Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-05-09 / 107. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. április 8., szombat Kérdőjelek Szegő Gábor kommentárja Janus-arcú Pozsony Enyhén szólva is Janus-arcúnak tűnik a pozsonyi kormány ma­gatartása a Párizsban Magyarországgal aláírt alapszerződés ügyében. A minap bécsi előadásában például a szlovák kül­ügyminiszter „nagy kompromisszumnak” nevezte a dokumen­tumot, majd szinte egyazon lélegzettel megkérdőjelezte az egyezménybe foglalt, 1201-es Európa Tanácsi ajánlás érvé­nyességét a magyar kisebbség jogérvényesítésében. Nem csoda hát, hogy a budapesti parlament külügyi bizottságának ülésén jó pár képviselő hangsúlyozta: várni kell a szentesítéssel. Ki váríjon) kire? Mit segít elő az esetleges időhúzás? Igen­csak meggondolandó, van-e értelme halogatásba kezdeni. S az értelmezési viták? Ezzel kapcsolatban a magyar tör­vényhozás nem hagyhat kétséget, mi a véleménye az utólagos, szűkítő célzatú pozsonyi kommentárokról. Korlátozási szándé­kot nem fogadhatunk el. Ám megint nem mindegy, miként: a cél itt sem lehet egy feszültségeket csiholó, kilátástalan jegy- zékváltás-sorozat. Az alapszerződéshez vezető út talán legfőbb sugallata éppen az, hogy (félre)értelmezések helyett inkább a tettekre, a dokumentumban valóban szereplő kötelezettségek végrehajtására kell összpontosítani. Kérdés persze: meg tud­juk-e ezt értetni a pozsonyi partnerekkel is? Christopher török békét sürget Warren Christopher amerikai külügyminiszter arra számít, hogy Ankara hamarosan beje­lenti az észak-iraki kurdok el­len indított hadjárata befejezé­sének és a török csapatok visz- szavonásának az időpontját. Találkozójukon Erdal Inönü török külügyminiszter nem volt hajlandó pontos határidőt megjelölni a nagyszabású ka­tonai művelet beszüntetésére. 9 jelölt verseng a francia választáson Az alkotmánytanács által vég­legesített lista szerint kilenc je­lölt indul a franciaországi el­nökválasztás első fordulójá­ban. A névsor hivatalos sor­rendben a következő: Philippe de Villiers, Jean-Marie Le Pen, Jacques Chirac, Arlette Laguiller, Jacques Cheminade, Lionnel Jospin, Dominique Voynet, Edouard Balladur és Robert Hue. Titkos fegyverekről bizonyítékok Az amerikai kormányzatnak friss bizonyítékai vannak arra, hogy Irak titokban biológiai fegyverprogramot folytat. Megkapták az ENSZ iraki le­szerelési ellenőrző bizottsága vezetőjének előzetes jelenté­sét, amely alátámasztja a ko­rábbi vádat. Összeomlás előtt az iráni rendszer Izrael utolsó iráni nagykövete úgy véli, hogy Iránban hama­rosan megbukik a mostani rendszer. Hangsúlyozta, hogy a kialakult gazdasági és szoci­ális problémák miatt a rend­szer összeomlása elkerülhetet­len. A diplomata szerint az aja- tollahok uralma már rég eltűnt volna, ha Iránban létezett volna szervezett ellenzék. Biciklibaleset érte az elnökjelöltet Kerékpárbalesetet szenvedett a lengyel Szabadság Uniója el­nökjelöltje. Jacek Kuron fel­eségével együtt kerékpáros ki­rándulásra indult, ám a túra kórházban végződött. A politi­kus ugyanis leesett a bicikliről. Orosz határőrök ellenzékieket öltek Orosz határőrök megöltek tíz tádzsik ellenzéki iszlámistát, aki Afganisztánból megpróbált behatolni Tádzsikisztánba. Hasonlóan a március végi in­cidenshez, a tíz muszlimot a Pjandzs folyó térségében lőt­ték le. Kihallgatják a NATO-főtitkárt A belga parlament beleegye­zett abba, hogy a legfelsőbb bíróság kihallgathassa Claes NATO-főtitkárt és két volt minisztert a kirobbant Agusta- ügyben. A döntést a belga képviselőháznak is meg kell erősíteni. Katonák üldözték a terroristákat A Fülöp-szigeteki hadsereg harci helikopterekkel üldözte egy terrortámadást végrehajtó fegyvereseket. A harcban meghalt a gerillák által foglyul ejtett 5 túsz. Tüzérségi fegyverekkel sértett „védett” övezet Előkészület a csúcsra Skót toryk rút bukása A Nagy-Britanniában kor­mányzó konzervatívok tegnap óta gyakorlatilag hiányoznak az ország egyharmadának politi­kai palettájáról: a csütörtöki skóciai helyhatósági választá­sokon 1100 önkormányzati szék sorsáról kellett dönteni, s a választók mindössze 79-be ül­tettek tory tanácsnokot. Az eredmény hű tükörképe a végletesen megosztott, belső háborúskodásoktól szabdalt konzervatív párt országos hely­zetének. Annak az immár sza­kadéknyi távolságnak, amellyel az ellenzék vezető ereje, a Munkáspárt megelőzi a torykat a népszerűségi listákon. A La­bour a voksok 47 százalékát gyűjtötte be, s a 29 területi ta­nács közül húszat teljesen elle­nőrzése alá vont. A konzervatívok katasztrofális veresége magukat az érintette­ket sem érte a meglepetés ere­jével. Hónapok óta másról sem szólnak a rendszerességgel közzétett közvélemény-kutatá­sok, mint arról, hogy a társada­lomnak kezd elege lenni az EU-kérdésekben rendre kirob­banó tory bel villongásokból. A kormánypárt kiszorulni látszik, a tehetős közép-angliai válasz­tói körzeteknél is. Bebörtönzött amerikaiak Az Irakban tiltott határátlépés miatt nyolc évi börtönre ítélt két amerikai állampolgár erős stressztől szenved: egyiküket szívpanaszokkal kezelik. William Barloont és David Da- libertit ezen a héten látogatta meg börtönében egy lengyel diplomata. David Johnson ame­rikai külügyi szóvivő elmondta: a lengyel diplomata két órát tölthetett a börtönben. A két amerikait fizikailag nem bán­talmazták. Krishna N.S. Thapa tábornok, az ENSZ iraki-kuvaiti megfi­gyelő missziójának nepáli pa­rancsnoka elmondta: az ENSZ határőrök tévedésből engedték át a két férfit iraki területre, mi­vel engedéllyel rendelkező személyeknek nézték őket. — Amikor az ENSZ ellenőr­zési pont közelébe értek, felmu­tatták személyi igazolványukat, mire átengedték őket. Bizonyos távolság megtétele után egy újabb őrjárat igazoltatta őket. Ekkor jöttek rá, hogy iraki terü­leten vannak — nyilatkozta a tábornok. ■ Elmondta: kérte bagdadi ható­ságokat, engedjék el a két férfit, mivel az ENSZ határőrök hibá­jából tévedtek iraki területre, de azok hajthatatlanok voltak. NATO-gépek elrettentő bere­pülést hajtottak végre a bosz­niai szerbek által tüzérségi fegyverekkel megsértett szara­jevói védett övezet nyugati ha­tárán. A NATO gépei, amelyeknek sem a számát, sem származási országát nem hozták nyilvános­ságra, a szerb kézen lévő Ilidza előváros felett repültek el. On­nan, ahonnan a szerbek 20 mil­liméteres ágyúval rálőttek a boszniai muzulmánok által el­lenőrzött útvonalon haladó kis­buszra. A francia kéksisakosok, Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megkezdte az iraki olajem­bargó részletes feloldásáról szóló vitát. Nyilatkozatot foga­dott el Szomáliáról és egyper­ces néma felállással emlékezett meg a tavalyi ruandai népirtás áldozatairól. A Biztonsági Tanács első íz­ben tárgyalt a Nagy-Britannia és az Egyesült Államok által benyújtott javaslatról, amely­nek értelmében korlátozott mennyiségű olajeladásokat — évi 4 milliárd dollár értékben — engedélyeznének Iraknak, amelyek ellenértékét Bagdad humanitárius célú vásárlásokra használhatná fel. Karel Kovanda, Csehország akik riasztólövést adtak le a szerb állások irányába, nem tudták megmondani, hogy a kisbusz felrobbanása előtt va­lamennyi utasnak sikerült-e ki­szállni. A boszniai szerbeknek — bi- jeljinai parancsnokságuk állí­tása szerint — sikerült vissza­foglalniuk az észak-boszniai Majevica-hegységben lévő, stratégiai jelentőségű konjici csúcsot. A hírt SRNA boszniai szerb hírügynökség nyomán közölték. A SNRA úgy ítélte meg, hogy ezzel összeomlott a ENSZ-nagykövete, a BT soros elnöke elmondta, hogy a vita igen heves volt. Egyes résztve­vők ahhoz ragaszkodtak, hogy kérdés megvitatását halasszák el a jövő hét végéig. Akkor ugyanis Rolf Ekeus, az ENSZ iraki leszerelési ellenőrző cso­portjának vezetője benyújtja je­lentését. Irak korábban azt közölte, hogy elutasítja a javaslatot. Da­vid Hannay Nagy-Britannia ENSZ-nagykövete szerint a tervezet mostani formájában kedvezőbb Irak számára. A döntésre várhatóan a jövő héten kerül sor. A testület által konszenzus­sal elfogadott, Szomáliával muszlim vezetésű bosnyák kormányerők márciusban indí­tott offenzívája. ENSZ-katonák és boszniai szerb alakulatok Szarajevóban több mint egyórás tűzpárbajt vívtak. A szerb alakulatok az Igman hegyén átvezető úton lé­gelhárító lövedékekkel támad­tak francia katonákra. A kéksi­sakosok viszonozták a tüzet. A lövöldözés éjfélig tartott. Teg­nap reggel a boszniai szerbek ismét tűz alá vették Hrasnica elővárost. Egy nő meghalt, őt másik személy megsebesült. az ENSZ kapcsolatos nyilatkozat hangsú­lyozza: a világszervezet to­vábbra is segítséget nyújt a Szomáliái népnek a politikai rendezés érdekében. Az ENSZ a továbbiakban kis létszámú politikai missziót működtet Szomáliában. Ennek az lesz a feladata, hogy a megbékélés' érdekében közelítse egymáshoz a feleket. A főtitkár hamarosan jelentést tesz a misszió műkö­désének mikéntjéről. Az BT-ülés kezdetén egyper­ces néma felállással adóztak az egy éve Ruandában kirobbant etnikai összecsapások 500 ezer áldozata emlékének. Gáli be­szédében több segítséget sürge­tett az ország helyreállításához. A jövő hónapban esedékes moszkvai csúcstalálkozó előké­szítésére április közepén Moszkvába érkezik az amerikai külügyminiszter. Christopher találkozik Jelcin elnökkel. Közben Moszkvában tárgyalt a csúcs előkészítéséről az ameri­kai külügyminiszter-helyettes. A zárt ajtók mögött tartott megbeszélések részletei nem ismertek. Az orosz kormány közleménye szerint a csúcs előkészítése mellett az orosz­amerikai politikai és gazdasági kapcsolatokról volt szó. UmARO KERESKEDŐK, VISZONTELADOK! HÚSVÉTI MEGLEPETÉS H ni • fi fifiitf #9*1 f JA VI U*1 *9*1 ?AkW*l Ha Ön kirendeltségeinken nettó 100 ezer forint feletti értékben vásárol április 10“14. között, akkor * KÍNÁLATUNK: Hazai dohányáruk teljes választéka, import dohánytermékek széles köre, dohányzási mellékcikkek, édességek, kávék, teák, üdítő- és szeszes italok, sörök, rágógumik, állateledelek. KIRENDELTSÉGEINK: 7402 Kaposvár, Jutái út 47. Tel.: 82-311-233. Fax: 82-320-161 8600 Siófok, Bajcsy Zs. u. 216. Tel.: 84-310-935. Fax: 84-316-022 Nyitva: hétfőtől péntekig 8-tól 16 óráig HUNGAROTABAK Rt. a megbízható partner! Az EcoRsT Műanyagipari 'Krmékeket Gyártó Kft felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére az alábbi feltételekkel Titkárnő: Min. középfokú végzettség, számítógépes ismeret, tárgyalóképes német nyelvtudás. Logisztikus: Szakirányú felsőfokú végzettség, tárgyalóképes német nyelvtudás. Vegyésztechnikus: Min. szakirányú középfokú végzettség, a felületkezelések terén szerzett gyakorlat. Német nyelv ismerete előny. Jelentkezni lehet és bővebb felvilágosftás kérhető: ECOPLAST Kft 8660 Tab, Munkás u. 28. Tel.: 84/320-011. Mezőfi Gyula személyzeti vezető (78152) Embargót oldana Riasztó berepülés Ilidza fölé

Next

/
Oldalképek
Tartalom