Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-17 / 64. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1995. március 17., péntek Raklapokat készít a hazai piacra a kadarkuti mezőgazdasági szövetkezet fűrész­üzeme. Ezekből évente harminc-negyvenezer darabot készítenek. Keresettek az ezekhez készített javítóelemek is. Képünkön a raklap gyártás utolsó fázisát az összeszegelést végszik a szakemberek. fotó: kovács tibor A vetést a Havazás csak megnehezítette A földeken folytatódik a vetés. Képünk a somogyjádi Alkotmány szövetkezet tábláján készült ahol vető és étkezési borsó került a földbe. Az étkezési borsóból 106 hektárt, a vetőből pedig 47 hektárt termesztenek az idén. FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Gazdakapcsoló A falugazdászok munkájá­nak szükségességét az élet igazolta — állítja Fridrick György, aki Siófoktól Bá- bonymegyeiig csaknem 12 ezer hektáron látja el a falu­gazdász munkáját. — Azok az emberek, akik kárpótlással vagy résztulaj­donnal földhöz jutottak — mondta —, nem tudták, ho­gyan kezdjék a mezőgazda- sági tevékenységükben. Az iparvállalatok felszámolása kényszen'tette, a termelőszö­vetkezetek átszervezése pe­dig lehetővé tette az emberek számára, hogy önállóan kezdjenek gazdálkodni. Ta­pasztalatuk nem volt, még azoknak sem, akik téeszben dolgoztak, mivel a közösben végzett munka csak részfe­ladatok ismeretét tette szük­ségessé. A kistermelőknek és a vál­lalkozóknak megszerezzük a szükséges információkat, igyekszünk kapcsolatokat ta­lálni az értékesítési gondjaik megoldásához. Ha valami­lyen terület nem kellően is­mert, akkor bevonunk sza­kembereket. Most éppen egy növénytermesztő tanfolya­mot szerveztünk. Hogy mi­ért? Mert a növénytermesz­tés „fekete ló”: nem ismerik a gazdálkodók a hibrideket, a megfelelő minőségű vető­anyagokat és a növényvéde­lem rendszabályait. A tanfo­lyam hallgatói megismerik a hatékony vegyszereket, és azt is, milyen mennyiségben, melyik növényi kultúrára, hogyan kell biztonságosan alkalmazni. (Ondrejovics) FELVÉTELRE KERESÜNK belkereskedelmi osztályunkra fiatal munkatársakat Alapvető követelmény: legalább alapfokú számítógépes szakismeret, kereskedelemben jártasság, érettségi végzettség. Jelentkezés: Részletes önéletrajzzal, a PINI-HUNGARY Kft. kereskedelmi igazgatónál. Határidő: 1995. március 31. (75791) Az MNB elnök a monetáris politikáról Surányi: Van idő a cselekvésre Az év hátralévő részében az előre meghirdetett árpoliti­kának megfelelően 15-17 szá­zalékos forintleértékelés vár­ható. A Magyar Nemzeti Bank csütörtöktől alkal­mazza az új rendszert. Ennek megfelelően az első félévben hetente 0,41 százalék­kal devalválják a forintot, és a havi leértékelés eléri az 1,9 százalékot. A második félévben ez a mérték jelentősen csök­kenni fog. Várhatóan a havi le­értékelés júliustól 1,3 százalék körül alakul, de ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, ennél kisebb lesz. Minderről Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tájékoz­tatta a sajtó képviselőit. A Magyar Nemzeti Bank az előre bejelentett fix összegű csúszó leértékelési rendszer al­kalmazása mellett más intézke­désekre is készül. Április köze­pétől módosul a kereskedelmi bankok számára a kötelező tar­talékolási rendszer. A kötele­zően képzett tartalék mértékét egy százalékkal emelik, ugyan­akkor az MNB az így elhelye­zett pénzekért magasabb kama­tot fizet. A forint tartalékok ese­tében a kamatok 12-ről 14 szá­zalékra, a devizakamatok 24-ről 29 százalékra emelked­nek. Ugyancsak változások várhatók az állampapírok elle­nében nyújtott forinthiteleknél. Szűkítik ezeket a kereteket, mérséklik a jelenlegi magas li­miteket. Az úgynevezett repo- műveletek eddig a kereske­delmi bankok számára a vi­szonylag korlátlan pénzterem­tés lehetőségét biztosították. Visszaállítja viszont a Magyar Nemzeti Bank az egyhetes de­viza svvapot, vagyis a kereske­delmi bankok ismét hitelhez jutnak devizabetét ellenében. Surányi György szerint a ma­gyar kormány egy olyan cso­magot fogadott el, aminek vég­rehajtásával hosszú évekre meghatározható a magyar gaz­daság fejlődése. Magyaror­szágnak ahhoz, hogy az ezred­forduló táján az Európai Unió tagja lehessen évi 4-5 százalé­kos gazdasági növekedésre van szüksége. Az ilyen gyors növe­kedés azonban csak úgy enged­hető meg, hogy közben a pénz­ügyi egyensúly nem romlik. Az idén ugyanakkor eredetileg a kormány azzal számolt, hogy az államháztartás hiánya — nem számítva a 150 milliárd fo­rintos egyszeri és esetleges pri­vatizációs bevételt — eléri a 45ÍM-60 milliárd forintot. Amennyiben ez megvalósult volna, úgy a folyó fizetési mér­leg deficitje 3,9—4 milliárd dol­lár közelébe kerülne. Ebben az esetben pedig to­vább folytatódik a magyar gaz­daság eladósodása. A folyó fi­zetési mérleg hiánya csak 2-2,5 milliárd dollár lehet, ami felté­telezi azt, hogy az államháztar­tási deficitet közel 160 milliárd forinttal csökkenteni kell, az nem haladhatja meg a 300 mil­liárd forintot. Ennek érdekében születtek a különböző megszo­rító intézkedések, amelyek el­sősorban a közösségi és a la­kossági fogyasztást fogják vissza, ugyanakkor forrást biz­tosítanak az üzleti szektor szá­mára. A vállalkozók által igénybe vehető hitel mennyi­sége 1994-ben 370 milliárd volt, az idén 300 milliárd forin­tot tesz majd ki, viszonylag kismértékben csökken. A gaz­daságban az elmúlt esztendő­ben kedvező folyamatok is le­játszódtak. Az elmúlt 12 hónap során az export több mint 20 százalékkal növekedett. Ugyanakkor az import is gyor­san bővült, ami súlyos károkat okoz a gazdaságnak. Ezért kel­lett az árfolyammechanizmust megváltoztatni és lényegesen leértékelni a forintot. Lehetővé válik a vállalkozások számára, hogy devizabevételeiket ma­gyarországi bankokban szám­lán helyezhessék el, ami azt je­lenti, hogy megszűnt esetükben a kötelező valutabeszolgáltatás. Ettől az intézkedéstől a pénz­ügyi irányítás azt reméli, hogy megszűnik az a korábbi gyakor­lat, miszerint a vállalkozók félve a leértékeléstől devizabe­vételeik jelentős részét külföl­dön parkoltatták. Surányi György szerint van idő a cse­lekvésre, hiszen az ország devi­zatartalékai 7-8 hónapi impor­tot fedeznek és az ország bruttó adósságállományának 90 száza­léka hosszú lejáratú hitelekből tevődik össze. A hitelek átlagos lejárata hat év. A külső finan­szírozási feltételek nem kedve­zőtlenek, ám hosszú távon a hi­telezőktől biztosan nem várható el, hogy az eladósodáshoz to­vábbi jelentős kölcsönöket nyújtsanak. Kapaszkodók a jövő-tervezéshez Készül a hosszú távú agrárorientációs törvény A földművelésügyi tárca eltö­kélt szándéka egy stabil, a kormányzati ciklusokon túl­mutató, hosszú távú agráro­rientációs törvény készüljön. A koncepció előkészítésére, kidolgozására a minisztérium közigazgatási államtitkárának elnökletével bizottság alakult, amely javasolta, hogy a javas­latok kidolgozására neves ha­zai és külföldi tudományos-, gazdasági szakemberekből ál­lítsanak fel szakértői csapatot. Mit is tartalmazzon a tíz­húsz évre szóló nemzeti agrár- program? Az elképzelések sze­rint e koncepció tulajdon- és szektorsemleges agrárpolitikát tükrözne, védelmet nyújtana a politikai változások hullámai ellen. Tartalmazná az EU csat­lakozáshoz szükséges menet­rendet, tennivalókat, szabá­lyozná a kormány kötelezettsé­geit és elvárásait a mezőgazda­sággal szemben. Segítene el­igazodni abban, hogy mit ér­demes a hazai adottságok isme­retében termelni, mit és milyen mennyiségben vásárolna meg a gazdáktól az állam. A koncepció készítői meg­fogalmazzák majd azt is, mi­lyen birtoknagyságot tartanak ideálisnak a hazai viszonyok között, milyen vállalkozási formákat, piaci eszközöket, hosszú-, közép- és rövidlejá­ratú hiteleket illetve támogatá­sokat kívánnak nyújtani, illetve működtetni. Több évre kidol­gozott stratégia segítené a ter­melőket abban, hogy megtalál­ják a biztos fogódzókat terveik kidolgozásához, rögzítené a ha­tékony működéshez elengedhe­tetlen biztosítékokat; megte­remtené az új agrárintézmé­nyek működését segítő infor­mációs rendszer kiépítésének feltételeit. Körvonalazná, mi­lyen irányban haladjon az ag­rárgazdaság, s a jövő szem­pontjából milyen gazdálkodás, export tevékenység kialakítá­sára lenne szükség. A szakemberek a törvény előkészítése során külföldi — amerikai — mintákat is tanul­mányoznak. 1 U.G. Több Ikarusz Amerikába Az idén megnégyszerezi ter­melését a tavaly avatott buda­pesti székhelyű Észak-Ame­rikai Járműipari Kft. A társa­ságot 25 százalékos részese­déssel az Ikarusz Járműgyártó Rt. hozta létre. A múlt évben gyártott buszok közül 40 csuklós buszt az amerikai Mi­ami vett meg. Az év első fel­ében is a csuklós buszok gyár­tása ad munkát a vállalkozás­nak: az amerikai főváros és környéke tömegközlekedését ellátó Washington METRO 30 autóbuszt rendelt. Nyereség az Aranypóknál Az Aranypók Rt. tavaly 43,5\ millió forint adózatlan nyere­séget ért el. A tervek szerint a részvényesek öt százalékos osztalékot kaphatnak. Az Aranypók bruttó árbevétele 1994-ben 1,44 milliárd forint volt, 13 százalékkal több az előző évinél. A legnagyobb arányban fehérneműk értéke­sítését növelte tavaly az Aranypók. Bár tavaly általá­ban visszaesett a kereslet, az Aranypók vásárlóinak száma nem csökkent. Az Aranypók jegyzett tőkéje 1994 végén 430 millió forint volt, 40 mil­lióval több, mint egy éve. Nőtt a vállalkozók száma Szabolcsban Csaknem ötezer agrárvállal­kozó gazdálkodott a múlt év­ben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A termelőszövet­kezetek száma a korábbihoz képest a felére csökkent. Ala­kult viszont 152 új gazdasági társaság, valamint létrejött 4850 egyéni agrárvállalkozás. Nyomdákról döntött azÁVÜ Három nyomda ügyében dön­tött az Állami Vagyonügy­nökség Igazgatótanácsa. Áz Egyetemi Nyomda Kft-t zárt­körű ajánlatkérés után értéke­sítik, az Alföldi Nyomda Rt 97 százalékos tulajdonrészére pályázatot írnak ki a Magyar Hitel Bankkal közösen. A Szegedi Nyomda Rt. esetében a cég által lízingelt modern gépsor kivásárlásáról kezd tárgyalást az ÁVÜ a felszá­molóval. Itllt Garancia a minőségre Közeledik a tavaszi nagytakarítás Mármost gondoskodjon megfelelő porszívóról és takarítógépről. Áruházunkban közel 20 léle porszívó és takarítógép közül választhat igényének és lehetőségének megfelelően. ETA 402 porszívó 7 260,­Thomas (német) száraz-nedves porszívók 16 990,-tói ROWENTA porszívó, 1000 W 14 900 ,­Vax 2000 (angol) takarítógép 29 900,­Thomas takarítógép 38 390,-tói Mi felértékeltük az Ön forintját! : Március 31-ig áraink nem emelkednek! Ardo (olasz) háztartási nagygépek Elöltöltős mosógép 41 900,­Mosó­szárítógép 64 900,­12 személyes mosogatógép 56 900,­MTC (osztrák) autórádiók szenzációs áron, amíg a készlet tart: 4 590,-tói 21 500-ig. Samsung 51 cm TXT TV 49 900,­Samsung 55 cm TXT TV 55 900,­Ariston (olasz) boylerek és vízmelegítők teljes választéka 5-200 l-ig. 3 év garancia, országos szervizhálózat. 51 vízmelegítő 8 690,­30 I vízmelegítő 14 500,­120lboyler 21 600,­2001 boyler 27 400,­Sanyo 55 cm CATV akció!! 49^QOn 47 900,­Goldstar 51 cm TV 44 500,­Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák. A készülékek megvásárolhatók, ill. megrendelhetők az alábbi címeken: Komplett műholdvevő szettek már 17 900,-tói Nagy választékban kínálunk továbbá Tefal, Elin, Severin és Moulinex háztartási kisgépeket, Zanussi, Whirlpool nagygépeket, ATC és GP elemeket, kazettákat. LELLE INFOTEK ÁRUHÁZ Balatonlelle, Kossuth L. u. 6. Tel.: 85/354-170 Nyitva: H-P 8-17, Sz 8-12. ATC INFOTEK Kaposvár, Fő u. 7. Tel.: 06 (82) 314-698 Nyitva: H-P 9-17, Sz 9-12. TELEHOLD BT. Siófok, Fő u. 200. Tel.: 84/317-953 Nyitva: H-P: 8-17, Sz 8-T2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom