáztass! 17.30: Tartományi hírek. 18.00: Menj az egészre! 19.00: Híradó. 19.15: Sporthírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Kolumbusz, a felfedező. 22.40: Acélbevonatú fémlövedékek. 0.50: Vadgalamb- vadászat. 2.15: Ismétlések. RTL 9.00: Egy rém rendes család. 9.30: A Cheers bár. 10.00: Gazdagok és szépek. 10.30: Életünk napjai. 11.00. Megéri az árát. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Pont 12. 12.30: Springfieldi történet. 13.15: A kaliforniai klán. 14.05: Gyilkosság a hobbija. 15.00. Ilona Christen. 16.00: Hans Meisr. 17.00: Kockázat. 17.30: Egymás között. 18.00: Gazdagok és szépek. 18.30: Vigyázat, robban! 18.45: Híradó. 19.10: Vigyázat, robban! 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Gyilkosság beverly Hillsben II. 22.00: Az első hatalom. 23.45: Híradó. 0.15: Cheers. 0.40: Egy rém rendes család. 1.05: Az utolsó választás. RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 8.10: Műsorszemle. 8.28: A Szabó család. 9.05: Napközben. 11.05: Cigányfélóra. 11.35: Bethlen Miklós élete leírása magáról. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: A hit hangjai. 13.30: Az Úr közel. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Végrendelet - Ami isteni bennünk. 15.05: Bérkocsin. 15.25: Tudós Fórum. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Forró drót a rendőrséghez. 16.25: Népzenei napló. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Ex libris G. G. 20.05: Magyar daloskert. 20.30: Visszang. 23.05: Hangversenymúzeum. 0.15-4.20: Éjszaka. Petőfi rádió 7.45: Zöld (Sport)reggel. 8.00: Állomáskereső. 8.10: Helykereső. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Ápró-cseprő - gyerekekről. 9.00: Hírpercek. 9.15: Sok hűhó... 10.00: Zene-szó. 11.52: Gordiusz plusz. 12.00: Nóták. 13.00: Hírpercek. 13.15: Az én generációm. 16.47: Natúr hét. 17.00: Hírpercek. 17.15: Mágnes. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Szocio-krimi. 18.50: Bermuda-háromszög. 19.03: Garázs. 19.30: Sport. 20.00: Táncházban. 20.20: Hipp- hopp diszkó. 21.00: Hírpercek. 21.15: Sok hűhó... 23.03: Sporthíradó. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Nevek ürügyén. 11.05: Bemutatjuk új kompaktlemezünket. 11.40: Magyar dallam. 12.05: Hangverseny délidőben. 14.05: Lefelé a Dunán. 14.29: Muzsikáló magyar vers. 14.59: Fiatalok mini-koncertje. 15.25: Olasz concertók - olasz előadók. 16.05: Magyar zeneszerzők. 17.00: Kritikus füllel. 17.50: Ez van! 18.05: A főszerepben: Victoria de Los Angeles. 21.25: Bécsi szonáták. 22.05: Ritkán hallott „remek” művek. 23.00: Körmondat-a fotóművészetről. 0.05: Lemezújdonságok. 2.03-5.50: Az éjszaka zenéje. Somogy rádió 5.30: Jó reggelt Somogy, jó reggelt Kaposvár! 9.00: Hírek. 9.10: Üzletről-üzletre. 10.00: Hírek. 10.10: Hétközben. 11.00: Hírek. 11.10: Szélrózsa. 12.00: hírek. 12.10: DL-studió. 13.00: Somogyi krónika. 13.30: A Deutsche Welle magyar nyelvű műsora. Juventus rádió A Juventus rádió zenés, információs, szórakoztató műsorát hallhatják 6 órától 24 óráig. Közben: DJ. Sultz. - Space Party. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Dél-dunántúli hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.30: Na matemjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hírek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00, 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyelven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, 11.30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklasszikusok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek magyar nyelven. 14.30: Hírek horvát nyelven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyarnyelven. 15.45: Közlekedési információk. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Műsorzárás. A műsor folyamán rendszeresen hallhatnak közérdekű információkat, riportokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kellemes jó zenével fűszerezve. City Rádió Siófokon és környékén; 8.00-20.00 óráig próbaadások az AM 1602 Khz-en. V«‘lltl«‘l>hílÓ Kcsflllcl) *“ll i>rolls«;”i/ollrk s/;iinára A Budapesti Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Főiskola és a Keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskola 4 féléves, önköltséges felsőfokú vendéglátó szakképesítést adó félfőiskolai, post secondary képzést indít 1995. szeptemberében Keszthelyen, a képzés befejezése után továbbtanulási lehetőséggel a budapesti főiskolán! Bővebb felvilágosítás, jelentkezési lap a Keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskola titkárságán igényelhető munkanapokon 8.30-12.30-ig. Tel./fax: 83/314-214, levelezési cím: 8360 Keszthely, Pf. 30. Jelentkezési határidő: 1995. augusztus 28. _________________________________________________________________________(89099)