Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-05-26 / 122. szám

1995. április 26., szerda SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 5 Várdán vertek tanyát Már nem gond a gánica vagy az aludttejesprósza A Tóth házaspár egy évti­zede hagyta ott Kaposvárt. Várdán vertek tanyát; egy átalakított-felújított pa­rasztház az otthonuk, amelynek négy lakója van. Az öt és fél éves Kata után megérkezett Luca is... — Az utolsó évet már leve­lezőn fejeztem be a tanító­képzőn — mondta Tóthné Báli Klára. — Akkor volt hely az iskolában, én meg örömmel jöttem. Jóllehet, az összevont osztályban való ta­nítást nem oktatják a főisko­lán. Abba csak a lurkók kö­zött élve lehet beletanulni. Amolyan életiskola volt az első néhány év. 1-3. össze­vont osztályban tanítottam. Tizenöt diák ült a padban. Most kilenc gyerek van: ez a mélypont. Bár szerettem ezt az oktatási formát, néhány­szor mégis eszembe jutott/ milyen jó volna kipróbálnom az egy osztályban való taní­tást. Eddig azonban még nem volt alkalmam rá... Amikor arról kérdezem a fiatal pedagógust, milyen volt megszokni a falusi létet, így válaszol: — Nem volt nehéz. Nekem inkább a városi lét volt újdon­ság. Szenyéren születtem, majd Buzsákra költözött a család. Életem nagy részét fa­lun töltöttem. Nem mennék be a városba. Most, a gyere­kekkel látom a falu előnyét. A tágas udvarra invitál, a nyíló gyümölcsfák alá. Ven­dégszobákat mutat, ahol gya­kori az idegen szó. Magyarok, Tóthné a két és fél hónapos Lucával FOTÓ: KIRÁLY J. BÉLA németek, hollandok jönnek hozzájuk. Tóthék ugyanis a falusi turizmussal foglalkoz­nak. Nem bánták meg, hogy erre adták a fejüket. Jövőt, biztos megélhetést látnak a vendégfogadásban. — Lassan megtanultam főzni is — jegyzi meg a ház asszonya. — Már nem okoz gondot a gánica vagy az aludttejes prósza sem. Mosok, takarítok a vendégekre, ha kell programot szerve- zünk-ajánlunk a férjemmel, aki lovagoltatással foglalko­zik. Tóthné Báli Klára beszél angolul, így könnyű a kom­munikáció. A hozzájuk betérő vendéget mindig szíves szó­val fogadja. S amikor búcsúz- kodnak, vacsorához tent. Ez az ő ajándéka. (Lőrincz) A zselici táj ereje Patthelyzet Patalomban A zselici lankák közt megbúvó falvak között gyakran alig né­hány kilométer a távolság, míg közúton egyikből a másikba tartva akár 40 kilométert is meg kell tennünk. Mennyivel köz­vetlenebb lenne a kapcsolat, ha a rövidebb utakat járhatóvá tennék! Persze, ki vállalja en­nek költségeit? Melyik önkor­mányzat tud nyomasztó terhei mellett újabbakat a vállára venni? Pedig szükség lenne a fejlesztésre: a természeti adott­ságok kihasználásával remény van a turizmus föllendítésére, ám beruházás nélkül nincs to­vábblépés. Az összefogásban azonban lehet elég erő. Ez a gondolat vezette az Al­lodium Rt-t és a Bányai Pano­ráma Egyesületet, mikor a Zse­be déli és nyugati települései­nek polgármesterei, vállalkozói előtt egy térségfejlesztő társu­lás létrehozását körvonalazták. A 32 résztvevő komplex fej­lesztési terv készítését tartaná célszerűnek, amelynek körvo­nalait már fel is rajzolták. Kie­melt helyet szentelnek az ide­genforgalomnak és a mezőgaz­daságnak, úgy gondolták, helyre kellene állítani a régi