Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-05-19 / 116. szám
1995. április 20., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 A Balatonért lobbiznak a parti polgármesterek Dr. Balázs Árpád, Siófok polgármestere nyitotta meg házigazdaként a tanácskozást, amelyen dr. Lővey László elmondta azt is: a kormánybiztos nem az önkormányzatok szűkebb érdekeit, hanem a tágabb térség fontosságát szem előtt tartva dolgozik majd. A Balatonon képződött jövedelmek 5-10 százalékát kellene helyben tartani. A munkák irányítását egy kézben kell összpontosítani olyan rangú személynek, aki egyeztetni tud a tárcákkal és résztvehet a kormányüléseken. — A Balatoni Regionális Tanács létrehozásának indoka az angolnapusztulás okozta sokk volt, ami az önkormányzatokat is jelentősen terhelte — mondta dr. Lővey László. — Most az algaszaporodás is sürgeti a kormánybiztos kinevezését. Korábban minisztériumi részérdekek csökkentették a megoldás hatékonyságát. A Balaton tele van algával, foszforral, a kikotort iszapnak viszont nincs helye a parton. Az önkormányzatok érdekegyeztetésére van szükség: a zagyot hová lehet majd elhelyezni. Segítséget jelenthet, hogy az érdekeltek egy emberrel tárgyalhatnak majd a kormány- biztos kinevezését követően, nem kell a fejüket sokfelé kapkodniuk. Tény: a balatoniak túlnyomó része; önkormányzati vezetők, tudósok, turisztikai szakemberek most már csak a kormánybiztos kinevezésében látják a reményt gondjaik megoldására. Czene Attila Elgurulhatnak a pályázati forintok Iharosberényben (Folytatás az 1. oldalról) Szintúgy a képviselőtestület határozata szükséges egy másik, tornacsarnok kivitelezésére vonatkozó terv ügyében is. Ennek az elképzelésnek a megvalósítására korábban közel 10 millió forintot nyert pályázaton az előző önkormányzat, a támogatásról viszont nagy valószínűség szerint le kell mondania Iharosberénynek. A tornacsarnok kivitelezése — több évvel ezelőtti számítás szerint — ugyanis a község 42 millió forintjába kerülne. Ezt a terhet pedig egy 68 milliós, feszített költségvetésből képtelenség lenne fölvállalni, emelte ki Blatt Antal. B. T. SOMOGYI HÍRLAP__________Czene Attila jegyzete Rossz fogás Ma nulla órától általános halfogási tilalom lépett életbe a Balatonon; idejét törvényerejű rendelet szabályozza, amely megjelent a Magyar Közlöny legutóbbi számában is. A Magyar Horgászok Szövetsége által kiadott Fogási naplóban azonban, amely mintegy 350 ezer pecáshoz jutott el, két nappal későbbi időpontot tüntettek fel a tilalom kezdeteként. Ezek tények. A déli parti horgászok egy része azt latolgatja: milyen esély- lyel úszhatnák meg a büntetést, ha az egyesületi papírra hivatkozva elhárítanák a vízirendőrök vizsgálódását. Forrong a horgásztársadalom (a tagok egy része kilép a MOHOSZ-ból, mert a tagdíjért nem kap megfelelő szolgáltatást cserébe) — ez az ügy olaj a tűzre. Mi lesz majd, ha — teljesen jogosan — feljelentik, megbüntetik a félretájékoztatott pecázó- kat szabálysértés miatt? A félresikerült kiadvány kiadója a Mohosz. Szaktanácsadója, Páskándi János azt nyilatkozta tegnap: két évvel korábban a földművelésügyi minisztérium jelentősebb összeget utalt át a Fogási napló költségeire, ezért előre kinyomtatták az idei penzumot is. A tévedést azonban nem vállalta. A horgászok félretájékoztatásáról végül is a Balatoni Halgazdaság tehet, mert ők nem nyomtatták rá a pontos időpontot a horgászengedélyekre — mondta. Nem lehetne azT mondani, hogy tévedtünk? Nagy kár éppen akkor gerjeszteni a halász-horgász vitát, amikor számos, a bé- külés felé vezető lépést tett Gönczy János vezérigazgató, a halászok első embere. Ez rossz fogás volt... Ejfél óta piros a jelző (Folytatás az 1. oldalról) Munkatársa, Derjánecz Péter is ellenzi a munkabeszüntetést. Tagja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének, ám mégis ellenzi a mostani megmozdulást. Szerinte csak káros következményei lehetnek a bizonytalan ideig tartó leállásnak. — A sztrájk sok felesleges kiadást okoz az országnak — fejtette ki Vucskics Imre, a barcs-felsői állomás jegykiadó-őre. Hozzátette: megegyezést kell keresni. Olyan megállapodást, amely a vasutasoknak és a MÁV-nak is megfelelő. Kovács Sándomé, a kapós- újlaki sorompókezelő elmondta: nehéz körülmények között élnek a vasutasok, de mégsem helyesli a munkabeszüntetést. A tavaly decemberi sztrájk sem hozott kézzel fogható eredményt. A ruhagyárban 300 bejáró A Kaposvári Ruhagyár komoly veszteségeknek néz elébe a vasutasok sztrájkja miatt. Mint azt Várni János igazgatótól megtudtuk, a 800 dolgozójuk közül több, mint háromszázat érint a sztrájk, ennyien járnak be vidékről vonattal. — Két lehetőség közül választhatnak ezek a dolgozók — mondta Várni János. — Vagy megoldják valahogy a bejutásukat — a szomszéd, vagy rokon autójával, vagy ha lehetséges busszal — vagy pedig szabadságra mennek. A szabadságukat én kénytelen vagyok engedélyezni a körülményekre való tekintettel, de ez az, ami senkinek sem jó. — Mekkora veszteséget okozhat ez a ruhagyárnak? — Ma ezt még nem lehet felmérni, csak akkor, ha pontosan tudom, hány dolgozó nem tud munkába állni. Ha azonban hosszúra nyúlik a sztrájk, és a lemaradás miatt egy exportszállítás késik, akkor a veszteség nagyon nagy is lehet. A megrendelőket ugyanis nem érdeklik a körülmények, ragaszkodnak a szerződésekhez. — Mit gondol a sztrájkról? — A saját érdekeinket tartom szem előtt elsősorban, és azt sérti a sztrájk. Hozzáteszem: nálunk a dolgozók sokkal kevesebb pénzért keményen dolgoznak napi 8 órákat a varrógépek mellett, és eszükbe sem jut sztrájkolni, mert tudják, hogy azzal maguk számolnák fel a munkahelyüket. Kockán forog az export A másik legtöbb embert foglalkoztató kaposvári Villamos- sági Gyár kft-ben Varga József igazgató elmondta, 100-120 dolgozójuk munkába járása válik bizonytalanná. A kiesés itt is jelentős lehet, és előfordulhat, hogy az export teljesítéseket is befolyásolja. A kórházban nem lesz fennakadás a vonatjáratok kimaradása miatt, a betegellátás zavartalanul folyik a sztrájk ideje alatt. — Az orvosaink nagy része Kaposváron lakik— mondta dr. Gyócsi János igazgató-főorvos. — A nővérek, szakdolgozók és a kisegítők közül többen járnak be vidékről, előfordulhat hogy nem tud valaki munkába jönni közülük, de meg tudjuk oldani a helyettesítést. Az MSZOSZ a sztrájkot támogatja Az MSZOSZ támogatja a vasutasok sztrájkját, és a tegnapi ülésükön a tagszervezetek is biztosították a vasúti dolgozókat szolidaritásukról. Kijelentették: ha kell anyagilag is támogatják a megmozdulást. Svajda József, az MSZOSZ megyei elnöke is részt vett a tanácskozáson és kérdésünkre elmondta: a kollektív szerződés felrúgása már nem csak a vasutasok ügye, ha nem akadályozzák meg, más cégeknél is hasonló helyzetbe kerülhetnének a munkavállalók. Hozzátette: a megyében valamennyi szakszervezet támogatja a vasutassztrájkot. V. O.- H. M. Az alapbéren felüli juttatásokkal kapcsolatos vitatott pontok Jogcím Munka Régi Mt-hez képest MÁV Rt Mt-hez képest A munkaidő törvénykönyve (Mt) kollektív szerződés Fordulósoknál, utazóknál többlet kihatás/év javaslata többlet kihatása/év legkisebb mértéke 4 óra 6 óra 30 mill. Ft Egys. 4 óra Nincs Utazók Osztott munkaidő, A 6. órától a munkamentes A 3. órától a várakozási ideje munkamentes részre nincs díjazás időre az alapbér 50 %-a jár 255 mill. Ft munkamentes időre az alapbér 50 %-a jár 135 mFt Fordulósok Osztott munkaidő, Min. 4 óra, max. 6 óra Min. 3 óra, max. 6 óra osztott munkaideje munkamentes részre nincs díjazás munkamentes részre 50 % díjazás jár munkamentes részre 50 % díjazás jár Túlmunkapótlék Egységesen 50% Utazók, fordulósok 75 % Más munkakörben 50 % 90 mill. Ft 1-50 óra 50% 60 mFt 51-75 óra 75% 76-200 óra 100 % Műszakpótlék Étkezési Délután 20 % Éjszaka 40 % Folytonos munkarend valamennyi órára 30 % 12/36 órás szóig. 10% 900 mill. Ft Nappal 10 % 840 mFt este 30 % éjjel 60 % hozzájárulás Nem szabályozza 900 Ft/hó 800 mill. Ft 1200 Ft/hó 1 milliárd Ft Határmenti szóig. Külf.napidíj 50 %-a Nem szabályozza Nem volt Jogszabályi mérték 120 mFt 50 %-a Utazók Étkezésihozzáj árulás Nem volt Szolgálatonként 70 mFt belföldi napidíja Nem szabályozza ban szerepel 110 Ft Összesen: 2,1 milliárd Ft 2,2 milliárd Ft A MÁV Rt az alapbéren és a munka törvénykönyvében rögzített kötelező mértéken felül változatlanul mintegy évi 2 milliárd forintot fizet ki különféle pótlékok (műszak- és túlórapótlék, készenléti díj stb.) címén. Ä szociális juttatások (üdülés, munkásszállás, szociális segély, lakáscélú támogatás, munka- és egyenruha) összege továbbra is közel 3 milliárd forintot tesz ki. A vasút vezetői azt akarják, hogy tovább nőjenek ezek az összegek. Az állam tetemes adósságai miatt azonban csak a MÁV Rt többletteljesítménye lehet a forrásuk. Ezzel szemben a sztrájk a kárt növeli, nem a keresetet! Fonyód virágzó iparkertje Iparkert lesz a fonyódi költségvetési üzem elhagyott telephelye. Völlner Zoltán, a Városgazdálkodási Intézmény igazgatója tettre kész vállalkozói csapatnak adott tegnap randevút. A kibontakozó városi iparpolitika volt a megbeszélés témája. Fonyódnak nagy szüksége van a több lábra állásra, hiszen a berek és a tó közé szorulva a mező- gazdasági tevékenységre nincs lehetősége, az idegenforgalomban a legkisebb zavar is súlyos gondokat okoz a városi költség- vetésnek. Völlner Zoltán szerint ez tette szükségessé, hogy mielőbb kihasználják azt a lehetőséget, amelyet az egykori költség- vetési üzemi telephely 3 hektáros területe adott. 1991 végén számolták fel, mert nyolc milliós veszteséget termelt. A városnak száz ember elbocsátásával kellett akkor ezt gondot megoldania, ma viszont százan találnak munkát itt újra hét vállalkozás jóvoltából. Elsőként Trenyik Tibor csapata, a Fonyód Fruckt Kft telepedett meg itt. Ágoston Tibor, a Pilsner Bt képviseletében 300 négyzet- méteres ital diszkont raktárát épít, amelyet a szezonra nyitnának meg. Puza László kereskedő, szolgáltató cége a napokban nyitotta szitanyomó üzemét. Az együttműködésnek számos lehetősége kínálkozik számukra. Mint ahogy valamennyiüknek jó háttér tmk tevékenységével Kakas Béla lakatos üzeme, amelyben fémbútorokat, üzletberendezéseket gyártanak. Most az ön- kormányzatnak készítenek hozott anyagból ajándékba kaput a strandra. Paucsa László, a Pelso Kft ügyvezetője zömmel a költségvetési üzemből kikerült korábbi munkatársaival gazdája a város parkjainak, kommunális szolgáltatásainak. Szász Lajos is talált helyet az iparkertben nemzetközi fuvarozási cégének, itt rendezte be a javítóbázisát három kamionjának. Takács Sándor mixerbeton üzemet létesít, amely dolgozna már, ha nem kavart volna vihart vele. A közelben lakók nyugalmukat féltették a szállító járművek zajától. A megoldásban segített az önkormányzat: a költségek megosztásával elkerülő út épül. A vállalkozó így —jelentős kárral — májusban kezdheti meg a munkát. Mindez a városnak, mint Völlner Zoltántól megtudtuk, három milliós tiszta bevételt jelent a bérleti díjakból. A helyi adókkal is számolhatnak, miközben rendeződött száz ember elhelyezése. Amúgy van terület és lehetőség más vállalkozások letelepítésére is. Az itt dolgozóknak az lenne az érdekük, ha megvehetnék a területet, több erő jutna a fejlesztésekre. G. M. Táskán költenek az iskolára Három millió kétszázezer forintot költ a táskái önkormányzat a település gyermekeinek iskoláztatására. Ebből mindössze 1,2 milliót vállal magára az állam. A húsz óvodáskorú gyermek ellátását teljes egészében magára vállalta az önkormányzat; ami gyermekenként, havonta 15-20 ezer forint kiadást jelent. 900 ezer forintot költenek évente a 45 alsótagozatos beiskolázására. A napköziotthonos ellátásra további 500 ezret szánnak. Glaxo-műszer a megyei kórháznak A túlzott gyomorsavképződést korszerű módon mutatja ki az az Omicron márkájú 24 órás Ph-mérő, amelyet a világhírű angol Glaxo gyógyszergyár ajándékozott a Kaposi Mór megyei Kórház gasztroentero- lógiai laboratóriumának. A nyolcszázezer forint értékű, hordozható készülékkel jól ■kimutatható az úgynevezett nye- lőcső-reflux betegség, s ennek nyomán elkülöníthető a mellkasi fájdalmat okozó egyéb betegségektől. A finom műszer lehetővé teszi, hogy ezt a betegséget célzottan, a megfelelő gyógyszerekkel kezeljék. Több a műemlék Somogybán Somogybán mintegy hatszáz műemléket, műemlékjellegű épületet tartanak nyilván. Tíz újabb műemlékkel gyarapodik hamarosan megyénk. Védettség alá kerül a kisbajomi református parókia, a sömyepusz- tai klasszicista stílusban épült templom, a karádi volt általános iskola, néhány présház, pince is felújításra vár. Az idén harminc millió forintot fordítanak Somogybán a műemlékek megóvására, felújítására. A megyei környezetvédelmi és műemléki bizottság pályázatot ír ki a települések önkormányzatainak épületeik rendbetételére. Konferencia a polgári védelemről A polgári védelem előtt álló jogszabályalkotási, tervezési és szervezési feladatokról tartanak kétnapos konferenciát a bala- tonföldvári Jogar Továbbképző Központban. A tegnap kezdődött és a Polgári Védelmi Főigazgatóság által szervezett tanácskozásra meghívást kaptak mindazon minisztériumok, országos hatáskörű szervek és szolgálatok szakemberei, akiknek véleményére a megtartott viták során számítanak a szervezők. A konferencia résztvevői egyebek mellett a polgári védelmi törvény kidolgozásával kapcsolatos kérdéseket tárgyalták meg. / Ébredező múzeumok Kinyitottak Somogybán az időszaki kiállítások: novemberig látogatható Somogytúron Kunffy Lajos festőművész tárlata, Balatonszárszón a József Attila emlékmúzeum, a Latino- vics emlékkiállítás Balaton- szemesen, a zamárdi tájház, a niklai Berzsenyi emlékmúzeum, a siófoki Kálmán Imre emlékmúzeum, a somogyvári történelmi emlékhely, a bencés apátság,a szennai szabadtéri néprajzi múzeum, Nagy Ferenc fafaragó tabi gyűjteménye, a lakócsai horvát nemzetiségi tájház. Júniusban nyit a bala- tonszemesi Postamúzeum. Irodát nyit a Somogyért — Az önkormányzati választáson elért második hely arra kötelez bennünket, hogy ennek a nagyfokú választói bizalomnak a tudatában tervezzük meg jövőbeni feladatainkat — mondta tegnap a Somogyért Egyesület elnökségi ülésén dr. Gyenesei István. Az egyesület alelnöke a kaposvári Cser Vendéglőben megtartott megbeszélésen bemutatta azokat a statisztikákat, amelyek kivételes aprólékossággal adnak számot a választás eredményeiről. Mint elhangzott, az egyesület, mint meghatározó politikai tényező iránt továbbra is nagy az érdeklődés: a választások óta mintegy százan kérték felvételüket a tagok sorába. A Somogyért elnöksége ezt követően megerősítette azt a javaslatot, miszerint abban az esetben, ha a felsőoktatásban bevezetik a tandíj-kötelezettséget, alapítványt hoznak létre a rászoruló somogyi diákok megsegítésére. Határozat született A Somogyért alapítvány életre hívásáról is, amely az egyesület munkáját hivatott segíteni. Áldását adta az elnökség két szervezet megkeresésére is, miszerint váljanak tagjává a Társadalmi Egyesületek Szövetségének és a Magyarok V ilágszövetségének. Mint elhangzott: május elsején megnyílik a kaposvári szakszervezetek székházában a Somogyért Egyesület irodája. B. T. ____________________L____ « > >