Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-05-09 / 107. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1995. április 8., szombat Válságkezelő kormányprogram a realitásmérlegen Horn Gyula miniszterelnök: Meggyőződésem, hogy 1997-től elindul a fejlődés Horn Gyula miniszterelnök a kormány március 12-i döntésének fogadtatásáról azt mondta a megyei lapok főszerkesztőivel folytatott beszélgetésen: — A kiadások megnyirbálása kényszerlépés: a 170 milliárd forintot meg kell takarítani az idén. Az év első három hónapjában a hiány már 150 milliárd forint. A szakszervezetek javasolta, hogy nyúljunk hozzá az államadóssághoz. Óriási tétel ez: 1995-ben az államadósság kamatterhei meghaladják a 480 milliárd forintot!! Tessék megmondani, mi történik akkor, ha hozzányúlunk? Leszállítjuk a kamatokat? Akkor azok kerülnek csődbe, akik megvették az állampapírokat, vagy a nemzeti bank, amely hitelezte minden évben a költségvetési túlköltekezést. Ebben az esetben az emberek pánikszerűen meg válnak az állampapíroktól. Senki nem tud néhány héten, hónapon belül olyan intézkedést hozni az államadóssággal kapcsolatban, amely ne indítana el olyan folyamatokat, amelyek azután kezelhetetlenné válnak. Ezt is, miként a külföldi adósságot, fizetni kell. Nem lehet fölmondani ezeket. Elmondta a munkaadói oldal képviselője az Érdekegyeztető Tanácson, hogy az ország most fizeti meg a kárpótlást, a mező- gazdaság szétverését, a rossz hitelkonszolidációt. Sürgősséggel — Három hét eltelt a megszorító intézkedések bejelentése óta. Hogyan látja most: jól időzített a kormány? — Ami az időzítést illeti, figyelembe kell venni, hogy három gazdasági vezető március 1-jével lépett hivatalba. Akkor nekiálltunk együtt, azután külön, majd újra együtt, hogy áttekintsük az ügyeket. Két pénzügyi csúcstalálkozót hívtam össze, s azon mindenki egyetértett azzal, hogy így nem mehetnek tovább a dolgok. A két februári tanácskozáson mindenki állította: szükség van forintleértékelésre, szükség van megszorító takarékossági intézkedésekre. Vasárnapra hívtuk össze a rendkívüli kormányülést, de még szombaton is folyt az egyeztetés. Az elhatározásokat törvénybe foglaló javaslat elkészült. 7-én beküldjük a parlamentbe, s mivel sürgősséget kérünk, harminc napon belül meg kell kezdje a tárgyalásokat. Ez azt jelenti, hogy törvény ebből május vége előtt nem lesz, hiszen 19 törvényt kell módosítani vagy új jogszabályt alkotni. Azért, hogy elinduljon, július 1-jéig már a végrehajtási utasításokat is ki kell adni. Tehát ha tovább halasztottuk volna, akkor ebben az évben vagy az év nagy részében nem tudunk lépni. — Miniszterelnök úr, az ön kormánya nagyon nagy bizalommal kezdett, sokat várt tőle a társadalom. Miért kellett ezekkel a lépésekkel a választások után egy évet várni? Ma úgy látszik, a társadalom bizalma csökken a Horn kormány iránt? — Csökkent a bizalmi tőke, ez így igaz. Rengeteg tiltakozást kapok, késett a kormány. Ezt én elmondtam önkritikusan is. Mentségünkre szolgáljon, hogy rendkívül rossz, nagyon nehéz örökséget vettünk át. Az ember azt mondja, hogy nem foglalkozik az örökséggel, de állandóan szembesül vele. Tény, hogy a kormány nagyon sok tekintetben sodródott az eseményekkel, mert egyrészt 1994 július közepét követően a minisztereink óriási felgyülemlett csődtömeggel néztek szembe. Másrészt — én nem akarok senkit megbántani, de azért azt