Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-05-08 / 106. szám
1995. április 6., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP FIATALOK 13 Táncsicsos diák Stockholmban A Stockholmban rendezett magyar heteken részt vett a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata. Az ismert színészekkel együtt utazott Veres Dóra is, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium harmadik évfolyamos diákja, hogy fölvillantsa tehetségét Örkény István Tóték című darabjának szereplőjeként. Veres Dórát a gimnázium színjátszókörében Znamenák István színész-rendező fedezte föl. — Az első nagy élményt az jelentette, hogy repülőgéppel utaztunk — meséli Dóra. — Gráf Csilla és a fodrásznő fogta a kezem, mert annyira féltem... A következő nagy élmény a színház volt: lenyűgözött a — hét társulatot működtető — svéd színhájz impozáns látványa. Nagyszerű volt a hatalmas színpadon játszani, ám velem mindez nem feledtette a kaposvári színházat, amelyet nagyon szeretek. Stockholmban egyébként főként a városban élő magyarok látogatták az előadásokat. — Láttál-e valamit a svéd fővárosból? — Színházi elfoglaltságunk miatt nem marad sok időnk városnézésre. Emlékezetes marad azonban az az érdekes múzeum, amelyet egy elsüllyedt, majd kiemelt barokk hajóban rendeztek be. — Úgy tudom, színdarabokon kívül filmben is szerepeltél már... — Igen. Tavaly nyáron kaptam egy kis szerepet a Csehov Lakodalom című művéből készült filmben, amelyet Znamenák István rendezett. Életem első filmforgatása óriási élmény volt. — Milyen terveid vannak? — A Színművészeti Főiskolán szeretnék továbbtanulni. Bulecza Renata a Táncsics gimnázium negyedikese Ha csúszik is - lesz koncert Dickinson komponál és vív Sasvári Sándor énekelt Barcson Koncert világslágerekkel Sasvári Sándor: - Májusban Londonba... fotó: pölöskei tiborné Néhány éve még egy napon említették a Halloween együttes és Bruce Dickinson nevét; nos a hír — ugyan esztendőket váratott magára — igaz. Bár nem egy csapatként, ahogy azt suttogták, hanem két külön zenekarként érkeznek április 25-én Budapestre. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a koncertet eredetileg március 23-ra hirdették, ám a Halloween egyik tagja megbetegedett, ezért van a csúszás. Bruce Dickinsonról annyit kell tudni, hogy lenyomott 12 évet az I.M.-nél, eközben megjelentetett két szólólemezt, majd végleg elAz Oscar-díjas John Voight (Hazatérés) furcsa pert indított az egyik film producere ellen. A vád tárgya a színész szexuális üldöztetése volt. Voight beadványa szerint a producer a következő filmjéért hétmillió dolláros gázsit ígért neki, ha elvállalja, hogy a szeretője lesz a dúsgazdag, elvált Laura Pels- nek, aki nagy befolyással bír az amerikai filmiparra. „Se testem, se lelkem nem kívánja az effajta kapcsolatot. Elegem volt abból, hogy a megnyújtott búcsúcsóknál, a felületes baráti hagyta csapatát, Egyébként a közelmúltban jelent meg két koncertlemeze, amely korábbi felvételeket tartalmaz. Dickinson őszszel vonul ismét stúdióba, ahol elkészíti harmadik lemezét is. Ezen kívül könyvet ír, önállóan szerzi korongjainak teljes zenei- és szöveganyagát, mellesleg kitűnő vívó. A Halloween házatáján semmi változás nincs; régi arcok és régi jó zene. Remélhetőleg újabb komplikáció nem lesz egyik együttesnél sem, nem kell még egy hónapot várni a koncertre. ifj. Csorba András ölelésnél is úgy rám tapadt, mint valami pióca” — idézte ügyvédje Voight szavait. Isabelle Adjanival másodszor is mostohán bánik a sors. Nem elég, hogy elsőszülött fia, Bamabé apa nélkül nőtt fel, most a második gyermekre sem vár különb élet. A tehetséges francia színésznőt a hetedik hónapban hagyta el születendő gyermeke apja, Dániel Day-Lewis, akivel négy éve