Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-05-08 / 106. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 1995. április 7., péntek Marcali a Mustang cég legbiztosabb egysége Munkahelyteremtő mosoda A legkorszerűbb gépek dolgoznak a Mustangnál Különjárat Szolnokra Cigány Országos Önkormányzat választás április 9-én Nyakkendővel gyilkolt Emberölésért a Somogy Me­gyei Bíróság dr. Halász Etelka tanácsa a 40 éves Görgényi Andrást három és fél évi börtönre ítélte, három évre pedig eltiltotta a közü­gyek . gyakorlásától.Az ügyész súlyosbításért, a vád­lott és védője felmentésért, il­letve enyhítésért fellebbezett. Az ideiglenesen nyírni (Fő u. 11.) Görgényi András no­vember 24-én megfojtotta H. Jánost. A Siófokon dolgozó vádlott azon a napon kétszer is meglátogatta az egyik kö­zeli vendéglőt. Itt találkozott a sértettel, aki belekötött Görgényibe, és tettlegességre is sor került. Később egy nő társaságában a vádlott szállá­sára ment, ahol tovább foly­tatta a kötözködést, majd megütötte a vádlott fejét, és a torkát is megszorongatta. A súlyos fejműtéten átesett Görgényi védekezett: egyik kezével megragadta táma­dója nyakkendőjének mind­két szárát, a másikkal pedig ütlegelt. Az udvarra, majd ott mindketten a földre kerültek. Közben a H. János nyakken­dője túlságosan is megszo­rult, s amikor a sértett elájult, Görgényi baltáért szaladt. Ám amikor látta, hogy nagy a baj, segíteni próbált, majd mentőt hívott. Hiába: H. Já­nos megfulladt. A vád képviselője: dr. Horváth Ferenc főügyészségi ügyész szerint a jogos vé­delmi helyzet csak addig állt fenn, amig Görgényi — a sú­lyos részegség miatt védeke­zésre alig képes — H. János fölé kerekedett. Ahelyett, hogy akkor abbahagyta volna az életveszélyes műveletet, erőfölényét kihasználva megfojtotta H-t. Ölési szán­dékát a kijelentése is alátá­masztja. „addig húzom, míg meg nem kékülsz” A védő: dr. Esze Tamás ezzel szem­ben azt bizonygatta: véden­cét minden esetben a sértett támadta meg. Egyszer sem került olyan helyzetbe, hogy a védekezést abbahagyhatta volna. A vádlott felmentését kérte. A tanács elnöke az ítélet indoklásakor többek között megállapította: A vádlottat kétségkívül a számára ma is veszélyt jelentő fejsérülése miatti aggodalom és ijedség is motiválta. Ám az is bebi­zonyosodott, hogy túllépte az elhárítás szükséges mértékét. Az enyhítő körülményekre tekintettel szabta ki a bíróság a törvényi minimum alatti szabadságvesztést. (Szegedi) Igazgatósági értekezleten ér­tékelték a közelmúltban a Mustang Konfekcióipari Rt. elmúlt évi tevékenységét. Ezek szerint a marcali far­mergyár szempontjából kie­gyensúlyozottnak tekinthető az 1994-es esztendő. Hogyan is kell ezt érteni? - kérdeztük dr. Baranyai Ákos ügyvezető igazgatótól.- Munkánk értékelésénél nem hagyhatjuk figyelmen kí­vül, hogy piaci okok miatt volt egy 7 hetes leállásunk. Ennek ellenére a tervezett 136.6 millió helyett közel 198 millió forin­tos termelési eredményt értünk el, s ez 84 százalékos növeke­dés az előző esztendei 107.4 millió forintos eredményhez vi­szonyítva. Jelentős szerepe van ebben annak a ténynek, hogy a Mustang a múlt év közepén, el­sősorban termelőgépek üzem­behelyezésével 100,5 millió fo­rintról 139,5 millió forintra emelte az alaptőkét. Egyebek között négy Pfaff zsebező au­tomata beállításával sikerült el­érni jelentős termelésnöveke­dést. Nem utolsósorban ennek is köszönhető, hogy tavaly Marcaliban 889 ezer darab farmertermék készült. Ez ugyan 13 százalékkal meghaladja az előző évi eredményt, de nem éri el az előirányzott darabszámot. Marcaliban tavaly gyártottak először nadrágot kord szövet­ből és gyermekruházati cikkek is készültek. Szerették volna, ha sikerül napi négyezer nadrá­got gyártani, az átlag azonban csak 3671 volt. Ezzel együtt a termelésben dolgozó, immár háromszáz alkalmazottra nem lehet panasz, munkahibából a termékeknek mindössze 5 szá­zaléka másodosztályú, a többi exportképes. —Soha nem volt még ennyi ké­relmező, s ráadásul valamennyi jogosult is —jegyezte meg Ge­lencsér Judit, igazgatási cso­portvezető. A balatonfenyvesi polgármesteri hivatalban a la­kásügyi-társadalmi bizottság ülésének apropóján egyéb, kö­zérdekű témák is előjönnek. Az az egymillió forint, amelyet most tizenkét építkezni kívánó család között kell szétosztani, bizony nem sok pénz, de a köz­ségben már korábban megkez­dett áthúzódó, illetve az idén realizálandó beruházások miatt, többre, nem futotta. A csatornázás, amely Feny- ves-szerte nagy lendülettel zaj­Mindezek ismeretében nem lényegtelen, hogyan vélekedik a marcali eredményekről Harry L. W. Burema vezérigazató. A Mustang farmerek a világ élvonalába tartoznak, miköz­ben a piac folyton változik. Úgy vélem, cégünk egyik „zászlóshajója” a marcali gyár, az itt készülő termékek minő­sége állandóan javul. Új gépi beruházásokkal igyekszünk le­hetőséget teremteni a színvonal állandó fokozására, figyelem­mel arra, hogy a tőlünk kike­rülő farmereknek többféle mo­sást kell épségben kibírniuk, csak úgy kerülhetnek piacra. Mi valahogy úgy vagyunk ez­zel a kérdéssel, mint a parasz­tok az időjárással: bármilyen jó legyen is, mindig jobbat szeret­nének... Marcalira ezzel együtt egyetlen rossz szavunk sem le­het, a gyár mindent megtesz, hogy a legjobbak között foglal­jon helyet, emellett köszönet il­leti a város vezetőit, hogy a lőtt még tavaly, az idén meg­torpanni látszik. Mindössze egy hat-nyolcszáz méteres szaka­szon fektetik le a közművet, s ezzel a szennyvízhálózatra rá­csatlakozott családok aránya eléri a hatvan százalékot. A kétezren felüli állandó lakost és közel ötezer nyaraló-tulajdo­nost jegyző Balatonfenyvesen a gázvezeték kiépítettségére sem lehet panasz; az 1992-től fo­lyamatosan zajló fejlesztés so­rán szinte az egész települést behálózták már. — Mivel a szezonban 15-17 ezer emberrel kell számolnunk, a strandok rendbetétele és kor­szerűsítése visszatérő felada­partnerkapcsolatokhoz Künzel- sau és Marcali között a legjobb feltételeket biztosítja.- Legújabb tervünk egy kor­szerű mosoda létesítése lesz, ahol a legújabban a korszerűbb technológiát honosítjuk meg, ami mindenben megfelel a né­metországi előírásoknak. Ép­pen ezért alaposan fel kell ké­szülni rá, annál is inkább, mivel naponta tíz-tizenkétezer termék mosására már kezdetben al­kalmasnak kell lennie. A „hát­térmunka” gyakorlatilag már elkezdődött, megkezdtük a dol­gozók felvételét is — egyelőre tizenöt-húszat —, hogy felké­szülhessenek, gyakorlatot sze­rezzenek. A külső szemlélő számára azonban valószínű csak az év vége felé lesz lát­ható, hogy itt valami nagyon fontos munka tanúi s később részesei lehetnek, hiszen a mo­soda dolgozói igénye teljes ka­pacitás esetén a hetvenet is el­érheti. Kun G. Tibor tunk — mondja Horváth Tibor, a műszaki csoport munkatársa. — Az öt szabadstrandból né­gyet az önkormányzat tart kar­ban, a Fenyves-alsóit pedig má­sodik éve, hogy vállalkozó bérli. A part mentén sorakozó szolgáltató pavilonokat, kevés kivétellel felújíttattuk, és a nyilvános illemhelyek rendbe­tételéről, az esetleges hiányok pótlásáról gondoskodunk. Tízre tehető azoknak a közhasznú munkásoknak a száma, akik je­lenleg is az üdülőhely parkjai­nak, valamint a községi közte­rületek megtisztításán dolgoz­nak. Cs. K. E. Az Országos Választási Bi­zottság április 9-re, vasárnapra Szolnokon 11 órára tűzte ki a Cigány Országos Önkormány­zat választását. Az elektorokat a helyszínre a MÁV járatai és a megyei Volán vállalatok által indított különbuszok viszik. Ezeket az elektorok ingyen, a meghívó lebélyegzésével, il­letve felmutatásával vehetik igénybe. Somogy megyéből az Országos Választási Iroda által összeállított menetrend és út­vonal szerint a Kapos Volán Rt április 9-én (vasárnap) hajnal­ban három autóbusz különjára­Ifjú kémikusok megyei döntője Kaposváron a megyeházán rendezték meg a TIT Hevessy György Országos Kémiaver­seny megyei döntőjét, ame­lyen kilencvennyolc hete­dik-nyolcadik osztályos diák vett részt. A legtöbb pontot a nyolcadikos Báli Tibor Gábor (Kaposvár, Honvéd utcai is­kola) és Hoffmann István (Nagyatád, Babay iskola) érte el. A hetedikesek közül Ma­darász Ádám (Siófok, Somo­gyi iskola) és Perjés Ábel (Kaposvár, Zrínyi iskola) bi­zonyult a legjobbnak. Kaposváron rendez Georg Malvius Megérkezett Kaposvárra a magyar származású svéd ren­dező-színházigazgató Georg Malvius. A Csiky Gergely Színházban ma kezdődnek a próbák; a stockholmi rendező az Elvira Madigan című zenés darabot állítja színpadra a tár­sulattal. A keresztény humanizmusról A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kaposvári cso­portjának szervezésében dr. Bolberitz Pál, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológiai karának dékánja tartott előadást. Az előadó a kaposvári Megyei és Városi Könyvtárban rendezett esten népes közönség előtt beszélt a keresztény huma­nizmusról. Szobrok, képek a kiállításon Bene János, a kaposvári Kini­zsi Lakótelepi Általános Is­kola művész-tanárának és Csikós Nagy Márton so­tot indít Cigány Választás — Szolnok felirattal és a járat számának feltüntetésével. A 2. sz. járat Barcs vasútál­lomásra 6.30 órakor, a 3. sz. já­rat Somogyszob vasútállo­másra 5.45 órakor, a 4. sz. járat Kaposvár vasútállomásra 6.15 órakor áll ki és az elektorok ré­szére már korábban megkül­dött menetrend szerinti idő­pontban indul. Az indulási ál­lomás vonzáskörzetébe tartozó településekről az elektorok a menetrend szerinti gyűjtőhe­lyeken és megállóknál érhetik el a különjáratokat. mogysárdi szobrászművész­nek az alkotásai is megtekint­hetők a Fegyver, horgászat, vadászat című nemzetközi ki­állításon a BNV D-pavilonjá- ban Budapesten. Áz április 11-ig látogatható kiállítást Kuncze Gábor belügyminisz­ter ma délelőtt ajánlja az ér­deklődők figyelmébe. Szabadstrand épül Keresztáron Egy hektár balatonparti ingat­lan adás-vételéről írtak alá szerződést a napokban a bala- tonkeresztúri önkormányzat, illetve a sárszentmihályi (megszűnő) állami gazdaság képviselői. A szerződés ér­telmében Balatonkeresztúr 2 millió forintért vásárolt ingat­lant a gazdaságtól, ezzel gya­rapodott a község közigazga­tási területéhez tartozó, idáig mindössze egy kilométeres partszakasz. A jelenlegi el­képzelések szerint a balaton- keresztúriak szabadstrandot építenek a most vásárolt terü­leten. Nyílják az öreglaki nyírfást Az évek során elterebélyese­dett az öreglaki nyírfasor, ve­szélyeztetve a központi lég­vezetékeket is. A község elöl­járói úgy döntöttek, hogy a következő két hétben szak­szerű beavatkozással mentik meg a fákat. A szükséges vá­gások és metszések elvégzé­sét közösségi munkásokra bízzák, akik a közhasznúak- kal közösen fűrészelik, illetve szállítják el a hulladék galy- lyakat. A vállalkozóval való szerződéshez képest ez lát­szott a takarékosabb megol­dásnak; a közösségi dolgozók alkalmazásával százezer fo­rintot spórolnak meg Öregla­kon. Fenyves készül a nyárra PHILIPS és WHIRLPOOL háztartási gép termékbemutató és vásár Fonyódon április 8-án, szombaton, 8-14 óra között. Minden vásárló, aki a fenti időpontban PHILIPS háztartási gépet vásárol, 10%-os ajándék vásárlási utalványt kap, valamint részt vesz az aznap 14 órai ajándéksorsoláson, ahol az alábbi háztartási gépek valamelyikét nyerheti meg. 1 db konyhai robotgép 10 990 Ft 1 db kézi mixer 4990 Ft 1 db elektromos kés 3990 Ft Sorsolás a helyszínen! Minden WHIRLPOOL és IGNIS mosógép, hűtőszekrény, valamint mikrohullámú sütő előleg befizetése nélkül, 23 havi részletre vásárolható meg évi 17% kamattal. IGNIS termékekre 3 év garancia. Computronix Kft PHILIPS-WHIRLPOOL mintabolt Fonyód, Blaha Lujza u. 1. (a 7-es út mellett) Telefon: 85/360-865 Szeretettel várunk minden kedves vásárlót! ? "PHILIPS, MERT A KONYHÁD EGY KÜLÖNLEGES HELY" R Balatonszemesi üdülőnkbe gondnoki feladatok ellátására munkatársat keresünk Elvárásaink:- középfokú végzettség,- műszaki ismeretek és gyakorlat,- saját gépkocsi, jogosítvány,- rugalmas, feladatokhoz igazodó munkavégzés. Érdeklődni lehet: (06-1)217-1432 telefonszámon. A szakmai önéletrajzokat az alábbi címre kérjük: "Üdülő" jelige 1387 Budapest, Pf. 47. (78163) ESCORT-SHOW SZIGETVÁRON a TOPONÁBY AUTÓHÁZBAN 1995. április 8-9-én 9-17 óráig Vásároljon ÚJ ESCORTOTÜ! Indul az AKCIÓ! A raktárkészleten lévő gépkocsik árából a vámemelkedés összegét átvállaljuk! így Ön akár 130 OOO Ft-ot is megtakaríthat! új FORD TRATíSIT vásárlása esetén 150 000 Ft árkedvezményt adunk! Kedvező lízing- és hitelfeltételek. TOPONÁBY AUTÓHÁZ A Ford hivatalos márkakereskedője és szervize 7900 Szigetvár, József A. u. 83/2. Tel.: 73/311-555, 06-30/467-627 Bennünket Ön vezet! (78371)

Next

/
Oldalképek
Tartalom