Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-20 / 66. szám
Megyei körkép: Csomagfosztogató postások • A hely szelleme határon innen és túl (3-4. oldal) Somogyi kapcsolatok: Bútorba faragott tervek # Két hektárnyi kincs (6-7. oldal) Belpolitika: A szegénység bajjal jár • Jó a lapjárás (8. oldal) A brit vezérkari főnök Budapesten Sir Peter Inge tábornagy, a Brit Egyesített Vezérkar főnöke Deák János vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka meghívására, háromnapos hivatalos látogatásra vasárnap Magyarországra érkezett. A brit vezérkari főnök programja során látogatást tesz a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián, ahol tájékozódik a „Partnerség a békéért” Regionális Nyelvi Oktató Központról, az akadémia életéről; Cegléden a 3. Katonai Kerület munkájáról. Sir Peter Inge tábornagyot hivatalában fogadja Keleti György, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere. Új utazási rendelet készül Az utazásszervezésre vonatkozó rendelet módosítására készül az Országos Idegen- forgalmi Hivatal. A jelenleg érvényben lévő szabályozást bürokratikusnak, diszfunkci- onálisnak nevezte az Utazás '95 kiállításon dobos Ferenc, az OIH főosztályvezetője. Véleménye szerint az új rendeletnek egyszerűbbnek, áttekinthetőbbnek, egyértelműbbnek, ugyanakkor hatékonyabbnak kell lennie. A cél olyan piaci viszonyok megteremtése, amelyek harmonizálnak az Európai Unió jogrendjével. Parlamenti csaták várhatók A kormány csütörtöki ülését követően módosítás céljából visszavonta a szociális ellátásról és igazgatásról, valamint a társadalombiztosításról szóló törvényjavaslatát — jelentette be Kóródi Mária, az Országy- gyűlés alelnöke szombaton Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján. A kabinet múlt vasárnapi megszorító intézkedései miatt az ellenzék politikai vitanapot kezdeményez, de ettől függetlenül is a következő hetekben éles parlamenti csatákra lehet számítani a kormány és az ellenzék között. A legtöbb bírálat a szociális vonatkozású intézkedéseket éri, mivel ezen a területen a legtöbb a bizonytalanság. Környezetvédelmi fórum Rendkívül fontos lenne, hogy a környezetvédelmi tárca és a zöld mozgalom szervezetei között együttműködés alakuljon ki. Ennek az lehetne az első célja, hogy erősödjön a magyar társadalom környezetvédelmi tudata. Ezt Baja Ferenc, környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter jelentette ki szombaton Nyíregyházán, a Környezet- és Természetvédelmi Civil Szervezetek V. Országos Találkozóján. Baja Ferenc miniszter hangsúlyozta: az lenne a legfontosabb, hogy a környezetvédelem ügye társa- dalmasuljon. Tanácskozás a kisebbségekről Ahhoz, hogy a kisebbségek megfelelően beilleszkedjenek 'a különböző társadalmakba, megőrizhessék identitásukat, legfontosabb a tolerancia és az empátia-készség kifejlesztése — hangoztatták a szakemberek szombaton Dobogókőn az Európai Katolikus Információs Központ magyar szervezetének konferenciáján. A közép-kelet-európai társadalmak gondjainak elemzésével foglalkozó háromnapos tanácskozás zárónapján az előadók kifejtették: jelenleg még nagyon sok feszültség abból a szinte általánosan követett gyakorlatból adódik, hogy az egymással megkezdett párbeszéd során a kisebbségek képviselői rendszerint csupán a sérelmeiket hangoztatják, a többség viszont a kisebbségekkel szemben nem ritkán meglévő félelmeiről beszél. Tiltakoznak az egészségügyiek Kék zászló az atádi kórházon Kék zászló leng a nagyatádi kórház homlokzatán is. Ruhájukon is kék szalagot viselnek a dolgozók. Tiltakozásul a kormány legutóbbi, az egészségügyet és a szociális ellátást drasztikusan érintő, működését súlyosan veszélyeztető intézkedése ellen. Erre a tiltakozásra szólította fel az intézmény dolgozóit a hét végén megtartott nyílt szak- szervezeti taggyűlésen dr. Jak- lovics Ferenc titkár, amikor tájékoztatta a tagságot az EDDSZ Országos Vezetősége rendkíKecskeméti kezdeményezés a Zrínyi Ilona országos matematikai tanulmányi verseny az általános iskolások részére. A kaposvári Kinizsi Lakótelepi Általános Iskola 1993-ban kapcsolódott be a somogyi rendezvény szervezésébe. A korábbi évekhez képest megkétszereződött a részvevő iskolák, és a tanulók száma: az idén már több mint kétezer diák készítette el írásbeli dolgozatát a megye tíz intézményében. A megyei döntő eredményeit szombaton délelőtt ismertették a részvevőkkel Kaposváron a városháza dísztermében, ahol kiosztották a díjakat. i Korosztályonként értékelték a versenyfeladatokat, hatvanan kaptak elismerést, a jutalmakat Szita Károly Kaposvár polgár- mestere, dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Pásztohy András, és dr. Csákabonyi Balázs országgyűlési képviselő adták át. A felkészítő tanárokat szintén elismerésben részesítették, a jutalmakat Paksi Lajos, a Kinizsi Lakótelepi Általános Iskola igazgatója nyújtotta át azoknak a matematika tanávüli ülésén elhangzottakról is. Az egészségügyi dolgozók demokratikus szakszervezete — mint mondta — tiltakozik a kormányintézkedés módja és tartalma ellen. A kormány ugyanis — állította — megkerülve az érdekvédelmi szervezeteket akkor hozta meg döntését, amikor az egészségügyben egy akadozó struktúra váltás történik, fenntartva ezzel a dolgozók létbizonytalanságát, el- nyomorodását és a munkanélküliség veszélyét. A titkár hangsúlyozta: a csomag legnaroknak, akik diákjaik munkáját segítették. Hétszáz általános iskolás vett részt, a Kinizsi lakótelepi általános iskolából a megyéből a legtöbb. A vándorserleget ők vették át. Az iskola legeredményesebben szereplő tanulója, Cseh Péter. Első helyezést ért el a versenyen Páli Gabrigyobb mértékben a közalkalmazottakat sújtja. Ez az intézkedés az egészségügyben mintegy harminc százalékos reálbércsökkenést jelentene a pótlékmegvonások és jogszabály módosítások következtében a versenyszférához képest. Ezzel tovább növelné az eddigi hasonló nagyságrendű elmaradást. Tiltakozása jeléül az egészségügyi szakszervezet legvégső esetben a sztrájk eszközétől sem riad vissza — tette hozzá dr. Jaklovics Ferenc. (Németh) ella (gyakorló iskola), Nagy Gábor (Vése), Cseh Péter (Kinizsi), Humpók Eszter (Berzsenyi), Szentpéteri Róbert (Siófok, Széchenyi általános iskola) és Varga ístván (Barcs). Ők képviselik Somo- gyot az országos döntőn április 1-3. között Budapesten. H. B. Hatvan kismatematikus Dr. Kolber István és a kismatematikusok fotó: török anett Versmondók Marcaliban Az idén januártól folyamatosan zajló megyei és területi elődöntőket követően, negyedik alkalommal rendezte meg a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság a költőről elnevezett országos vers -és prózamondó versenyt. A házigazda Marcali és az esemény helyszínéül szolgáló városi művelődési központ mellett számos helyi, megyei, országos és határainkon túli intézmény, társadalmi szervezet támogatta, illetve értékes díjakkal szponzorálta a március 18-19-i találkozót. Érdekessége a diák és felnőtt kategóriában meghirdetett, a magyar irodalom mind szélesebb körű megismertetését célul kitűző versenynek, hogy első ízben kapcsolódott hozzá a Társaság képzőművészeinek válogatott kiállítása. Részletes tudósításunk a 3. oldalon. Köszönt a húsvét Félárú vásár Tegnap délelőtt — bár valamennyivel kevesebben, mint a hónap első hagyományos kaposvári kirakodó vásárában — igen sok érdeklődő kereste fel a Cseri parkot. Az időjárás először kegyes volt a vásárlókhoz, kedvüket azonban a későbbi borongós szél sem vette el. A vásározók kínálatában már felfedezhetők voltak a közelgő húsvét: árultak húsvéti édességeket és az ünnepi asztalra való térítőkét. A téli ruhákhoz pedig több helyen féláron lehetett hozzájutni: a leértékelt kabátok, meleg nadrágok és termovelur pulóverek így aztán gazdára is találtak. A kínálat a nyár előszele is volt: megjelentek a pólók, a könnyű nyári holmik. Párizsban aláírták a magyar-szlovák alapszerződést Horn Gyula magyar és Vladimír Meciar szlovák kormányfő vasárnap este a párizsi miniszterelnöki hivatal, a Matignon- palota épületében aláírta a két ország alapszerződését. Ez megerősíti, hogy mind Magyarország, mind Szlovákia tiszteletben tartja a közös államhatár sérthetetlenségét, egymás területi integritását, s hogy nincs egymással szemben területi követelésük; ugyanakkor kisebbségi téren kimondja, hogy a nemzeti kisebbséghez való tartozás minden személy egyéni, szabad választásának ügye, ebből a választásból számára semmi hátrány nem származhat, illetve hogy a kisebbséghez tartozóknak joguk van egyénileg, vagy csoportjuk más tagjaival együtt megőrizni, fejleszteni saját etnikai identitásukat. A dokumentumban a szerződő félek azt is vállalják, hogy - a nemzetközi jog alapvető elveinek, például az államok területi integritásának nem ellentmondva - jogi kötelezettségként alkalmazzák majd például az Európa Tanács nevezetes, 1201-es ajánlásában rögzített normákat: ez - mint ismeretes - tartalmazza az autonóm közigazgatás lehetőségét. A ceremónia után - amelyen a francia vendéglátók részéről jelen volt Edouard Balladur miniszterelnök és Alain Juppé külügyminiszter is - mind a három kormányfő rövid nyilatkozatot tett. Balladur történelmi jelentőségűnek minősítette az aláírt szöveget. Horn Gyula azt emelte ki, hogy Magyarország legűjabbkori történelmében ez az első olyan kétoldalú egyezmény, amelyet nem nagyhatalmi diktátumok, hanem saját akaratunk alapján került elfogadásra. Ami a megvalósítás garanciáit illeti: Horn ezek közé sorolta a demokráciát, a mindkét országban működő, s továbbfejlesztendő demokratikus intézményeket, illetve, hogy mind Magyarországnak, mind Szlovákiának eltökélt szándéka a fejlett európai térséghez csatlakozni. Vladimír Meciár szlovák kormányfő azt hangsúlyozta, hogy az aláírással mindkét ország az „európai utat”, az „európai normákat" választotta. - Magyarország és Szlovákia most deklarálta, hogy a múltat maga mögött akarja hagyni, s együttesen indul új irányok felé - mondta a szlovák miniszterelnök. (Folytatás a 2. oldalon) A román Konvenció és a kisebbségi autonómia A román Demokratikus Konvenció tegnap este kiadott közleményében támogatásáról biztosította a román kormányfőt a román-magyar alapszerződéssel kapcsolatban tett párizsi látogatása alkalmából. Az Emil Constanti- nescu, a Konvenció elnöke által aláírt közlemény emlékeztet arra, hogy az ellenzéki politikai szövetség támogatja a román-magyar alapszerződést, amelynek alapját az európai keretegyezmény előírásai kell hogy képezzék a nemzeti kisebbségek tekintetében, de nem ért egyet az etnikai alapú helyi autonómia-követelésekkel, amelyekre az Európa Tanács 1201-es, „a magyar-szlovák szerződésre sajnos ráerőszakolt” ajánlása utal. A konvenció közleményéről a román televízió tegnap esti híradója számolt be; hosszabb tudósítást is adott az alapszerződések elleni budapesti tüntetésről. Ennek résztvevői — Dórin Suciu tudósításának megfogalmazása szerint — példátlan dolgokról értesülhettek. A tudósító részletesen idézte azokat a megállapításokat, amelyek szerint Horn Gyulának nincs joga aláírni az alapszerződést. Többször mutatták a riportban a Trianon II. feliratú fekete lobogót is.