él együtt. S aki harminchat évesen kijelentette: nem érzi elég érettnek magát az apaszerepre... Sasvári Sándor Barcson adott koncertjén legújabb albumáról énekelt; többek között George Benson, Elton John világhírű szerzeményeit - mint utóbb kiderült, kedvenc dalait - adta elő. — Nem én döntöttem arról, hogy szülessen meg egy ilyen válogatás, amely főként szerelmes dalokat tartalmaz — válaszolta kérdésünkre —, így sikerült. A dalszövegeket Miklós Tibor írta. — Milyen út vezetett művészi pályáig? — Édesapám filmrendező és színész volt, édesanyám énekes, két nővérem pedig szintén énekelt. Tehát a családi hagyományok tereltek a művészi pályára. Általános iskolás koromban kezdtem gitározni, a szünetekben pedig zongorán játszottam az éppen aktuális slágereket. Később a Titanic, a Juventus zenekarral jártuk az országot, sőt külföldön is szerepeltünk. A Jézus Krisztus szupersztár címszerepét már mint a Rockszínház művésze kapta. Vallja, hogy ez a szerep áll a szívéhez a legközelebb, hiszen akkor ismerte meg igazán a közönség. A közelmúltban a Leányvásár című operettben lépett színpadra, majd pedig négy előadáson szerepelt egy luxembourgi színházi fesztiválon. Májusban Londonba készül. Kikapcsolódásként — ritkán van ilyen — Sasvári Sándor A századelő „lizséjének” hangulatát kívánja újraéleszteni a Magyar Cirkusz és Varieté az általa szervezett I. ligeti parádéval, amellyel kapcsolatban pályázatot hirdet. A nagyszabású program keretében szeretnének sort keríteni a Magyarországon működő mazsorett együttesek felvonultatására és az utóbbi időben egyre népszerűbb óriásbábok bemutatására. E látványosságok mellett a Városliget három helyszínén felállított színpadon Tiéd a A diákok családjának örök problémája a gyerekek és fiatalok nyári szünidei programjának tartalmas megszervezése. Ennek megkönnyítése érdekében a nyári programok megszervezéséhez nyújtandó segítségadásra lovagol. Két saját lova van... — Válaszol a rajongók leveleire? — Ha nem is válaszolok, de fényképet mindenkinek küldök. Egyébként a legmeglepőbb készínpad! címmel lehetőséget biztosítanak tehetséges amatőr „csodabogaraknak” arra, hogy különleges tudásukat, képességeiket felvonultassák. A zsűri által kiválasztott produkciókból gálaműsort állítanak össze, amelyet a Fővárosi Nagycirkuszban mutatnak be. Az I. ligeti parádét június 5-6-án — a Városligetben, a Petőfi csarnokban, a Vajdahunyadvárban, a Vidámparkban és a Fővárosi Nagycirkuszban — rendezik. Pályázni lehet minden olyan negyedik éve működtet az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház információs szolgálatot. A szolgálat a pedagógusoknak is igyekszik segíteni, ezért a vakációs programok mellett osztálykirándulási szálláshelyekről és táborréssel egy férfi rajongóm keresett meg: azzal, hogy szeretne az inasom lenni. Tud kertészkedni, kitakarítja a lakásomat és elintézi ügyes-bajos dolgaimat... Gamos Adrienn produkcióval, ami az egyéb kategóriába tartozik. Tehát 10-25 év közötti bűvészek és utcazenészek, bohócok és pantomimesek, artisták és táncosok, hangutánzók és fakirok, kard- és tűznyelők, kintornások és parafenoménok, erő- és mozgásművészek ... jelentkezését várják. A pályázathoz a műsor leírását kell mellékelni április 15-ig (Maciva, 1394 Budapest. Pf. 389.). További felvilágosítás a 06(l)153-6008-as telefonszámon kérhető. helyekről is gyűjt információkat. A szolgálat munkanapokon 8-tól 16 óráig ingyen az érdeklődők rendelkezésére áll - személyesen vagy levélben (1042 Budapest, István út 17-19.), illetve a 06(l)16-97-166-os telefonon. 