tú­raútvonalakat, dűlőutakat, víze­reket, a Kapos folyót és a Bárd patakot. Szó esett egy bizonyos szociális hálóról is, amely a tér­ség településeit fedné. Ez a kezdeményezés is a se­gíteni akarás szép példája, akárcsak a tudósklub, amelyet március végén hívtak életre. A Zselicért aggódó egyetemi, fő­iskolai tanárok alakították, s őket követik majd klubjaik lét­rehozásával az élsportolók és a művészek. (Izményi) — Ha nem gazdálkodnánk, nem lennének sertéseink és nem művelnénk a kertet, akkor már évek óta nem tudnánk ki­jönni a költségvetés biztosította keretből — mondta Hideg Zol­tánná, a patalomi szociális ott­hon igazgatója. — A gondozot­tak után személyenként 186 ezer forintot ad egy évben a megyei önkormányzat s ez az összeg két éve egy fillérrel sem emelkedett. Hiába kaptuk meg az energiaemelés és az élelmi­szerek után a 20 százalékos tá­mogatást, azzal együtt sem elég a pénzünk. Áprilistól 9270 fo­rint az egy személyre jutó gon­dozási díj, de ez csak a szűkített önköltséget foglalja magába. Ha a gondozottnak nincs elég pénze (nyugdíja), akkor annyit fizet, amennyi van neki. Olykor a hozzátartozók, illetve az in­gatlan révén jutunk csak hozzá a pénzünkhöz. Az ingatlant azonban csak értékesítés után használhatjuk föl... Ez egy ör­dögi kör. Hiába állapítunk meg nagyobb díjat, ha a nyugdíjuk­ból nem futja. A költségveté­sünk pedig már tavaly is kevés volt, ugyanakkor a szűkített önköltség ennek a függvénye. A fokozott gondozást igény­lők patalomi szociális otthona még nem a kereslet-kínálat sze­rint működik. Ha így lenne, nem jelentene gondot az ellátás, mert a 130 helyre jelenleg is 136 gondozottat voltak kényte­lenek fölvenni. S az igény még egy kicsit választékosabb már az étrend. A memyei konyhán általá­ban háromszázötven adag étel készül naponta. Több idős, be­teg ember is ezt az ebédet fo­gyasztja. — Mi 72 forintot fizetünk az ebédért, és 20 forintért hozzák ki — tudom meg Balogh Sán- dornétól, aki férjével költi el az ebédet. — Kettőre már nem futná — jegyzi meg. — A papa elég ke­veset eszik, így általában elég a koszt, de néha ki kell egészíte­nünk. Van, amikor érezzük: nem úgy sikerült az ebéd, mint ahogy kellene, de máskor meg nagyon finom. Úgy van ez, mint a háztartásban. Amikor még főztem, nekem sem min­dig sikerült olyan jóízűre. Egy időben nem főztek levest, in­kább nápolyit adtak helyette. Mi nem hagytuk annyiban. Az öregek szeretik a levest; akár­ennél is sokkal nagyobb. Hosz- szú évek óta 20-30 rászoruló vár elhelyezésre. A zsúfoltság a kórházból kihelyezettek vagy otthonukból elűzött, magatehe­tetlen és ápolásra szoruló em­berek sürgős elhelyezése miatt alakult ki. Őket mindenáron el kellett helyezni. Mindössze 60 lakó képes ellátni magát, de ők is olyan egészségügyi ellátást igényelnek, amilyet az ottho­nukban nem kapnának meg. Az igazgatónő szerint legalább 30 hellyel kellene bővíteni az in­tézményt Patalomban és Ka­posváron is, hogy megszűnjön az idős emberek kálváriája. Eh­hez azonban egyelőre „csak” a pénz hiányzik. Várnai Ágnes milyen olcsó dologból is készí­tik, csak jó meleg legyen. Jelez­tük a szociális gondozónak, az­tán újra lett leves. — Nem tudunk mindenkinek a szája íze szerint főzni — hangsúlyozza Bíró Istvánná fő­szakács. — Az egyiknek sós, a másiknak sótlan az étel. Külö­nösebb választékra nincs mód: abból gazdálkodunk, ami a rak­tárban van. Az meg, bizony, elég gyakran üres. Nincs pénz. Régebben talán több nyers­anyaghoz és ízesítőhöz hozzá­jutottunk. Most zöldség és sár­garépa helyett Vegetával is be kell érnünk. Az iskolaudvaron két szőke lány élvezi a napfényt. Mind­ketten hatodikosok, ők elége­dettek az ebéddel. Az egyik ne­vetve jegyzi meg: amit kapnak, megeszik, de tudják: Danone joghurt sohasem lesz harmadik fogásként az asztalon. Lőrincz Sándor Százhúszezer forint az iskolának Öt és fél millió forint, állami pá­lyázaton nyert összegből nem­régiben újították fel az igali Speciális Általános Iskola épü­letét. Az 1700-as években épült, volt ulánuslaktanya 1963-tól szolgálta az oktatást. Először gimnázium működött benne. Je­lenleg enyhe fokban fogyatékos gyermekek lakják a kollégium­ból és iskolából álló épülete­gyüttest. Évente 60 ezer forint támogatást nyújt gyermeken­ként az állam. Ezt az összeget az önkormányzat tavaly 120 ezer forintra egészítette ki. Bajomi heraldikus kiállítása Régóta foglalkozik címerek ké­szítésével a nagybajomi Deák Varga József. Ezúttal a kapos­vári megyeháza címertermében található munkái kerülnek a kö­zönség elé a Próbavoks alkal­mából. A címerkiállítás a Pró­bavoks rendezvénysorozata ide­jén tekinthető meg a kaposvári Megyei és Városi Könyvtárban. Versenyre készülnek az énekkarok Ezekben a napokban az Éneklő ifjúság minősítő hangversenyére készülnek a somogyi énekkarok. A somogyjádi Illyés Gyula Álta­lános Iskola, a szennai és a ka- posmérői általános iskola ének­kara is részt vesz a minősítő koncerten. Színes repertoáruk- ból erőt próbáló kórusműveket válogattak a megmérettetésre. Háromezer kötetes a zimányi téka A zimányi kultúrházban kapott helyet a település háromezer kö­tetet tartalmazó könyvtára. A téka hetente kétszer áll az olva­sók szolgálatára; Héthársi Ká- rolyné könyvtáros fogadja a lá­togatókat. A kis könyvtárat a Megyei és Városi Könyvtár szakmailag is támogatja. Évente húszezer forintot költhet az ön- kormányzat a legújabb kiadvá­nyok beszerzésére; havonta 100-200 kötetet kölcsönöznek a zimányiak. A szűkös beszerzési keret miatt a folyóiratok számát csökkenteni kellett. Memyén a szegénység a szakács Olaj helyett disznózsírral - Vitaminpótlás a szüló'któí -A joghurt csak álom A mernyei óvodában hatvanöt lurkó ebédel fotó: kovács tibor Simonfai segélyek Simonfán ebben az évben nem növekedett a segélye­zettek száma. Egy család ré­szesül rendszeres nevelési segélyben, tizenegyen kap­nak jövedelempótló támoga­tást. Ebben az esztendőben közhasznú munkásokat a te­lepülés nem foglalkoztat. Közgyógyellátási igazol­ványt eddig mindössze öten igényeltek Simonfán. A polgármesteri hivatal munkatársai ezentúl szigo­rúbban bírálják el az átme­neti segélyeket. Csak a leg­sürgősebb esetekben nyújt az önkormányzat három-ha­tezer forint rendkívüli tá­mogatást. Batéi zsebkendőnyi lét Régi, düledező ház Batéban, az udvaron száradó ruhák. A mellette épülő „palota” még szembeötlőbbé teszi a porta lepusztultságát. Orsós Gizella édesanyjával és annak élettár­sával él itt. — Amikor az élettársam meghalt, nem volt hova men­nem, ide költöztem. Nem mondhatnám, hogy rossz itt, mégis szeretnék egy külön kis házat. Nem nagyot, nem kel­lene nekem akkora, mint ez itt — mutat a szomszédban épü­lőre. — Csak egy szoba meg egy konyha legyen. Nem jó a szülőkkel együtt élni, abból csak a veszekedés van... Ha egyedül laknék, a gyerekeim meg az unokáim is biztosan gyakrabban jönnének. De ho­gyan is tudnék házat venni, amikor még magam sem tudok megélni? A támogatásból? Arra a kérdésre azonban, hogy mivel foglalkozik, hosz- szú hallgatás a válasz. Aztán halkan, de dacosan szólal meg: — Semmivel. Csak itthon vagyok... Beteg vagyok, nem tudok dolgozni. — Újabb hosszú hallgatás. — Nem mondom, gondoltam arra, hogy el kellene menni dol­gozni, de csak ha találnék va­lami könnyű munkát. Hogy keresett-e ilyet, arra ismét csak hallgatás a felelet. — Van itt egy zsebkendőnyi kert, háztáji, ott besegítek egy kicsit. Belenyugszom. Úgyis csak ábrándozhatok a saját házról... (Jakab) Orsós Gizella édesanyjával fotó: király j. Béla A gyarmatiak „rózsakertje’' Harmincezer forintot kapott a Város- és Faluszépítők Országos Szövetségétől — településük további csinosí­tására — a kaposgyarmati faluszépítők baráti köre. Az Erdőfelügyelőség pedig negyvenezer forinttal járul hozzá az ország egyik legfi­atalabb faluszépítő körének céljaihoz. A faluszépítők azt tervezik, hogy a rendelke­zésre álló összegből min­tegy félezer rózsatövet vásá­rolnak, amellyel beültetik a közterületeket. így a „ró­zsákért” nyár elejére már teljes pompájában fogadja a helybélieket és a szép fek­vésű, gondozott zselici tele­pülésre látogatókat. — Nem ovisoknak való az a koszt, amit a mernyei iskola konyháján főznek — állítja Segesdi Sándorné óvodave­zető. — Nagyon zsíros, és túl­ságosan hagymás. Eléggé lisz­tesek a főzelékek, és szerin­tem túl sok tejföllel készítik. Ez pedig nem egészséges. Az óvodavezető szerint az lenne az ideális, ha a kicsiknek külön főznének. Nem ugyanazt a kosztat ennék, mint amit az iskolások, vagy a felnőttek. De tudja: erre nem mostanában ke­rül sor, nincs pénz. Mint ahogy a választék bővítésére sem, a friss gyümölcsre. A szülőktől kémek sárgarépát és gyümöl­csöt, hogy azzal pótolják a vi­taminszükségletet. Kompót sem igen van délre. Húsvétra egy szem narancsot kaptak a lurkók. A műit héten pénteken pedig sa­láta is volt a rizses hús mellé. A részben osztott csoportban a kicsik jóízűen kanalazzák a cukorborsólevest. A hosszú séta és játszás után megnő az étvá­gyuk. Hatvanötén ebédelnek, és a tíz óvónő, dada szintén itt ét­kezik. Az óvodai étkezésért 68 forintot fizetnek a szülők, akik közül néhányan már szóvá tet­ték a zsíros és egyhangú étel­sort: Az óvodavezető folyama­tosan jelzi a konyhának a kifo­gásokat. Szelechman Ervinné, védőnő sem hagyta szó nélkül az óvo­dában tapasztaltakat. — Töltött káposzta, babgu­lyás nem az ovisoknak való — érvelt. — Sokkal többször kel­lene halat és főzeléket az asz­talra tenniük, a disznózsír he­lyett pedig olajjal kellene főzni. Nincs pénz, a javaslatokat ezzel hárították el a konyhások. Igaz, az utóbbi időben volt meggy­mártás és csirkehús is; talán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom