Somogyi Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-20 / 117. szám

16 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1995. május 20., szombat Egy asszony a régi zákányi moziból A magyar mozitörténethez tartozik Horváth Imréné zákányi lakos is. A nyolcvan éves asszony 1928-ban férje oldalán kötött újabb „házasságot”, de a mozival. így emlékezik vissza az elmúlt évtizedekre: Negyvenhárom hold földet adott el az édesanyám, hogy beszerezzük a szükséges vetítőgépeket. Százötven tonett széket készítettünk Nagyatá­don. Gyékényesen kezdtünk vetíteni, később a harminc kilométeres körzet településeinek az igényét igyekeztünk kielégíteni. A vándormozink bejárta Őrtilost, Szerdahelyt, Gyékényest. A közelben Nagykanizsán és Nagyatá­don működött még mozi. Különösen az őszi, a téli időszakban tolongtak a nézők. A férjem ügyes gépész, jó sza­kember volt. A kavicsbányában is dolgozott, emellett vállalta a heti két utazást a környék településeire, hogy vetíthessen. — Át kellett vészelni a háborús éveket is. Bizonyára nem kis kárt okoztak a családi vállalkozásnak. — A vetítőgépeket a bolgárok sze­relték le és vitték el, a tonett székeket a németek. Az agregátort tudtuk csak visszaszerezni a bolgároktól. A hely­béli Jáger Erzsébetet egy bolgár tiszt vette feleségül, az ő közreműködésé­vel sikerült jogos tulajdonunkhoz hozzájutni. — 1952-ben alakult meg a Somogy Megyei Moziüzemi Vállalat, amely alkalmazottként foglalkoztatta Hor­váth Imrénél. 1994-ben vonult nyug­díjba. — Az utóbbi években egyre keve­sebb pénz jutott a zákányi mozi mű­ködtetésére. A saját tüzelőolajomból cipeltem kannában a fűtőanyagot, hogy befűthessek. A szívemen visel­tem a mozi működtetését. — Melyik film volt az első', amit megnézett? — A bor. Gyékényesen vetítette a féljem. A főszerepet Rózsahegyi Kálmán játszotta. A sok-sok évtized alatt mintegy hatezer filmet néztem meg. Kedvenc színészeim: Tolnay Klári, Jávor Pál, Bulla Emma, Kabos Gyula, Páger Antal. — A mozikban manapság nem to­longanak a nézők. Hogyan volt ez év­tizedekkel ezelőtt? — Mivel csak két napig kaptuk meg a filmet, sokszor nem tudtuk ki­elégíteni a nézők igényét. Telt ház előtt vetítettünk, olykor a kint­rekedt nézők kikövetelték, hogy tartsunk még egy előadást. Amikor olyan filmet kaptunk, amelyet a fiata­loknak, óvodásoknak, általános isko­lásoknak is ajánlhattunk, fölkerestük az intézményeket, ahova „kitelepült” a mozi. Őrtilosban az iskola falára ve­títettünk. A nézők hozták magukkal a székeket. — Nyolc gyereket nevelt föl. Hu­szonöt unokával, dédunokával büsz­kélkedhet. Nincs is olyan hétvége, amikor valamelyikük ne kopogtatna be hozzá, ilyenkor bizonyára a régi moziról is mesél. — Olyan szép filmeket játszottunk régen, mint például a Gül babát. Na­gyon sokszor megnéztem, de ma nincs olyan film, amelyikben ne gyil­kolnának. Utálom ezeket. Egyébként se szívesen tenném be a lábamat a zá­kányi moziba, még azt hinnék az utó­daim, hogy felügyelem őket... Talán nekik is kellemetlen lenne... Egyéb­ként is jó ha összejönnek nyolcán, ti­zen. Az üres nézőtér látványa elkese­rítő... Somogy [megyében mégis példaér­tékű az a támogatás, amit a zákányi önkormányzat a mozi működtetésére