Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-19 / 167. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. július 19., szerda A spanyol király is fogadja Hornt A spanyol miniszterelnök meghívására vasárnap kétnapos hivatalos látogatásra Spanyolországba utazik Horn Gyula. A magyar kormányfő megbeszélést folytat spanyol kollégájával Felipe Gonzalezszel, és találkozik az ibériai ország üzleti életének vezetőivel is. Horn Gyulát nyári rezidenciájában fogadja az éppen szabadságát töltő I. János Károly spanyol király is. Fontos szerep vár az EBESZ-re Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) komoly tényező lehet a délszláv válság rendezésében - jelezte Willy Claes NATO-főtitkár, amikor kedden a szövetség központjában fogadta Kovács László külügyminisztert. Kovács László szerint egyetértettek abban, hogy mind az ENSZ-béke- fenntartók kivonása, mind pedig a fegyvervásárlási embargó feloldása nehéz helyzetet teremtene a délszláv térségben. Durayt figyeli a titkosszolgálat? Duray Miklós a Novy Cas című szlovák lapnak azt nyilatkozta, hogy meggyőződése szerint a szlovák titkosszolgálat (SIS) Vladimír Meciar utasítására figyeli őt. Az Együttélés mozgalom elnöke úgy gondolja, hogy 1960-ig visszamenően keresnek a kompromittálására alkalmas adatokat. Jelcint hamisítják Az amerikai Associated Press Television nevű tévétársaság kétségbe vonta, hogy eredeti az a fénykép, amit a kórházban kezelt Borisz Jelcin orosz elnökről készítettek és a múlt héten tettek közzé. Az APT szerint a pénteken nyilvánosságra hozott kép kísértetiesen hasonlít egy április elején, Jelcin szabadsága idején készült felvételre: az elnök ugyanazt a pólót viseli, a háttérben is ugyanolyan függöny látható, s azonosak a telefon- készülékek is. „Az embernek lehetnek bizonyos szokásai, szeretheti ezt vagy azt a ruhadarabját és vonatkozhat ez a telefonokra is” - vélekedett az elnök munkatársa. FOTÓ:FEB/REUTERS Ráadásul hétig 1 jegyezhető a Kamatozó Kincstárjegy 1996/VII. | r I Az igen népszerű Kamatozó Kincstárjegy jegyzési idejét meghosszabbítottuk: a havonta kibocsátott állampapír mostantól két héten keresztül kapható. Hogy még könnyebben hozzáférhető legyen. Miért kedveli nagyon sok ember ezt a befektetési formát? t? Mert az egyéves futamidejű értékpapír megemelt évi 29,5%-os kamatot nyújt. Ez kiemelkedően magas erre az időszakra. ES* Mert a Kamatozó Kincstárjegy biztonságát az állam garantálja. ES* Mert tőzsdei forgalmazásra kerül, sőt a futamidő alatt az OTP Bank kijelölt fiókjaiban napi áron adható és vehető. ES* Mert a futamidő alatt vissza is váltható. (Figyelem: ebben az esetben csak a névértéket fizetik ki a befektetőknek.) ES* Mert - mint az alábbi listából kiderül sok forgalmazónál vásárolható. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata (1996/VII.) 1995. július 17-28-ig jegyezhető. Kibocsátási árfolyam: 1995. július 17-21. között 99%, 1995. július 24-28. között 99,5%. A kamatozás kezdő időpontja: 1995. augusztus 2. Évi kamata 29,5%. További aktuális információk: 266-6044 A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt 7401 Kaposvár, Széchenyi tér 2., Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Fonyód, • MNB Somogy Megyei Igazgatóság 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. Mi lesz Bukarestben? A magyar-román alapszerződésről folytat megbeszéléseket Kovács László külügyminiszter szerdán kezdődő bukaresti látogatásán. Az utazás előestéjén mérsékelten derűlátó nyilatkozatok hangzottak el mindkét fővárosban. Régóta nyílt titok, a nézetkülönbségeket mindenekelőtt a kisebbségi kérdés eltérő megközelítése okozza. Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy a nemzetközi szervezetek vonatkozó dokumentumai, az „európai normákként” emlegetett alapelvek bekerüljenek a kétoldalú alapszerződésbe. Románia elfogadja ezek többségét, ám az Európa Tanács 1201. számú ajánlását nem kívánja az okmányba foglalni, mondván: a dokumentum tartalmazza az etnikai alapú területi autonómia követelését, márpedig ez Bukarest számára elfogadhatatlan. Valójában a szervezet ajánlása tartózkodik az ilyesfajta megfogalmazásoktól: szerepel benne az autonómia szó, de csak a helyi köz- igazgatás egyik lehetséges módozataként. Kovács László egy minapi nyilatkozatában sejteni engedte: lát arra lehetőséget, hogy bukaresti tárgyalásai kimozdítsák a holtpontról az alapszerződés ügyét. Ehhez persze arról is meg kellene állapodnia román kollégájával, hogy vegyes bizottság ellenőrizze a szerződésben foglaltak végrehajtását. Bukarestben is a megegyezési szándékot sejtetnek, ám a kompromisszumkeresést beárnyékolja a román oktatási törvény és a tervezett vízumkényszer körüli nézeteltérés. Halmai Katalin Már 179 áldozata van a Chicagói hőhullámnak. A rendőrség rabszállító autóit is beállították a holtestek elszállítására FOTÓ: FEB-REUTERS techhio 2000 kft A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG TECHNIQ REKLÁMÜGYNÖKSÉG: Pécs, Ferencesek u. 23. Tel/Fax: 72/310-363