látni kell, hogy például — a gazdasági növekedés megalapozására vonatkozó javaslatok a korábbi pénzügyi kormányzat részéről gyakorlatilag az óhajok szintjén mozogtak. Én azért álltam a Bokros, Surá- nyi és Suchman mellé, mert nekik konkrét javaslataik voltak. Ezek a gazdasági növekedés és a stabilizáció egyidejű kezelését irányozzák elő, mégpedig konkrétan és nem jelszavak szintjén. Azt is látni kell, hogy az ilyen változásokban és fordulatban — mert ez fordulat — kormányok sora bukik meg mindenütt. A bukás veszélye most is benne van. Az államháztartási reformról ebben az országban 1982 óta beszélnek, hangsúlyozzák a szükségességét. Tessék megmutatni: mi történt, mit csináltak. 13 év alatt semmit. Közben nem tudunk tárgyalni úgy senkivel, hogy ne hangozzon el: nemcsak a költségvetési hiányt vagy a fizetésimérleg-hiányt kell lefaragni, hanem korszerűsíteni kell a szociális ellátó rendszert. Ezt mint követelményt fogalmazza meg az ösz- szes nemzetközi partner, de még a munkaadói, a vállalkozói oldal is. Az volna a felelőtlenség, ha toltuk volna magunk előtt a problémákat a népszerűség fenntartása érdekében. — Ez az egy év, amely a kormány megalakulása óta lassan eltelik, nem elvesztegetett idő' volt ebből a szempontból? — Először is nem egy év, mert ez a kormány nyáron alakult meg. 1994 tanulsága az is, hogy májusban nem szabad választásokat tartani, mert belecsúszik a bármikori kormány egy olyan, legalább két hónapos időveszteségbe, amit aztán nehéz pótolni. Másodszor: nekünk nem volt könnyű koalíciós megállapodást kötni. Jó néhány hetet igénybe vett két abszolút ellentétes felfogású párt között. S arra egy kormányprogramot építeni. Harmadik: a miniszterek, a minisztériumok, a kormány iszonyú tömegű akut problémával szembesültek, amelyeket meg kellett volna oldani. Ez nem mentség a hibáinkra, elismertem ezt a nyilvánosság előtt is. Az örökség súlya — Miniszterelnök úr, mi a véleménye az MSZOSZ válságkezelést illető'javaslatairól? — Az MSZOSZ is egyetért azzal, hogy nem lehet mit kezdeni; a 170 milliárd forintos deficitet le kell faragni. Csak ennek érdekében olyanokat javasol, mint a kamatadó bevezetése, s a megszüntetett forrásadó visszaállítása. Mennyivel jobb az gazdasági, szociális szempontból? Miért jobb, ha visszafogja a lakossági megtakarításokat? Arra nincs konkrét javaslatuk, hogy mit kellene kezdeni az államadóssággal, miként lehet elkerülni az ösz- szeomlást? Azt mondják, hogy vagyonadóra lenne szükség. Nagy Sándorék ugyanúgy tudják, mint mi, hogy a vagyonadó bevezetése előtt rendbe kell tenni az ingatlannyilvántartást, mert Magyarországon az utóbbi négy évben teljesen szétesett az ingatlannyilvántartási rendszer. — Visszatérve az örökséghez: Ezt az MSZP akkor is ismerte, amikor megfogalmazta a választási programját. Volt egy választási programja, amivel sikerült nyerni, most pedig programmódosításra készül... — Nem ismertük a valóságot. Csak júliusban — a kormány megalakulását követően — adta ki a Pénzügyminisztérium azokat a kérdéseket, amelyek megválaszolását a pénzügykutatótól és más cégektől várta, s amelyekre az előző kormány nem adott tájékoztató anyagokat. Ebben az államadósságtól kezdve minden benne volt. A negyvennél több kérdésre a válasz elkészítése több mint két hónapig tartott. Másik példa: amikor áttekintettük az úgynevezett háromezres határozatokat. Nem az 50 vagy 80 millió