Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-03 / 153. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1995. július 3., hétfő Szabálytalan hitelkihelye­zés miatt letartóztatta a rendőrség Kondacs Pált, az Agrobank szarvasi fiókjá­nak volt vezetőjét, a Szar­vasi Állami Tangazdaság jogutódjaként létrejött Ag­rár Rt. vezérigazgatóját. A nyomozás eddigi eredmé­nyei szerint 1991-ben az örménykúti Milky Way és a jászberényi Inoka-Tej Kft. részére a pénzügyi törvény és a bank belső szabályaival ellentétesen nyújtott 170 milliós hitelt, megkárosítva ezzel az Agrobankot. Emeli kamatait a Duna- bank Rt. Július elsejétől egy-másfél százalékkal ma­gasabb a Duna Értékjegy, a Duna Pénztárjegy és a Pré­mium II. Letéti Jegy ka­mata. Öt százalékkal emel­kedett a pénzintézetnél a magánbankszámla és a Du- nakártya-számla betéti ka­mata, módosultak a kártyá­hoz kötődő hitelkamatok is. Egy százalékkal emelkedett a magánszemélyek lom­bardhiteleinek kamata. A jogi személyek július 1-jétől 32 százalék helyett 35 szá­zalékra vehetnek fel rövid lejáratú hitelt a banknál. Orvosi igazolás közhasznú munkára Közhasznú munkára hívta Ba­latonszárszó polgármestere azt a nyolc helyi lakost, aki mun­kanélküliként rendszeres jöve­delempótló támogatásban ré­szesült. A megjelölt időpontban azonban csak ketten jelentek meg — ők orvosi igazolással kérték a felmentésüket... A töb­biek nem is reagáltak a kérésre, így ők, hatan időlegesen elestek a további támogatástól. Miniszteri gyorsmérleg az agrárgazdaságról Lakos László földművelésügyi miniszter: A Bokros­csomag szorította háttérbe az agrártörvénykezést Péter-Pállal kezdetét vette az aratás. Búzából a tavalyinál jobb minőségű termés ígérke­zik. S ha az időjárás kegyes lesz az aratókhoz, és nem esik számottevő csapadék a beta­karítás ideje alatt, akár 5-5,5 millió tonna is lehet az idei gabonatermés. „Őszi árpából és rozsból is kedvezőbbek a terméskilátá­sok” - nyilatkozta lapunknak a földművelésügyi miniszter, akit arra kértünk, készítsen gyors­mérleget az agrártárca elmúlt félévéről.-Az idén kedvezőbb hely­zetben van a mezőgazdaság, mint egy esztendővel ezelőtt volt. Persze, ez korántsem je­lenti azt, hogy mentes a feszült­ségektől. Eredményként könyvelhető el, hogy az elmúlt fél évben megállt az állatállomány csök­kenése, sőt a szarvasmarha és a sertés esetében kimutatható a növekedés. A tavalyi évhez vi­szonyítva 5-7 százalékkal emelkedett az élelmiszer-gaz­daság exportja, és - négy év óta először - várhatóan mintegy 8 százalékkal csökken az élelmi­szerimport. A beruházások ér­téke eközben két-két és félsze­resére nőtt.-A termelők, gazdálkodók pénzügyi helyzete viszont nem sokat javult, továbbra is finan­szírozási gondokkal küszköd­nek. Az elmúlt hat hónapban nem, vagy csak nagyon nehe­zen jutottak a beígért hitelek­hez, támogatásokhoz.- Ez való igaz, tekintve, hogy megváltozott a bankok helyzete, emelkedtek a bank­kamatok, szigorodtak a hitelhez jutás feltételei. Ennek ellensú­lyozásaként intézkedett a kor­mány: júliustól már hozzáfér­hető a termelők számára az a 6 milliárd forintos EBRD-hitel- keret, amelyhez az állam ga­ranciát vállalt. Ugyancsak júli­ustól vehetik igénybe a gazdál­kodók a pótköltségvetésben jó­váhagyott 4 milliárd forintos többlettámogatást.- A törvénykezés területén is adós maradt a tárca, a beígért- hez képest jóval kevesebb jog­szabály született az elmúlt hat hónapban. Mi a csúszás oka?-Ä Bokros-csomaggal kap­csolatos törvénymódosítások, valamint a pótköltségvetés tár­gyalása miatt szorult háttérbe az agrártörvénykezés. A kor­mány viszont már döntött arról az agrárgazdaságot érintő há­rom törvénycsomagról, ame­lyeket ősszel a parlament napi­rendjére javasol. Ezek tartalmazzák az élel­miszerekről, a takarmány elő­állításáról és forgalmazásáról, az állategészségügyről és az állatorvosi kamarákról, az er­dőről, a termőföldről, a vadá­szatról szóló törvényterveze­teket, valamint a szövetkeze­tekről, a gazdasági kamarák­ról, az agrárrendtartásról és - a földhivatali bejegyzések Lakos László fotó: bodó Gábor könnyítése érdekében - az ille­tékekről szóló jogszabály-mó­dosításokat. Ezen túlmenően a parlament napirendjén szerepel még a jelzálog-hitelezésről és a köz- raktározásról szóló törvény is.- Végül még egy aktuális kérdés, amely mostanság élén­ken foglalkoztatja a gabona- termesztőket és az érdekképvi­seleteket. Ez pedig a búza ga­rantált ára, amelyet az agrár- rendtartásnak július 15-ig kell meghirdetnie. Mire számíthat­nak az érdekeltek?-Május elején megkezdőd­tek a tárgyalások a terméktaná­csokkal és az érdekképvisele­tekkel. Számomra eddig úgy tűnik, hogy a partnerek várakozó ál­lásponton vannak. Mintha szí­vesen megvárnák előbb az idei termést és csak az értékesítési lehetőségek ismeretében sze­retnének dönteni. Újvári Gizella ceG Határidők cégvezetőknek Július 5.- A tejtámogatás igény­lése;- A jogi személy felelős­ségvállalásával működő gaz­dasági munkaközösségek tb- járulékbefizetése a felelőssé­get vállaló gazdálkodó szer­vezethez;- A bevont betegbiztosí­tási igazolványok beküldése - jegyzékkel ellátva - az ille­tékes MEP-hez. Július 7.- A szövetkezetek tájé­koztatni kötelesek a megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatalt a tagi kölcsönök ösz- szegéről. Módosult a Munka tör­vénykönyve és a foglalkoz­tatási törvény Az 1995. évi LV. törvény a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tör­vényt, míg az 1995. évi LII. törvény a foglalkoztatás elő­segítéséről és a munkanélkü­liek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvényt módosította. A terjedelmes módosítások­ból a következő változásokat emeljük ki: 1995. szeptember 1-jétől a munkaadók és a munkavállalók valamennyi munkaszerződését - tehát az öt napnál rövidebb munkavi­szonyra vonatkozót is - írásba kell foglalni. Az a ha­tározott időre alkalmazott munkavállaló, akinek a mun­kaviszonyát a munkáltató rendes felmondással szünteti meg, ezentúl legfeljebb egy­évi, ha pedig a határozott időből még hátralevő idő en­nél kevesebb, a hátralevő időre jutó átlagkeresetére számíthat. Az elrendelhető túlmunka felső határa a ko­rábbi két egymást követő na­pon összesen 4 óra helyett négy egymást követő napon 8 óra, míg több munkáltatóra kiterjedő hatályú (például ágazati) kollektív szerződés rendelkezése értelmében akár évi 300 óra is lehet. A munkavállaló szabadságát a munkáltató az említett idő­ponttól „kivételesen fontos gazdasági érdekből” legkésőbb az esedékességet követő év ja­nuár 31-ig, a dolgozó beteg­sége vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén az annak megszűnésétől számított 30 napon belül köte­les kiadni. A korábban 10 nap betegszabadság helyett a mun­kavállalóknak keresőképtelen­ségük idejére július 1-jétől 25 (az idén 20) nap betegszabad­ság jár, ezzel szemben meg­szűnik az évi egy alkalommal legfeljebb 3 napra igénybe ve­hető igazolás nélküli „hiány­zás”. Az említett időtartamra - az első 5 (az idén 3) napot ki­véve - a dolgozó évi rendes szabadsága terhére szabad- napo(ka)t vehet ki. A munkaadókat (ideértve a közszolgálati és a közalkalma­zotti szférát is) bizonyára a ko­rábbinál nagyobb körültekin­tésre ösztönzi a foglalkoztatási törvény - súlyát tekintve - ta­lán legfontosabb rendelkezése, miszerint ha a munkaügyi bíró­ság megállapítja, hogy a mun­kavállaló munkaviszonyát a foglalkoztató jogellenesen szüntette meg, az illetékes munkaügyi központ határozata alapján a munkáltató köteles az érintett részére kifizetett mun­kanélküli-járadék és annak já­rulékai összegét a Szolidaritási Alapba befizetni. Japán irodatechnikai termékekkel foglalkozó cég leendő vidéki kirendeltségeire KIRE? ,-XS l Hi n SZÉTÜT keres. Feladata: *■ A kirendeltség kereskedelmi és szerviz tevé­kenységének irányítása, szervezése, kontrollálása. «■ A kirendeltség optimális működésének kialakítása. A piaci részesedés állandó növelése. A kirendeltség jelentősebb partnereivel való sze­mélyes kapcsolattartás. «■ Munkatársai szakmai képzése, motiválása. «• Közvetlenül felelős a kirendeltség nyereséges működéséért. Elvárások: «■ cy cy cy cy cy cy <y felsőfokú közgazdasági vagy kereskedelmi vég­zettség, értékesítéscentrikus gondolkodásmód, jó szervezőkészség, mobilitás, rugalmasság, teherbírás, képesség a munkatársak vezetésére, motiválására, jó megjelenés, határozott fellépés, önálló cselekvési és döntési képesség, Műszaki érzék, német- vagy angolnyelv- ismeret előny! Juttatás: *■ Átlagon felüli teljesítményt alapfizetéssel és forgalom után fizetett jutalékkal honoráljuk; *■ nemzetközi színvonalú továbbképzés, «■ szakmai előmenetel, *■ szolgálati gépkocsi. Jelentkezés: Fényképes szakmai önéletrajzát a megjelenéstől számított 1 héten belül, "Minőség" jeligére a Kiadóba szíveskedjen küldeni. Az AGRO Betét és Hitel Bank Rt. bankpapírjainak legújabb kamatai GARAS - a guruló betét A GARAS betétszerződést annak ajánljuk, aki szereti a kényelmet és a biztonságot. Ha a 30, 60 vagy 90 napos lekötési idő elteltével Önnek még nincs szüksége a pénzre, sem­mit sem kell tennie, az mégis tovább kamatozik. A Bank - a kamatokkal növelt betétösszeget - automatiku­san újra leköti az eredeti időtartamra. Lekötési idő 30 nap 60 nap 90 nap Éves kamatláb 25,0% 26,0% 27,0% KRAJCZAR - a klasszikus betét A KRAJCZÁR takarékbetét szer­ződést annak ajánljuk, aki magas hozam fejében hosszabb időre nél­külözni tudja pénzét. A takarékbetét 120, 180, 270, 366 és 540 napra köthető. Ha a lekötés idejére naptá­ri év vége esik, a Bank a kamatot tő­késíti, így az Ön pénze kamatos ka­mattal gyarapodik. Lekötési idő Éves kamatláb 120 nap 180 nap 270 nap 366 nap 540 nap 27,0% 28,0% 28,0% 28,0% 28,0% 7570 Barcs, Bajcsy-Zsilinszky E. út 57. 8840 Csurgó, Széchenyi tér 18. 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 24. 8600 Siófok, Szabadság tér 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom