Somogyi Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-03 / 129. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. június 3., szombat Pénzvezérelt szervezetek Munkaértekezletet tartott a pécsi „Ifjúságért” Egyesület Kaposváron, melynek témája a Phare Szociálpolitikai Fej­lesztési Program Újítási Alap pályázaton indulni szándé­kozó Somogy megyei intéz­mények eddig végzett mun­kája volt. — A programok segítésén kívül az is feladata az egye­sületnek, hogy megvizsgálja, mennyire biztosítottak a fel­tételek és a garanciák a pá­lyázatok benyújtásához, melynek június 7-én jár le a határideje — mondta Poros Béla szociálpolitikus. Hozzá­tette: — Egy ifjúsági, egy fo­gyatékos és egy idősgondo­zási projektet hirdettek meg, ebben a három kategóriában lehetett pályázni. Sok helyi partner bevonását javasoljuk a potenciális pályázóknak, mert ez sokat számíthat a si­ker elérésében. Az egymás közötti és az intézetekkel való együttműködés megha­tározó egy ilyen vállalkozás­ban. A hét évvel ezelőtt ala­kult ifjúsági szociális mun­kával foglalkozó szervezet egy információs és tanácsadó irodán kívül egy lakóközös­séget is működtet, ahol volt állami gondozott lányanyák kaptak helyet. A tervek sze­rint június 6-án átadnak egy mezőgazdasági foglalkozta­tót is, itt munkanélküli fiata­lok dolgozhatnak majd a fó­liás kertészetben. Az egyesü­let ezen kívül folyamatosan gyűjti a térség állapotára vo­natkozó szociálpolitikai ada­tokat az önkormányzatok­nak. — Tavaly megnyertünk egy pályázatot, s így lehető­ségünk volt, hogy a Phare Szociálpolitikai Fejlesztési Program keretében Tolna, Zala, Somogy és Baranya megyében kialakítsunk egy helyi vezetőséget, amely arra hivatott, hogy szakmai taná­csokkal segítse a pályázókat — folytatta Pörös Béla. Kez­detben az volt a legfontosabb feladatunk, hogy a pályázók jól dolgozzák ki ötleteiket, megfelelően készítsék el a pá­lyázatokat. Az elbírálás után pedig a nyerteseket segítjük, hogy megvalósíthassák azt a programot, amire pénzt kap­nak. Szomorú tapasztalatom, hogy a szervezeteket inkább a pénzhez jutás motiválja és alig vannak használható ötle­tek. A helyi önkormányza­tokkal nem találkoznak az el­képzelések, ilyenkor a közve­títő szerep is a miénk. Már­pedig ha nincs önkormány­zati garancia, akkor pályázni sem lehet. (Boldizsár) A csökölyi epernek a fővárosban van nagy piaca Tizenöt éve ültette el az első eperpalántát Tóth József. Azóta évről évre újratelepíti az eprest. Szalmával vagy fekete fóliával borítja a földet, hogy az eső ne verje fel. — Fólia alatt is termeltünk, de a szabadban kifizetődőbb, ki­sebb a ráfordítás —jegyzi meg a gazda, aki a család tagjaival szedi le harmincezer tő termését. — Nem olyan jó most a ter­més, mint régebben volt — ál­lítja Tóth Józsefhé, aki negyed­magával hajladozik a tűző na­pon. Valahogy mintha az idén kisebbek lennének a szemek, mint máskor. — Felszöktek a vegyszerárak, és ez megdrágítja a termelést — mondja a férj. — De azért az ősszel is kicseréljük a töveket. Valamiből élnünk kell. A hajdani ősi jussért kapott új, ezer négyszögöles területet tele­pítettek be Balázsék. Húsz éve foglalkoznak eperrel, s várják a háromhetes szezont. Napszámo­sokat is hívnak; egyedül nem bírnák. Már reggel nyolckor hozzáfognak a szürethez. A vöd­rökből a rekeszekbe kerül, onnan meg be a hűvösre. — Nem lehet megvárni, míg végzünk, be