Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-11 / 60. szám
I 10 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. március 11., szombat A gazdasági diplomáciát is tanulni kell A protokoll és az üzlet Elvégeztetett A kérdés, itt és ma, már régen nem az, lenni vagy nem lenni!, hanem az, hogyan nem! — és végre mikor nem! Egy kérdés ez, a lét utolsó előtti pillanatából, az idő jóvoltából mozdulatlanul, minden testi erőfeszítés nélkül utazva a nemlét békéje felé. Ez a homo viator beteljesülés előtti állapota, a nagy megérkezés, a halál előtt. Az ember ez, átutazóban az életen, átmenetileg állomásozva itt, a Földön, a lét albérletében, tehetetlenül szerencsétlenkedve a létezés és a nemlétezés között. Bizonytalanul, szánalmasan, bénán, elsősorban is pedig: rém tehetségtelenül. Ez Samuel Beckett világa. És ez benne az ember, soha véget nem érő (na, egyszer azért igen...) örök pörösködésben emberi korlátáival. A kérdés, nézve a kaposvári Végjátékot, nem lehet az, milyen megnyugtató kiutat mutat a rendezés a végtelen kiúttalanságból? A megoldás-keresés ugyanis ott értelmetlen, ahol van: a beckett-i abszurd épp azért olyan, amilyen: helytelen, időtlen, kilátástalan, mert egy fia megoldása sincs. Annál nagyobb badarságot elképzelni sem lehet, minthogy Vladimir és Estragon várakozása egyszer eredménnyel jáijon, és Godot nagy elánnal, sűrű elnézés-kérések közepette becsörtessen a színpadra, hogy: ez van srácok... bocs, de a teremtést valahogy mindig elbarmolom. Hamm — Gyuricza István — és Clov — Bezerédi Zoltán —, a Végjáték (A játszma vége) lerobbant, tönkrement főhősei sem találkoznak sosem azzal, akit, keresnek; igaz, erre márcsak azért is bajosan kerülhetne sor, mivel az ég egy adta világon nem keresnek ők senkit. Mi több, ha véletlenül találnak valakit, valamit, mondjuk Clov nadrágjában egy kósza bolhát, akkor roppant energiák fordítódnak annak megsemmisítése felé. Mert „hiszen abból űjjáteremtődhet az emberiség! Az isten szerelmére, csípd el!” A teremtő nemzés iránti iszony figyelhető meg a vak öregembernek, Hammnak az apjához, Hagghoz — Lipics Zsolt — fűződő viszonyában is. „Atkozott nemzőm!”, dörren a történelem trutymós szemetesében végzett apjára Hamm. A Végjáték mentes minden klasszikus értelemben vett Történettől. Éppen ezért minden színpadon megjelenő mozdulat, szereplők közti viszony- rendszer, ismétlődő pótcselekvés óhatatlan történetté (csak így, kis t-vel) fogalmazódik. Valahogy olymódon, amint a világ reménytelen végét látván szükségszerűen gyűl remény a befogadó szívében a mégis-lét iránt: a „mert az azért mégsem lehet, hogy sehogy se légy en”-el vén. Babarczy László, a Csiky Gergely Színház stúdiószínpadán bemutatott, egyfelvonásos darab rendezésekor különös figyelmet szentelt arra, hogy a játékok, a tekintetek, a színpadi járások, még a legkisebb fejJelenet a Végjáték című előadásból FOTÓ: TÖRÖK ANETT biccentések is a helyükön legyenek. Ennélfogva története lett annak, amint Clov, az emlékezet óta szolgaságban sínylődő testvér kerülgeti a tér mértani közepén, egy gurulós fotelban vegetáló zsarnokát, Hammot. És beszélnek a „macskakörmös cselekvések”, a létra egyik pontról a másikra hurcolászásai, az időműlató jövés-menés is. Leginkább, persze, a Szó beszél. Beckettel mondva: „Hál' Istennek én semmit sem tehetek... senkiért... soha többé! Tehát bizonyára mondanom kell valamit”. Mondania kell valamit, minduntalan Hammnak is, beszél hát töretlenül, amint a Végjáték minden más figurája. Mondandóikban megélik, amit amúgy teljesen elmulasztottak. Mesélnek a vággyal, hogy valamit visszakövetelhessenek a lét meg nem élt dolgaiból. Hiszen nem voltak ott, mikor a valamik megtörténtek, mindig lecsúsztak róla, mert éppen sehol sem voltak; amúgy sem volt ott sehol, senki. A szó ez esetben, amint Heidegger véli, az „ember háza”, menedéke lesz. Babarczy persze tudta, bombabiztos bunkert nem, legföljebb ha valami kis kalyibát emelhet a szavak által az előadás. De az egy és háromnegyed órás darab nem is akart többet, ezt viszont — Gyuricza István, Bezerédi Zoltán, Csonka Ibolya — Nell — és Lipics Zsolt — alakításai szóban is, játékban is, maradéktalanul megtették. „Kifejezni azt, hogy nincs mit, nincs mivel kifejezni, semmi sincs, ami kifejezhetne valamit..., ugyanakkor kifejezésre juttatni, hogy a kifejezés-kényszer: kötelesség.” A színház eleget tett e beckett-i kifejezési kötelezettségének. A többi már a mi felelősségünk. Balassa Tamás Lenny és Niko E melkedtek. Egyre magasabbra. Még soha nem éltek át ilyesmit. Újak voltak; a közös váróban kerültek egymás mellé, a begyűjtés után. Mellettük is volt egy terem, de abban az idősek várakoztak az Eseményre. A kezdők még csak nem is érintkezhettek velük. Az Esemény titkának nem volt szabad kitudódnia. Még az idősek is megilletődve vártak, hiszen az Esemény ezen a tájon jó, ha egy évben egyszer lezajlik. Lenny és Nicholas itt ismerkedtek meg. Rögtön barátság alakult ki közöttük, melyet az ismeretlen cél közös tudata fűtött. — Mit érzel? — kérdezte alig leplezett izgalommal Niko. — Nem is tudom... Most éppen éhséget. A francba is! Nem ehettem semmit, amikor az Elragadó elragadott! Túl gyors volt minden — mérgelődött Lenny. Niko hallgatott, s Lenny reménykedve nézett körbe a váróban valami ennivaló után. A többiek közönyösek voltak. Éhesen mászott vissza társáKÖNYVESPOLC Csaknem ötven éve, hogy Nyiszli Miklós könyve először megjelent. Most — a holocaust 50. évfordulóján s Auschwitz felszabadításának fél évszázada alkalmából — a Ivjagyar Lajos Alapítvány újra közreadta, az 1956-ban elhunyt szerző által választott formában, az antifasiszta irodalom mindmáig talán legmegrázóbb dokumentumát, a „Dr Men- gele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban” című visszaemlékezést. Visszaemlékezés? Dokumentumregény? Önéletrajz? Úgy érezzük, mindegy a műfaj megjelölése. Egy jóakaratú, meleg, emberi hang ez a tömény borzaihoz, amikor jeges hideget érezve megborzongott. Ki nem mondott kérdésére Niko szeméből sütött a válasz és egyben a rémület is. — Egyre jobban fázom — di- dergett Niko. — Talán emelkedünk még... Mi lesz velünk!? Miért nem mondanak semmit a nagyokosok? — Niko ujjai ideges táncot jártak a padlón. Már nem érdekelte semmi, a pánik lassan a hatalmába kerítette. — Hideg van, egyre hidegebb. — Tudom, tudom, de... — Mit de?! — kezdte elveszteni türelmét Niko, és vadul dobálta magát a fagyos padlón.— Fázom — nyögte, és elájult. Társaik mérhetetlen közönyét lassan felváltotta valamiféle kárörömmel kevert kíváncsiság. — Nincs itt semmi látnivaló — próbálta Lenny a gyülekezőket barátjától visszatartani. Niko mozdulatlanul hevert a padlón. mák világából; a humánum harca az embertelenség ellen. A fény harca a sötétség ellen. „S mi borzadva kérdezzük, mi lesz még, honnan úszulnak ránk új ordas eszmék?” — kérdezi József Attila már 1937-ben. S az „ordas eszme” alig pár év múlva megszüli egyik legszömyűbb termékét, az auschwitzi halálgyárat... Eseményekkel teli, felgyorsult korunkban egyre inkább hajlamosak vagyunk a felejtésre. Dr. Nyiszli Miklós könyve élő figyelmeztetés Auschwitz-Birkenau négymillió áldozatáért. Dr. Nyiszli Miklós nagyváradi zsidó orvos 1944 májusában érkezett feleségével és kislányával együtt az auschwitzi állomásra. A vagonokból kibotorkáló „utasok” szelektálását, likvidálását dr. Mengele SS orvos-százados Ekkor kivágódott egy ajtó, és egy őr ordított be a terembe: — Na, újoncok! Azonnal' kifelé! Gyorsan, gyorsan! Lenny nem mozdult barátja holtteste mellől, amely úgy hevert ott, mint egy jégdarab. — Gyerünk! — kiáltotta az őr. — Az Elragadó törvényeinek nem lehet ellenszegülni! — De, de ...ő is közülünk való, nem hagyhatom itt — vitatkozott elcsukó hangon Lenny, de ekkor tudatában felhangzottak valamifajta megmagyarázhatatlan hangok, melyek kitöltötték benne az űrt, amit Niko halála okozott. „Ne félj, engedelmeskedj! Ennek így kell lennie, fiam” — harangoztak fejében a mondatok, miközben kifelé indult. A többiek már egy nyílás előtt álltak, s közben a hőmérséklet elérte azt a pontot, amikor elkezdődhet a félve várt nagy Esemény. végzi, miközben operaáriákat fü- työrész... A jobboldalra szelektáltak egyelőre még életben maradnak. Szüksége volt rabszolga- munkájukra a Harmadik Birodalomnak... A bal oldalra állítottak — nők kisgyermekeikkel, öregek, betegek — útja a krematóriumokba vezetett... Négy hatalmas kémény okádta szinte éjjel-nappal a lángot és a füstöt. Dr. Nyiszli Miklós mint orvos azonnal tisztában volt a helyzettel... Egyelőre ő is életben maradt. Mengelének szüksége volt rá „tudományos” munkájához. Nyiszli Miklós emberek százait volt kénytelen boncolni, „kutatóőrülettől megszállt, bomlottagyú” főnökének utasítására. S ugyanakkor azt is egyre jobban érezte, hogy mint a 12. Sonderkom- mando tagja, élete neki is csak — Ugrás! — adta ki a parancsot az egyik felügyelő. A rémült tömeg elsodorta Lennyt ő is kizuhant a nyíláson. Milliónyi társával együtt esett a Föld felé, amely messze alatta sárgásán fénylett az Elragadó füzében. Közben meglátta Nikót, ahogy jégkristályként lebeg. Eközben zuhant, zuhant a sárgálló felszín felé, amelynek már érezte a forróságát. Niko s Lenny halálos ölelésben egyesült a Kalahári-sivatag homokjával, amit az Elragadó, a Nap milliónyi esőcseppel ajándékozott meg. Lehulltuk után viharos gyorsasággal szökkent szárba az élet. Kizöldült a sivatag. Csodálatos volt. Kis patakok jöttek létre, és futottak szerteszét. A homok gyorsan magába itta a vizet: Lennyt, Nikót és társait. Mielőtt végleg elvált volna egymástól a két esőcsepp, Lenny a teremtő örömtől diadalittas hangon kiáltotta Nikónak: Megérte! Ezért megérte élni, hogy életet adhassunk másoknak! Somogyi Gyula hónapokban mérhető... Az SS négyhavonta likvidálta a Sonder- kommando tagjait, nehogy valami is kiszivárogjon az auschwitzi borzalmakból. A kötet egyik legdrámaibb leírása a 12. Sonderkommando, a „halálbrigád” lázadásának története. A lángszórók, géppisztolyok tüzében meghaltak mind a kilencszázan, de csaknem száz SS katona is követte őket a végtelen útra... Nyiszli Miklóst egyelőre életben hagyták, Mengele parancsára. S november elsején, a korán megjött télben kis szobájában lobogó gyertyával emlékezett barátaira és az áldozatok millióira... Ahogy közeledett Auschwitzhoz a front, Mussfeldet, a krematóriumok parancsnokát is egyre jobban őrölte az idő. S egyik este így — Bocsánat, de nem tudom viszonozni a névjegykártyát— szabadkoztam, miután hiába tapogattam a a tárcám után. — Ez bizony ellenkezik a protokoll szabályaival — mondta mosolyogva Molnár György, a Magyar Protokoll Szövetség elnöke, amikor Ott- lik Károly alelnök társaságában egy rövid beszélgetésre kértem őket a Balton Füszért Rt. továbbképzésének két előadóját. Szerencsére ebben a pillanatban megszólalt a rádiótelefon Ottlik Károly zsebében. — Akkor egy-egy — mondtam megkönnyebbülve — úgy tudom ugyanis, hogy ilyenkor illik kikapcsolni a telefont. — így van — helyeselt Molnár György —, bár ennek is, mint mindennek megvan a maga íratlan szabálya, hogy mikor és hogy lehet telefonálni tárgyalás közben. — Azt hiszem, rögtön témánál is vagyunk. Bár a Balaton Füszért életében mindig is fontos volt a protokoll, illetve a megfelelő üzleti magatartás fejlesztése, mennyire vált ez általánossá Magyarországon? — A komoly cégek már tudják: semmi sem alapozhat meg jobban egy sikeres üzleti tárgyalást, mint a kifogástalan viselkedés— mondta Molnár György. — Ennek pedig megvannak a maga írott és íratlan szabályai, ami sok esetben nem könnyű elsajátítani. Természetesen a kapcsolat jellege — tartama, mélysége — meghatározza a protokolláris szabályokat. Az igazi, hosszú távon gondolkodó stratégiai üzletemberek másként viszonyulnak a protokollásris szabályokhoz, mint azok, akik egyetlen üzletkötés erejéig találkoznak a partnerrel. Az előbbiek számára igen fontos és meghatározó, hogy ők illetve a partner menynyire tartja be azokat a bizonyos szabályokat. — A legtöbb tárgyalásnál már az elején eldől, ki irányítja és ki lesz a „hallgató” fél— tette hozá Ottlik Károly. A megjelenés, a határozottság, a másik fél szokásainak ismerete ezt igen gyorsan meghatározza. Ami a Balaton Füszért ilyen irányú törekvéseit illeti, meg kell mondjam, országosan is egyedülálló, ahogy erre figyelnek. Igen kevés cég végzi az ilyen jellegű felkészülést eny- nyire tudatosan, többségük inkább ösztönösen csinálja. — Ha jól értem, akkor a magyar üzletembereknek van még mit tanulniuk. — Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy öt éve a legtöbbjüknek még telefonja sem volt, akkor nem is olyan rossz a helyzet. Nemzetközi viszonybúcsúzott Nyiszli Miklóstól és társaitól: „Jó estét fiúk! Ti nemsokára megdögöltök, de utána mi következünk...” Felgyorsultak az események. Az SS menekült Aushwitzból. (Mengele már jóval előbb eltávozott.) A megmaradt foglyok nagy részét is továbbhajtották. És az ebenseei lágerben 1945. május 5-én elkövetkezett a felszabadulás. Dr. Nyiszli Miklós csodával határos módon életben maradt, akár csak Bergen-Belsenből menekült felesége és kislánya, s megrendítő, torokszorító vallomása végén újra hitet tett az Élet mellett: „Most már van értelme tovább! Van kiért és miért! Dolgozni akarok ismét. Jó érzés lesz a segíteni tudás kielégültsége. De halottakat nem boncolok többé... Soha többé...” Dr. Sipos Csaba latban azonban igen nagy a lemaradás. De hát honnan is tanultak volna meg bemutatkozni, megszólítani, meghívni, kapcsolatokat teremteni? Épp ezért az esetek többségében a külföldi fél előnnyel indul a tárgyaláskor. Hogy ez az állapot megszűnjön, bizony tanulni kell a protokolláris szabályokat, az ösztönös magatartást tudássá kell emelni. — Ehhez persze egy jó adag önismeretre is szükség van— tetta hozzá Molnár György. — Tudni kell, és ami még fontosabb, vállalni kell a hiányosságainkat és tudatosan kell pótolni azokat. Ez nem csak azért fontos, hogy mi kerüljünk előnybe, de ha megsértjük az íratlan szabályokat, abban a legtöbb esetben a külföldiek mögöttes szándékot látnak. Jó példa erre az időben érkezés. Ha késünk, vagy ha túl korán megyünk, egy külföldi, főként egy nyugat-európai rögtön kombinálni kezd: miért? Vagy ha egy kimért német vendéggel tárgyalás közben bizalmaskodni kezdük: miért? Ugyanez egy olasszal például természetes, gyakran ő csap a mi térdünkre fesztelenül. Ezért kell felkészülni mindig az adott ország szokásaiból, ha kell kérdezzünk szakértőt. — Azért gondolom az üzleti intelligenciához is hozzá tartozik a tolerancia. Végül is bárki hibázhat... — Ha látják, hogy a partner felkészült, igyekszik, és úgy csúszik ben egy hiba, akkor azt sokkal könnyebben elnézik. — Egyre gyakrabban látni lezser, joggingos-edzőci- pős-rádiótelefonos „menedzsereket”, akik a tárgyalások során fesztelenek, határozottak, majdhogynem lekezelők. Mi erről a véleményük? — Két ugyanilyen típusú ember ha találkozik, akkor elmegy. De egy nyugati, vagy uram bocsá’ egy japán ezt sohasem nézné el. Ott és akkor vége a tárgyalásnak. Mértékletesség és célszerűség. Ez a két kulcsszó az etilettben is. A legjobb szándék is a visszájára fordulhat, ha nem tartjuk a mértéket. Ezért is tanítjuk a nemzetközi, az országos, az üzleti és a hétköznapi etikettet egyaránt, hogy ezek együttese adja majd azt a tudást, amivel — reményein szerint — egyre színvonalasabb lesz a magyar üzleti diplomácia. Mivel ezt egyre több magyar cég vezetője érzi, a szövetség tervei közt szerepel egy protokoll konferencia, aminek szervezését magára vállalta a Balaton Füszért részvénytársaság, és rövidesen sor kerül rá — Kaposváron. Varga Ottó Kurt Masur jubileum A lipcsei Gewandhaus 1995/96-os évadja teljesen a zenekar vezető karnagya, Kurt Masur negyedszázados jubileumának jegyében áll. Ennek keretében több rendkívüli hangversenyt terveznek, amelyen a jubiláns vezényli majd a zenekart. E koncertek különféle zenei irányzatokat képviselnek. Kurt Masur 1970 óta áll a Gewandhaus zenekar élén, s a New York-i Filharmonikusok zeneigazgatója. A jubileumi évad augusztus 31-én kezdődik Benjamin Britten Háborús requiemjé- vel. A Gewandhaus zenekara összesen 48 bérleti és 18 rendkívüli koncertet ad. Dr. Nyiszli Miklós: Mengele boncolóorvosa voltam