forintos kötelezettségek a kis tételek voltak a fontosak, hanem az iszonyú tömegű —- több mint kétszázmilliárd forint értékű (!) — állami kormányzati garanciavállalás — például adóelengedések szinte minden indoklás nélkül. Ezeket az ellenzék nem ismerte. Mint ahogy azt sem ismertük pontosan, hogy a kárpótlás, főleg a kárpótoltak körének további bővítése milyen anyagi terhekkel jár. A választási programon — személyes véleményem ez — nem kell módosítani. Nem is fogunk. Kormányprogramot pedig egybe kell vetni a realitásokkal. — Megítélése szerint elég magyarázatot kapott a lakosság és a szakszervezetek arról, hogy elkerülhetetlen volt a szükségcsomag meghozatala? Mielőtt ez a döntés megszületett volna, gondolkodtak-e más alternatívákban is vagy tényleg nem volt más lehetőség? — Nem kapott elégséges magyarázatot a lakosság. Az energiánk és időnk nagy részét a kidolgozásra, illetve az azzal kapcsolatos javaslatok megítélésére fordítottuk. Március 12-én délután hárman — Bokros Lajos, Surányi György és jó magam — ültünk ott a sajtótájékoztatón, amikor Bokros Lajos részletesen kifejtette az érveket, elmondta a célokat, a hátteret legalább negyven percen keresztül. Másnap a sajtóban jóformán csak a rideg tények jelentek meg, hogy ennyivel emelkedik ez, ennyivel kurtítják meg azt... Volt olyan újságíró, aki fölállt a tájékoztató után és megkérdezte: ezek szerint a kormány megszünteti a családi pótlékot, és akkor mit akar. Bokros újból elmagyarázta, hogy szó sincs a családi pótlék rendszerének megszüntetéséről. Elfogadom, hogy többet lehetett volna tenni a magyarázat, az érvelések terén. — A döntés eló'tt más alternatívákkal is foglalkoztak? — Döntés előtt igen. Az, hogy árfolyamot módosítani kell, nem volt vitás. A vitás a forintleértékelés mértéke volt. Azt már előtte két nappal eldöntöttük, hogy nem megyünk bele a két számjegyű forintleértékelésbe. A másik, hogy ki kellett számítani az úgynevezett csúszóárfolyam-politikai lépések pontos mértékét, s ezért jött ki a havi 1,9, ami már nem teszi lehetővé a devizaspekulációt. Ez is lényeges szempont, mert az ország sokat veszített például a szeptemberi 8 százalékos leértékelés kapcsán. Sokan spekuláltak a leértékelésre, s milliár- dokat kerestek rajta. Ez olyan mértékű, amely még kifizetődővé teszi a devizával való gazdálkodást, a megtakarításoknak devizában való tartását és akadálya, fékje lehet a deviza külföldre való áramoltatásának is. Nagy vita volt gyes, gyed ügyben és abban is, hogy mivel lehet kiváltani a járóbeteg-szolgálat vizsgálati díját. Nem engedtünk például a nyugdíjakhoz nyúlni. Személy szerint is azt tartottam fontosnak, hogy a nyugdíjakat a nyugdíjrendszert ne bántsuk, bár az is korszerűsítésre szorul. Összegezve: voltak különböző megoldási javaslatok, de olyan egy sem, amellyel a százhetven milliárd forintot meg lehet spórolni. A feketegazdaság fekete napjai — A feketegazdaság megszüntetésére lesz elegendő' eszköze a kormánynak? — Nagy viták folytak arról, hogy az érvényes jogszabályok lehetőséget adnak-e hatékonyabb fellépésre. így került szóba az, hogy az Apeh kapjon-e nyomozati lehetőséget. A vita április 13-án eldől. Ehhez azonban törvényt kell módosítani. 