Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-01 / 27. szám
1995. február 1., szerda SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Az atléták is elkezdték Kaposvári sikerek A hét végén több nemzetközi versenyt is rendeztek a fővárosban a Budapest Sport- csarnokban. A rangos versenyekre felépített kiváló minőségű pályán kilenc ország felnőtt és ifjúsági atlétái csatáztak az értékes díjakért. Az UTE-SAAB nemzetközi felnőtt versenyén a népes mezőnyökben négy érem jutott a kaposvári atlétáknak. A nőknél súlylökésben Kovács Réka (Építők SC) 13 méteres dobásával magabiztosan nyerte a versenyt. Mögötte ugyancsak két kaposvári sportoló végzett: Benke Judit (Favorit AC) állhatott fel a dobogó második fokára (11,22 m), a bronzérmet pedig Borjus Erzsébet (Favorit AC) vehette át (11,08 m). A férfiaknál — szintén súlylökésben — a válogatott Tóth Attila (Favorit AC) lett harmadik 15,51 méteres dobásával. A 4x400 méteres váltófutás egyben országos bajnokság is volt. Mind a hölgyeknél, mind pedig a férfiaknál érdekelt volt a Favorit AC váltója, s mindkettő értékes helyezést ért el. A férfiaknál a Veress Imre, Kertész Péter, Kilvinger Attila, Barkóczy Gábor alkotta csapat a hatodik, a nőknél a Juhász Ivett, Erdős Anita, Török Diana, Sárfi Beáta összetételű együttes pedig a hetedik lett. A felnőttek mellett az ifjúságiak is porondra léptek. A Budapesti Atlétikai Szövetség által rendezett nemzetközi viadalon már jutott aranyérem a Favorit AC-nek. A 60 méteres gátfutásban Kilvinger Attila bizonyult a leggyorsabbnak (8,68 mp), míg klubtársa, Győri Krisztina hármasugrásban szerzett bronzérmet (11 m). Az Építők SC atlétái közül ketten állhatták fel a dobogóra: a súlylökést Kovács Réka nyerte kerek 13 méterrel, míg 800 méteren Hecz Katalin 2:17,61-es idővel a második helyen érkezett a célba. Nem maradt érem nélkül a harmadik kaposvári egyesület, a Marathon AC sem. Hirt Katalin 200 méteren lett bronzérmes 26,14 mp-vel. * * * A Budapest Sportcsarnokban rendezett nemzetközi versenyek előtt az Olimpiai Csarnokban randevúztak két napon keresztül az atléták. Az első napon a felnőttek csatáztak egymással, ahol rajthoz áll(hat)tak a legjobb utánpótláskorú versenyzők is. Az Építők SC kiválósága, a válogatott Kovács Réka súlylökésben 13,15 méteres dobásával — ez fedettpályán eddigi legjobb eredménye — biztosan utasította maga mögé a többieket. Mögötte Borjus Erzsébet (Favorit AC) lett a második 11,64 méterrel, míg a 200 méteres síkfutásban Kilvinger Attila (Favorit AC) a hatodik helyen végzett 23,10 mp-vel. Másnap az ifjúsági és a serdülő „A” korosztály képviselői mérettettek meg. Itt összesen hét érem — közte négy arany —jutott a kaposvári atlétáknak. Hecz Katalin (Építők SC) 1500 méteren 4:51,60-al, Kilvinger Attila (Favorit AC) 200 méteren 23,00 mp-vel, Antalics Gábor (Favorit AC) súlylökésben 15,80 méterrel, Hirt Katalin (Marathon AC) pedig távolugrásban 5,40 méterrel lett aranyérmes. Kilvinger 60 m gáton begyűjtött még egy ezüstöt is (8,34 mp), míg Győri Krisztina (Favorit AC) távolugrásban lett bronzérmes 5,30 méteres ugrásával. Ugyancsak a harmadik helyen végzett a Favorit AC Czibula, Kilvinger, Németh, Barkóczy összeállítású váltója. * * * A Magyar Atlétikai Szövetség idénynyitó fedettpályás versenyén rajthoz álltak a Kaposvári Marathon AC versenyzői is. Hirt Katalin 200 méteren 26,70 mp-vel a második, Laczó Nikoletta 60 m gáton 9,43 mp-vel pedig az ötödik helyet szerezte meg. Olasz totógyász A Szerencsejáték Rt tájékoztatja a fogadókat, hogy az 5. heti olasz totómérkőzések — a hét végén a Genoa-Milan találkozón történt halálesetek miatt — elmaradnak; helyettük angol mérkőzések kerülnek a totóműsorba. A fogadók a Szerencse- játék Rt által kiadott biankó-szelvényekkel játszhatnak. Azok a játékosok, akik már megtették fogadásaikat az 5. hétre, ha — gépi fogadással játszottak: ugyanabban az értékben új fogadást köthetnek; — a hagyományos szelvénnyel játszók szelvényeit értékükben megfelelő biankó-szelvényekre cserélik; — a kollektív szelvénnyel játszók szelvényeit értékükben cserélik ki. Ha valaki nem kíván újra fogadni, ez esetben az általa megadott tippek az új totóműsorra érvényesek. Az új totóműsorról a totó- zókban, a napilapokból és a Sportfogadás című hetilapból lehet tájékozódni. Téli játékok szakmai szemmel Fábián László Popovics János az asztali- teniszezők trénere: — A biascai mezőnyben megtalálhattunk néhány nemzetközi porondon máris jegyzett roppant tehetséges fiatalt. A mieink közül Fábián László mutatta a legjobb formát, sajnos ő volt a legbalszerencsé- sebb is. Már a csoportküzdelmekben kifogta azt a német fiút, aki a döntőig verekedte magát. Nyerési esélye volt ellene de 2-1-re veszített. így csoport másodikként rögtön szembe került az első számú kiemelttel. Laci ellene is jól játszott de a döntő szettben 16-11-es vezetés után nagy küzdelemben ismét csak rutintalansága révén veszített. Gergely Balázs első éves ifiként utazott ki, ő valóban a jövő embere, aki a 97-es játékokra beérhet. Jezemiczkytől is továbbjutást vártunk, de nála is kiütközött a hazai mérkőzés hiány. Az ilyen versenyeknél fontos, hogy minél több játéklehetőséghez jussanak a résztvevők és ne lehessen egyetlen vereséggel kiesni. Nos, ezért is jó a csoportküzdelmekre épülő forma. Azt azért furcsállom, hogy a versenykiírás nem teszi lehetővé alkalmi párosok indulását, csak az egy tartoSíelőink a slalomverseny után mánybeliek játszhatnak együtt. Összességében korrekt és jól szervezett volt az asztalitenisz küzdelem, bár néhány döntésnél érzékelni lehetett, hogy nem vizsgázott nemzetközi bírók vezették a mérkőzéseket. Sass Csaba, a síelők edzője. — Fantasztikus élményben volt részünk, nagyszerű terepen szerepelhettek versenyzőink. Ragyogóan előkészített pályák várták a résztvevőket és sajnáljuk, hogy éppen a verseny idejére nyakunkba szakadó hatalmas hótömeg megnehezítette a versenyzést. A rendezők derekas munkát végeztek. A slalomra négy zárt kapuval ellátott alapos technikai tudást igénylő pályát jelöltek ki, nem véletlen, hogy elég nagy volt a kiesők száma. Az erős mezőnyben a mieink megfeleltek a várakozásnak. Illúzióink eleve nem lehettek, hiszen a nagy sínemzetek fiai, lányai féléveket tölthetnek el gyakorlással, míg a mieink csak egy-két hetet készülhetnek. Ezért a „taktikai” utasításunk is úgy szólt, hogy kisebb sebességgel ugyan, de valamennyi futamban igyekezzenek hibátlanul végig menni. A mieink tudásuk szerint siklottak és a nagy hóesés okozta nehéz látási viszonyok közepette is megúsztuk egyetlen kaputévesztéssel. Az óriás műlesiklásra talán még „kegyetlenebbé” vált az időjárás, sűrű felhő teledett a szakberkekben is nehéznek ítélt pályára, így a kijelölt terep felső szakaszát a versenybíróság kénytelen volt kiiktatni. A gyors pálya ellenére hibátlanul mentek a mieink, természetesen időeredményeik messze elmaradtak a legjobbakétól. Léphetünk-e előbbre? A slalom technikához nekünk még a teljes felszerelésünk sincs meg, így azt idehaza aligha tudnánk elsajátítani, viszont az óriás műlesiklásban kellő gyakorlással idővel előrébb is léphetnek. Klencsár Gábor főtanácsos, a delegáció vezetője. Küldöttségünk tagjai helyt álltak, habár én is kissé többet vártam asztaliteniszezőinktől. Sajnálom, hogy a szakvezetők nem javasoltak leány pingpongozol kiküldésre, ezzel a fiúk is újabb versenyzési lehetőségtől estek el. Nagy érdeklődései figyeltem a rendezést és a lebonyolítást. A megnyitó például minden korábbinál szolidabbra sikeredett és a szállító szolgálattal is akadtak gondok, ezért nem mindig lehettünk jelen azon a versenyen, ahol érdekelve voltunk. Összegezve a tapasztalatokat: — a megfelelő szponzorok segítségével — kellő körültekintéssel Somogy nagyobb megerőltetés nélkül képes színvonalasan megrendezni a 96-os nyári játékokat. Annyi bizonyos, hogy ehhez széleskörű összefogásra lesz szükség. Jutási Róbert Áz Alpok-Adria téli játékokra eleve kevés eséllyel kelt útra a somogyi delegáció. Síelőinktől nem várhattunk többet tisztes helytállásnál, nekik csak egy külön díj jutott a nyolcéves Gyenesei Judit révén, aki — mint a játékok legfiatalabbja — egy sífelszerelést kapott ajándékba. Asztaliteniszezőinknek nagyobb esélyt adtunk, bízva abban is, hogy a sorsolásnál Fortuna sem bánik szűkmarkúan velük. Eredményeinkről beszámoltunk. Miként minősítik azokat a szakemberek. A sportolóinkat elkísérő edzők és a delegáció vezetőjének véleményét gyűjtöttük csokorba. Különleges totó-kombinációk Az 5. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos különleges kombinációját. 1. 2 xx211 2x1 lx 211xx 2xxl 1 2. 1 1x2x1 x2xl 1 llxx2 xl21x 3. 1 12xxl 1x1x2 xl21x 2x1 lx 4. 1 112xx llxx2 21xlx 1 lx2x 5. 1 1 lx2x xl2xl 21xlx 211x1 6. 1 xx211 lxxl2 21xlx x21xl 7. 1 1x1x2 x2112 lxl2x lxxl2 8. X 121xx xx2xl xx21x 2x111 9. 1 12xxl xxll2 lx21x 2x1x1 10. 2 121xx lxl2x xl lxl xlxl2 11. 2 xx211 xxl 12 21xlx xlx21 12. 2 2x1 lx x212x 2x1 lx xl21x 13. X xl2xl 12x21 11x12 2x1x1 A totó-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) számítógépe készítette olvasóink számára. Pelikán János Budapest Bank Rt. Marcali Fiókja értékesít 1 db Mercedes 200 D típusú személy- gépkocsit. Érdeklődni lehet a Budapest Bank Rt. Marcali Fiókjánál Marcali, Rákóczi u. 16. szám alatt, vagy a 85/311-052-es telefonon. Értékesítés időpontja és helye: 1995. február 8-án, délelőtt 9 órakor a Városi Bíróságon Marcali, Rákóczi u. 14. A hét végén OB Il-es sakkcsapataink számára is megkezdődött a tavaszi szezon. A Nagyatádi Művelődési Ház a kiesőjelölt Szentgotthárd otthonában győzelemmel rajtolt, míg a Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház csapata az idei bajnoki szezon legsúlyosabb vereségét könyvelhette el Veszprémben. Szentgotthárd II.-Nagyatádi Művelődési Ház 5,5:6,5 Tartalékosán utazott el a Nagyatád a kiesőjelölt Szentgott- hárdhoz. Az atádi éljátékosok alaposan kitettek magukért: az első hat táblán négy győzelmet és két döntetlent értek el. A második hat táblán kiharcolt egy győzelem — az ifjúsági korú Horváth Attila a 12. táblán megszerezte élete első OB II-es győzelmét — és egy döntetlen a vendég nagyatádiak győzelmét jelentette. Győzött Percze János (1. tábla), Ferencz Miklós (2. tábla), Molnár Aurél (3. tábla), Percze Gábor (6. tábla) és Horváth Attila (12. tábla), döntetlent ért el Mimica Slavko (4. tábla), Béres Kornél (5. tábla) és Kiss Attila (7. tábla). Veszprém-Kaposvári Móricz Zsigmond Műv. Ház 8,5:3,5 Váratlan súlyos vereséget szenvedett Veszprémben a tartalékos kaposvári csapat. Győzött Horváth Tamás (1. tábla) és Ronga Attila (8. tábla), remizett Veress Róbert (2. tábla), dr. Horváth János (6. tábla) és Kiss Zoltán (9. tábla). Sportműsor SZERDA Kosárlabda NB I, férfi rájátszás (az 1— 12. helyekért): Kaposvári KC- Soproni ÁSZOK KC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 18 óra. Magyar Kupa, megyei selejtező (második mérkőzés): Oázis SE-Munkácsy BK. Kaposvár, Eötvös Lóránd Műszaki Középiskola tornacsarnoka, 20 óra. Labdarúgás Előkészületi mérkőzések: Nagyatádi VSE-Csepel-Kordax. Nagyatád, 14.30 óra. Marcali VSE-Csurgói TC. Marcali, 16 óra. CSÜTÖRTÖK Asztalitenisz Megyei diákolimpiái döntő (általános iskolások). Kaposvár, Kapos-Zselic AC asztalitenisz-csarnoka, 9 órától. Kosárlabda Erdőgép Kupa '95 megyei férfi kosárlabda-bajnokság. „B”-csoportos mérkőzés: Anda-Renault Barcs SC- Kan-Ászok KK. Barcs, városi sportcsarnok, 18.45 óra. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: Siófoki Bányász-Balaton- földvári SE. Siófok, 14.30 órakor. Röplabda Interliga Eredmények: Vasas-Remia-VKP Bratislava 3-1 (5, 8, -5, 5) Vasas-Remia-Spasa Zilina 3-0 (7,10,11) ASV Salzburg-Donaukraft Wien 3-1 (-9,15, 6, 4) Vileda Maribor-Zseljeznicsar Osijek 3-0 (4, 5, 8) Vileda Maribor-Mladost Zagreb 3-0 (7,11, 6) Salonit Anhovo-Zseljeznicsar Osijek 3-1 (7, 4, -8,13) Salonit Anhovo-Mladost Zagreb 1-3 (-14, -4, 8, -13) Az alapszakasz végeredménye: 1. VKP Bratislava 18 12 6 40-23 30 2. ASV Salzburg 18 12 6 41-29 30 3. Donaukraft Wien 18 11 7 40-26 29 4. Vileda Maribor 18 10 8 41-28 28 5. Zseljeznicsar 18 9 9 29-37 27 6. Spasa Zilina 18 9 9 30-39 27 7. Salonit Anhovo 18 8 10 33-38 26 8. Vasas-Remia* 18 8 10 29-36 25 9. Mladost Zagreb 18 6 12 27-37 24 10. K. Balatel RC 18 5 13 24-41 23 Megjegyzés: a *-gal jelölt Vasas-Remia csapatától egy játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt egy büntetőpont levonva. így folytatják Az utolsó, 10. helyezett Kaposvári Balatel RC a 7. helyezett Salonit Anhovoval, a 8. Vasas-Remia pedig a 9. Mladost Zagrebbel mérkőzik a rájátszás 7„ illetve 8. „rajthelyeiért”. Az összecsapások két nyert mérkőzésig tartanak, s érdekesség, hogy az első találkozót a rosz- szabb helyen végzett csapatok otthonában (azaz Kaposváron és Zágrábban) rendezik. A visszavágót — és ha szükség van rá, a harmadik mérkőzést — viszont a Salonit Anhovo, illetve a Vasas-Remia otthonában játsszák. A kaposvári találkozónak már meg is van az időpontja: eszerint február 4-én, azaz most szombaton lesz a Balatel RC-Salonit Anhovo párharc első összecsapása a kaposvári városi sportcsarnokban. A11. helyen a KKC Az 1-12. helyért: 1. D.-Honvéd 12 9 3 1046- 875 21 2. Szolnoki KK 12 9 3 893- 790 21 3. Marc-Körmend 12 8 4 971- 894 20 4. ZTE-Goldsun 12 8 4 945- 917 20 5. Atomerőmű 12 7 5 938- 893 19 6. Debrecen 12 6 6 1057-1062 18 7. Falco SE 12 6 6 1066-1092 18 8. H.vásárhely 12 5 7 1018-1060 17 9. Albacomp SC 12 5 7 961-1034 17 10. Csepel-Kordax 12 4 8 983-1043 16 11. Kaposvári KC 12 4 8 1047-1121 16 12. Soproni KC 12 1 11 923-1067 13 Felemás nyitány