Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-22 / 170. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. július 22., szombat „A törvények szolgái vagyunk” Kotlámé dr. Foglyos Zsuzsanna fotó: kovács Tibor A Somogy Megyei Bíróságon az 1992-ben létrehozott polgári és a büntető kollégium mellett most a közigazgatási és gazdasági kollégiumot is megalapították. Vezetését — pályázat útján — Kollámé dr. Foglyos Zsuzsanna nyerte el. Az új kollégium magába foglalja a cégbíróság és a munkaügyi bíróság tevékenységét is. Mivel az eddigi gazdasági kollégium nem tudta betölteni a szakmai irányítói, szervező funkciót, ezért dr. Ujkéry Csaba kezdeményezte a köz- igazgatási és gazdasági kollégium felállítását. A kezdeményezést kedvezően fogadta az Igazságügyi Minisztérium éppúgy, mint a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A Somogy Megyei Bíróságnak már több olyan kezdeményezése volt, amelyet más megyék is örömmel vettek át. Ilyen például az ítélkezési szünet bevezetése, vagy a talár viselése. A köz- igazgatási és gazdasági kollégium vezetői pályázatát az igazságügyminiszter írta ki, s azt Kollámé dr. Foglyos Zsuzsanna, megyei bírósági tanácselnök nyert el július 1-jé- vel. Megbízatása 2000 június 31-ig szól. Kollámé dr. Foglyos Zsuzsanna húsz éve dolgozik a bíróság patinás épületében, 1975-ben Pécsen végezte el az egyetemet és szakvizsgáját követően 1978-ban lett bíró. — Családunkban hagyomány a jogászi foglalkozás. Pályám során a polgári ügyszak valamennyi ágát megismertem. Megyei bírósági bíróvá 1987. szeptemberében neveztek ki, azóta a polgári kollégium tagja vagyok, 1992-től pedig tanácselnök. 1993-ban az igazságügyminiszter a Jogi Szakvizsgabizottság tagjává nevezett ki, rendszeresen részt veszek fogalmazók gyakorlati képzésében, valamint más jogterületen dolgozók szakvizsga-előkészítő oktatásában. — Továbbra is tárgyaló bíró marad? — Igen. A kollégiumvezetést a meglévő munkám mellett kell ellátni. Ennek örülök, mivel én elsősorban bíró szeretek lenni, az ítélkezéstől nem akarok elszakadni. Ezt olyan nemes feladatnak tartom, ahol nem adminisztratív kontroll működik, ahol a szakmai tudáson kívül meghatározó az etika és a lelkiismeret. A bíró mindentől független, csak a jogszabályoktól nem; mi a törvények szolgái vagyunk. Az életem minden területére jellemző, hogy szeretem, ha körülöttem rend van. A kollégiumvezetést is ennek figyelembe vételével szeretném megvalósítani. — Milyen Ön szerint egy jó vezető? — Csak akkor végezhet jó munkát, ha szakmailag felkészült, nem hatalmat gyakorol, hanem koordinál és konszenzusra törekszik. Kollégáival pedig partneri és nem függőségi viszonyt teremt. — Mit érzett, amikor megtudta a kinevezését? — Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szorongtam egy kicsit. De ez amellett, hogy nagy kihívás, nemes és megtisztelő feladat is. Kihívás, hiszen ilyen összetételű kollégiumra nincsenek tapasztalatok, de bízom abban, hogy segítőkre találok. Meggyőződésem, hogy csapatmunkával a nehézségeket megoldjuk. Tamási Rita A színészt a jó szerepek pihentetik Szultán lesz Bezerédi Bezerédi Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház színészrendezője azt mondja: — Eléggé befogott ember vagyok nyáron is. Gyulán a Szent Johanna káplánját játszom, ha elkezdődik a Három testőr Afrikában című Bujtor-film forgatása, abban a török szultánt alakítom. Egyébként két éve vajúdik a forgatás időpontja. Tervezik az Éretlenek című televíziós sorozat további folytatását is. Ebben játszik Molnár Piroska is. — Az utóbbi években nemcsak színészként, hanem rendezőként is foglalkoztatják a színházak. Milyen rendezés várja idehaza, s más társulatnál? — Augusztus utolsó hetében a Madách Színházban állítom színpadra a Nehéz Barbarát, utána Kaposváron kettőzve játszom Kulka Jánossal Az öreg hölgy látogatásában, amelyet Ascher Tamás rendez, ősszel pedig az én rendezésemben megkezdődnek az Édes Anna próbái. A következő év elején a főiskolán egy diplomavizsgát rendezek. A tavaszra sok-sok ajánlat és ígéret érkezett. — Ez mind a szakmáról szólt. A magánember Bezerédi Zoltánnak mennyi ideje jut a családra? — Kevés. Nemrég jöttünk meg a nyaralásból. A gyulai három hétre magammal viszem a családomat. Aztán hosszú ideig nem látnak, ám ehhez már hozzá kellett szokniuk. Tudom, nehéz ezt elfogadni, de én csak úgy tudom elképzelni az életemet, hogy félig Pesten, félig Kaposváron élek. Addig maradok Kaposváron, amíg ezt az arányt tudom tartani. — Most milyen ez az arány? — Elég ügyesen bánunk ezzel az aránnyal. — A színésznek is kell pihenő. Az idei nyáron erre nemigen jut idő. — Dolgozni éjjel-nappal szeretek, eltekintve egy-egy munka befejezése utáni időszaktól, amikor három-négy napig semmit sem csinálok. Különben a nap huszonnégy órájában egyfolytában a színházé és a filmé vagyok. Vannak ennek a munkának passzívabb és aktívabb időszakai. Én nem vagyok pihenős típus. Engem a jó szerepek pihentetnek. És emellett — szerencsére — lehet olvasgatni, írogatni, készülni a következő szerepre. Lőrincz Sándor Megveszem ezt a könyvet Kaposvár nagyobb könyvesboltjait járva látjuk, menynyire figyelnek a könyvszerkesztők a különböző igényekre, érdeklődési körökre. Ennek anyagi okai is vannak: a vásárlók ízlését mindenképpen ki kell szolgálni. A gyönyörű, színes képekkel illusztrált albumokat nézegetve egzotikus tájakon barangolunk. A vérfagyasztó krimikkel pedig — ha csak pár órára is — izgalmat varázsolhatunk életünkbe. Egy könyv — bármilyen drága — olykor többet ad nekünk, mint amennyibe kerül. A kaposvári könyvesboltokat járva „listát” állítottunk össze: melyek azok a könyvek, amelyeket a somogyiak szívesen olvasnak. Ken Follet, a már klasszikusnak számító bestseller író legújabb könyve, Az ígéret földje vezeti az eladási listát. Méltó versenytársa Robin Cook Halálos kockázat és Leslie L Lawrence Sziget a ködben című kalandos kötete. A tévésorozatoknak köszönhetően nagy példányszámban fogynak könyv alakban a szappanoperák. Ezekből már előre megtudhatjuk a következő részek eseményeit, ha pedig lemaradtunk egy-egy epizódról, a megvásárolt kötetben ezek után is kutakodhatunk. Hiszen akik végigsírták a filmsorozatokat, minden bizonnyal szívesen könnyezik meg újból a történteket. A könyvkiadók ezzel újabb bőrt húznak le a sztoriról és a vásárlókról. A Borostyán, a Kisasz- szony és a Megveszem ezt a nőt legújabb köteteihez már egy lepedő is kevés. A művészeti albumok és a II. világháborús kiadványok, melyek egyebek között Hitler életének és a Harmadik Birodalom bukásának eleddig ismeretlen eseményeibe avatják be az olvasót, a legkeresettebb könyvek közé tartoznak. A szenvedélyes történelembarátok még a kétezer forint körüli árra is fittyet hánynak. E könyvek ennyiért is gyorsan fogynak. A fiatalok körében pedig a fantáziaregények, például a Termi- nátor sorozat. A képzeletbeli lista végén a könyvesboltok raktáraiban 1-2 éve mázsaszám porosodó kötetek állnak: verses kiadványok, politikai aktualitású művek és egyes giccsregények. Ezeket árengedményekkel kell „elsózni”. Kovács Gabriella RÁNCKÖRKÉP Barbra Streisandot világ életében csúf kiskacsának tartották. Most az Egy tükör két arca című filmet forgatja az 53 éves színésznő, amelyben egy fiatalító műtéten átesett asszonyt alakít. A valóságban határozottan elutasítja az ilyen operációkat. „Soha nem tennék ilyet, különben is félek attól, hogy „elszabnak”. Brigitte Bardot egy nemzedék szexbálványa volt, ma azonban sokakat elriaszt ráncos arca. „Természetesen én sem szeretek megöregedni, de nem teszek semmit a természet parancsa ellen. Az idő okozta elváltozásokat el kell fogadnunk, ilyen az élet” nyilatkozta a 60 éves egykori sztár. Jessica Lange (45) bevallja, hogy már többször gondolt ráncfelvarratásra. Élettársa, Sam Shepard azonban mindig visszatartotta ettől. „Sokszor elhatározom, hogy felkeresek egy plasztikai sebészt. De aztán eszembe jut: ha később a tükörbe nézek, talán meg kell kérdeznem majd magamtól, kinek az arca ez?” Lauren Hutton, az egykori topmodell, ma sikeres színésznő 51 éves és soha sem fordulna plasztikai sebészhez. „Más módszereim vannak a ráncok ellen: semmi alkohol és cigaretta, óvakodni a Naptól, nem hízni és nem fogyni.” Bo Derek, a Bombanő egykori sztárja a pletykák szerint már megfordult a plasztikai sebészeten, ám a 38 éves színésznő ezt tagadja. „Ezt a civilek képzelik a sztárokról. Nem szeretem a természetellenes dolgokat, hisz mindannyian megöregszünk. Én őszintén csodálom azokat a nőket, akik tudatosan vállalják a külsejüket. Az érem másik oldala, hogy az ötvenes hollywoodi „fiatalok” mind egyformán néznek ki.” Sophia Lorenröl sokan hiszik, hogy ráncfelvarratást végeztet magán, ám ezt a díva határozottan cáfolja. A 60. életévén túl lévő és még mindig csodálatos külsejű asszony szerint az ilyesféle dolgokkal, vagy a kilószámra fölrakott sminkkel az ember saját karikatúrájává válik. Amikor túljutunk a középkoron, más motivációkat és életcélokat kell keresnünk.” A gyümölcsöskert mögötti táblán még lábon áll a búza. — Holnap rámegy a kombájn — mondja az öregember, aki olyanféle ruhát visel, mint régen az erdőkerülők. A kalapján színes tollak, de a kezében puska, vagy fokos helyett kapa és öntözőkanna. A temetőbe megy, sírt rendezni, virágot öntözni. — Öntöz az ég maga helyett is — mondom. — Miért fárad? Csontos kezében megbillen a kapa. — Annak a virágnak, amit én öntözök, nem elég az ég harmatja. — Hát milyen az a virág? — Én nem tudom a nevét. De nem is a virág a fontos... — Hanem? — Akié a virág. Az pedig a feleségemé. Hallgatunk. A szemközti búzatábla, mint Berzsenyi Dániel aranyos díszöve a késő délutánba nőtt táj derekán. — Elment szegény még a tavasszal —, szólal meg az öregember, s napégette arcát az égre emeli. — Pedig azt Niklai búza mondta, még megvárja Péter-Pál koszorúját... Az én eszem kevés ahhoz, hogy megértsem, miért szerette olyan nagyon az érett gabonát, amikor annyi fáradsága volt vele az életben. Az én kaszám után járt a tarlón, amikor még frissderekú lány volt, s hogy hány nyáron arattunk együtt, nem is tudom most hirtelen megmondani. Az én kaszám éles volt nagyon, már gyerekkoromban megtanultan az apámtól, hogyan kell jól kikalapálni, aztán a karom is bírta, hálistennek sokáig bírta. Mondták is akkoriban, miért virtusko- dol te, hiszen megszakasztod a marokszedőt. Mondták, akik mellettem vágták a rendet. Meg a marokszedők is mondták, csak ez az asszony nem szólt. Mert tudta ő szegény, hogy amit én csinálok, nem virtusból csinálom. Majd bolond lettem volna! Mert azt mondom, bolond az, aki megszakasztja magát, meg a feleségét, bolond, aki hat héten át szakadatlan vágja a rendet, ha a muszáj nem kényszeríti, ha nem az igyekezetén, munkabírásán múlik, hányszor süthet télen kenyeret az asszony. Volt erő a karomban, gyakorlatom is elég, hát hajtottam, hogy mielőbb végezzek, hogy legyen időm még cséplőbandába is beállni. Tudta ezt az asszony. Ezért hajladozott ő is szaporán, és ezért nem panaszkodott soha. Pedig nem volt erős asszony. Vékonyka volt. Egész életében vékonyka. De amit az dolgozott kérem... De hát nem lehetett másként. Amikor megnősültem volt egy kaszám, egy ásóm, egy kapám és egy fejszém. Ennyi volt az összes vagyonom. — Sok a dőlt gabona az idén — mondom. — Hátha szükség lesz még a kaszára? — Nem köll itt már a kasza. A kombájn a dőlt gabonát is le tudja vágni. — De ha mégis szükség lenne rá... Kikalapálná még egyszer azt a pengét? — Nyolcvankettő múltam — mondja csendesen. — Néha még most is előveszem a kaszát és kikalapálom gyönyörűen. Aztán vágok egy kis füvet, vagy lekaszálom a gazt az udvaron. És elfáradok, uram. minden erőm kiszívja az a kis kaszálás. Hát mit kezdenék én azzal a tömérdek búzával! Elfogyott az erőm, s nemsokára az élet is elfogy. Én is odaköltözöm a Dani uraság dombja tövébe, szegény feleségem mellé, és pár év múlva nem talál meg itt olyan embert, akinek a kezében valamikor kasza volt. Mostanában keveset alszom. Akármilyen későn fekszem, még sötét van, amikor fölébredek. Mint amikor aratni jártam. Akkor muszáj volt fölkelni, most nem lenne muszáj. Mégis fölkelek. Aztán csak ülök a homályos szobában, s arra az időre gondolok, amikor tizennyolc kaszaerő élén indultam neki a búzának. Amikor elment a harmat, fölemeltem a kaszát, ez az asszony meg jött, jött hűségesen utánam. Megdolgoztattam szegényt, Isten nyugosztalja. De látja, még tavaly is hozott haza egy csokor búzát és vázába tette, mert, hogy azt mondja, annyira szereti az illatát. „Pedig volt benne részed, anya. Kürtöspusztán, Niklán, amerre csak ellátni ezen a vidéken”, — mondtam neki. Az asszony erre nem szólt, talán mert tudta, hogy hiába beszélne, hogy kevés az én eszem ahhoz, hogy megértsem, miért tesz kalászcsokrot a tisztaszoba asztalára. A rrafelé tart, ahol Berzsenyi síremléke magasodik, de félúton megáll. Leveszi a válláról a kapát, mintha nehéz volna. Hátranéz, de csak egy pillanatra látom rézarcélét. Megfordul, s nagy léptekkel indul a búzaföld felé... Szapudi András Egyik emlékezetes szerepe a Végjátékban fotó: török ANETT