1994 elején létrehoztak egy gazdaságvédelmi bizottságot, amelyet legjobb tudomásom szerint egyszer sem hívtak ösz- sze. Rengeteg szálon folyik feketegazdaság, a korrupciók elleni fellépés, viszont ezek sehol sem voltak koordinálva. Azért is kezdeményeztem a belügyminiszter úrnak, a nemzetbiztonsági kabinet vezetőjének, hogy hozzunk létre egy operatív szervezetet, amely koordinál és hatékonyan tud lépni. Akciókat indít el: hasonlókat, mint az olajszőkítés, a csalók elleni fellépés. Itt van például a fogyatékos munkaerők foglalkoztatóinak nyújtandó állami támogatás. Vizsgálatból kiderült, hogy jóformán nincs olyan vállalat, amely ezt arra használja, amire kapta. Több milliárd forintról van szó, s cégek tömege mutatja ki, hogy dolgozóinak fele, háromnegyede fogyatékos munkaképességű, és veszi fel erre az állami támogatást. Elhatároztuk, hogy ha bármiféle ilyenre rábukkanunk, nem lesz kímélet: nem számít, hogy ki hova tartozik. Hozzáteszem: senki ne várja azt, hogy a feketegazdaságból — azzal, hogy most ezt elindítottuk —, heteken vagy hónapokon belül számottevő bevétel lesz. Legalább másfél év kell, mire valamiféle érzékelhető hatása lehet. De elkezdődött, összefogottan és koncepció alapján, és végre konkrétan, nemcsak beszélünk róla, hanem csináljuk is. — Akkor már majdnem tény, hogy nyomozati jogot kap az Apeh? — Ezt eldöntjük még. Én azon vagyok, hogy igen, de ezt a Legfőbb Ügyészség sem támogatja... — Több mint egy évtizede folyamatos az életszínvonal-csökkenés. Az utóbbi néhány hónapban is történtek olyan intézkedések, amelyek rendkívüli módon sújtják főiként a kis keresetű' embereket. Kíváncsi vagyok véleményére, ezek az emberek érdeklődéssel hallgatják-e még az érveket? — Egyszerűen nem mi határozzuk meg a helyzetet, hanem a helyzet határozza meg a mi lépéseinket. Olyan a kihívásokkal nézünk szembe, amelyeket ha nem válaszolunk meg, fél év múlva már reményünk sem lesz rá, hogy megválaszoljuk. 1994-ben a reálbérek átlagban 9 százalékkal emelkedtek. Nem egyformán érintett ez mindenkit. A vasutasoknál például 14 százalékos volt a reálbémöve- kedés 1994-ben, miközben a vasutak vesztesége az égig ér. Ahol a termelékenység nőtt, ahol a bér alá volt támasztva a teljesítmény növelésével, az döntően a magánszféra. De az állami szférában, ahol a legnagyobbak a bajok, a gondok, ott nincs teljesítménnyel alátámasztva. Hozzányúltunk az államigazgatási kiadásokhoz is: 15 százalékkal faragjuk le. Azt mondják, hogy tömeges elbo- csájtások lesznek, pedig a létszámcsökkenés fele a betöltetlen állások megszüntetéséből és a nyugdíjba menetelből származik. Csak a másik felénél kell létszámcsökkentéshez nyúlni. Ezt is differenciált módon. Újabb megszorítások nélkül — Meddig lehet visszafelé menetelni? — Másfél évre saccolom azt az időt, mire ezek a folyamatok éreztetik a hatásukat., Tehát 1996 végéig. A gazdasági növekedéssel összefüggő ösztönzőkhöz is kell háromnegyed év — egy év. A privatizáció ebben a másfél évben bontakozik ki igazán, 1997 végéig be akarjuk fejezni a folyamatot. De ez a hátralevő 8 hónap plusz az 1996-os év, döntő lesz a privatizáció szempontjából. Akarunk valamit kezdeni a privatizációval összefüggésben az államadóssággal is. De egyik sem hoz pár hónapon belül eredményt. A feketegazdaságból sem tudunk több tízmilliárdos bevételt hozni ilyen rövid idő alatt, hogy annak egy részét visszaforgassuk a szociális gondok enyhítésére. Pedig van ilyen szándékunk. Folytatjuk az államháztartás reformját, április végéig az első koncepciónak el kell készülni. Itt van aztán a hároméves gazdaságpolitikai csomag, amely az egész modernizációs programnak a gerincét képezi. Nem számítok arra, hogy a második félévben újabb nagy megszorító intézkedéseket hozunk, mert azért már jónéhány területen apró jelei vannak a stabilizációnak. Az viszont benne van a pakliban, hogy fogytán a türelem, s ez esetleg nagyon komoly feszültséget okoz. Egyet nem tudok elfogadni: ha azt kéri valaki, hogy vegyük ki a szigorító csomagból. — Tudomásom szerint érvényes még a kormányrendelet, amelynek alapján a várba költözik a kormány. — Ilyen szándékunk nincs, eszünkbe nem jut. A deregulációs kormánybiztos, — amelynek feladata a korábbi döntések áttekintése is — eddig kétezemégyszáz döntést nézett át, törvényt és kormány- határozatot. Ugyanennyi vár még június 30-ig megvizsgálásra. Az ilyen elavult, időszerűtlen, vagy a kormány által nem vállalható döntéseket meg kell szüntetni. — 240 forint körül van a kárpótlási jegyek árfolyama, egyszer 400 forint körül már azt hittük, hogy az a mélypont. Mi a prognózisa? — Legutóbb döntöttünk arról, hogy a kárpótlási folyamatot be akarjuk 1995-ben fejezni. Ami azt jelenti, hogy áprilisban be akarjuk terjeszteni a kormány elé a törvényt, amely a lezárásra vonatkozik. Ez elsősorban arról szól, hogy tovább ne bővítsük a kört. Éllenzéki korban is megfogalmaztuk, hogy igazságosan kárpótolni nem lehet. Mert szinte mindenki igényt tarthatna rá. Azt hiszem, az nem volt rossz döntés, hogy javítottuk az életjáradékra való átváltás feltételeit, lehetőségeit. Suchman Tamásék most teszik az asztalra azt a konkrét csomagot, amely meghatározza, hogy az egyes nagy cégeknél és bankoknál milyen részt lehet kiváltani kárpótlási jegyekkel. Amihez szigorúan ragaszkodunk: hogy az elsődleges kárpótoltaknak. Döntés van a földárverésről is: 29-én kezdik. Az azonban tény, hogy nem tudják az igényeket kielégíteni, mert egyszerűen nincs annyi föld. A fordulat éve — Miniszterelnök úr gondol arra, hogy a következő' választásokon a szocialista pártnak milyen megítélése várható? — Meggyőződésem, hogy 1997- től elindul egy fejlődés. Akkor mint pártelnök is szívesen állok a választók elé 1998- ban. Hozzáteszem: a kormányprogram nem 1995-96-ra, hanem a négyéves parlamenti ciklusra szólt. Fejemhez vágták, hogy ígérgettünk. Tessék mondani egy olyat, amit megígértünk, de nem tettük meg. Igaz, nem mindig abban az időben, amikor szerettük volna. Ha egyszer kinyitnám a szám, s elmondanám, hogy mi mindennel ütközik az az ember a megvalósítás alatt... Azt mondtuk, hogy a 1994- 95-ös év rámegy a rendbetételre. Azt is, hogy az 1995- ös év a fordulat éve kell, hogy legyen, azt is, hogy szakítani kell azzal a politikával, amit hosszú éveken át folytattak az elődök. Ezt kívánja tőlünk a nemzetközi pénz és gazdasági világ, a politikai világ. Négy dolgot kémek tőlünk számon. Ezek az államháztartás hiányának drasztikus faragása, a fizetésimérleg csökkentése, a szociális ellátó rendszer megreformálása és végül a költségvetési szféra ésszerűsítése. Ezt 1994. október 26-án az ÉT elfogadta és vállalja a kormány. Most ezeknek az elveknek a gyakorlati megvalósításáról van szó. Ha hagynak bennünket dolgozni, ha végig tudjuk ezeket a dolgokat vinni, én vallom, hogy 1997-98-ban más lesz, normálisabb lesz a helyzet. — Miniszterelnök úr! Köszönjük a véleményét. Horn Gyula (jobbról), Csák Elemér kormányszóvivő és a megyei lapok főszerkesztői