fordít. Kovács fjéza iskolaigazgató, pol­gármester elmondta, hogy az önkor­mányzat ötvenezer forintot szavazott meg a mozi további működtetésére. A település rr)ár nemcsak a helyi lako­sok érdeklődésének növekedésére számíthat, hanem a növekvő idegen- forgalomra is. A Somogyfilm Kft frissen juttatja el a legújabb filmeket. Horváth Imréné személyes példája a foghíjas nézőtéren is a folytatásra ösz­tönöz. Horányi Barna A színész és a lova FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Nyitott ajtó a polgárok előtt Múltidézés zenével — Focimeccsen az első ember Rögtönzött házimuzsika a Papsztéknál fotó: lánc Róbert Kaszás Gergő a budapesti Katona József színház egyik legifjabb vezető színésze, egy- szercsak felbontotta szerző­dését színházával, és eljött a kaposvári állattenyésztési karra lótenyésztést tanulni. — Mostanában mindenki azt kérdezi tőlem, miből lett ele­gem, pedig egyáltalán nem lett elegem sem a színházból sem másból, és nincs az átlagnál na­gyobb szabadságvágyam sem. Egyszerűen arról van szó, hogy világéletemben szerettem a lo­vakat, 13 éves korom óta fog­lalkozom velük. A főiskola alatt nem volt rájuk időm, de már nagyon hiányoztak. — A Lovasakadémia lóte­nyésztő szakmérnöki képzése levelező, tehát nem kellett volna fölmondani a Katona József színháznak. — Azért mondtam föl, mert Zsámbéki Gábor igazgató is makacs és én is az vagyok. Sze­rettem volna, ha havonta egy hétre elenged a színházam. Zsámbéki erre nem volt haj­landó. Fölmondtám. Még meg is értem őt: színházigazgató­ként annyi mindenhez és min­denkihez kell igazodnia, hogy érthetően nem szívesen vett volna be még egy szempontot a gyűjteményébe. Most szabadú­szó vagyok. — Amíg társulatnál játszott, olyan szerepek és előadások között válogathatott, mint a Hamlet, a Vízkereszt, vagy a Halász Péterrel készített Kínai. Most, szabadúszóként a Kisvá­rosban forgat. Hogy érzi ma­gát szabadon úszva? — Nem szeretem ezt az álla­potot, mert olyan szerepek el­vállalására is rákényszerít, ame­lyeket egyébként talán nem vál­lalnék, másrészt azért sem, mert akármilyen kitűnő színé­szekről van is szó, egymást alig ismerve nem készülhet jó elő­adás. Az legfeljebb csak jó ipa­rosmunka lehet. Igazán jó elő­adáshoz huzamosabb együttlét kell, vagyis társulat. — Mitől fontos annyira a ló, hogy érdemes elhagyni érte mégis a társulatot? — Az ékszerteknőc elvan az akváriumban, a ló, ha nem ért hozzá a gazdája, elpusztul vagy elvadul. Érzékeny és kiszámít­hatatlan, én pedig ezt szeretem. Sokáig nem értettem, hogy mi­ért nem nézek szívesen színházi előadást. Aztán rájöttem, hogy ugyanazért, amiért a lovakat szeretem. A legtöbb előadásban előre tudod, mi lesz a követ­kező lépés, mi lesz a vége, ki hogyan fog játszani. A legtöbb színházi produkció ilyen ki­számítható, ami zavaró és ér­telmetlen a számomra. Nem ér­tem ugyanis, hogy minek dol­Kaszás Gergő és kedvence goztak rajta annyit. Az utóbbi időben úgy érzem, hogy a Ka­tonában is egyre több a kiszá­mítható előadás. A lovakkal nincs ilyen gond. — Mi az alapja ennek a ki­számíthatóságnak? — A rutin és a tanácstalan­ság. Az előbbit nem kell ma­gyaráznom, az utóbbi alatt pe­dig azt értem, hogy a