1994 amerikai kedvencei Az év művésze: 1. Nirvana, 2. Nine Inch Nails, 3. Green Day. Az év zenekara: 1. Pearls Jam, 2. R.E.M., 3. Nirvana. Az év énekese: 1. Eddie Veder, 2. Kurt Cobain, 3. Michael Stipe. Az év énekesnője: 1. Courtney Love, 2. Tori Amos, 3. Sheryl Crow. Eladási slágerlista Most újra azt a Magyar Hanglemezkiadók által szponzorált legfrissebb nagylemez-, kazetta- és CD-eladási sikerlistát közöljük, amelyet kéthetente 20 budapesti és 30 vidéki lemezüzlet eladása alapján állít össze a Sonda Ipsos. 1. (1) Patika — A Tv sorozat zenéje 2. (2) Zámbó Jimmy — Jimmy's Roussos 3. (3) Presser Gábor — Csak dalok 4. (5) Republic — Disco 5. (4) Horváth Charlie — Charlie 6. (10) Ámokfutók — Sebességláz 7. (6) Válogatás — Bravissimo 8. (11) Soho Party — Pizza 9. (8) Válogatás — Supra Hits '94 10. (7) Válogatás — Best of Levi's Hits 11. (9) Irigy Hónaljmirigy — Fetrengés 12. (13) Madonna — Bedtime Stories 13. (18) Vangelis — 1492 14. (14) Sípos F. Tamás — Nincs baj, baby! 15. (17) Nirvana — MTV Unplugged in New York 16. (12) Bon Jovi — Cross road 17. (25) Mike Oldfield — The Songs of... 18. (27) Cranberries — No Need To Argue 19. (16) Tátrai Band —Utazás az ismeretlenbe II. 20. (15) Tátrai Band - Utazás az ismeretlenbe I. Sztárok mondják önmagukról Egyáltalán nem volt nehéz a vámpírt alakítani. Időnként csak bele kellett harapnom egy-egy nyakba, ennyi volt az egész! — Tom Cruise Ne vásárolják meg az engem ábrázoló pólókat! Erre ment rá a házasságom. Nem akarom, hogy még több legyen a pénzem! — Phil Collins a közönséghez, egy londoni koncertjén Meztelenül egyszerűen fantasztikusan nézek ki. — Drew Barrymore Hírek a filmvilágból Ligeti parádé két napig Budapesten Csodabogarakat várnak Információk a vakációs programokról / Banda Zoltán rejtvényrovata az A-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft ajándékával Milliók „lassúkezű” gitárosa Gitártechnikájuk alapján a rockzenészeket olykor humoros titulussal illették. így lett „fakezű” Pete Townshend a Who együttesből, aztán „balkezű” a legendás Beatlesből Paul McCartney. A „lassúkezű” megjelölést Eric Clapton pedig a Yardbirds-kor- szakából őrizte meg. A „vájtfűlűek" a rocktörténet egyik legkiválóbb gitárosaként tartják számon Slowhand személyét. Rajongóinak nem újdonság, hogy Eric Clapton nemrégiben ünnepelte 50. születésnapját. A jeles évforduló kapcsán rocktalányunkban a zenész első együttesének nevét rejtik a nagybetűk. 1. Clapton szülővárosa egy angliai település, Ripley. Melyik grófságban található ez a város? S / Suffolk T/ Somerset R/ Surrey 2. Fiatalon került a zene bűvkörébe, bár más szándékkal lett a Kingston Art Collage tanulója. Milyen pályára készült eredetileg? 0/ grafikus R/ karmester T/ fotóművész 3. A gitáros-énekes tehát Slowhand művésznéven közismert a rockéletben. Mi a másik beceneve, amely inkább baráti körében terjedt el? E / Rachel 0/ Derek AJ Frankie 4. Gitárosi tehetségét számos együttes tagjaként bizonyította. Elegendő kiemelni a Cream elnevezésű szupergroupot. Melyik zenekarban nem játszott viszont a felsoroltak közül? AJ Blind Faith N/ Delaney and Bonnie S/ Four Graduates 5. Kinek a feleségéhez írta a Layla című sikerszámát? (Patti Boyd később Eric Clapton neje lett.) T/ George Harrison L/ Jack Bruce S/ Gary Moore 6. Kinek az emlékére íródott a Tears in Heaven című Grammy-díjas slágere? E/ kisfia, Conor emlékére F/ a Def Leppard egykori énekesére, Steve Clarkra emlékezve 1/ Mike Bloomfield emlékének adózva. 7. A Tears in Heaven című dala egy filmben is elhangzik. Melyik film zenéjét szerezte? E / Shining R/ Rush U/ The Commitmens 8. Mi az érdekessége a tavaly kiadott From the Cradle című Clapton-albumnak? S/ 16 bluesörökzöldet dolgozott fel K/ dupla koncertalbum az amerikai turnéjáról R/ a legjobb szólóslágereinek gyűjteménye Az április 18-ig beküldött megfejtések vesznek részt a sorsoláson, amelyről két hét múlva adunk tájékoztatást.