Somogyi Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-01 / 127. szám

1995. június 1., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP FIATALOK 13 „Kenyerem java” címmel mutatja be új lemezét a HBB június 7-én este nyolc órától Kaposváron a Szakszer­vezetek Művelődési Házában. A koncerten közreműködik: Tátrai Tibor, Solti János, Tóth János és Zsoldos Tamás. Vendégként lép színpadra Ferenczy György és Fuchs László. Budapesten a Rolling Budapesten koncertezik au­gusztus 8-án a Rolling Stones. Az- 1962-ben alakult angol roc­kegyüttes a Népstadionban lép fel. Az 1994-es Voodoo Lounge című album európai bemutató- "méjának egyik állomása lesz a főváros. A jegyek 3000-4500 forintba kerülnek, és a Ticket Express rodában (VI. Jókai utca 40.), a Népstadion jegypénztárában, vidéken az Ibusz-irodákban és az ország összes Volkswagen (ez a cég támogatja a zenekar európai turnéját) márkakeres­kedőjénél válthatók, továbbá levélben is megrendelhetők a Ticket Expressnél. Kiadnak ezer darab 10 ezer forintos ex­kluzív jegyet is, amely a leg­jobb helyekre szól; tulajdono­sának parkolási lehetőséget biz­tosítanak, megkínálják egy po­hár itallal, és ajándékot is kap. A Rolling Stones eleven le­genda. Mick Jagger és az együt­tes ma is aktív képviselője an­nak a zenei forradalomnak, amely több generáció ízlésvilá­gát, életformáját befolyásolta. A jegyeket hamisítani nem lehet: valamennyit Londonban nyomják, és nyolc biztonsági jel van rajtuk. A Nagyatádi Szakképző Iskola diákjai a kötelező nyári gyakor­lat ideje alatt jelentős bevétellel gazdagítják iskolájukat. A for­gácsoló és géplakatos tanulók a Nagyatádi Gépipari Vállalatnak végeznek bérmunkát; terméke­iket többek között Németor­szágba szállítják. A kőműves és festő diákok lakásokat újítanak fel, iskolákat, bölcsődéket és óvodákat tataroznak, valamint nyáron fejezik be egy családi ház építését. A kereskedőtanu­lók az iskola abc-jében töltik a nyári gyakorlat idejét. A Nagy­atádi Szakképző Iskolában szeptembertől indul a szak­munkások szakközépiskolája, amely végzett szakmunkástanu­lóknak jelent kétéves továbbta­nulási lehetőséget (két osztály­ban 75-en kezdik meg a tan­évet). Szintén szeptemberben kezdődik a hároméves pincér­képzés is, amelynek végén szakmunkásbizonyítványt kap­nak a hallgatók. Soma után János evangélista — Színész szeretnék lenni, tit­kos vágyam ez. Szeretem a szín­padot és a reflektorok fényét — mondja Petőcz András, a kapos­vári katolikus gimnázium har­madikos diákja, aki a Mária evangéliumának előadásaiban János szerepét alakította. — Hetedik osztályban volt az első komoly szerepem: Király Lajosné akkori osztályfőnököm vezetésével adtuk elő a Minden egér szereti a sajtot című gyer­mekdarabot, amelyben én vol­tam Soma, a főszereplő egérfiú. Aztán később a gimnáziumi színjátszó-szakkörrel több da­rabban is játszottam. A negyedik évfolyamosok kerestek meg, hogy lenne-e kedvem szerepelni a Mária evangéliumában. Ter­mészetesen volt... — Mikor kezdtétek a próbá­kat? — Szeptemberben. Aztán fél évig csak a három főszereplő próbált, később csatlakoztak a többiek, őszintén bevallom, voltak olyan periódusok, ami­kor nem voltam biztos abban, hogy meg tudunk birkózni a feladattal. Ám folyamatosan segítettük, bíztattuk egymást, és sikerült. Mi csak egy elő­adást terveztünk, de akkora volt a siker, hogy többször is bemu­tatjuk: többek között július ele­jén a Balaton-parton. — Úgy hallottam, nemcsak a színészet vonz... — Nagy vágyam teljesült: a Big Bird Band nevű együttes­ben klarinétozom. Dixielandet és Bluest játszunk. Több isko­lában is felléptünk már nagy si­kerrel. Most egy demokazetta felvételét tervezzük: támogat bennünket a Benkó és a Molnár Dixieland Band is. — Mi a távolabbi célod? — Természetesen a színmű­vészeti főiskolán szeretnék to­vábbtanulni. — Megéri manapság szí­nésznek lenni? — Fogalmam nincs róla, de ez most nem is érdekel. Egy­előre színésznek kell lenni, majd aztán fájhat a fejem. Látó Judit Aranyérmes táncosok - érettségi előtt Palotás 6 kiló ruhában A kaposvári katolikus gimná­zium végzősei komoly erő­próbát vállaltak az érettsé­gire készülve. Talán teherbí­rásukat, tehetségüket akar­ták kipróbálni, mielőtt kilép­nek a „nagybetűsbe”, vagy csak egy utolsót, emlékezete­set játszani együtt. A miért ma már nem fontos: az eredmény önmagáért beszél. A Mária evangéliumának elő­adásával vastapsot arattak, pa­lotásukkal pedig aranyérmet nyertek a kongresszusi köz­pontban tartott — már hagyo­mányos — országos ballagóbá­lon. Helyezésük értékét emeli, hogy egyiküknek sincs táncos múltja, négy hónap alatt jutot­tak erre a szintre. — A értékelésnél kiemelték, hogy jól tudtuk viselni a ruhát, nem feszélyezett bennünket a hat kilónyi öltözet és moso­lyogva táncoltunk — mesélte Györfi Katalin. — A táncunkban benne volt minden palotáshoz szükséges elem; ez Balázs Eriket, a felké­szítőnket dicséri. Sokan tele­tűzdelték népies lépésekkel a produkciójukat, és csárdásízű lett a versenyszámuk. Mi men­tesek voltunk a túlzásoktól, rá­adásul egyszer sem hibáztunk. Negyedik alkalommal ren­dezték meg az ország végzőse­inek ezt a táncos vetélkedését, és 170 középiskola tanulói vet­tek részt rajta. A kaposváriak jó híreket hallottak az előző bá­lokról, s mint Juhász Orsolya elmondta: úgy gondolták, ve­szíteni valójuk nincsen, ám ré­szesei lehetnek egy remek buli­nak. Bár ez utóbbi, vagyis az esti görög táncház nem sikerült igazán, de kit érdekelt ez akkor, az első helyezés birtokában... Úgy érzik, megérte a sok gya­korlás és a pénzáldozat, hiszen a ruhák kölcsönzését és az uta­zást nekik kellett állniuk. A lányok azt élvezték leg­jobban, hogy egy régi kort idézhettek meg a kecses moz­dulatokkal, a hosszú, díszes ru­hával. Mintha időutazáson vet­tek volna részt. Somogyi Melinda szerint a fiúkkal időnként meggyűlt a ba­juk, tánctanáruk le is cserélte a botladozókat. A 12 pár ma már érthetően nem bánja a sok gyakorlást; illő búcsú volt ez az iskolától. (Izményi) A kaposvári katolikus gimnázium végzős diákjainak palotása a kongresszus központban Külföldi diploma kinizsis diákoknak A kaposvári Kinizsi általá­nos iskola három végzős di­ákja sikeresen „letette” a Certificate nemzetközi nyelvvizsgát. Szűcs Eszter, László Tímea és Vinkler Ágnes most kapta meg Frkankfurtból azt a diplo­mát, amely sikeres nyelv­vizsgájukról tanúskodik. A tehetséges lányokat Lelo- vicsné Csabai Ildikó készí­tette fel a rangos nyelvvizs­gára. Eladási slágerlista Most újra azt a sikerlistát közöljük, amelyet a fővárosi és a vidéki lemezüzletek CD, illetve hanglemez el­adása alapján állítanak ösz- sze. 1. (14) Válogatás — Bravo Hits 4 2. (1) Horváth Charlie — Mindenki valakié 3. (2) Rednex — Sex & Vio­lins 4. (3) L'art pour Laár — Vas­tyúk is talál szeget 5. (új) Take That — Nobody Else 6. (5) Patika — A TV soro­zat zenéje 7. (6) Oroszlánkirály — filmzene magyarul 8. (8) Republic — Disco 9. (4) Horváth Charlie — Charlie 10. (10) Alvajárók —De 1 l.(új) Carpe Diem — Lépj tovább 12. (20) Vangelis — 1492 13. (7) Bonanza Banzai — Búcsú(koncert) 14. (13) Faith No More — King For A Day... 15. (15) The Cranberries — No Need To Argue 16. (9) Cipő és a lány — Amsterdam 17. (21) Elton John —Made in England 18. (19) Presser Gábor — Csak dalok 19. (22) Ámokfutók — Se­bességláz 20. (11) Annie Lennox — Medusa Sztárok magukról és egymásról Miért félnek az emberek a leszbikusoktól? Nagyon sok barátnőm leszbikus. — Cindy Crawford Más koncertek alkalmával az emberek ráadást követel­nek. Az én koncertem után kikészülnek és elégedettek. — Meatloaf Lejátszottam az első leme­zemet a barátaimnak. Job­ban tetszett nekik, mint a kritikusoknak. — Naomi Campbell Banda Zoltán rejtvényrovata az Á-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft ajándékával Mozisztárok, kulisszatitkok 1 rx 1 . • 2. • • • • • • 3. • • • • • 4. • • • • • 5. • 6. • • • • 7. A május 18-án feladott talányunk helyes megoldása: Jamaica. For­tuna kiválasztottja ezen a héten Nagy Magdolna, aki Kaposvár­ról írta meg a jó választ. Gratulá­lunk a nyertesnek! A mozisztárokról szóló „ku­lisszatitkok” addig maradnak rej­télyesek, amíg olvasóink ki nem töltik mai feladványunk ábráját. Kérdéseinkkel a százéves film­művészet egykori és jelen sztár­jait idézzük fel néhány évforduló kapcsán. Az első nyilvános film­vetítést egyébként 1895-ben egy kis párizsi kávéházban rendezték a Lumiere fivérek. A mozi világából ezúttal Ma­rilyn Monroe emléke áll a kö­zéppontban. A szőke szexbom­baként emlegetett színésznő ma lenne 69 éves. Az utolsó filmjét hazánkban Kallódó emberek címmel vetítették. Egy 1952- ben forgatott filmjének címét olvashatjátok össze a kiemelt sorban a nyíl irányában. A va­rázslatos helyszínen játszódó történet fiatal nászutasokról szól. A színésznő filmbeli part­nerével, Richard Allannel látható a fotómellékleten. 1. Ma ünnepli 27. születés­napját egy ausztrál énekes szí­nész, aki a színpadon és a film­vásznon egyaránt bizonyította tehetségét. Ä legutóbbi slágere (Any Dream Will Do) 1991 jú­nius elején vezette az angol top­listát. Mi a fiatal sztár teljes neve? 2. Tegnap lett volna 50 éves a német filmművészet egyik ki­emelkedő alakja. Rendezőként (olykor színészként is) több mint negyven filmet alkotott. Mi a rendező (Rainer Wemer) családneve? 3. Tom Berenger amerikai filmszínész tegnap ünnepelte 45. születésnapját. Mi a magyar címe annak a háborús történet­nek, amely egy újonc útját kí­séri végig a vietnami háború poklában. Berenger színésztár­sai az említett filmben: Charlie Sheen és William Dafoe. 4. A kiváló magyar színész, a ma 48 éves Benkő Péter már fő­iskolás korában feltűnt A kop- pányi aga testamentuma film­adaptációjában. Mi a kedvenc („állati”) hobbija, amelynek el­szánt rabja évtizedek óta? 5. Tegnap múlt 65 éves Clint Eastwood amerikai színész­rendező. A hajdani „westem- hős” egy más karakterű filmjé­ért (Nincs bocsánat) kapott Os- car-díjat a legjobb film és ren­dezés kategóriában két évvel ezelőtt. Melyik amerikai nagy­városban született a másodvi­rágzását élő művész? 6. „Bemard Schwarz” június 3-án tölti be 70. életévét. A róla szóló életrajzi könyv egyébként a közelmúltban jelent meg. Mi­lyen néven ismert a világhírű filmsztár, aki a hódító Marilyn- nel szerepelt a Van, aki forrón szereti című filmben? 7. Milyen néven anyaköny­vezték eredetileg Marilyn Mon- roet? Megfejtéseket június 12-ig fogadunk el, eredményt pedig 15-én hirdetünk. Hasznos gyakorlat

Next

/
Oldalképek
Tartalom