Zsám­béki, Babarczy, Kerényi, Jor­dán, ezek a rendkívül tehetsé­ges emberek is most kissé ta­nácstalanok. Ez a színházaik­ban már a darabválasztásokon is meglátszik. Tökéletesen is­merik azt, hogy hogyan kell olyan előadásokat létrehozni, amelyekbe a hatalom nem tud belekötni, és mégis lázítóak. Ennek legjobb példája talán a Csirkefej előadás volt. Erre a bujkáló nyelvre eddig vevő volt a közönség is, hiszen igen jó érzés összekacsintani. Most vi­szont ez már nem érdekes. — Ha ez már nem, akkor mi a dolga a mai színháznak? — A mai színház dolga sze­rintem a kísérletezés. Azt hi­szem, a Zsámbéki is valami ef­félét szeretett volna elérni, amikor egyszerre hat főiskolást vett a színházába. Az út keresése közben pedig dinamikus, hatásos előadásokat kell csinálni. Az amerikai film a látványával, tempójával át­formálta a gondolkodásunkat, és ezt be kell kalkulálni a szín- házcsinálásnál is: legyen ál­landó a feszültség a nézőben. Ascher Tamás Három nővére kitűnő példa erre, teli van mik- roakciókkal. A rossz előadá­sokban csak úgy a levegőbe hangzik el sok mondat, As- chemél minden mondat a he­lyén van. — Eddig elsősorban csak rendezőket említett. Mi a fel­adata a kísérletező színházban a színésznek? — Ötleteikkel, és természe­tesen játékukkal segíteni pro­dukciót. Sajnos az a tapasztala­tom, hogy a színészekből 35 fölött kihuny az alkotókedv, és marad a megfelelni vágyás. A színész csak harmincöt alatt ti­tán, és erről a rendezők is te­hetnek. A jó rendező nem szán­dékosan ugyan, de elnyomja a színészt, ha pedig rosszal hozza össze a sorsa, az irányítatlanság még több kárt okoz benne. — Ha már károkról beszé­lünk, vannak nagyobb károko­zói is a színháznak a rossz rendezőknél... — Ma ezen a magyar vad­nyugaton, a szabályozatlan új­raelosztás közepette legtöbben csak koncot keresnek, kevesen figyelnek a kultúrára. Egyedül a „told le a nadrágod, aztán nevessünk" színházra jut ele­gendő pénz. Olyanok, akik ma megrészegedtek a vagyonuktól, bele akarnak szólni a színház- csinálásba. Ez nem dolguk ne­kik, mint ahogy nem dolga a kormányzatnak sem. Egyet te­hetünk: átvészelni ezt az idő­szakot. Nagy László A templomdomb gyönyörű stációi mellett kanyarodunk Lengyeltóti polgármesterének utcájába. A ház előtt szabályo­san nyírt fagyalbokrok, gon­dozott gyep, az előkertben zöldellő tuják. Gazdájuk és kertészük Papszt Lajos. A házban — mint meséli — ter­vezői tudása mellett a verej­téke is benne van. Nem szülő­városa Lengyeltóti, mégis tős­gyökeresnek számít: huszonöt éve a település lakója, itt szü­letett mindkét lánya, s a jövőt jelentő kisunoka is. — Édesapám magángaz­dálkodó volt, tíz-tizenkét hol­dat művelt Somogymeggye- sen, de a tsz elől menekülve még az ipari munkásságba és a pesti ingázásba is belekóstolt. Persze ő sem tudta elkerülni a tsz-szervezést, ám 47 évesen lebénult, s azóta nyugdíjas. Édesanyám a háztartásra ál­dozta erejét. Tabon jártam kö­zépiskolába, a főiskola előtt voltam vasúti forgalmista, matróz, katona. Bajáról a ví­zügyi diploma mellé a felesé­gemet hoztam magammal, s egy rövid zalai tartózkodás után itt telepedtünk le 1970-ben. A házigazda a tágas étkező­ben idézi a múltat. Kisebbik lánya a 13 éves Edit szinte hangtalanul