Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-27 / 72. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. március 27., hétfő Kifizették az igali fürdőt Az igali fürdő felépítményének harminchatmillió forintos elővásárlásához az önkormányzat januárban húszmillió forintot fizetett ki. A fennmaradó rész kifizetésének határideje a hónap végén járna le, de a napokban, jóval a határidő lejárta előtt átadta az önkormányzat a tizenhatmillió forintot a volt tulajdonosoknak. / Álláslehetőségek Marcaliban A Somogy Megyei Munkaügyi Központ marcali kirendeltségén több álláslehetőséget ajánlanak a munkanélkülieknek. Egyebek között két takarítónak, egy számítógépes ismeretekkel rendelkező adminisztrátornak és egy pék szakmunkásnak tudnának munkát biztosítani Marcaliban. Balaton- fenyvesi álláshelyre pedig szakképzett fakitermelőt keresnek. Simonfai munkanélküliek A simonfai önkormányzat szociális keretének legnagyobb részét, hatszázezer forintot szán a jövedelempótló támogatások kifizetésére a településen élő munkanélkülieknek. Tizenegy helyi lakos részesül jelenleg ebben a támogatásban, közülük remélhetően hárman még e hónap folyamán el tudnak helyezkedni. Engedélyezési terv a Balaton Tv-hez Balatonmáriafürdő, Keresztár és Fenyves idén megkapta az engedélyt — Balaton Tv néven — önálló műsorsugárzásra. A stúdió és frekvencia-engedélyt már megkapták, jelenleg az adáshoz szükséges engedélyezési terv kidolgozásán dolgoznak a szegedi Dipol Kft. szakemberei. Pincérképzés Nagyatádon Bővül a szakképzés a nagyatádi ipari szakközép- és szakmunkásképző iskolában. Egy osztályban, huszonöt diákkal megkezdik a pincérképzést a városi és városkörnyéki diákok számára. Az iskola a saját költségvetéséből fedezi a képzés költségeit. Az ÁB-Egon nyertesei Ingyenes lakásbiztosításról tanúskodó okleveleket adtak át a napokban Kaposváron az ÁB-Egon Biztosító Rt-nél annak a negyvenhét ügyfélnek, aki sorsolás útján jutott a szerencséhez. Azok között sorsolták ki a jutalmat, akiknek at elmúlt évben nem volt hátralékuk. Hegedűs Lajos, az ÁB-Egon Biztosító Rt fiókigazgatója köszöntötte a nyerteseket és átadta az okleveleket az ügyfeleknek. Vörs és Berény műszaki társulása Balatonszentgyörggyel közösen működtette ezidáig műszaki társulását Vörs önkormányzata. Vörs azonban előnyösebb megoldást keresve személyi gondok miatt felbontotta ezt a társulást, és márciustól Balatonberénnyel lépett kapcsolatba. A mindkét fél számára takarékos megoldást jelentő közös társulás munkáját ezentúl Gáspár Imre irányítja. Kevesebb árpa terem az idén Csaknem 5 ezer hektárral csökkent megyénkben a tavaszi árpa vetésterülete. Két éve még meghaladta a 12 ezer hektárt, tavaly pedig alig közelítette meg a 9400 hektárt. Az országos tavaszi árpa vetésterületből megyénk az elmúlt évek átlagában 4,1-4,9 százalékkal részesedett. Beruházások Simonfán A simonfai önkormányzat szeretné befejezni a Petőfi utca tavaly elkezdett javítását, új aszfaltburkolat építését és ároklapozást. Az egymillió 200 ezer forintos beruházáshoz a lakosság 240 ezer forinttal járult hozzá. Február végén helyeztek üzembe a községben egy új kutat. Tavaszi Fesztivál programajánló Kaposváron ma 17 órakor nyílik Gyertyás László fotó-emlékkiállítása a megyei művelődési központban, melyet az intézmény és a COMPUR Fotóstúdió rendezett. 20 órakor a városi művelődési központban jazzkoncert lesz az Evergreen Classic Jazz Band (USÄ) és John Árpin zongoraművész (Kanada) előadásában. Tabon ma 15 órakor tartják a művelődési központban a Kaposvári Ifjúsági Fúvószenekar koncertjét. Mítosz és história Huszonkét középiskolás csapat mérte össze tudását szombaton a Mítosz és történelem címmel megrendezett honismereti vetélkedő megyei döntőjén Kaposváron. A háromfordulós versenyt a Millecentenárium tiszteletére hirdette meg tavaly az Országos Honismereti Szövetség. Ä vetélkedő sok diákot és szakembert mozgatott meg; az idei második fordulón mintegy ezer csapat vett részt az országban. Somogybán 45 csapat nevezett be a versenyre, amely iskolatípusonként, három kategóriában zajlott a gimnáziumok, a szak- középiskolák és a szakmunkásképzők diákjai között. A három tagú csapatoknak országosan egységes feladatokat kellett megoldani, melyekre előzetesen megadott irodalom alapján készülhettek fel. A fő téma az államalapítás volt. Jáger Márta, a Honismereti Szövetség országos elnökségének tagja elmondta: a tananyag elég mostohán bánik ezzel a korszakkal. A gyerekek figyelmét az évforduló kapcsán — a verseny segítségével — igyekeztek a magyar történelem korai szakaszára irányítani. A régészekből, nyelvészekből és a két játékvezetőből álló zsűri úgy értékelte, hogy diákok alaposan felkészültek a versenyre, ismerték a korszak nevezetes személyiségeit, a jelentős események magyar és nemzetközi vonatkozásait is. A gimnáziumok kategóriájában a tabi Rudnay Gyula Gimnázium csapata volt a legjobb. Tagjai: Czéh Árpád, Pintér György Bárdi András. Második helyezést értek el a barcsi Széchenyi Ferenc Gimnázium tanulói: Takács Zoltán, Fodor Attila és Vi- dóczy Evelin. A szakközépiskolák kategóriájában első helyezett lett a kaposvári Iparművészeti Szakközépiskola csapata: Mojzer Tamás, Juhász Áttila és Sipos Balázs. Második lett a kaposvári Ötvös Lóránd Műszaki Szaközépiskola csapata: Kiss Richárd, Ha- szák Iván és Szívós Veronika. A szakmunkások közül az 503. számú Ipari Szakmunkásképző Iskola diákjai jutottak tovább: Horváth Áttila, Vizeli István és Sándor Balázs. A honismereti vetélkedő pécsi regionális döntőjén ez az öt csapat képviseli megyénket. S. P. G. Opera és operettgála a Csiky Gergely Színházban Vidámkodó komolyzene Drahos Béla vezénylése külön élményt nyújtott FOTÓ: LANG RÓBERT Igazi zenei csemege volt a kaposvári publikumnak a Tavaszi fesztivál keretében tegnap rendezett opera és operettgála. Önálló opera helyett ezúttal az operett- és operairodalom felejthetetlen melódiáival örvendeztették meg a közönséget a Nemzeti Filharmónia énekes szólistái, a Kaposvári Szimfonikus Zenekar és a Vikár Béla Vegyeskar. A műsorválasztás egyik fontos eleme volt, hogy Kaposvárhoz kötődő művészek — Takács Tamara, Drahos Béla — is felléphessenek az előadáson. Drahos Béla karnagy — aki Kobayashi Ken-Ichiro asszisztenseként dolgozik — Debrecenből jövet és egy békéscsabai hangverseny előtt vállalta a kaposvári szimfonikusok dirigálását. Mozart, Donizetti, Bizet, Verdi és Lehár zenéje, a muzsika íze, zamata, illata, hangulata két és fél órán át feledtetni tudta a publikummal a napi gondokat. Pászthy Júliának, Takács Tamarának, Búzás Aidának, Berkes Jánosnak, Miller Lajosnak és nem utolsósorban, az énekeseket utánozhatatlan kedvességgel ismétlésre bíró Drahos Bélának sikerült elvarázsolnia a közönséget, amely ezt gyakori vastapssal hálálta meg. Az április elejéig tartó kulturális eseménysorozat sokak által várt rendezvénye volt a tegnapi operagála. A Kaposvári Szimfonikus Zenekar, a Vikár Béla Kórus és az énekesek felhőtlenül jó hangulatú, boldogító délutánnal ajándékozták meg a publikumot. S. P. G. Aranyeső a népdalokra Brányik Szabina Törökkop- pányból fotó: czene attila Balázs Izolda, a kaposvári Toldi gimnázium tanulója kapta a Hajlik a meggyfa megyei népzenei és népdaléneklési verseny nagydíját, melyet a Somogy Megyei Művelődési Központ és a házigazda kisbá- rapáti önkormányzata alapított. Több, mint 120 fiatal vetélkedett öt kategóriában; Olsvai Imre népzenekutató, a zsűri elnöke örömmel mondta, hogy évről évre új arcok tűnnek fel. A zöm alsóbb „évjáratú” általános iskolás volt. Ámire a gyerek középiskolás lesz, valami történik vele — értékelt találóan Miseta Ida, a kaposvári Tanítóképző Főiskola oktatója. Olsvai Imre úgy summázott a csillogó szemű, ünneplőbe öltözött gyerekek előtt, hogy az ékszer sem igazán kincs, amíg a láda alján porlad: a dalokat is életre kell kelteni. Somogy öröksége: Karád, Berzence, Buzsák, Nagyberki, Tapsony valahavolt öregjeinek énekei, Együd Árpád gyűjtései megérdemlik ezt. Örömmel nyugtázta: ezzel a népzenével egy egész nép (másfelé is csábított) fiatal nemzedéke vallott magáról őszintén, megindítóan. Stílszerűen aranyeső ágai előtt énekeltek a színpadon a gála résztvevői. Kategóriánként a kaposvári Toldi általános iskolás Kerekes Angéla, a ne- mesvidi Gőbölös Balázs, a barcsi Széchenyi Ferenc általános iskola és gimnázium (nyolcadikos korú) tíz fős együttese és a magyaratádi furulyacsoport bizonyult a legkiválóbbnak. (Czene) Elítélték a vad lovast Életveszélyt okozó testi sértésért 1 év, 2 hónapi börtönre ítélte a Somogy Megyei Bíróság dr. Simon Margit tanácsa a 24 éves tusnádfürdői Ma- gyari Attilát. Mellékbüntetésként kiutasította a Magyar Köztársaság területéről. A román állampolgárságú fiatalember ideiglenes tartózkodási engedéllyel vállalt munkát Toponáron. Tavaly március 30-án — a környékbeliek állítása szerint — szállásadója lovának hátán ki lovagolt a kertekbe, és — mint a bíróságon mondta, véletlenül — lovagolt Boros István Meggyes út 40-hez tartozó veteményesére. A gazda értesült a bosz- szantó lovasportyáról — kezében bottal — kiment a kertbe, és nem éppen hízelgő szavak kíséretében hadonászni kezdett a lovas közelében. Magyari Attila leugrott az állat hátáról, majd egy követ ragadott, és megdobta vele Boros Istvánt. Ezzel nem elégedett meg. Újabb köveket kapott fel a földről, és még kétszer eltalálta vele a menekülni igyekvő férfit. Az 1,55 és 4,3 kg súlyú kövek egyike elölről érte a testét, és igen súlyos sérüléseket okozott. Lé- pét el kellett távolítani, a has- üregi bevérzés pedig közvetett életveszélyt okozott. Dr. Kovács Mihály fő- ügyészségi ügyész végrehajtható szabadságvesztés kiszabását, és — mellékbüntetésként — a vádlott kiutasításának elrendelését kérte a bíróságtól. Dr. Sántha István védő szerint a bottal való hadonászással, és a vádlott szidalmazásával a sértett maga is hozzájárult a bűncselekmény elkövetéséhez. A tanács elnöke az ítélet indoklásakor megállapította: a vádlott nem került jogos védelmi helyzetbe. Semmi oka se volt arra, hogy a lóról leszálljon, és kövekkel dobálózzon. Büntetését — tekintettel a körülményekre, büntetlen előéletére — a törvényi minimum alatt szabták ki, és beszámították az eddig fogságban eltöltött időt. (Szegedi) Az államkötvények vételi és eladási árfolyamai 1995. március 24. nettó vételi nettó eladási felh. kamat eladási árf.-hoz kötv. árf. % árfolyam % % 1995.03.24. tartozó hozam 1 1995/A 89,43 90,08 6,48 32,62 1995/B 88,10 88,83 5,06 33,54 1995/F 95,55 95,96 12,34 32,45 1995/G 93,52 94,06 12,07 33,07 1995/H 92,31 92,93 10,42 33,56 1996/A 78,36 79,86 3,89 32,96 1996/B 88,11 89,00 2,92 33,40 1996/C 87,78 88,70 2,01 33,36 1996/F 85,95 87,06 14,91 33,22 1996/H 92,17 93,27 23,49 33,26 1996/K 93,67 95,21 8,95 33,00 1997/C 75,93 77,49 1,01 32,89 1997/D 98,00 100,00 6,50 1997/L 98,50 100,50 4,44 — 1997/E 99,00 101,00 0,55 1997/H 88,11 90,07 20,62 31,62 1997/J 99,00 101,00 7,62 1997/K 99,00 101,00 4,27 1998/A 97,00 99,00 0,64 1998/D 98,00 100,00 10,26 Az MNB az árfolyamok napközbeni változtatásának jogát fenntartja. Az államkötvényeket bruttó árfolyamon forgalmazzuk. Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + az esedékesség napjáig felhalmozott kamat. A megjelölt árfolyamok maximum 1 Mó Ft névértékű kötvény vételére, illetve 3 Mó Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettséget. Az államkötvényeket az MNB Somogy Megyei Igazgatóság forgalmazza, ahol részletes információt nyújtunk az érdeklődőknek. (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4., tel.: 419-411, fax: 412-959).