Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-05-06 / 105. szám
I 10 SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 1995. április 6., csütörtök Gondban a Balatel RC Vasárnap váratlanul súlyos vereséget szenvedett a Kaposvári Balatel RC férfi röplabdacsapata a Megyeri úton a Tungs- ramtól, s ezáltal nagyon nehéz helyzetbe került. A hétvégi, Vasas-Remia és ZTE elleni kettős ütközet így mindenféle szempontból sorsdöntő (lehet). Az eddigi találkozók alapján úgy tűnik, hogy — bár még visszavan négy forduló — a Mediké- mia-Szeged és a Cse- pel-Kordax helye biztos a legjobb négy között. A maradék két helyért a Vasas-Remia, a Balatel RC és (a hétvégi kettős sikerének köszönhetően) a Bp. Tungsram SC fut egymással versenyt, de a dolgok alakulásához még a Zalaegerszegi TE-nek is lesz egy két szava. Úgy tűnik, hogy a fővárosi együttesek ösz- szefogtak a kaposváriak ellen. Ennek pedig egyetlen oka van: Kántor Sándor. Ugyanis mindenki kimondva kimondatlanul retteg attól, hogy Kántor újból bekapcsolódik a magyar bajnokságba, s így alaposan megerősödik a kaposvári gárda. Éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy pénteken este a Vasas — amely a legutóbbi két találkozóján nélkülözte egyik legjobb játékosát, a mellhártya-gyul- ladással bajlódó Smogulje- vet — vesztesen távozzon Kaposvárról. Ami egyébként a sérült játékosokat illeti, abból sajnos Kaposváron sincs hiány. A napokban Mészáros P., Mészáros D., Schelikov, Marginean és Nyári is Néber doktor vendége volt a kórházban egy injekciókúra erejéig. Könnyen elképzelhető, hogy Schelikov nem is tud majd játszani. így aztán pénteken este különösen szükség lesz a szurkolók segítségére; az ő buzdításukkal, támogatásukkal igenis legyőzhető a Vasas. S ha őket sikerülne megverni, akkor két nappal később Zalaegerszegen sem lehet gond... (Fenyő) így folytatják: 1. Medikémia-Szeged 6 5 1 15- 5 11 2. Csepel-Kordax 6 5 115-711 3. Vasas-Remia 6 3 3 13-13 9 4. K. Balatel RC 6 2 4 9-13 8 5. Bp. Tungsram SC 6 2 4 7-13 8 6. Zalaegerszegi TE 6 15 7-157 III. Lelle Kupa nemzetközi karate verseny Taroltak a házigazdák Ezúttal már harmadszor rendezték meg a Lelle Kupa nemzetközi karate versenyt a Bala- ton-parti városban. Az idei nagy seregszemlén húsz egyesület 350 sportolója mérettetett meg. A magyarok mellett hor- vát (Pitomaca, Virovitica és Varasdin) és szlovák (Ko- mámo, Tmava és Pezinok) versenyzők is érkeztek Bala- tonlellére. A versenyen — amelyre a helyi önkormányzatok, a Budapest Bank, a Balatel Rt, a Perjési büfé, a HB Söröző, a Macó büfé, a Balaton Füszért, a Halker Kft és a bogiári BB Rt ajánlott fel díjakat — a somogyi színeket a szár- szóiakat, szemesieket és bogiáriakat is felvonultató házigazda Balatonlelle mellett a Barcs, a Csurgó és a Siófok versenyzői képviselték — szép sikerrel. A házigazda lelleiek (akik közül különösen a leányok tettek ki magukért) összesen 19 érmet — három aranyat, nyolc ezüstöt és ugyanennyi bronzot — tartottak otthon, míg a barcsiaknak hat medál (egy arany, két ezüst és három bronz elosztásban) jutott. A másik két somogyi városba, Csurgóra és Siófokra is került egy-egy aranyérem. A legeredményesebb csapatnak járó különdíját a lei- leiek kapták, míg a legtechnikásabb fiúversenyzőnek a ba- latonlellei Tánczos Zoltánt választották meg. Kötél Henrietta A somogyi dobogósok: Leányok — kata. 1984/1985-ben születettek: 1. Honti Judit (Balatonlelle), 2. Tóth Piroska (Balatonlelle), 3. Istvánfi Ivett (Balatonlelle). 1982/1983-ban születettek: ... 3. Kenyér Tímea (Balatonlelle). 1980/1981-ben születettek: 1. Kötél Bernadett (Balatonlelle). 1978/1979-ben születettek: ... 2. Kötél Henrietta (Balatonlelle). Fiúk — kata. 1986/1987-ben születettek: 1. Kovács Balázs (Siófok), 2. Gergulás Ferenc (Barcs), 1984/1985-ben születettek: ... 3. Kiss Attila (Barcs). 1980/1981-ben születettek: ... 2. Istvánfi József (Balatonlelle). Leányok — kumite. 1986/1987-ben születettek: ... 2. Varga Dóra (Balatonlelle). 1984/1985-ben születettek: ... Kötél Bernadett 2. Honti Judit (Balatonlelle), 3. Gazdag Márta (Balatonlelle) és Istvánfi Ivett (Balatonlelle). 1982/1983-ban születettek: 1. Tausz Melinda (Csurgó), 2. Jäger Eszter (Barcs), 3. Tóth Krisztina (Balatonlelle). 1980/1981-ben születettek: ... 2. Kötél Bernadett (Balatonlelle), 3. Farkas Bernadett (Balatonlelle). 1978/1979-ben születettek: 1. Kemper Renáta (Balatonlelle), ... 3. Kötél Henrietta (Balatonlelle). Fiúk — kumite. 1986/1987-ben születettek: ... 3. Gergulás Ferenc (Barcs). 1984/1985-ben születettek: 1. Tóth Tamás (Barcs), 2. Kenyér Zoltán (Balatonlelle), 3. Henézi Balázs (Barcs). 1980/1981-ben születettek: ... 3. Istvánfi JózseJ (Balatonlelle). 1978/1979-ben születettek: ... 2. Hosszú Attila (Balatonlelle). Népes mezőnyök a megyei futó-diákolimpián Harmincöt iskola versenye Kaposváron a cseri parkban rendezték meg a diákolimpia mezei (krossz) futóversenyét. A II. és a III. korcsoportban húsz, a IV. és az V.-ben tizenöt tanintézet vetélkedett. Az előbbiben a kaposvári Bartók általános iskola a felsőbb korcsoportban pedig a fonyódi Mátyás Király gimnázium bizonyult a legeredményesebbnek. Az egyéni és csapatverseny dobogós helyezettjei: Lányok: II. kcs.: 1. Szunyogh Tímea (Nágocs), 2. Bálint Andrea (Siófok, Széchenyi), 3. Kozma Dalma (Siófok, Vak Bottyán). Csapat: 1. Kaposvár, Berzsenyi D„ 2. Balatonlelle, 3. Siófok, Vak Bottyán). III. kcs.: 1. Tóth Evelin (Bala- tonboglár), 2. Sárfi Beáta (Kaposvár, Bartók isk.), 3. Med- veczky Anna (Kaposvár, Gárdonyi isk.) Csapat: 1. Barcs, Dráva-völgye közép isk., 2. Kaposvár, Bartók isk., 3. Kaposvár, Berzsenyi isk. IV. kcs.: Hecz katalin (Fonyód, Mátyás Király gimn.), 2. Kosa Kata (Kaposvár, Táncsics), 3. Csutorás Nikolett (Fonyód, Mátyás Király gimn.) Csapat: 1. Fonyód, Mátyás Király gimn., 2. Siófok, Perczel Mór gimn., 3. Kaposvár, Táncsics gimn. V. kcs.: 1. Boldizsár Borbála (Siófok, gimn.,), 2. Petőfalvi Lilla (Kaposvár, Táncsics gimn.), 3. Gere Friderika (Kaposvár, Eü. szki.). Csapat: 1. Kaposvár, Táncsics gimn., 2. Fonyód, Mátyás Király gimn., 3. Siófok, Perczel Mór gimn. Fiúk: II. kcs.: Esküdt Roland (Kaposvár, Kinizsi isk.), 2. Stickel Roland (Siófok, Vak Bottyán), 3. Graszl Károly (Balatonlelle). Csapat: 1. Balatonlelle., 2. Fonyód, Magyar Bálint, 3. Siófok, Vak Bottyán. III. kcs.: 1. Bodor Olivér (Siófok, Széchenyi), 2. Körmendi Gábor (Kaposvár, Bartók isk.), 3. Jegesi Balázs (Kaposvár, Bartók isk). Csapat: 1. Kaposvár, Bartók ált. isk., 2. Nágocs, 3. Siófok, Széchenyi. IV. kcs.: 1. Csorba Norbert (Kaposvár, Építőipari szki), 2. Hencz Tamás (Kaposvár, Ipari szki), 3. Erdei Barna (Fonyód, gimn.). Csapat: 1. Fonyód, Mátyás Király gimn., 2. Barcs, Dráva-völgye közép isk., 3. Kaposvár, Táncsics gimn.. V. kcs.: 1. Matics Zsolt (Kaposvár, Táncsics gimn.), 2. Fábián Szabolcs (Kaposvár, Táncsics gimn.), 3. Récsei Szilárd (Fonyód, gimn.). Csapat: 1. Kaposvár, Táncsics Mihály gimn., 2. Fonyód, Mátyás Király gimn., 3. Siófok, 523-as szakmunkásképző. Iskolák közötti pontverseny n-m. kcs.: 1. Kaposvár, Bartók ált. isk., 2. Balatonlelle, 3. Siófok, Vak Bottyán ált. isk. IV-V. kcs.: 1. Fonyód, Mátyás Király gimn., 2. Kaposvár, Táncsics gimn.,, 3. Siófok, Perczel Mór gimn. Díjlovagló verseny Balatonfenyvesen Idei első minősítő díjlovagló versenyét rendezi a Hubertus Agráripari BT a balatonfeny- vesi fedett lovardában. A nemzetközi pontszerző eseményre szombaton és vasárnap kerül sor. Harmincöt hazai lovas mellett hat osztrák versenyző is jelezte érkezését. A házigazdák képviseletében ül nyeregbe Komjáthy György és Agócs Mónika. A Kaposvári Gazdászt öten képviselik: Kövy András, Dobrovodszky Pál, Budai Andrea, Kemény Zsuzsa és Somogyvári Éva. Szombaton 9 órától a könnyűosztályú L 4-es , majd az M 2-es — közte az ifi EB — feladatot mutatják be a résztvevők. Ezután következik (16 óra), a Szent-György Díj. Vasárnap a könnyű osztálynak az L 2-es, majd a junior EB csapat feladata következik, ezután pedig lovasbemutatóra kerül sor. A 16 órai kezdettel a Nagydíj zárja a kétnapos rendezvényt. Faháziék Kaposváron Ezen a hétvégén rangos vendégei lesznek Kaposvárnak: a Somogy Megyei Asztalitenisz Szövetség a sportág népszerűsítése érdekében gálát rendez, amelyen bemutatót tart az egykori világbajnok Gergely Gábor és Faházi János. A várható szépszámú résztvevő között — A sportág harmadik vonalában pályára lépő kaposvári csapatok közül az Építők tartalékjai nagyon jó napot fogtak ki, különösen Kalocsa volt elemében, az ő vezérletével verték a szekszárdiakat. A közutasok tartalékgárdája „albérlőjükkel”, a Fáklyával kemény és nagyon szoros csatát vívott. A fáklyások közül Horváth T. csaknem pályacsúcsot ütött és Bognár is remekelt, csapatuk a két többletfáért járó pontokkal tudta csak legyőzni az ugyancsakjó napot kifogó ellenfelet. Az Építők női csapatában Dézsiné és Stégemé négyhogy még emlékezetesebb legyen az asztaliteniszgála — a rendezők értékes sportfelszereléseket sorsolnak ki. A nagy érdeklődéssel várt gála vasárnap 9 órakor kezdődik a Ka- pos-Zselic AC asztalitenisz-csarnokában, a városi sportcsarnok mellett. száz fölötti dobása is kevés volt a pécsiek elleni sikerhez. Eredmények: K. Építők II-Szekszárdi Víztársulat 6:2 (2442:2403) Ld.: Kalocsa 430, Tóth J. 421, Ládonyi Cs. 414. K. Közút-Strabag II.- K. Fáklya 3:5 (2380:2433) Ld.: Lapat 436, Fajtai 426, Ily- lyés 399, ill. Horváth T. 474, Bognár 443, ifj. Németh 397. K. Építők női-Pécsi Gáz II 2:6 (2280:2377) Ld.: Dézsiné, Erdős B. 415, Stégemé Ládonyi A. 412, Horváth V. 369. A többletpontok döntöttek Az Építők női csapata súlyos vereséget szenvedett a Pécsi Gáz II. csapatától fotó: török anett Emlékezett az aranycsapat Negyven éve, a Népstadion 40 ezres közönsége előtt Európa- bajnoki aranyérmet szerzett magyar férfi kosárlabda válogatott tagjai kedden újra címeres mezbe öltöztek, hogy „felhőtlen” játékkal emlékezzenek a magyar kosárlabda felejthetetlen napjára. Öröm volt látni ismét a palánk alatt Bencze János horogdobásait, Zsíros Tibor centerezését, Simon János kiszámíthatatlan átadásait, Gre- minger János távoli találatait, és a többiek szívet-lelket melengető játékát. A Nemzeti Sportcsarnokban lejátszott bemutató mérkőzés volt a csúcspontja a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által szervezett egész napos baráti találkozónak, melynek folytatására — az „aranycsapat” ünneplésére — május 1-jén a BSben az Ünnepi Évadzáró Kosárlabda Napon kerül sor. A baráti találkozóról, az Európa-baj- noki döntőről Bogár Pál, az egykori csapatkapitány nyilatkozott az MTI-nek: - Kellemes órákat töltöttünk együtt, elővettük a régi emlékeket. Sajnos ketten, Hódy János és Papp Péter nem érhették meg ezt a napot, fájó szívvel gondolunk rájuk. Jó védekezésünknek köszönhetjük egykori sikereinket, atlétikusan, kiválóan fel voltunk készítve, mi játszottuk akkor a leggyorsabb kosárlabdát. A nyolcas döntőben ugyan vereséget szenvedtünk a csehszlovákoktól, de talpra tudtunk állni, hatalmas közönségünk előtt mindenre elszántan léptünk pályára a döntőben a Szovjetunió ellen, és sikerült kiharcolnunk a győzelmet. Négymillió Somogy élsportjára Szűkös lehetőségei közepette is támogatni kívánja Somogy élsportját a megyei közgyűlés. A sportági szakszövetségek által szervezett bajnokságokban, és a nemzetközi sportversenyeken a múlt évben elért kiemelkedő eredmények alapján lehet benyújtani a pályázatot a Somogy Megyei Közgyűlés Sport Bizottságához (1995 április 20-ig). Valamennyi somogyi sportegyesület pályázhat, a kaposváriak kivételével. Milyen feltételeknek kell a pályázóknak megfelelni? A válogatottban való szereplés minősége, az országos bajnokságon való helyezés, a sportoló szakszövetség által történt minősítése, csapatsportágakban a felnőtt- és utánpótlás bajnokságokban elért helyezés. A pályázatok elbírálására május 31-ig sor kerül. Doppingszigorítás Kínában A héten kezdődő kínai úszóbajnokságon bejelentették, hogy ezentúl - a nemzetközi szövetség előírásaival összhangban - megszigorítják a doppingvétségen ért versenyzők büntetését. Ezek szerint, aki először bukik meg a doppingteszten, azt kétéves eltiltással sújtják. Akit viszont másodszor is „rajtakapnak”, azt örökre eltiltják a versenyzéstől. Portugál döntő Párizsban Általános meglepetésre az idei portugál labdarúgó Szuper Kupának a francia főváros ad otthont. A bajnok Benfica és a kupagyőztes Porto június 20- án a párizsi Pare des Princes- ben lép pályára. Díszvendégként az eseményre valószínűleg ellátogat a Benfica egykori kitűnősége, Eusebio is. A szervezők a Porto egykori játékosára, az algériai Rabah Majerre is számítanak. Jutalmazás az atlétáknál Örömteli eseményt rendeznek hamarosan Athénban. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) kitüntetésben részesít hét egykori világhírű maratonfutót. Erre az alkalmat a hatodszor megrendezendő Ricoh Marathon Kupa szolgáltatta. A jeles verseny előtti napon Andreas Papandreu, görög miniszterelnök és Primo Nebi- olo, az IAAF elnöke adja át a díjakat. A kitüntetettek: olimpiai bajnokok: Sohn Kee Chung (Koreai Köztársaság, 1936), Émil Zátopek (Csehszlovákia, 1952), Carlos Lopes (Portugália, 1984), Gelindo Bordin (Olaszország, 1988), Rosa Mota (Portugália, 1988), Hwang Young Cho (Koreai Köztársaság, 1992). Világbajnok: Douglas Wakiihuri (Kenya, 1987). Megkezdődött a Krabbe-per Tegnap egy müncheni bíróságon megkezdődött Katrin Krabbe (25) ügyének tárgyalása. A kétszeres világbajnoknő 751 635 márka kártérítést követel a nemzetközi és a német atlétikai szövetségtől. A bíróság május 17-ét jelölte ki az ítélet- hirdetés napjául. Krabbe augusztus 23-ig nem vehet részt nemzetközi versenyeken.