Somogyi Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-06 / 105. szám
16 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. május 6., szombat Heten, havi tízezerből Asztalos István négy kisgyerekkel; az ötödiket anyja kezelésre vitte Egy nap az anyáknak — Ennyi pénzből nem tudunk megélni! — mondta könnyeivel küszködve a kiskorpádi Aszalós Istvánná, aki férjével és öt gyermekével ma már csak 10 ezer forintból él havonta. A fiatal házaspárt — bármennyire is hisz a Mindenhatóban —, ahogy faluhelyen mondják: két kézzel veri a Jóisten. Gyermekeik közül egy hallássérült, három pedig tejfehérje érzékeny. A család helyzetének jobbítására vállalkozásba kezdtek: kudarcba fulladt. Eddig a férj kapta a gyes 8700 forintját, ma azonban már ezt sem folyósítja a debreceni tébé (egy éve költöztek Berettyóújfalu mellől Somogyba). A 21 ezer 400 forintnyi családi pótlékból a Kiskorpádon vett ház részleteit és a rezsit leszámítva 10 ezer forint marad a héttagú család étkezésére. Nehezen találtuk meg portájukat, az aprócska másfél szobás, konyhás házuk a falu végén áll. A kicsinyek a szegényesen berendezett szoba szellemképes ősöreg tévéjét nézik, a nagyobbacska leány háromhónapos testvérét ringatja. Csend és nyugalom van, de valami olyan torokszorongató fajta, amit a nyomorúság percre sem feledhető félelme leng körül. A meleget egy öreg sparhelt sugározza, az aprócska fekhelyeket szakadtas pokrócok takarják. A család alig egy éve költözött Kiskorpádra Mezősasról, holmijuk az öt gyermekkel együtt befért a 17 éves kispolszkiba. Nagy tervekkel, reményekkel jöttek Somogyba, bíztak abban, hogy itt jobb lesz. Hiszen előző „fészkük” éjszakáit gyakran verte föl gyerMamika - akár egy mesebeli jótündér. Mamika arca tiszta és rózsás. Ezek a rózsák, ha verseit dicsérik, kígyóinak porcelán orcáján, mint ibolyakék szemében a nedves, könnyeket idéző fények, és Mamika izgatottan boldog, s drukkol, akár egy kisleány, hogy annak, akinek elmondja, megmutatja őket, ugyan valóban tetszenek...? Mamikát, özvegy Vándor Emoné Szita Máriát azzal áldotta meg a sors, hogy Somogybán született; hogy jó asz- szonya lehetett fél évszázadon át a szívében örökké élő jó urának, szerető szívű édesanyja kisfiának, kislányának. (Akik persze már nem olyan kicsik: unokával jönnek hozzá, szép, kertes marcali házába, ha idejük engedi, vagy ünnep készteti őket, mint most, ez az anyák napja.) mekeik sírása, amikor patkányok harapdálták a csöppségeket... S az újrakezdési kölcsönnel beindított vállalkozásuk is meghalt: a teheneknek már takarmányt sem tudtak vásárolni, a tejet pedig nem vették át. Iszonyatos nyomorúságukat csak ideig-óráig enyhítette, hogy az eladott kispolszkin vettek egy hízót, amiből azonban már egy darabka kolbász sincs. Marad az a havonta egyszer vásárolt 30 kiló csirke farhát és a 10 kiló liszt, amit aztán variálnak egy hónapon keresztül. Asztalukon parádés éteknek számít a húsleves és pörkölt, aztán a csontból, valamint lisztből készített kalóriaszegény étkeken élnek. A legkisebb — háromhónapos — gyerMamika 73 éves, és olthatat- lan szerelem lobog a lelkében. Szereti övéit, szereti szomszédait, még azokat is, kiket személy szerint nem ismer ugyan, de hallott róluk, tudja, hogy szeretnek, szenvednek ők is. Mélyen átérzi örömeiket és bánatukat, s szeretne együtt örülni vélük vagy vigasztalni, kik vigaszra szorulnak. Ilyenkor könny gyűlik Mamika szemébe, s kis kertjében, miközben becézi, gondozza a fűszeres illatú, szép virágokat, nem törli le a könnyeket, hagyja, hogy a virágok szirmára hulljanak, s ott mint harmatcseppek ragyogjanak. Mamikának hat elemit mért ki a sorsa, de egészen pici leányként, már a verseket imádta, s kissé felcseperedve, úgy érezte, mintha Petőfi testvére lenne, igaz szívű barátja. Oly közel voltak hozzá, úgy simomek sem látott még gyümölcsöt, a hat éves sem emlékszik rá. Ez luxus a család költségvetését tekintve; a szülők sem élnek semmiféle olyan kiadással, ami nem az életfenntartásukhoz kell: az alkohol és a cigaretta ismeretlen a családban. — Amit Isten adott, vétek elvenni — mondja az asszony a sok gyermekről. S hogy miért nem tudnak dolgozni? Egyikük viszi a hallássérült gyermeket hétfőn a kaposvári intézetbe, pénteken pedig érte megy. A legapróbbat pedig hetente egyszer hozza be a megyeszékhely kórházába. A többire vigyázni kell valakinek. Tehát a férjnek mindössze három napja maradna hétköznap, hogy dolgozhasson. De ki fogadja gatták lelkét a költő sorai, mintha azokat ő maga gondolta, írta volna, mígnem végül vett egy irkát s versekkel teleírta - úgy, mint a szíve diktálta. „Itt születtem, itt, e tájon én, a somogyi dombok lágy ölén, elnézem a kéklő hegyeket, a tavakat és a folyóvizeket... Hová tűntél, boldog ifjúságom, Miért tűnt el a sok szép, régi álom?- Valóban eltűntek azok az álmok?- Dehogy is - tiltakozik kicsit szégyellősen azt csak úgy írtam, ahogyan akkor valami súgta nékem, de igazából úgy hiszem, hogy az álmok nem múlnak el. Míg él az ember, álmodik, mert álmodnia kell...- Ez olyan szép így, hogy akár vers is lehetne talán.- Jaj, ez azért nem úgy van... Bár, őszintén szólva, én sohasem töröm a fejem a verseken, ilyen feltételekkel?... Pedig nincs más megoldás — mondja Aszalós István, munkát kell keresnie, mert nem tudnak így megélni. A kereskedő végzettségű férfi, aki Budapesten pincérként is dolgozott — bár érezhetően méltósággal viseli nyomorúságát — érzi, tennie kell valamit családja érdekében. A kevés pénz, a folyamatos áremelkedés lehetetlenné tette mindennapos megélhetésüket. Nem bírjuk tovább — sír az asz- szony, aki családjáért mindent megtesz; a gyerekek valahányan tiszta, csinos kis „máltaiszeretet- szolgálatos” ruhácskákban téblá- bolnak, s titokzatosan hallgatagok. Mint a nyomorúság... Pikier József kiskorpádi polgármestert kérdeztük: miért nem támogatja az önkormányzat nevelési segéllyel az Aszalós családot? Szerinte a képviselő-testület másként bírálná el a család helyzetét, ha az apa megpróbálna dolgozni. Ha nap közben nem tud a gyerekek miatt, van éjszakai munka is. Kiskorpád olyan szerencsés helyzetben van, hogy aki nagyon akar dolgozni, az talál lehetőséget. A család egyszer sem azért kereste föl az önkormányzatot, hogy segítsenek elhelyezkedni, „csak” segélyt kértek. A kedvező elbíráláshoz tehát a férj életvitelének a megváltozását várják. Ha egyszer látnák az apát, amikor egyedül gondozza négy gyermekét, míg felesége a beteg kisfiúval Kaposváron van, talán másként döntene a közös bölcsesség. Lehajtott fejjel a szegénység előtt... Tamási Rita csak leülök, és írom őket, ahogyan egymás után, szép sorjában, valahonnan előjönnek... Néha úgy érzem, hogy én versre születtem. Ha öröm ér, ha fájdalom, leülök, megírom. Jók-e, rosszak-e? Csak írom, ahogy jönnek, ahogy a szívem diktálja őket.- Idézne még egyet, egy anyáknapit az édesanyáknak? Lehunyja fényes, szép szemét, s szépen, halkan, szomorúan mondja, mondja a versét: „Anyám, hogy elsuhantak feletted az évek, Maholnap a hajad már-már hófehér lesz... Arcodon a rózsák lassan elhervadnak, Mint virágok kelyhéből szirmok ahogy hullnak. ” Felnéz. Szemében a kék ég tükrözik, amikor kérdezi: - Tessék mondani, nagyon rossz? Kun G. Tibor Gyereke maradékain él, hivatalosan azért, hogy szüléskor elvesztett vonalait visszanyerje. A valódi ok persze a takarékosság. Zseniális húzásokra kényszerül, hogy beossza az egyre kevesebb kosztpénzt, de ezért csak ritkán panaszkodik. A kicsinek télen is gyümölcsöt vesz, míg neki és férjének már két éve kellene egy új cipő. Az ilyen embert úgy hívják: ifjú anya. — Soha még ennyire nem voltunk egymásra utalva, mint ma a megnövekedett terhek miatt — mondja a 20 éves ka- poskeresztúri Jankó Zoltánná. -— Pedig a nagyszülők is besegítenek, ha megszorulunk hónap végén. Rengeteget számít a segítségük, amikor a legolcsóbb babakocsi is 20 ezer forintba kerül, őszintén szólva a folyamatos pénzügyi támogatásuk nélkül nem tudnánk létezni. És nem azért, mert lusták vagy ügyetlenek vagyunk, hanem egyszerűen nincs lehetőségünk előbbre jutni. A gyes 7500 forint, a férjem keresete 17 ezer. Egy gyerekcipő 3-4 ezer. Pedig könnyebben élnek mint a városiak. Nem kell megvenniük a 100 forintos krumplit, nincs gondjuk a zöldségre, gyümölcsre sem. Állatokat tartanak: nyulat, csibét, tyúkot, kacsát, malacot... Azonban — mint mondják — még így is csak nagyon nehezen megy. Drága popsik Miközben beszélgetünk, a hét hónapos Dániel is fölébred. Odabújik az anyjához. Mintha vigasztalná. — Éppen tegnap számoltam ki: tavaly 70 ezer forintot költöttünk pelenkára — mondja a kaposvári Vámos Lászlóné, két egyéves kislány anyukája. Rögtön hozzáteszi azt is, hogy ez nem a hagyományos pelenka, hanem a liberó meg a pampers. — Szinte hallom, hogy hördülnek föl anyáink, mondván: ha nekik jó volt a hagyományos pelenka, akkor az én gyerekemnek miért kell a drágább. Mi azonban úgy döntöttünk a férjemmel, hogy ha már kitalálták a liberót, miért ne könnyítenénk meg vele a kicsik életét, még akkor is, ha magunktól kell megvonnunk a rávalót. Vámosné azt is kiszámította, hogy ha naponta másfél órán át mos, közel ugyanennyi ideig vasal, a gyereket napi négyszer-ötször megeteti, tisztába rakja, emellett főz, takarít, vásárol — természetesen babakocsistól —, rendben tartja a kertet, mindent összevetve épp tíz perce marad magáik. Hogy mindent el tudjon látni, a fiatalasszonynak így is hatkor kell kelnie. Pedig — mint mondja — a nagyszülők nekik is rengeteget segítenek. 4— Ezért ma már nem is lehet kérdés, hogy a férj tudjon gyereket etetni, fürdetni... — mondja. — Persze tisztába tennie csak ritkán kell, attól valahogy irtóznak a férfiak. Esély nélkül A kiteregetett ruháktól nem látkzik az udvar. Már ebből is kitalálható, amit a ruhák nagysága csak megerősít: gyerek van a háznál. Nikolett négy és fél éves, Roland már nagyfiú, betöltötte a kilencet. — Amíg kicsi a gyerek, addig a pelenkát kell sűrűn mosni, amikor már nagyobb, rekordsebességgel koszolódnak a ruháik — mondja Gálné Varga Mária. — Automata mosógépre pedig nem futja ám. Amíg a régi működik, addig nem veszünk újat. Ha már kiadáson gondolkodunk, inkább a ház rendbehozására lenne szükség. Öreg épületre volt csak pénzünk, legalább belülről föl kellene újítani. Persze erre esélyünk sincs. A férj csirkékkel foglalkozik, az asszony munkanélküli. — Elképzelhető, hogy bajban lennénk, ha nem számíthatnánk a famíliára — mondja. Annak idején optimisták voltunk. Azt hittük, hogy most már hamarosan rendbejön a világ; ezért mertünk két gyereket is vállalni. Jóra terveztünk, aztán csak rosszabb lett. „Felelőtlenek” — Tavaly tizenöten szültünk a faluban — mondja a fiatalasszony. — Ez pedig jelent valamit. Nem azt, hogy olyan jól megy a fiatal házasoknak, hanem azt, hogy elfogyott a türelem. Soha nem volt még énnyire kemény a választás a fiatalok előtt: vagy boldogulni akarnak, vagy gyereket. Tudtuk jól mindannyian, hogy ebben a mai világban egy, netán több gyerek vállalása évtizedekre, ha nem végérvényesen meghatározza a család helyzetét. Ha felelősen döntöttek volna a házaspárok, akkor a 15 kisgyerekből talán egy sem született volna meg. Szerencsére azonban egy kicsit felelőtlenek voltunk. Megmondom őszintén, én még vártam volna a szüléssel, a férjem azonban nagyon akarta a Danit. És neki volt igaza. Nagy László Mamika mindig verset ír Katona édesanyák >yAdassék nekik gyönyörűség, szerelmükért örök hűség” Hagyomány, hogy anyák napja alkalmából olyan asszonyokat túntet ki a Magyar Honvédség parancsnoka, akiknek öt vagy ennél több fiúk teljesített sorkatonai szolgálatot. A megyei hadkiegészítő parancsnokságon tegnap négy somogyi édesanya vette át a kitüntetést Pájer Tamás parancsnoktól. A kaposvári Mettner Józsefné — aki hat fiút szült —, a BM Határőrség központi ünnepségén kapta meg az elismerést. A szőlősgyöröki Hegyi Ferencnél öt fia közül kettő kísérte el az ünnepségre. — Nagyon büszke vagyok rájuk — mondta — estik már nincs egészségem, az a baj. — Van köztük vállalkozó, gépkocsivezető, esztergályos is. Nagyon szeretem őket. A mezőcsokonyai Kovács Ele- mémé legidősebb fia 39, legkisebb, 20 éves. Hét unokája, egy dédunokája van. Kerék Gyuláné Balatonboglárról érkezett. Hét fiú és öt leány alkotja a családot. — A munka mellett nem jutott idő a szórakozásra. Sokat dolgoztam, elfáradtam. Ha most húznák az ujjamra a karikagyűrűt, már én sem vállalkoznék ilyen körülmények között ennyi gyerekre. Balatonlelle mellől, Irmapusztáról kísérték el a hat gyerekes Kovács Ar- pádnét. — Ahogy jöttek, örültem nekik — mondja. — Egyszer bizonytalanodtam csak el, de megszültem azt a gyerekemet is. Tisztességgel felneveltem, munkára tanítottam mindegyiket. Megállják helyüket, és erre büszke vagyok. A parancsnok vendégül látta az édesanyákat, a hozzátartozókat és a meghívott polgármestereket. Volt olyan asszony, aki csak a gesztus kedvéért emelte magasba a poharat, majd az átadott díszoklevélen lévő Ratkó-versbe feledkezett: ...Adassák nekik gyönyörűség,/ szerelmükért örök hűség,/ s adassák könny is, hogy kibírják/ a világ összegyűjtött kínját. (Lőrincz) Hegyi Ferencné, aki öt fiút szült FOTÓ: TÖRÖK ANETT