kell vinni a ládákat, mert nagyon kényes gyümölcs az eper — magyarázza Balázs Imréné. — Hamar „hullafoltos” lesz, s akkor már nem olyan szép. Balázsné, aki szintén rok­kantnyugdíjas, azon méltatlan­kodik: a kereskedők kitoltak a termelőkkel, amikor egyik nap­ról a másikra több mint a felére esett vissza a felvásárlási ár. — A termelő jár a legrosz- szabbul — véli. — Aki lejön érte Pestről, az két-háromszoros haszonnal adja tovább. — Én is szívesebben árulnám kilónként a duplájáért vagy triplájáért egy hűvös üzletben. Helyette meg a gutaütés kerülget a harminc fo­kon. De valamit tennünk kell. A férjemnek nincs munkája; az eperből élünk. Mint ahogy so­kan a faluban. Mert Csökölyben aki mozogni tud, az biztos, hogy epret termel. Helyben is műkö­dik felvásárló. Legutóbb az első osztályúért 95 forintot, a má­sodosztályúért 68 forintot, az ömlesztett kilójáért pedig 75 fo­rintot fizetett. Inkább a 2-5 fo­rinttal többet ígérő budapesti zöldségeseknek adják el. A ho­mokos talajon termelt csökölyi eper most is kelendő. Ha jön a felvásárló, első dolga, hogy megízlelje az árut. Elégedett; a somogyi eper édes. (Lőrincz) Kemencében domborítják az üveget Igény az igényességre A divatos műanyag nyílászárókba szerelik a domborított üveget fotó: lang Róbert A kaposvári Kaposglas kft a megalakulását követő első esz­tendőben még csak kereskede­lemmel foglalkozott, de a cég négy éves működése alatt egyre nagyobb igény mutatkozott az üvegfeldolgozásra is. Ehhez azonban meg kellett teremteni a tárgyi feltételeket: üzembe állítottak egy vizes sza­lagos csiszoló, vágó és fúrógé­pet, majd nemrégiben vásárol­tak egy új, elektromos kemen­cét is. — Ebben az új kemencében üveget domborítunk, amelyet egyre többen keresnek az épít­kezők közül — mondta Báli Tibor ügyvezető igazgató. — Beszállítói vagyunk az Ablak Kft-nek. Fa- és műanyag nyí­lászárókhoz igény szerint dom­borítunk üveget. Az alapanyo- got a gyártóművektől vásárol­juk, az import üveget pedig egy nagykereskedelmi hálózaton keresztül szerezzük be. Síküve­get, ragasztott, parsol, reflexiós és öntött üvegeket táblaméret­ben egyaránt forgalmazunk, de ezen kívül távtartókat, saroke­lemeket és tömítőanyagot is árulunk. Sík-és öntött üvegek­ből van legnagyobb kereslet, és a több, kisebb megrendelés a jellemző. Az üvegesek inkább csak pár napra előre készletez­nek, mert nálunk a fedett táro­lókban biztonságosabb helyen van az áru. Báli Tibor beszélt a cég táv­lati terveiről is. Mint azt meg­tudtuk, a belső építészetben al­kalmazott üvegmegmunkálá­sokkal és díszítési eljárásokkal is szeretnének foglalkozni, mert egyre magasabbak az igények a lakáskultúrában, és ezen a terü­leten egyébként is bőven van még lehetősége a szakmának a fejlődésre. Ezen kívül folya­matban van a fedett tárolótér bővítése is, majd ezután ismét egy nagyobb beruházás követ­kezik, amikor csarnokot kap otthonként a vállalkozás. (Boldizsár) A demonstrációtól a kedvezményes akciókig A (nagy)családban marad Az országban 43 ezer aláírást gyűjtöttek a nagycsaládosok; ezzel is tiltakozva a Bokros­csomag szociálpolitikai ren­delkezései ellen — mondta dr. Ureczky József, a Nagy- családosok kaposvári egyesü­letének elnöke. A májusi budapesti tünteté­sen — amelyet szintén a nagycsaládosok szerveztek — az ország szinte valamennyi részéről több mint tízezren vettek részt; Kaposvárról