Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-05-16 / 113. szám
1995. április 15., szombat SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1 Sportriporter idegen pályán Vitray Tamás: Legutóbbi könyvemet úgy írtam, hogy elmentem a fodrászhoz és kopaszra nyiratkoztam Vitray Tamás fotó: török anett Borhi versenyezhet Salamoni döntést hozott az elnökség A Magyar kajak-kenu Szövetség csütörtöki maratoni ülésének központi témája a kaposvári kétszeres világbajnok, Borhi Zsombor klubcseréjének ügye volt. Köztudott, hogy anyaegyesülete a Kaposvári Vízügy SC és „kérője” a Bp. Honvéd-Westel nem tudott egyezségre jutni, így került az átigazolás a szövetség elnöksége elé. Hosszas vita és mérlegelés után salamoni ítélet született. A sportág — no és a versenyző — érdekeit szem előtt tartva, Borhi Zsombor egyedi versenyzési engedélyt kapott. Ez azt jelenti, hogy valamennyi hazai és nemzetközi versenyen elindulhat, de a szerzett pontjait — no és a központi felkészülési támogatást, továbbra is „volt” kaposvári klubja kapja. A szövetség elnöksége e döntésnél azt is figyelembe vette, hogy a Honvéd elzárkózott minden tárgyalás elöl, azaz az első sikertelen után újabbat nem kezdeményezett. Az országos szövetség átigazolási bizottsága által megállapított 4,5 milliós átigazolási díj kifizetése elöl pedig mereven elzárkózott. A fővárosi klub — szól a szövetség megállapítása — nyilvánvalóan a kivárásra építette taktikáját, tudván, hogy egy ilyen kvalitású versenyzőt úgysem fog a sportág, akár egy évig is pihentetni. Ez a döntés alaposan meglepte a Honvéd-Westel vezetőit, ők — mint mondták — nem erre számítottak. A Borhit is érintő egyik átigazolási paragrafus alkotmányellenességére hivatkoznak, amely miatt keresetet is benyújtottak a Fővárosi Főügyészséghez. Ám amíg ez ügyben nincs jogerős bírósági döntés, a szövetség — érthetően — ragaszkodik a jelenlegi paragrafushoz. Vígh Sándor, a K. Vízügy SC elnöke — bár vannak ellenérvei — elfogadta ezt a dönBorhi Zsombor méltán örül: zöld utat kapott FOTÓ: TÖRÖK ANETT tést. Mint megjegyezte, azt az adott helyzetben tisztességesnek, a vidéki nevelő klubok érdekeit is figyelembe vevőnek tartja. Mi magunk is a kaposvári elnökkel vagyunk azonos véleményen. Az országos szövetség — ígéretéhez híven — valóban tanújelét adta annak, hogy számára fontosak a kis nevelő' bázisok. Aki pedig kész világbajnokot akar, hát ne a „potyára ” — no meg az egykori mechanizmusra — építsen, hanem nyúljon a zsebébe olyan mélyen, amilyen nagyot markolni akar. E véleményünkkel együtt viszont örülünk annak, hogy ezt a klubközi ellentétet Borhi Zsombornak nem kell megszenvednie. Dolgozhat, versenyezhet, nyerhet újabb világbajnokságot és — szurkolunk azért, hogy — jövőre az olimpiai arany is sikerüljön. Világbajnokunk talán nem veszi rossznéven, ha a további sikereit somogyi barátai és nem kevés számú hívei a jövőben is — egy kicsit — a magukénak szeretnék tekinteni. (Jutási) Villogni villanyfényben Kaposvári kosaras siker Az idén Kaposvár adott otthont a pedagógusok országos kosárlabda kupájának. Az immár negyedszer megrendezett tornán a dunaújvárosiak távollétében öt megye egy-egy városának csapata lépett pályára a mérkőzéssorozaton. A kaposváriak végig jól játszottak, s a sérült Gémesi Csabát nélkülözve is immár másodszor hódították el a kupát. A siker részesei: Sabján Ta- másné, Richter Sándorné, Körmendiné Hajdú Gyöngyi, Richter Sándor, Dross Zoltán, Hodics Zoltán, Tolnai Sándor, Puska Zoltán és Karácsonyi Tamás. Léhmann Zoltán Ságváron Ma rendezik meg Ságváron a művelődési házban a község egyéni sakkbajnokságát. A 9 órakor kezdődő sakkversenynek rangos vendége lesz: Ságvárra várják a valamikor Somogyból indult, jelenleg a BEAC-ban játszó 19 éves Léhmann Zoltánt, aki már FIDE-mesteri címmel büszkélkedhet. Léhmann pályafutása Siófokon kezdődött — Szabó Gyula egykori remek tanítványa hétszer nyerte meg a megyei bajnokságot —, egy hete pedig a korosztályos (20 évesek) sakkbajnokságon szerzett országos bajnoki címet. E szép sikerének köszönhetően szeptemberben Brazíliában részt vehet a junior sakk-világbajnokságon, ahol Polgár Zsófiával és Lékó Péterrel együtt képviseli majd a magyar színeket. Negyven fa döntött a „kisrangadón” A teke NB Ill-ban a tavaszi kaposvári „kisrangadón” az Építők SC II. végig remek színvonalú összecsapáson 5:3 (2484:2444) arányban legyőzte a Közút-Strabag SE tartalékcsapatát. Másik két csapatunk viszont egyaránt vereséget szenvedett; a Kaposvári Fáklya a Komlói Bányász II.-tői kapott ki idegenben 5:3-ra (2339j2328), míg a Kaposvári Építők SC női együttese a Komlói Bányász első gárdájától szenvedett vereséget hazai pályán 6:2 (2436:2333) arányban. Szegeden a Balatel RC Medikémia-SzegedKaposvári Balatel RC 3-0 (11, 6, 5) A kaposvári sport szabadegyetem előadója volt Vitray Tamás, a Magyar Televízió Sport főszerkesztőség főszerkesztőjét. — Riporteri minőségén túl — mint mondja — elég ritka vendég vidéken. Ön, aki olyan könnyed, szellemes csevegő a képernyőn, ódzkodik a közszereplés eme formájától, avagy más oka van rá? — Inkább az „avagy”. Én a szó igaz értelmében vett élménybeszámolókat valóban nem vállalok, mert azok számomra már fárasztóak. Kinőttem ezekből, ha úgy tetszik kiöregedtem, de ha nem így lenne, a munkám akkor is gátját szabná. Ám egy ilyen előadás, amilyenre a kaposváriak felkértek, kissé más, ezért sem utasítottam vissza. — Ha már a munkáját említette, napi elfoglaltságának hányada zajlik a kamerák előtt és mennyit igényel a szervezés, irányítás? — A jelentős része kulisszák mögötti, amelyről a televízió nézőinek nem kell — mert hát minek is kellene — tudnia. Ez a munka folytonos harc — nemzetközi vonatkozásaiban pedig — örökös alkudozás. A Magyar Televízió napjainkban már bonyolult nemzetközi kapcsolatokba kényszerült és ez olyan hatalmas összegek fölötti döntést igényel, amely alapos egyeztetést, főként megfontolást kíván. Az ember aztán idővel megtanulja, hogy nem kell azonnal és mindenáron „igent” mondania még akkor sem, ha látszólag „véresen komolyan” követelőznek a partnerek. — Mind több új arc tűnik fel a sportadásokban. Milyen elvek szerint választják ki az utánpótlást? — Az idő múlik, és kellenek az új arcok attól függetlenül hogy — emberi gyarlóság — a kis megszerzett „birtokát” senki sem engedi át szívesen, önként pedig egyáltalán nem. Bizony néha a kényszerítő hatással is élnünk kell, hogy ezek a fiatalemberek egyáltalán megmutathassák, van bennük kurázsi. Én úgy látom, hogy manapság nálunk nincs generációs probléma. A jelenlegi létszámunk mintegy harminc százalékát adják azok a — főként külsős — fiatalok, akiknek a jövője vélhetően ezen a pályán folytatódhat. Nekem velük szemben egyetlen mércém van: mit ér ez a munka a számukra és mennyi áldozatot vállalnak érte. — Sokan hiányolják sport közvetítéseknél a szakkommentátorokat. Az olaszországi labdarúgó-világbajnokság üde színfoltja volt Mezey György szerepeltetése. — E kérdésben mindkét oldalon erősen megoszlóak a vélemények. Én hivatalból ebbe nem kívánok beleszólni. Munkatársaim a saját kockázatukra dönthetnek arról, hogy felkér- nek-e egy-egy szakembert, vagy sem. Magam nem vagyok ennek a híve. Ez éppen olyan, mintha a Hamlet színházi előadásán valaki azt sugdosná a néző fülébe, hogy az a király milyen rossz ember. Hagyjuk békén a nézőket a képernyő előtt, ahogy látják aszerint alakítsák ki a saját véleményüket. — Régen fordult elő, hogy a tévé NB Il-es labdarúgó mérkőzést közvetített. Rendhagyó eset volt a Kazincbarcika- MTK találkozó, avagy újabbak követik. — Inkább rendhagyó. Egy elmaradt Fradi-Vasas kézilabda mérkőzés helyett iktattuk a műsorba, de továbbiakat nem tervezünk. — A tévé technikai felszereltsége mennyiben befolyásolja a mú'sorpolitikát? A vidéki stúdiók miként színesíthe- tik-e a palettát? — Sajnos, nincs mit színesíteni. A korábbi huszonöttel szemben ma mindössze napi kilenc perc a műsoridőnk és ez mindent behatárol. — Egy személyes jellegű kérdés: Vitray Tamásnak melyek a kedvenc sportágai? — Közvetíteni a jégkorongot és az atlétikát szeretem a legjobban. — És a műkorcsolya? — Fura, de azt nem, annak ellenére, hogy segített ismertté tenni, úgyszólván az a sportág adta meg egykoron a hitelemet. A műkorcsolyát inkább a cirkuszi világhoz sorolom én pedig elsősorban a sportot, ebből adódóan a sportos embereket kedvelem. — Ön már régóta megteheti, hogy válogathat a sportágak között, mit közvetítsen. Melyek maradtak meg idegennek? — Talán nem is idegennek, de — az előbbi gondolatmenetet folytatva — nem vagyok őszinte híve az autó- és a motorversenyeknek, egyszóval azoknak, amelyekben a gépé és nem az emberé a főszerep. — 1988-ban jelent meg nagysikerű könyve a „Az egész fele” címmel. A másik ,felét” mikor olvashatjuk? — Hát ahhoz ismét le kellene ülnöm. Legutóbbi könyvemet is úgy írtam, hogy elmentem a fodrászhoz és kopaszra nyiratkoztam, mert tudtam, hogy így nem megyek ki az utcára. Mire megnőtt a hajam, megírtam a könyvecskémet. — Tehát ha ismét tar fővel látjuk, azt jelzi, hogy születőben az újabb kötet? — Nem valószínű e kényszer, mert a feleségem ellenezné... Az anyag megvan... A könyv meg majd meglesz... Ha pedig nem, hát — esetleg — megírja más. Jutási Róbert Vasárnap újabb nehéz találkozó vár a Siófoki Bányász legénységére. A felfelé törekvő somogyi együttes villanyfényes mérkőzésen fogadja a Százha- lomattát. Van törleszteni valója Olajo- séknak, hiszen az ősszel vereséget szenvedtek elenfelüktől. A tabella negyedik helyezettje kemény diónak ígérkezik. Gel- lei edző egységes, szervezett játékra képes ellenfélnek tartja a Százhalombattát, ráadásul a szakvezetőnek gondjai is vannak az összeállítást illetően. Kovács és Miovecz sérülés, Bimbó és Petrák pedig eltiltás miatt kényszerül a lelátóra. A várható kezdő csapat: Bíró- Tóth M - Olajos, Perger-Kris- ton, Földes, Juhász, Szántó Barna-Szabó Z., Kirchmayer. F. I. Mezőgazdasági gépek és munkaeszközök értékesítése Kínálatunk: GD 3,2 vontatott tárcsa 216 000+áfa (560 levéllel) 2,5 függesztett tárcsa 206 000+áfa (560 levéllel) T25 30,6 LE fülkés kistraktor 400 000 Ft+áfa BFE 3-as eke 100 320+áfa SO 25-soros vetőgép 234 000+áfa Kívánságra bármely típusú mezőgazdasági gépet, eszközt beszerzünk. A NÁLUNK VÁSÁROLT GÉPET ÉS ESZKÖZT SOMOGY MEGYE TERÜLETÉN INGYEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUKI Legyen a partnerünk! Tel.: 06-82/317-322 (78951) | Munkatársat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére. Somogyvár területén A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezért a munkáért teljesítményarányos díjazással biztos egzisztenciát kínálunk. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. A jelentkezéseket a következő címre kérjük sürgősen eljuttatni: Molnár és Társa Bt., Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 85/354-528. (79284) BUDAPESTI SZÉKHELYŰ PÉNZINTÉZET KERES KAPOSVÁRI KIRENDELTSÉG LÉTREHOZÁSÁRA ÉS VEZETÉSÉRE FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ, JÓ SZERVEZŐKÉPESSÉGŰ 28-35 ÉVES MUNKATÁRSAT KIEMELT KERESETI LEHETŐSÉG ÉRDEKLŐDNI: 12-15 ÓRA KÖZÖn A 06/1/266-7770/667-ES TELEFONSZÁMON LEHET. (79188)