érkezik haza. Olyan észrevétlenül készülő­dik a lakásban, hogy már csak a búcsúzkodására figyelünk fel. Koncertre készül, zongo­ravizsgája lesz az iskolában, s nem könnyű rábeszélni egy kis házimuzsikálásra. A zon­gorajáték után megtudom, hogy hat évi zenetanulást hagy abba, s mostantól a testmoz­gást részesíti előnyben. Erzsé­bet asszony. A mama beletörődve jegyzi meg: eddig az ő kedvére tett a lánya, most a papa következik, aki szintén kézilabdázott va­lamikor. A zenei alapképzés után a nyelvtanulásra és a sportra fektetik a nagyobb hangsúlyt. — Magam is szorgalmaz­tam, hogy az általános isko­lába zenepedagógust vegye­nek fel, büszkék lehetünk a zenetagozatunkra, ahol ma már közel 70 gyereket képez­nek. Talán nem hiú ábránd az önálló zeneiskola létesítése sem — jegyzi meg Papszt La­jos. Felesége 24 éve tanít az ál­talános iskolában, tanítóként kezdte és nyelvtanárrá képezte magát, először az orosz, majd a német nyelv következett. Nehéz lenne összeszámolni, hány kis lengyeltóti polgárt segített a tudásszerzésben. Élénken tiltakozik, mikor rá­kérdezek: a város első asszo­nyaként kezelik-e? — Mindig „a tanító néni, a tanár néni” voltam. Sőt az első időben a páromat nevezték úgy, hogy a tanító néni férje. Ma is önálló emberként tekin­tenek rám, nem kapcsolják össze a személyünket. Egy­mástól távol álló a szakterüle­tünk, nem is avatkozunk a má­sik dolgába. Illetve a féljem néha tervezőként segít a tab­lók készítésében. A ház körüli munkákban azonban teljes a családi együttműködés: az ezerhá­romszáz négyszögöles terüle­ten az ezerkétszáz tőke szőlő kikapcsolódást, mozgást, ke­resetkiegészítést és társasági életet egyaránt szolgál. A kö­tözéshez és a szürethez bará­tok, szomszédok jönnek segí­teni, régi hagyományként ez a munka visszajár. A fólia alatti tennivalók főleg a feleségre várnak, a vidám férji magyarázat szerint itt a termet a meghatározó.(Sze­rencséjére olyan magasra nőtt a polgármester, hogy e felada­tok alól kibújhat). Papszt La­jos kedvenc időtöltéséről azt mondja: — A vadászat feltölt, ki­kapcsol, ám egyre ritkábban tudok rá időt szakítani. Amúgy én gyalogló típus va­gyok, keveset ülök a lesen, in­kább az erdőt járom. Az utóbbi félévben csak egyszer volt erre alkalmam: a költség- vetjés készítési időszakban, az új testület alakulásakor min­den időmet leköti a munka. Remek munkatársakkal va­gyak körülvéve, a jegyzővel például az indulás óta, 16 éve dolgozunk együtt, ő tapasztalt igazgatási szakember, én a műszaki képességeimet kama­toztatom. A kollégáimmal soha nem arról vitatkozunk, hogy meg lehet-e valamit csi­nálni: nálunk a megoldás módja a kérdés. Ennek ered­ményeként tudtunk gázveze­téket létesíteni, telefont beve- zet|ni, tornacsarnokot, iskolát építeni. Az útjaink pormente­sek, virágosak. Úgy gondolom jól érzik itt magukat a telepü­lés polgárai. város általános közérze­téhez az is hozzátartozik, hogy a polgármester irodá­jába könnyű bejutni, háza ajtaja este, hétvégén is nyitva áll a lengyeltótiak előtt. Ha va­laki találkozni akar vele, csak a Vasárnapi focimeccsre kell kimennie, ő az egyik leghí­vebb szurkolója a helyi csa­patnak. Izményi Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom