Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-05-02 / 101. szám
I 10 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1995. április 1., szombat Egy somogyvámosi „lidércálom” nyomában Elszakadt a film... A belga balett porcelántánca Igazán nem kényeztetik el a kaposvári közönséget balettel. Jó, ha évente egyszer láthatunk e műfaj jeleseitől egy-egy előadást. A párizsi Frenák társulat, s a Szegedi balett két évvel ezelőtti bemutatkozása után ezúttal a belgiumi Tournai-ből érkezett Ballet du Hainaut volt a Tavaszi Fesztivál vendégei. A Csiky Gergely Színházban rendezett balettest — Paksi Lajos tanácsnok köszöntője után — leginkább látványos voltával, és „slágerszámaival” bűvölte el a közönséget. így a néhol érzékelhető biztos színpadi mozgás és tánc hiánya nem volt oly szembetűnő. Jean-Jacques Van Velthem koreográfus néhány kitűnő táncosra, a népes tánckarra és többnyire közismert Beethoven-, Brahms-, Chopin-, Mozart- és Vangelis-muzsikára építette darabjait. A Sonate apró „etűdjei” a zene és tánc egységét próbálták igazolni. A legfiatalabbak mutatkoztak be, s jelzésként ott volt a próbatermek korlátja is... Ravel Bolerójában már gazdag térformákkal, csiszoltabb mozdulatokkal találkoztunk. A spanyol koloritú zenekari műre koreografált balett sajátos atmoszférájával követelt vastapsot. Csakúgy, mint a Francois-Joseph Péterinek to- umai-i porcelánkészítő alakját megidéző mű. A keretjátékba foglalt táncbetétek közül a színpadra belógatott óriás porPorcelaines de Tournay - részlet celántányér előtti madár-emberek mozgása, a hófehér pár lírai száma, valamint a Vangelis-muzsikára koreografált „porcelántánc” villantotta fel azt a mesterségbeli tudást, amely vitathatatlanul megvan néhány táncosban. A társulatszervező koreog- rágus, Jean-Jacques Van Velthem a klasszikus elemeket és a modem formákat együttesen alkalmazta műveiben. A néhány éve alakult társulat a konzervatív és a szabadabb gondolkodású közönséghez egyaránt kíván szólni. Odahaza, Belgiumban s a világot járva, a nemzetközi fesztiválokon is. És Kaposváron, ahol FOTÓ: TÖRÖK ANETT mindegyik kompozícióban igencsak érzékelhető volt a ko- reográfusi művészi ars poetica: egy-egy balettben a fiatalság mindig a szépséget, a tisztaságot szimbolizálja. Talán éppen ezért fogadta oly lelkesen a fiatalokból álló publikum a toumai-i balett vendégjátékát. (Lőrincz) A válasz: kétharmados némaság NAT-csend van Somogybán Mindezt Fekete Józseftől a megyei pedagógiai intézet igazgatójától és dr. Giber Vilmostól, az igazgató helyettesétől tudom, akik elmondták, hogy hasonlóak a baranyai arányok is, továbbá: „kérdőíven kívül” érkezett néhány szöveges feljegyzés, amely ugyan a minisztériumi szisztéma szerint nem feldolgozható, de mégis beszédes. Maradjunk a válaszolóknál, a már (talán úntig?) ismert problémakörök mentén. Az iskola- szerkezetről kialakított prognózis zömében nemtetszéssel találkozott, mert a mai általános iskolát megint hat osztályos „elemivé” fokozza le. Az esélyegyenlőség sokat vitatott kérdéskörében ez azt jelenti, hogy nemcsak újratermelődnek, hanem sokszorozódnak a vidék hátrányai, különösen a kis települések körében. Ami pedig a financiális, iskolafenntartó szerepeket illeti: igen nagy a borúlátás, hogy a vékony pénztárcájú önkormányzatok a gyengébb ellenállás szerint viselkednek majd, ami azonnal tartalmi kérdés is, mert a pedagógiai-tantárgyi minimum 50 százalékos előírása sok helyütt „kényelmes” száz százalékot jelenthet majd. Vagyis azt, hogy a költségvetési támogatást is feltételező szakmai szinttartás, amely igen sok iskolánál már most meghaladja az „előírt” minimumot, végülis arra fog visszacsúszni! Az iskolák zöme nem adná fel a jelenlegi nyolcosztályos általánost, a tantárgycsoportos („témakörös,,) pedagógiai munkára a felsőoktatás eddig nem készített fel, nagy kérdés, hogy mikor és miképpen tud áttérni erre. A gimnáziumok feleslegesnek tartják a tizedik osztályos alapvizsgát, míg a másik oldalon nagy kérdés marad, hogy miként működik majd a „társulásos” felső tagozat. Summa summárum, az eddigi elemzések hozadéka: ha a fentiekben leegyszerűsítve, tendenciák szerint fogalmaztuk is meg, az átdolgozás igénye is lényegében az alapvetően javasolt változások elutasítását jelenti. Dr. Giber Vilmos szerint lehet ugyan majd szavazni a NAT sorsáról, de az igazi döntést a társadalom hozza meg, amely voksolni kényszerül , hogy ezt a fajta szellemi „privatizálást” amely város, de inkább fővárosközpontú, elfogadja-e. Igaz, — teszem hozzá —, mikorra ez a döntés érzékelhető lesz, addigra tetemes lehet a visszaléptető „hozadék” is. Természetesen nem lehet könnyű lélekkel napirendre térni a nem-válaszolók nagy száma fölött sem. A két szakember véleménye érthetően megoszlott, hiszen ebben a somogyi NAT csendben többféle motívum is együtt hat. Például a csömör a különböző fórumokon már agyoncsépelt téma iránt, vagy az értetleneség a bonyolult szaktárgyi kombinációk kapcsán, vagy egyszerűen a fásultság, netán a megrögzött félelem is... Abban bizonyosan van valami, hogy ez a NAT-tervezet nem az ötödik, hanem jól visszatekintve, legalább a tizenötödik, minélfogva, finoman szólva, kicsinység kihűl az aktivitás. És sok iskolában a hideg nem csak kívülről, hanem belülről is fenyegető. Ugyanis oktatásunk, melyről nemzetközi „stratégiai” összehasonlító elemzés alapján is kimutatták, hogy állja a sarat, okkal fázik a további „ráfázás” lehetőségétől, ezért inkább válaszol kétharmados némasággal. Ami azért mégiscsak szóra bírható lenne... Tröszt Tibor — Sajnálom, hogy Császárné azt hitte, hogy a faluba kerülve megválthatja majd a világot. Most már talán belátta, hogy ez nem könnyen megy. Hanzel László, Somogyvá- mos polgármestere vélekedik így Császárné Sánta Magdolnáról, aki két éve Százhalombattáról költözött a községbe. Korábban itt nyaralt; megtetszett neki a vidék, s a levegő meggyógyította leányát. — Azt ígérte a polgármester, ha idejövök, megkapom a faluházat — mondta Császárné. — Ki is nevezett ifjúsági klubvezetőnek havi 4500 forintért. Én elvállaltam, hiszen minden fillér jól jött rokkantnyugdíjam mellé. Az asszony tele tervekkel érkezett Somogyvámosra. Úgy gondolta: megtanítja szabni-varmi a lányokat, asszonyokat, a gyerekekkel játékokat készíttet, modem táncra okítja a fiatalokat, s németből-angolból nyelvtanfolyamokat indít. Falragaszt tesz elém, amelyből kitűnik: természetjáró, olvasó, környezetvédő és videószakkörre toborozza a helybélieket. Közvéleménykutatást végzett, mire van igény a 804 lelkes Somogyvámoson. Mint megjegyzi: a falulakók örültek a kezdeményezésnek, sokan megfordultak lakásán is, ahol 2-300 videókazetta közül kölcsönözhettek. — Az önkormányzattól támogatást kértem a különféle programokra — meséli. — Tavaly az október 23-i ülésen én is részt vettem, ahol a polgármester elvörösödött fejjel kérdezte meg: Mégis, kinek képzeli magát? Én nem szoktam ehhez a hangnemhez, és otthagytam az ülést. November 1-jén meg is érkezett a felmondásom, minden indoklás nélkül. Úgy látszik, az volt a baj, hogy többet akartam csinálni, minthogy hétvégenként kinyissam a kultúr- házat... Császárné azt fájlalja, hogy nem foglalkozhat a gyerekekkel, pedig Százhalombattán filmezésre is okította őket. Alapvégzettsége — mint mondja — gépésztechnikus, de operatőri tanfolyama is van. — A gyerekek kórusban kiabálták az iskolaudvarról, amikor megláttak: a tanító bácsi — mármint Hanzel László — megtiltotta nekik, hogy szóba álljanak velem, s feljöjjenek hozzám — meséli. — Olyan itt, Somogyvámoson minden, mint egy lidércálom, de eltökéltem:“ én a cigánygyerekeket megtanítom írni, olvasni. Nem lehetnek analfabéták a XXI. században!... Ami a legjobban elkeserít, az egy információkérő levél a százhalombattai jegyzőtől. Mi jogon érdeklődnek az én múltam iránt? Három éve, amikor a hivatalépületet átadták a községben, egy ötszáz fős vacsorát rendeztek. Hanzel László ott ismerte meg Császárné Sánta Magdolnát. — Filmfelvevővel rögzítette az eseményeket — emlékezik a polgármester. — Elbeszélgettünk, s nekem imponált a hölgy. Végre lesz egy verebem, akivel dolgoztathatok — gondoltam. Megállapodtunk, hogy klubvezetőként mi lesz a munkája. Én azt kértem tőle, hogy biztosítsa a fiatalok kultúrált szórakozását. Aztán ahogy múlt az idő, a maga városi stílusával egyre inkább kritizálta az itteni állapotokat. Sok hívet szerzett magának, még a régi testületi tagjaimat is „megszédítette”. Ha nincs pénz, akkor nem lehet látványosat produkálni. Eléggé bezavart nekem. Nagyreményű tervei nem Vámosra valók voltak. Azt mondta: minek építtetek én könyvtárat, itt zeneiskolának kell működnie! Nem kell ide teniszpálya sem — vágta a fejemhez. Szerintem meg kell! Főleg, hogy viszonylag olcsón meg tudtuk építeni, s pályázat útján is nyertünk pénzt. Arra a kérdésre, hogy a polgármester miért tiltotta meg a tanulóknak, hogy Császárnéval találkozzanak, így válaszolt Hanzel László: — Hogyne háborodtam volna fel az esti programok ellen! Hogy engedhetném mindenféle előképzettség nélkül karatézni a gyerekeket, és asztmás kislányt művészi tornára? A nyelvtanfolyamra pedig az iskola keretein belül is van mód. Nem kell más szervezésben. Én fűtött tantermet, táblát és tanárt biztosítok, ha van rá igény. Az ominózus információadásra is ráterelődik a szó. Miért volt ez fontos? A polgármester szerint azért, hogy tiszta képet kapjanak a hölgyről. — Ő csak mondta, hogy milyen végzettsége van, de papírral nem igazolta, azért akartuk megtudni, ki is valójában — állítja a polgármester, s hozzátette azt is: szerinte joga van ilyen jellegű információt kérni. A levél — amelyben a százhalombattai önkormányzat jegyzője tájékoztatja a somogyvámosi jegyzőt — viszont 1994. december 7-én kelt, holott Császárné munkaviszonya 1994. november 1-jével megszűnt. Somogyvámoson új klubvezető van. Egy érettségizett lányt bízott meg a polgármester. Elégedett vele, s mint megjegyzi: nagyon jól csinálja a dolgát. Búcsúzóul pedig megmutatja a salakos teniszpályát és az épülő könyvtárat. Lőrincz Sándor Lábod keresztnevei Csúcstartó Máriák, Istvánok és Józsefek A nyolcszáz éves Lábod keresztneveit kutatja szakköröseivel a fiatal, történelemszakos tanárember, Molnár Sándor. A település anyakönyvei alapján dolgozzák fel a diákok a neveket. — Ebben a tanévben fogtunk hozzá a kutatáshoz — mondta Molnár Sándor, a honismereti szakkör vezetője. — Az 1895-től meglévő polgári anyakönyveket lapozgatva gyűjtjük ki a keresztneveket. Egy összehasonlító dolgozatot készítünk, amelyben statisztikai módszerekkel mutatjuk ki: mely női és férfikeresztnevek voltak a legkedveltebbek Lábodon. Eddig még nem tudták kimutatni, vajon mi az oka annak, hogy az 1920-as években megcsappant a születések száma Lábodon. Ám amikor újra a régi lett a szülési kedv, a szülők a Mária nevet adták leggyakrabban kislányuknak. A fiúk között pedig a József és az István név volt a csúcstartó. A lábodi honismereti szakkörösök 1895-1950-ig készültek el a feldolgozással. Azt tervezik, hogy kutatási eredményeiket publikálják. A szakkörbe egyébként tizenöt diák jár rendszeresen. Többnyire a felső tagozatos tanulók vállalkoztak a hely- történeti, honismereti munkára. (Lőrincz) Elfűrészelte a falábat A történelem megismétlődik. Már javában benne voltunk a második világháborúban, amikor nagybá- csikám hazatért a keleti frontról. Némi hiányossággal érkezett a Tisza partjára, és sokáig ki sem mozdult a lakásból. Egészen addig, amíg el nem készült a műlába. Fából és némi csavarokból, meg nyikorgó-csikorgó forgókból gyártották. Panaszkodott is miatta nagybátyám és minden este gondosan kezelte új szerzeményét. A falábbal együtt azonban a tekintélye is alaposan megcsappant. Míg annak- előtte bezupált főhadnagy lett a tanító úrból és két vitézségi érme is volt, most csak Károly lett belőle. Zsuzsa néném is így kereste: „Károly! Hol botorkálsz?” Tűrte, ha nehezen is, a kötöttségeket, de idővel fellázadt. Akkor betelt a pohár, amikor eljött a tél, és Zsuzsa néném morogva aprította a tűzrevalót, fűtötte be a nagy cserépkályhát. — Már mindent nekem kell csinálnom, ebben a házban — szokta volt mondani, és ez egyre jobban felborzolta Károly bátyám idegeit. — Megállj! Egyszer még bebizonyítom neked, hogy tudok még fát aprítani. Meg is tette. Zsuzsa néném azzal jött haza a bevásárlásból, hogy nem szól a rádió odabent, pedig Károly bátyám hajnaltól napnyugtáig bömböltette. Főleg a frontokról érkező hírekre volt kíváncsi, ha már személyesen nem lehetett jelen. Most meg ez a nagy némaság. Zsuzsa néném rosszat sejtett, és óvatosan nyitotta az ajtót. De csak félig, mert odabent akkora volt a felfordulás, hogy alig tudta a lakásba bepréselni magát. — Megmondtam — fogadta Károly bátyám — Fát aprítottam. Mindent összevágott, mindent megfelezett: az ágyakat, a szekrényeket, az asztalokat. Aztán felmutatta a kisbaltát, ezzel a megjegyzéssel: — Tegnap éleztettem a szomszédnál. Szó, ami szó, éles volt a kisbaba, nem tudtak neki ellenállni a bútorok. Aztán asztalost hívattak, összerakták a bútorokat, és nagyokat hallgattak. Újra szólt a rádió, és ontotta a győzelmi híreket. A csend mögött azonban izzott valami a levegőben. Egy reggelen nyúlt Károly bátyám a műlábáért, amit az éjjeliszekrényhez támasztott lefekvéskor, de kihullott a kezéből. Három darabban emelte föl a padlóról. — Én is tudok aprítani — mondta Zsuzsa néném, és felmutatta a fűrészt, ezzel a megjegyzéssel: — A szomszédban éleztettem, éppen tegnap. Mindez a minap ötlött az eszembe, amikor olvastam, hogy a 34 esztendős Gary Bruce a ködös Albionban szétfűrészelte a családi vagyont, így állt bosszút a feleségén. Hiába, a történelem és a történetek megismétlődnek. Gáldonyi Béla ■