Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-22 / 170. szám

■ 6 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1995. július 22., szombat Az árral szemben Nem az adók és más elvo­nások növelésével, hanem a központi kiadások csökken­tésével kívánják pótolni az Alkotmánybíróság döntése nyomán kiesett 12 milliárd forintos költségvetési for­rást — közölte Bokros Lajos pénzügyminiszter az Érdek­egyeztető Tanács ülésén. A pénzügyminiszter a stabilizáció eredményének tulajdonítja, hogy a második negyedévben lassult a költ­ségvetési hiány növekedési üteme, és az első 3 hónap­ban felgyülemlett 150 milli­árd forinttal szemben „csu­pán” 42 milliárd forinttal nőtt a deficit. További hatá­rozott intézkedésekkel, a társadalombiztosítási alapok nullszaldós vagy ahhoz kö­zeli mérlegével tartható év végéig a 300-320 milliárd forintos költségvetési hiány. Ez legfeljebb a fele annak, ami a „Bokros-csomag” nélkül elérhető lett volna. Az Érdekegyeztető Ta­nács munkavállalói oldala szerint a társadalomnak nincs jövőképe. Azért nem támogatják a kormány stabi­lizációs programját, mert nem tudni, mi várható hosz- szú távon a mai lemondáso­kért cserébe. A kormány nem tudta elfogadtatni ter­vét a társadalommal, amely emiatt ellenzi a megszorítá­sokat. Martonvásárról három csemege A káros környezeti hatásoknak ellenálló, bőtermő és jóízű csemegekukoricákkal gazdagí­tották a fajtaválasztékot a mar- tonvásári nemesítők. A tavaly állami elismerést nyerő MV Aranyos és az MV Július elne­vezésű korai csemegék friss fo­gyasztásra használhatók, a kö­zelmúltban elismert MV Sugár pedig ipari feldolgozásra is al­kalmas. Az előző két fajtából az idei májusi vetéshez már bőven volt vetőmag, az MV Sugár fajta részletes feldolgozóipari minőségét pedig itthon és több más országban próbatermesz­téssel tesztelik. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 91,24 Osztrák schilling 12,97 USA-dollár 126,56 ECU (Európai Unió) 168,94 Karbantartási gondokkal küszködő önkormányzatok Drágább lesz a fényes utca Nem jár jól az önkormány­zat azzal, ha a tavaly decem­beri miniszteri rendeletet módosítják, a közvilágítás karbantartásának költségeit beépítik az árba — mondta a Somogyi Hírlapnak Szita Károly kaposvári polgár- mester. Hozzátette azt is: teljesen mindegy milyen jogcímen ke­rül többe 12,5 millió forinttal a város közvilágítása, amikor az önkormányzat nehéz anyagi helyzetét nem szükséges ecse­telni. Az elmúlt hónapokban sokat birkóztak az önkormányzatok a közvilágítási eszközök karban­tartásának gondjával. Az ipari miniszter 1994. december 1-jei rendelete ugyanis kimondta: a közvilágítás díja nem tartal­mazza a karbantartás költségét, ezért külön kell fizetni az áram- szolgáltatónak. Vita dúlt az ön- kormányzatok és az áramszol­gáltató között —, az előbbiek az Alkotmánybírósághoz for­dultak. Lapunk tegnapi számában dr. Lamperth Mónika ország- gyűlési képviselő (MSZP) azt nyilatkozta: már nyomdában van az a rendeletszöveg, amely szerint az áramszolgáltatás díja magába foglalja a közvilágítási berendezések üzemeltetési költségét is, ez azonban együtt jár a közvilágítás díjának emel­kedésével. Szita Károly továbbra is azt tartja: a karbantartás és annak finanszírozása polgári jog sze­rint a tulajdonos kötelessége. Furcsa megoldásnak tartja azt, hogy a kormány akár áremelés árán is keresztülviszi korábbi elképzelését, s megmutatja, hogy ő az erősebb. Jól fizet a vágóbárány Ingatag árak, lehetőségek — Késve kapják az ellenértéket Hónapok óta élénk az érdeklődés az állattenyésztési támo­gatások iránt. A Mezőgazdasági és Erdészeti Alapból igé­nyelt támogatások hetvennyolc százalékát üszők, tizennyolc százalékát kocasüldők, három százalékát jerkék beszerzé­sére kérték az állattartók. Mindez arra enged következ­tetni, hogy a termelőknek a fel- vásárlási árak ingadozása elle­nére is megéri állatot nevel­ni. A földművelésügyi tárca sze­rint a tejtermelés növekedésé­vel egyenes arányban romlottak az értékesítési lehetőségek. A feldolgozók a termelőknek a felvásárolt tej árát csak egy-két hónap múlva tudják kifizetni. A szerződésen felüli tejmennyi­séget is átveszik ugyan, ellenér­tékét azonban szintén csak jó­val később - a Szegedtej Rt. például decemberben - egyenlí­tik ki. Az extra minőségű tej 32,50 forintos literenkénti ára országszerte stabilizálódik. Az elmúlt hetekben egyes térségekben csökkent a válasz­tott boijak, növendékek és a se­lejt tehenek ára. Borjút már 22- 24 ezer forintért lehet kapni. A magyar tarka bikáért kilo­grammonként 128, keresztezett fajtájáért 120-130 forintot kér­nek. A selejt tehenet kilónként 120-135 forintos áron kínálják. Megszűnőben van a hízóser­téspiacon kialakult túlkínálat, amely az utóbbi hónapokban kissé visszavetette a termelők tartási kedvét. A nagyüzemi hí­zóállatok ára kilogrammonként 150-170 forint, a kisüzemben nevelteké valamivel kevesebb, 125-157 forint. Jelentősen megugrott viszont a tenyészál­latok ára: tenyészsüldőt 30-40 ezer forintért lehet beszerezni. A vágóbárány értéke stabilan tartja magát. A felvásárlók ver­senyeznek az állatokért. A 13- 16 kilós bárányok kilójáért 395, a 20-24 kilósakért 335, a 24 ki­logrammnál nagyobb súlyú­akért pedig 310 forintot adnak. Talán ennek köszönhető, hogy sok állattartó még támogatás nélkül is szívesen vállalkozik juhállományának fejlesztésére. U. G. Finisben a kárpótlás TízmíUiárd forintnyi kárpótlási jegy 200 ezer hektárért Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalban több mint tíz kilométer hosszú az elintézett iratok sora. Ez valószínűleg hosszabbra is nyúlik majd, hiszen a kárrendezések még mindig folyamatban vannak. A kárpótlásra jogosult családok kétharmadának ügye elintéző­dött — számolt be a hivatal ed­dig végzett munkájáról tegnapi tájékoztatóján Nagy Ferenc, az Országos Kárpótlási és Kárren­dezési Hivatal elnöke. Összesen két és fél millió döntést hoztak eddig, ami 97 százalékos eredményt jelent. A mintegy hetvenmilliárd forint névértékű, eddig fel nem hasz­nált kárpótlási jegyből infor­mációk szerint hozzávetőlege­sen tízmilliárdnyit földvásár­lásra szánnak a kárpótoltak, ám ezzel szemben mindössze két­százezer hektárnyi az e célra szánt földterület. A feszültséget még az a legutóbbi rendelkezés sem oldja föl, amely elsőbbsé­get ad az eredeti kárpótoltak­nak. A csaknem másfél millió va­gyoni kárpótlási igény közül másodfokon már csak 46 ezer ügy esetében kell dönteni. Hátra van még 40 ezer, volt munkaszolgálatos kérelme. Nehezíti az ügyintézést, hogy még mindig százával ér­keznek a levelek, amelyek rendszerint így kezdődnek: „nem tudtam, hogy kárpótlásra jogosult vagyok”. A tájékozta­tás terén sok még a teendő. A személyi kárpótlással ösz- szefüggő ügyek törvényi szabá­lyozást igényelnek. A nyugdíj, a nemzeti gondozási díj, vala­mint a semmisségi ügyek ese­tében a hivatal javaslatot készít a jogszabályalkotók számára. Hozzáláttak az iratok meg­bízható regisztrálásához. Az In­tegrált Kárpótlási Föld-infor­mációs Rendszer elektroniku­san rögzíti az adatokat. Addig azonban, míg az archiválást be nem fejezik, a kérelmezőket il­lető hivatalos iratokat nem kül­dik vissza. A postaköltség ugyanis százmillió forintot tesz ki. Ha 1997-ben a kárpótlások menete végleg lezárul, a hivatal sorsáról az arra illetékesek dön­tenek majd. B. B. \ A Husért Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. akciót hirdet meg kedves vásárlói részére Kaposvárott a Húsáruházában (vasútállomással szemben) Akciós áraink: Sertés comb: 458 Ft/kg Sertés lapocka: 439 Ft/kg Különleges vagdalt, 150 gr: 58 Ft/db Sertés májkrém, 65 gr: 23 Ft/db Marha májkrém, 65 gr: 24 Ft/db Ételízesítő, 250 gr: 11 9 Ft/db Pizza szószok: 152 Ft/db Mőbiusz párizsi: 270 Ft/kg Bajor sonka: 694 Ft/kg Virsli: 322 Ft/kg F. Kolozsvári szalonna: 380 Ft/kg Pacal: 215 Ft/kg Heck fiié: 399 Ft/kg Heck törzs: 269 Ft/kg Trappista sajt: 489 Ft/kg Az akció ideje 1995. 07. 25-től 1995. 08.15-ig tart. Önért a Husért! (89278) A Kaposi Mór Megyei Kórház (Kaposvár, Tallián Gy. u. 20-34.) pályázatot hirdet üzemfenntartási osztályvezető-helyettes felvételére Pályázati feltétel:- felsőfokú épületgépész, vagy elektromos végzettség,- legalább 5 éves vezetői gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell önéletrajzot, eddigi munkahelyeket, munkaköröket, végzettséget igazoló okiratokat, erkölcsi bizonyítványt, fizetési igényt. A pályázatot 1995. augusztus 31-ig a kórház műszaki osztályára kell beadni. __________________________________________________________________(89314) ÉRTÉK - PAPÍR - TŐZSDE Mind elkeltek az OTP-részvények Az elmúlt hét az ellentmon­dások jegyében telt el mind a tőzsdén, mind a tőzsdén kívüli (OTC) piacon. Az élénkülés és a teljes érdekte­lenség egyszerre volt jelen. A tőzsdei papírok napi for­galma a hét elején 30-40 mil­liós volt, a hét közepére 100- 150 millióra növekedett, több papír árfolyama emelkedett. A hét legstabilabb papírja a Danubius Rt részvénye volt. Napi forgalma 20 és 50 millió forint között mozgott, árfo­lyama stabilan 1200-1250 fo­rinton állt. Egész héten emel­kedett az Eg is papírja is, csü­törtökön már 2740 és 2745 Ft volt az árfolyam. A hét nyertese címet az In- ter-Európa Bank papírja kapta, melynek árfolyama hétfőtől csütörtökig közel 300 forintot emelkedett. Nagy forgalommal büsz­kélkedhetett a héten még a Prímagáz — 3150 Ft körüli stabil árfolyamon. Egész héten stagnáltak a Fotex, a Richter és a Pannonplast pa­pírjai, kielégítő forgalom mel­lett. Naponta mintegy 30-50 millió forint címletértékű kárpótlási jegy cserélt gazdát a parketten, 245-250 forintos, emelkedni nem akaró árfo­lyamon. Csak korlátozott fellendü­lés jeleit mutatja az OTC- piac. A MÓL, az Antenna Hungária, a Konzumbank és a Chinoin társaságok részvé­nyei emelkedtek, bár a forga­lom enyhén szólva sem ne­vezhető kielégítőnek. A hét nagy jegyzései közül az OTP részvénykibocsátási akciója július 21-én sikeresen zárult. Az előzetes várakozások­nak megfelelően enyhe túl­jegyzésre is sor került — 1,4 milliárd forint értékben. Va­lószínűleg az ÁPV Rt. 960 millió forintos tartalékcso­magjának csak egy része kelt el tegnapig. A másik banki papír, a Pos­tabank Rt részvényének jegy­zése lanyha érdeklődés mel­lett zajlik. Részint, mert a nyári uborkaszezon napjait él­jük, részint pedig azzal is ma­gyarázható, hogy igen hosszú — szeptemberig tart — a jegyzési időszak. Nem volt áttörés a disz­kont-kincstárjegy aukción sem, az 1 hónapos papír ka­mata évi 28, a 3 hónaposé pe­dig évi 32,5 százalék körül alakult. Az egyéb értékpapír­piaci események közül kie­melkedőnek számított, hogy a héten megalakult a Municipal Rt., mely nemcsak az önkor­mányzatoknak, hanem az ere­deti kárpótoltaknak is lehe­tővé tette a jegyzést kárpótlási jegyért. Alaptőkéje 500 millió forint. Tóth Zoltán Cashline Bróker Kft. FELVÁSÁRLÁSI ÁRAK Árak: Ft/kg Sertés marha borjú növ. selejt juh nagyüzemi háztáji bika, üsző Kaposvár Pini Hungary 165 145-148 Kapos TerneroBt 165 150 125-130 200-210 130-135 Lábod, ALM Kft 162-165 150-152 Barcs, Drávacoop Húsüzem 140 (korlátozott mennyiségben) Siófok 163-168 138-143 Siómente Szöv. 125-140 230-300 175 170 200 kg fölötti sertés 150 GYÜMÖLCSFELVÁSÁRLÁSI ÁRAK Kaposvár, Éden zöldség-gyümölcs kereskedés őszibarack 110-140 sárgabarack 100-140 dinnye 30 paradicsom 90 Siófoki nagybani piac őszibarack 100-150 ringlószilva 80 sárgabarack 80-120 körte 70 PIACI KÖRKÉP Kaposvár Siófok Nagyatád Marcali Burgonya 40 50-60 40-50 50-80 Káposzta 30 30-35 30 35 Paprika 10-15/db. 15-20/db 10-20/db 20/db Para­dicsom 80-150 160 165 200 Uborka 60-80 60 50-70 80 Leves­zöldség 40 30 40 50 Tojás 8-9 8 8 9 Sampi­nyon 240-260 240 230 230 Hagyma 60 60 50 50 Meggy 100 120 60-80 90 Alma 100-120 100 100-130 60-120 Karaláb 10-20 20 20 25 Karfiol 60 60-70 60 60 Saláta 15-20 30 15-25 15-25 Kelká­poszta 40 30 50 40 Ősz­barack 150-200 220-250 150-200 120-200 Kajszi 200 250 200-250 250

Next

/
Oldalképek
Tartalom