Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-21 / 44. szám

1995. február 21., kedd SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Gyenesei újabb sikere Folytatja sikeres fedettpályás szereplést Gyenesei István, a Kaposvári TC fiatal tenisze­zője. A hét végén Ózdon a Téli Kupán vett részt, és a ti­zenhat fős mezőnyben nem talált legyőzőre. A döntőben sem tudták feltartóztatni: bu­dapesti ellenfelét 6:4, 6:0 arányban legyőzve szerezte meg az első helyet. Továbbra is Veress az élen Ferenci Miklós nyerte Veress Róbert és Kadlicskó József előtt a kaposvári sakk-villám­verseny sorozat februári via­dalát. Az összetett pontver­senyben továbbra is Veress Róbert vezet Ferencz Miklós előtt. Tornagyőztes házigazdák Immár két éves hagyomány Nemesviden, hogy a farsangi mulatságok idején kispályás teremlabdarúgó-tornát (is) rendeznek. A mostani mérkő­zéssorozaton nyolc környező község vett részt, köztük a szomszédos megyéből Zala- vár csapata. A kispályás te­remlabdarúgó-torna a házi­gazda Nemesvid győzelmével zárult; második lett a szőcsé- nyi szakiskola, harmadik pe­dig a Vése. A legjobb kapus­nak járó különdíjat a nemes- dédi Dániel Richárd kapta, míg a legjobb mezőnyjáté­kosnak a szőcsényi Moór Ist­vánt választották meg. A torna gólkirálya a vései Faze­kas Gyula lett. Ünnepelhet a Várdomb-Eszencia A 18. forduló mérkőzéseivel folytatódott Balatonbogláron a városi kispályás teremlab­darúgó-bajnokság. A felsó' ág eredményei: Kék Trabant- Novometall-Csapágyüzlet 7- 4, Szemes-Várhegy 12-2, Zöld Sasok-Algoritmus 3-2, V árdomb-Eszencia-Platán 11- 6. Az élcsoport állása: 1. Várdomb-Eszencia 36 pont, 2. Algoritmus 28 pont, 3. Pla­tán 22 pont, 4. Novome- tall-Csapágyüzlet 20 pont, 5. Várhegy 20 pont. Az alsó ág eredményei: Torpedó-Almaié 8-4, Sóska-Borbolya-Boros- tyán-Borbogár 10—8, Szőlős- kislak-Kormos Garage 4—3. Az élcsoport végeredménye: 1. Kormos Garage 18 pont, 2. Sóska-Borbolya 15 pont, 3. Szőlőskislak 15 pont. Az utolsó fordulóra pénteken ke­rül sor; ekkor köszöntik és dí­jazzák a dobogós helyezett csapatokat. Bajnok a Galéria A nőknél már végeredményt hirdettek Balatonbogláron, miután a visszalévő utolsó két mérkőzést is lejátszották. Eredmények: Rózsaszín Bombázók-BB 2-0, Rózsa­szín Bombázók-Kék Villám I- 0. A balatonboglári nó'i kispályás teremlabda­rúgó-bajnokság végeredmé­nye: 1. Galéria 15 pont, 2. Ró­zsaszín Bombázók 14 pont, 3. Kék Villám 4 pont, 4. BB 3 pont. Nem volt telitalálat A Szerencsejáték Rt közlése szerint a totó 7. fogadási he­tének nyereményei (a jövede­lemadó levonása után) a kö­vetkezők. 13 plusz egy talála- tos szelvény nem volt. A kö­vetkező hétre átvitt plusz 1 ju­talom nyereményösszege nettó 5 975 498 forint. A hat darab 13-as 901 542, míg a 12- esek (195 darab) 18 493, a II- esek (3286 darab) 1097, a 10-esek (27 694 darab) pedig 210 forintot érnek. ## Röplabda NB I, férfi „B”-csoport Ötjátszmás vereség Kosárgála a Táncsicsban Nagy közönségsikert aratott a farsangi váltóverseny. Mint felvételünk is bizonyítja, a labda csak másodlagos volt... fotó: kovács tibor MAFC-Kaposvári Balatel RC II. 3-2 (10, -9, -11,4,13) Budapest, Káposztásmegyer, 100 néző. V.: Ortner, Szekér. MAFC: Róka, Kozár, Pari, Novák, Polencsik, Fejes. Csere: Tóth, Sárik, Dóczi. Edzó': Vocskó György. Kaposvári Balatel RC II.: Varga P., Karlovics, Kiss Z. II., Erdei, Acs, Németh Cs. Csere: Tóth T, Kiss Z. I., Kondorosi. Edző: Károly Róbert. Hatalmas, ötjátszmás csatát hozott a két együttes fővárosi találkozója. Az első szettet „hozták” a hazaiak, azonban a vendég kaposváriak fordítani tudtak. A negyedik játszmában biztos hazai siker született, míg a mindent eldöntő rövidített ötödik, utolsó játszma nem mindennapi izgalmakat hozott. Már 10-6-ra is vezetett a Bala­tel RC II., a mérkőzés végén azonban mégis a MAFC játé­kosai örülhettek. A MAFC két legjobbja Po­lencsik és Sárik volt, míg a vendég Kaposvári Balatel RC II. fiatal csapatában Karlovics, Erdei és Kiss Z. II. játszott jól. Vasárnap Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában mintegy félezer érdeklődő előtt ren­dezték meg a kosárfarsangot. Az egész délutánt betöltő programot a Kaposvári KC- megyei ligaválogatott mérkő­zés nyitotta. Derekasan küzdött a megyei bajnokságban sze­replő csapatok játékosaiból összeállított ligaválogatott, de az összeszokottabb KKC gyors leindításokkal egyre jobban el­húzott. A megyei válogatott támadá­sait elsősorban Filipovics vé­dekezése bátortalanította el, aki kiosztott egy-két méretes „taka­rót”. A szünet után kiegyenlítet­tebb lett a játék, a végeredmény pedig 100-67 lett. A Kaposvári KC-ből Karsai (25/6), Hoffmann (21/3), Fili­povics (12) és Vojvoda (12) cél­zott a legjobban. A ligaváloga­tottban Váli (11), Halász (10) és Sótonyi (10/6) voltak a leg­eredményesebbek. A találkozó félidejében bonyolították le a zsákolóverseny döntőjét, ahol a közönség soraiból választott pontozók értékelték a gyakorla­tokat. Nagy csatában mindösz- sze egyetlen ponton múlott az elsőség kérdése. Végül Karsai Gábor vehette át a legjobbnak járó díjat a mindössze tizen­négy éves Bogdán Balázs előtt. A harmadik Kovács Csaba lett. A tabi körzeti kispályás terem­labdarúgó-bajnokság a hatodik forduló mérkőzéseivel folyta­tódott. A hat találkozón össze­sen 98 gól esett. A mérkőzés után a legna­gyobb közönségsikert aratott farsangi váltóverseny követke­zett. Itt különböző feladatokat kellett megoldani a négy iskola minikosarasaiból, szülőkből, képviselőkből, újságírókból és két-két KKC-játékosból álló vegyescsapatoknakl A közönség harsány bizta­tása mellett egymást múlták felül a csapatok, amelyek közül végül a Berzsenyi Dániel Álta­lános Iskola gárdája lett a győz­tes. Második a Katolikus Gim­názium, harmadik a Gyakorló Általános Iskola, negyedik pe­dig a Toldi úti Általános Iskola. Ezután következett az Extra Liga-mérkőzés a megyei és vá­rosi önkormányzatok váloga­tottja és a Somogy Megyei Ko­sárlabda Szövetség elnökségé­nek csapata között. Biztos, ami biztos alapon az SMKSZ két „idegenlégióst” is meghívott a keretébe. Horváth Frigyes, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szö­vetségének főtitkára és Por- páczi László utánpótlás referens is szorgosan gyűjtögette a pon­tokat. Az önkormányzat válo­gatottjában pályára lépett töb­bek között dr. Kolber István, a Somogy Megyei Közgyűlés el­nöke, Szita Károly, Kaposvár polgármestere, valamint dr. Gimesi Mihály, a városi sport- bizottság elnöke is. Igazi gála- mérkőzés volt ez, hiszen láthat­Eredmények: Andocs-Kapo- lyi Honvéd 9-3, Herkules- Nagytoldipuszta 9—4, Old Boys-Bábonymegyer 20-2, Nágocs-Kánya Team 16-5, tunk szép akciókat, látványos átadásokat és élményszámba menő triplákat egyaránt. A sportág berkeiben jobban jártas SMKSZ csapata mindin­kább elhúzott ellenfelétől: az önkormányzat válogatottján még az sem segített, hogy az ezúttal játékvezetői szerepkör­ben tündöklő Monok Tibor is dobott egy kosarat. Az igazi farsangi hangulatú mérkőzést végül 48-31 arány­ban az SMKSZ csapata nyerte, amelyen Ékes (15/9), Horváth (8) és Csapó (6) voltak a leg­eredményesebb dobók. Az ellenfél legjobbjai Kováts (11), Szita (9/3) és Fekete (6) voltak. A mérkőzés szünetében a há-. rompontos dobók mérték össze egymással a tudásukat. Talán a fáradtság számlájára írható, hogy a dobások közé bizony becsúszott egy-két „homály” is, azaz volt olyan, aki még a pa- lánkot sem találta el. A legpontosabban Nagy Imre, a Kaposvári KC nagyhírű technikai vezetője célzott, s ez­zel ő lett a triplakirály Karsai Gábor és Fónai Tamás előtt. A programot majorett és RSG-bemutató, valamint tom­bolasorsolás tette teljessé. Nem véletlen, hogy a remekül sike­rült kaposvári kosárfarsangról sokan úgy távoztak: jövőre is­mét találkozunk! Kun Zoltán Kánya Sör-Somogyegres 9-4, Vasbolt-Dédász 14-3. Az élcsoport állása: 1. Old Boys 12 pont, 2. Kánya Sör 11 pont, 3. Ándocs 10 pont. SPORTMŰSOR KEDD Asztalitenisz NB I, női „B”-csoport: Bp. Postás SE II.-Balaton- földvári SE. Budapest, 18.30 óra. SZERDA Röplabda Magyar Kupa, a legjobb nyolc közé jutásért (első mérkőzés): K. Balatel RC- Csepel-Kordax. Kaposvár, városi sportcsarnok, 18 óra. Labdarúgás Előkészületi mérkőzések: Marcali VSE-Pénzügyőr. Marcali, 16 óra. Csurgói TC-Barcs SC. Csurgó, 15.30 óra. CSÜTÖRTÖK Kosárlabda NB I, férfi rájátszás (az 1-12. helyekért): Soproni Ászok KC-Kaposvári KC. Sopron, sportcsarnok, 18 óra. Erdőgép Kupa '95 megyei férfi kosárlabda-bajnokság. Barcs, városi sportcsar­nok. „B"-csoportos mérkőzés: Anda-Renault Barcs SC- Törzsök-Somogy Rádió SE 18.45 órakor. Kikapott az APEH-Spárta Pécsi Kinizsi-APEH-PATE- Spárta Alapítvány, Kaposvár 10:4 Győz: Herczig 2, Dani 1, Fá­bián 1. Az asztalitenisz NB II Barna-csoportjában a tartaléko­sán felálló kaposvári csapat ve­reséget szenvedett a második helyen álló pécsiek otthonában. Játék nélkül nyert a Kasi MAFC-Martos-Kasi 0-3 (játék nélkül) A röplabda NB II tavaszi nyitá­nyán játék nélkül győzött a fő­városban a Kaposvári Sportis­kola csapata. A hazaiak ugyanis csak öt játékossal jelentek meg, s így a szabályok értelmében a mérkőzést 3-0 (45-0) arányban a kaposvári csapat javára iga­zolták. * * * A hét végén, szombaton ha­zai pályán is bemutatkozik a Kaposvári Sportiskola NB Il-es női röplabdacsapata. A kapos­vári Egészségügyi Főiskola tornatermében a Paks ellen lép­nek pályára. A két csapat egy­más elleni találkozója délelőtt 11 órakor kezdődik. • • Húszat vágtak az „Öreg Fiúk” Kasi sikerek a kupatomán FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Előkészületi mérkőzések Marcali VSE-Balaton- keresztűr 10-2 (7-1) Marcali, 50 néző. V.: Bá- csics. Gólszerzők: Szántó 3, Kiss 3, Tóth Cs. 2, Rózsa, Rituper, illetve Molnár, Horváth. A több edzést maga mö­gött tudó, jobb erőben lévő NB III-as Marcali könnyed győzelmet aratott a megyei I. osztályú bajnokságban szereplő Balaton-parti ellen­fele ellen. * * * Öreglak-F ony ódi Petőfi SE 4-2 (2-1) Öreglak, 100 néző. V.: Gyurka. A megyei röplabda szövetség rendezésében Kaposvár volt há­zigazdája a gyermek és mini korcsoportos fiú röplabdázók országos meghívásos kupatomá- jának. A minik tizennyolcas mezőnyében szegedi, kecske­méti, tatabányai egerszegi veszprémi és dunaújvárosi együttesek mellett megyénket a kaposvári sportiskola négy csa­pata, továbbá tabi és böhönyei fiatalok képviselték. Hármas csoportokban kez­dődtek a küzdelmek, majd az ott kialakult sorrend szerint talál­koztak az azonos helyezettek. A Honvéd u.-i, valamint a Toldi ál­talános iskolára épülő Kasi I. és II. csapata a csoportelsők, a Kasi III. (Berzsenyi isk együttese) pe­dig a csoport-másodikok verse­nyében folytathatta. A Kasi IV. — Gárdonyi isk együttese — a második helyezettek versenyé­ben volt érdekelt. A végküzdelemben a legjobb tíz és az őket követő nyolc külön csatákat vívott. Ezek során a Kasi I. csapata 2-0-ra verte a szegedieket, s ezzel övék lett a kupa győzelem és a vele járó vándorserleg. Az élcsoport: 1. Kasi I., 2. Szeged, Felsővárosi isk., 3. Kecskemét, Arany J. isk., 4. Kecskemét, Vásáshelyi isk., 5. Zalaegerszegi RC I., 6. Kasi II... 10. Kasi IV... 14. Tab I. sz. ált. isk., 15. Böhönye ált. isk. A győztes csapat tagjai: Lé­náit Attila, Bíró Márk, Sipos Krisztián, Szingajevszkij Júlián, Farkas Kornél, Mózsi Roland, Lakos Norbert. Különdíjas lett a győztes csapatból Lénárt Attila. A legeredményesebb edző dí­ját Burcsa Tibor, kaposvári edző kapta. A gyermek korcsoportban ki­lenc együttes három részre osztva kezdte a kupatomát és a győztesek játszhattak a dobogós helyekért. Ä házigazdákon kívül ebben a mezőnyben is kecskeméti, veszprémi, egerszegi, dunaújvá­rosi és tatabányai együttesek in­dultak. A kaposváriakat képvi­selő Kasi csapata teljes sikerrel szerepelt itt is. Tizennyolc mér­kőzésre került sor összesen és a kaposvári sportiskolások nem találtak legyőzőre. Az első he­lyet szerezték meg, s ők is egy évig őrizhetik a vándorserleget. Egy eredményes Kasi támadás A dobogós helyezettek: 1. Kasi, 2. Kecskemét, Vásárhelyi isk., 3. Kecskemét, Katona J. Gimn. A győztes csapat tagjai: Dá­vid Zoltán, Farkas Roland, La­kos Tivadar, Győrffi Gábor, Vígh József, Tóth Róbert, Kör­tési Péter, Fáth Balázs, Georg Miklós, Laszczik Iván, Giczi Tamás, Giczi Balázs és Jakab András. A csapatból Dávid Zol­tán kapott külön díjat, a leg­eredményesebb edzőnek a ka­posváriak trénerét, Gelencsér Györgyöt választották.

Next

/
Oldalképek
Tartalom