Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-24 / 171. szám

$ SOMOGYI HÍRLAP KÖZBIZTONSÁG 1995. július 24., hétfő Polgárok és rendőrök „ütközete” Igazságot követel a megbilincselt, összevert marcali Fehér-család A mai napig izgalomban tartja és megosztja Marcali közvéleményét a július 16-án történt, valóban nem min­dennapi eset. A szülők elmondása szerint Fehér Gábor, 19 éves, Nosz- lopy u. 69. sz. alatti lakos, Kéthely felől érkezett Lada gépkocsijával, balra kanya­rodva be akart hajtani házuk kapuján, de mivel a szemből érkező forgalomnak elsőbbsé­get kellett adnia, a felezővo­nalnál megállt. Ebben a hely­zetben a szaladt bele a követ­kező pillanatban — 17 óra kö­rül — egy, szintén Kéthely fe­lől érkező gépkocsi, súlyos ká­rokat (totálkár?) okozva a Fe­hér család féltett, nagy becs­ben tartott autójában. Az eset a fiatalember édes­apja, Fehér János előtt zajlott le, aki az udvarról látta, hogy fia megérkezik, s elindult ka­put nyitni. Ekkor történt a ka­rambol, és — a szülők szerint — ekkor szabadult el a pokol. Az összetört jármű vezetője ugyanis, erősen felindult álla­potban felelősségre vonta a kocsijába belerohanó autóst, aki egyébként civilruhás rendőr, és — állítják a szülők — valószínűleg azért nem ész­lelte a már álló helyzetben lévő kocsijukat, mert észre­vette, hogy az út jobb oldalán, a korábbi MHSZ épülete előtt a marcali rendőr-kollégák ko­csija várakozik, és a benne ülőknek intett üdvözletét. A baj megtörtént. A body-buildinges, erős fi­zikumú Fehér fiú állítólag „ki akarta kapni” a volántól a ve­zetőt, aki első reagálásként rá­csapta a kocsi ajtaját a fiú ke­zére. Ezzel kezdődött el a ve­rekedés. A szülők fiuk, Fehér Gábor segítségére szaladtak ki a házból, a várakozó rendőrök pedig kollégájuk segítségére siettek. A szülők mondták el, hogy mindhármójukat ütötték- verték, a „gyereket” megbilin­cselték, és fejét többször a jár­dába verték: ömlött a vér... A fia sorsáért aggódó, egyébként cukorbeteg apa a Gábort a „yardra” beszállító rendőrök után rohant, hogy elengedését követelje. Ismét közelharc kö­vetkezett, s már az apa kezére került bilincs, az akció során szerzett sebek nyomai ma is láthatók. Orvosi intézkedésre a fiatal­ember végül a kórház intenzív osztályára került, szintén hely­benhagyott szülei pedig ügy­védet fogadtak, s vele éjszaka Kaposvárra mentek, ahol a ka­tonai ügyészségen tettek felje­lentést a súlyos incidens miatt. A marcaliak véleménye megoszlik az ügyről. Egyesek szerint akadnak, akikkel szemben brutálisak a rend­őrök, de rosszéletű betörőkkel, bűnözőkkel szemben kíméle­tesek, talán mert a rokonok, a család bosszújától tartanak. Másrészt viszont többek sze­rint a Fehér-apuka sem könnyű eset... ő ezt tagadja, mondván soha semmiféle konfliktusba nem került még a hatóságok­kal. Hogyan látja mindezt a marcali rendőrség? — kérdez­tük a szabadságon levő városi kapitányt helyettesítő dr. Gergő Károly őrnagyot. Felvi­lágosítást azonban a rendőr­tiszt nem adhatott, mert mint mondotta, Pintér Sándor or­szágos főkapitány nem enge­délyezi tájékoztatás kiadását. Dr. Szabó Gyula, a család jogi képviseletére felkért ügy­véd nem kívánta megsérteni ti­toktartási kötelezettségét, ezért annyit mondott csak el, hogy valószínűleg hosszadalmas perre van kilátás, azért is, mert a rendőrség is nyilván megte­szi feljelentését, hatósági sze­mélyiek) elleni erőszak miatt. Az ügyvéd bár szerinte ez az eset nem bagatellizálható el — ő nem annyira ebben a konkrét ügyben látja a fő veszélyt, ha­nem az általánosban, már amennyiben a hatósági „ke­ménykedések” elharapózhat­nak. Jogállam helyett ez eset­ben csak , jogálomról” beszél­hetünk — vonta le nem igazán megnyugtató következtetését dr. Szabó Gyula. Dr. Ferenczi László megyei főkapitány így nyilatkozott: — Az utóbbi időben egyre többször tüntetik fel a rend­őröket erőszakoskodóknak, hatáskörüket túllépőknek anélkül, hogy meggyőződtek volna a tényleges körülmé­nyekről, vagy megvárták volna egy vizsgálat befejezését. Mintha a rendőröket nem il­letné meg az ártatlanság vé­lelme, mintha nem ugyan azok a szabályok vonatkoznának rá, mint minden magyar állam­polgárra. Természetesen a túl­kapásokat a világ egyetlen rendőri vezetése sem támo­gatja. Én sem... Ám előtte azt kellene megállapítani, hogy történt-e ilyen, vagy a rend­őrök jogszerű intézkedésük so­rán alkalmazták-e azt a jogos erőszakot, amellyel a törvény felruházta őket. Egy konkrét ügyet, csak az események pon­tos ismeretében lehet meg­ítélni. A marcali esetben a bün­tetőeljárás még nem is tisz­tázta, hogy mi történt. Dr. Bencze Dénes megyei főügyészhelyettes, a Kaposvári Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője elzárkózott a nyilat­kozat elől. így hát annyit lehet csak tudni, hogy a marcali üggyel kapcsolatban a nyo­mozó hivatalhoz két feljelentés érkezett; az egyik a rendőrök ellen, a másik pedig a rendőrök részéről: hivatalos személy el­leni erőszak miatt. A vizsgálat deríti majd ki, mi is történt jú­lius 16-án Marcaliban. Kun G. Tibor - Tamási Rita Szolgál? Véd? A marcali esetből — vélhetően a televízió Objektív című mű­sorának köszönhetően is — végül országos ügy lett. Azóta a kérdések sorakoznak. Valóban védenek és őriznek a rend­őrök? Valóban polgárbarát a mi rendőrségünk? Valóban úgy kell eljárni egy közlekedési baleset vétkes vagy vétlen részt­vevőjével, mint egy bűnözővel? Valóban ilyen esetek kapcsán ilyen módszerrel és éppen az utcán kell bebizonyítani a rend­őrségnek, hogy milyen erős? Valóban joga van a rendőrnek arra, hogy verekedjen? Ha igen, akkor a joggal van baj. Ha nincs, akkor pedig a jognak kell érvényt szerezni. Demokráciában ugyanis nem szokás — nem jogos — a durvaság: ez nincs a kényszerítő eszközök tárházában. A kényszerítő eszközök alkalmazásának — úgy tudjuk — for­mai szabályai is vannak! A rendőrségnek, a rendőrnek különlegesek a jogosítványai, hogy feladatát ellássa. Ezekkel a jogosítványokkal azonban élni kell. Visszaélni bűn. Az ilyen eljárás, amelyről szerencsére a magyar polgár többnyire csak filmekből vagy háborús tudósításokból szer­zett tudomást, aligha lehet módszere a demokráciát védel­mező rendőrségnek. Szeretnénk hinni, hogy a marcali eset a kivételek közé tartozik, amelyek erősítik a szabályt, hogy a rendőrség tudja a dolgát, de tudja azt is, hogy hol húzódik a joga és lehetősége határa, s nem a jogot sérti, hanem — ahogy hirdeti — szolgál és véd. Körúton a kaposvári kapitány Dr. Király Ferenc, a Kaposvári Rendőrkapitányság vezetője a közelmúltban kezdett kőrútján végigjárja a kapitánysághoz tartozó terület valamennyi te­lepülését. Főként a polgármes­tereket keresi föl, hogy kötet­len beszélgetésükön informá­lódjon a falvak problémáiról, s arról, hogy lakosok milyennek ítélik a rendőri szervek — kmb-sek, őrsök — tevékenysé­gét. Ezeken a találkozókon arról is szó esik, hogy a falvak lakói mit várnak a rendőri munkával kapcsolatban, s hogy mindeh­hez milyen — természetesen nem feltétlenül csak anyagi — segítséget tudnak nyújtani. Dr. Király Ferenc elmondta: az ed­digi beszélgetések megerősítet­ték azokat a rendőri tapasztala­tokat, amelyek egy-egy telepü­lésen a helyi békességet bom­lasztó családok magatartásáról már ismertek voltak. Közösen keressük azokat a lehetősége­ket, amelyekkel ezek kiküszö­bölhetők — hangsúlyozta. A kaposvári kapitány szán­dékai szerint október közepéig szeretné végigjárni a rendőrka­pitányság illetékességi terüle­téhez tartozó hetvenkét telepü­lést, hogy a körút során gyűj­tött információk alapján mind hatékonyabban működhesse­nek a rendőri szervek. T. R. Nyári gyakorlat a kaposvári kapitányságon Elvarázsolt rendőr- tanoncok nyáron Ferenczi Igor, Végh Attila hallgatók Németh József főtörzs­őrmesterrel FOTÓ: LANG RÓBERT A budapesti rendőr-szakkö­zépiskola 17 somogyi hallga­tója tölti nyári gyakorlatát a kaposvári rendőrkapitánysá­gon. Az elsőévesek a közleke­dési és a közrendvédelmi osz­tály, a végzősök a közleke­dési, a közrendvédelmi, az igazgatásrendészeti és a bűn­ügyi osztály tapasztalt mun­katársaitól tanulják meg mindazt, amire szükségük lesz „végzett” rendőrként. — A fiatalok iskolában szerzett tudását próbáljuk bővíteni a gyakorlati tapasztalatok átadá­sával — mondta Kovács Zsolt, a hallgatóknál alig idősebb, 27 éves főhadnagy. — A végzősök a kapitányságon töltött nyolc hét után záróvizsgát tesznek, munkájukat pedig gyakorlati jeggyel értékelik a mentorok. Németh József, a kapitányság közlekedési osztályának fő­törzsőrmestere és Miklai Csaba közrendvédelmis zászlós fog­lalkozik az elsőévesekkel: — Főként az elsősök között mérhető le az iskola eredmé­nyessége — mondták —, mivel a végzősök már többnyire rendőrként kezdték a szakkö­zépiskolát, tehát ismerik ennek a munkának a körülményeit. A tizenhét diák közül Mol­nár Ferenc, Ferenczi Igor és Végh Attila 22 éves hallgatók­kal beszélgettünk. Mint mond­ják, pályájuk — egy sikeres zá­róvizsga után — természetesen a rendőrségen folytatódik: Fe­renczi Igor a közrendvédelmi, Végh Attila a közrendvédelmi vagy közlekedési osztályon, Molnár Ferenc pedig „valószí­nűleg” a közrenden áll majd szolgálatba. A három fiatal kö­zül Ferenczi Igor és Molnár Fe­renc családjában már hagyo­mány ez a pálya, Végh Attila viszont eltévedt bárány — csa­ládjában ő az első rendőr. Hogy mi ebben a munkában az érdekes és vonzó? Hiszen lehet dolgozni éjjel és nappal, karácsony és szilveszter éjsza­káján, s mindezért a fizetség szinte szóra sem érdemes... Fe­renczi Igor azt mondta: minden szolgálat más, minden órának lehet valami különlegessége, et­től érdekes. Németh József hozzáteszi: — Ez olyan hivatás, hogy mi, „öreg” rendőrök sem tu­dunk két hétnél többet szabad­ságon tölteni úgy, hogy ne hiá­nyozna a munka. Ilyen elvará­zsolt szakma ez, és a fiatalok már érzik ezt... Arról, hogy az emberek mennyire fogadják el a rend­őröket, Végh Attila mondja: — Ha szabálysértés miatt in­tézkedünk, nem igazán szeret­nek, ám ha segítségre van szük­ségük, más a megítélésünk. Sziráczki József őrnagy, a vá­rosi kapitányság közrendvé­delmi osztályának vezetője: — A végzősökre több felada­tot bízunk, az elsősöknek pedig a nem túlzottan bonyolult dol­gokban intézkedő rendőr fel­adatait próbáljuk megtanítani. Németh József már régen nevezetes arról, hogy a kezdő rendőröket mellé osztják be: tanulják meg az ő „híresen” jómodorú intézkedési stílusát. Miklai Csaba pedig mint Topo- nár, Őrei és Zimány körzeti megbízottja évekig foglalkozott fiatal zsarukkal. Mindketten nagyon fontosnak tartják, hogy nemcsak elméleti és gyakorlati ismeretekkel kell felruházni a — rendőri hivatás iránt von­zódó — hallgatókat, hanem meg kell szerettetni velük ezt a munkát. Kovács Zsolt erről azt mondta: — Szívesen foglalkozom a hallgatókkal, mert nemcsak ta­nítom őket, hanem közben ta­nulok is tőlük... (Tamási) A hala ton töld vári rendőrőrs parancsnoka. Springs József hadnagy elmondta, hogy fel­készültek az idegenforgalmi szezonra, a megerősített állo­mánnyal együtt lesz elegendő rendőr a város utcáin is. A bűncselekmények terület szerinti eloszlását vizsgálva megállapítható, hogy a tolva­jok előszeretettel keresik föl a kempingeket. A sátrakban, lakókocsiban elhelyezett ér­tékek könnyebben megsze­rezhetők, és szinte észrevétle­nül eltűnhet a zsákmánnyal az elkövető. Több esetben je­lentkeztek a zamárdi és a szemesi kempingekből a ká­rosultak. — Általános megállapítá­sunk, hogy legtöbb esetben nagy a szerepe a figyelmet­lenségnek és a gondatlanság­nak. A magánházaknál fordult elő az az eset, amikor a tera­szon üldögélő vendégeket a hátsó ablakon bemászó tolvaj károsította meg. A rendőri munka elvégzé­sében nagy segítség a város és a környező települések ön- kormányzatának a támoga­tása. — Földvár fizeti a fenntar­tási költségeinket, a mobil te­lefont, fénymásolót és számí­tógépet adott kölcsön — mondta a parancsnok. — Ba­latonszárszó az üzemanyag- költségeink egy részét finan­szírozta. Ezek a támogatások teszik lehetővé, hogy na­gyobb területeket sűrűbben ellenőrizhessünk. O. L. Táskatolvaj a fenyvesi strandon Egy német állampolgár kereste hiába táskáját a fenyvesi sza­badstrandon, miután egy isme­retlen tettes szemet vetett rá és ellopta. A táskában mintegy 120 ezer forintnyi érték volt; a Fonyódi Rendőrkapitányság lo­pás miatt rendelt el nyomozást. Ügyeleti telefonok A rendőrség munkáját segítő bejelentéseket, információkat a lakosság nemcsak a 07-es és a (82)414-422-es telefonszámo­kon közölheti, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a (82)420-613-as, a kaposvári rendőrkapitányság pedig a (82)414—422/2505-ös számon várja a hívásokat. Az utóbbi két telefon éjszaka üze­netrögzítővel működik. A Nagyatádi Városi Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya a (82)352-241-es számon, a Barcsi Városi Rendőrkapitány­ság bűnügyi osztálya pedig a (82)461-230-as számon várja a bejelentéseket munkaidőn kí­vül, illetve éjszaka szintén üze­netrögzítős telefonon. A közlekedés biztonságáért A közlekedés biztonságának növelése, a személyi sérüléses balesetek számának csökken­tése a célja a Kaposváron (Dó­zsa Gy. u. 16.) működő rendőr­ségi balesetmegelőzési irodá­nak. A közlekedéssel kapcsola­tos kérdésekre minden érdeklő­dőnek válaszolnak, valamint az iroda segítséget nyújt többek között a pedagógusoknak, a közlekedési szakembereknek a közlekedésre nevelésről szóló videóanyagokkal, óravázlatok­kal, technikai bemutatókkal. A videókazetták ingyen kölcsö­nözhetők. Az iroda 315-221-es telefonszáma munkaidőn kívül üzenetrögzítővel működik. Járörkerékpárosok versenye Szép somogyi sikerrel fejező­dött be az I. országos rendőrségi szolgálati járőrkerékpáros ver­seny, amelynek a közelmúltban Százhalombatta adott otthont. A 19 magyar és a két holland ke­rékpáros-páros küzdelmében a megyénket képviselő Berta Pé­ter és György Sándor negyedik­ként végzett. A Kaposvári Rendőrkapitányság közrendvé­delmi osztályának fiatal törzs- őrmesterei a vízből mentéstől a prostituáltakkal szembeni in­tézkedésig, az áruházi lopáson tettenéréstől a közlekedési bal­eset helyszínén intézkedésig remekül teljesítették a követel­ményeket. A verseny vala­mennyi résztvevője mountain bike kerékpárt kapott, a küzde­lem két sikeres kaposvári részt­vevője pedig negyedik helyezé­séért egy-egy Casio karóra volt. Hasba szúrta szobatársát A segesdi szociális otthon két lakójának szóváltása végződött majdnem tragikusan, amikor némileg borgőzös állapotban egyikük egy 6 centiméter pen­gehosszúságú kést szúrt szoba­társának hasába. A 44 éves gondozott hasából az orvosok húzták ki a kést; gyógyulása a nagyatádi kórházban egyelőre komplikációmentesnek tűnik. A megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya rendelt el nyomozást életveszélyt okozó testi sértés kísérlete bűntett ala­pos gyanúja miatt a vagdalkozó 43 éves gondozott ellen. Megerősítették az őrsöt

Next

/
Oldalképek
Tartalom