busszal utaztak a Parlament­hez. Az aláírásokat Gál Zol­tánnak, a Magyar Országgyű­lés elnökének nyújtották át. Amint dr. Benkő Ágota, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke beszé­dében hangsúlyozta: a kor­mány tervezett szociális in­tézkedéseit — meggyőzéssel, tiltakozással, vezető politiku­sok megkeresésével — hiába próbálták befolyásolni. Az egyik legfontosabb lett volna, hogy minden gyermek után alanyi jogon járjon a csa­ládi pótlék — hangsúlyozta dr. Ureczky József. Ehelyett csak a legalább három gyer­mekes nagycsaládosok kapták ezt alanyi jogon. Ebben nyil­ván szerepe volt a tüntetés­nek, ám mindenképpen csu­pán gesztusértékű ez a tör­vény, hiszen a nagycsaládo­sok zöménél nem éri el az egy főre jutó nettó jövedelem a 15 ezer forintot. A mai kereseti­gazolások mellett azonban nem lehet igazságosan eldön­teni, kinek jár és kinek nem... A kaposvári nagycsaládo­sok programjáról megtudtuk, hogy ma — három autóbusz- szal, mintegy 140-en — utaz­tak el a budapesti Kamaraer­dei Ifjúsági Parkba, amely a találkozó során egésznapos programnak ad otthont. Nyá­ron — immár hatodszor — szervezik meg a nagycsaládos olvasótábort Szolnok-Tiszali- geten a szabadidőközpontban, ahol 16 kaposvári többgyer­mekes család pihen majd. Eh­hez azonban még most is pá­lyázatok útján keresik a tá­mogatókat. A kaposvári egyesületnek 250 család — mintegy 900, zömében általános iskolás korú gyermek — a tagja. Az egyesület több kedvezményes akcióval segíti őket, egyebek mellett a Nemzetőr sori iro­dahelyiségében szerdánként a Pini Hungary termékeit vásá­rolhatják az egyesületi tagok féláron, valamint folyamato­san tart a kedvezményes pe­lenkavásár. T. R. Pedagógusköszöntő Tisztelt Pedagógusok! „Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját szép vigyázattal csiszoljam kristályba” — írta Németh László majd ötven évvel ezelőtt a veretes monda­tot, megfogalmazva a gyógyí­tás mellett talán legszebb hi­vatás, a tanítás mibenlétét. Ma — vagy tegnap, avagy holnap — virággal, jó szóval köszön­tik Önöket Somogy 218 óvo­dájában, a 189 általános isko­lában, az 56 középfokú intéz­ményben, a 10 speciális inté­zetben, a három főiskolán, il­letve egyetemi karon. Több mint hatezren fogadják, gyá- molítják nap mint nap a kicsi­ket, vagy állnak a „katedrára”, hogy átadják tudásukat, ta­pasztalataikat. A köszöntők­höz szeretnék csatlakozni, s néhány sor képletes csokorba kötésével üdvözölni Önöket e szép június eleji ünnepen. Hölgyeim és Uraim! A társadalomnak nincs és nem is lesz olyan szöglete, ahol valamilyen formában ne lenne jelen — a sokszor ma­gasztalt, sokszor elmarasztalt — iskola, és a pedagógus. Az értékek közvetítőinek máig emlegetett példája az Eötvös népiskolai törvénnyel felemelt néptanító. Önöknek felesleges fel­idézni a történelem korsza­kait, s azokban a pedagógus szerepét meg-, vagy lebecsü­lését. Meggyőződésem: ez- ideig kevés rendszer, hatalom teremtett tisztes anyagi és er­kölcsi feltételeket munkájuk­hoz. Most különösen nehéz esztendőket élünk, ám az eu­rópai felzárkózáshoz nincs más út, mint alkalmazkodni képes, „kiművelt emberfőket” nevelni, magas szintű oktatás­sal. A Németh Lászlói gondola­tokra visszatérve a legna­gyobb tisztelettel köszöntőm Somogy „gyémántcsiszolóit”: óvónőit, tanítóit, tanárait, pro­fesszorait, szakoktatóit és ne­velőit. Dr. Kolber István a megyei közgyűlés elnöke (x) a CSAK TOPONÁRY AUTÓHÁZBAN! ESCORT CLUB "HOLUDAT, ESCORT CLUB "SUMMER", ESCORT CLUB "SPORT" Az alapárban több mint XOO OOO Ft értékű plussz felszerelést kap, hogy nyáron vásárolt gépkocsiját még nagyobb örömmel vehesse át. Korlátozott számban, a raktárkészlet erejéig még kapható fogyasztási adó nélküli FORD ESCORT Ezeknél akár 230 000 Ft-ot is megtakaríthat!!! TOPONÁRY AUTÓHÁZ A FORD hivatalos márkakereskedője és szervize 7900 Szigetvár. József A. u. 83/2. Tel.: (73)311-555, (30)467-627 Bennünket On vezet. (84419) Álláslehetőségek Siófokon A Somogy Megyei Munkaügyi Központtól kapott legfrissebb információ szerint a siófoki ki- rendeltségen több állást is aján­lanak a munkanélkülieknek. Siófoki munkahelyre keresnek húsz felszolgálót, húsz szaká­csot, húsz konyhai dolgozót, húsz takarítónőt, egy autószere­lőt, egy nyomdai munkásnőt, öt tehergépkocsi-vezetőt, öt bolti eladót, két temetkezési dolgo­zót, két adminisztrátort és öt biztosítási üzletkötőt. Ezenkí­vül tejipari termékfeldolgozó üzemben vezető állásban tud­nának foglalkoztatni két sze­mélyt. Leütötték és kirabolták Siófokon a Janus Hotel előtt ismeretlen tettesek leütöttek egy 23 éves osztrák állampol­gárt. Ezt követően egy sze­mélyautóval ismeretlen helyre vitték, ahol pénztárcáját — ira­taival, 10 ezer forinttal és 2 ezer 500 schillinggel — elvették. A sértett könnyű sérülést szenve­dett; az elkövetőkre és arra a helyszínre ' vonatkozóan, ahol kirabolták, nem tudott érdem­leges adattal szolgálni. A nyo­mozást csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt a Siófoki Rendőrkapitányság folytatja. Rajzverseny kisdiákoknak A siófoki Magyar-Amerikai Társaság gyermek-rajzversenyt szervezett a város általános is­kolás korú gyermekei részére. Két kategóriában — külön alsó- és külön felsőtagozatos tanulóknak -— osztották ki a dí­jakat. Az alsótagozatos díjazot­tak: első díjat Halmos Dávid 10 éves, második díjat Schultz Mónika 10 éves, harmadik díjat Lehoczky Tímea 9 éves, a kü- löndíjat Szobonya Noémi 7 éves tanuló nyerte. A felsőta­gozatos eredmények: első díj Gipp Gergely 7. osztályos, má­sodik díj: Démuth Pál 7. osztá­lyos, harmadik díj Démuth Réka 5. osztályos, negyedik díj Baksa Eszter 7. osztályos tanu­lóé lett, míg a különdíjat Varga Natália 7. osztályos tanuló kapta. Juniális az óvodában A nyári szünet előtt színes juni­ális rendezvénnyel búcsúztak a nagycsoportosoktól, illetve egy rövid időre a kicsinyektől a Fü­redi u. 107-109 számú óvodá­ban. A programban többek kö­zött volt szülő-gyerek tomaver- seny, sorverseny, majd végül diszkó, közben pedig tombola­sorsolás, amelynek fődíja egy családi vacsora volt. A rendez­vényen szerepeltek a Toldi álta­lános iskola és gimnázium nép­táncosai is. Toldisok a Balaton-suliban A kaposvári Toldi általános is­kola és gimnázium hatodik osz­tályosai tegnap érkeztek haza a Balaton-suliból. A fonyódligeti Somogy megyei ifjúsági tábor­ban töltött egy hét alatt a negy­ven diák egyebek mellett a Ba­laton élővilágával, környezet­védelemmel foglalkozott, meg­látogatták a siófoki meteoroló­giai állomást, valamint mérése­ket végeztek a Balaton víztisz­taságával, környezetszennye­zéssel, szélirányokkal kapcsolatban. A Balaton-suli­ban a Toldi iskola tanulói 1986- tól folyamatosan — évente — bővítik tudásukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom