Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-20 / 43. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP VELEMENYEK 1995. február 20., hétfő / Áldozok és „ostyafalók” - utoljára Engedjék meg, hogy még egyszer visszatérjek a Keresztény módon élni című cikkhez. Úgy érzem, ezzel, mint adóssággal még tartozom, bár magamban már lezártnak tekintem az ügyet. Levelem — a visszajelzésekből ítélve — a többségben egyetértést váltott ki, csak az „ostyafalókat” kellett volna kihagyni vagy más megfogalmazásban írni — írták többen. Ezek után még inkább megerősödtem igazamban, hitemben. Az „ostyafalók” pedig valóban magyarázatra szorul. Elsősorban azoktól kérek elnézést, akik a szentostya színe alatt Krisztus testét veszik magukhoz a szentgyónásban feloldozást nyert bűnbánat szentsége után, és azt tiszta lélekkel szívükben, a kegyelem állapotában teszik. Ők áldoznak! De már ne haragudjanak azon testvéreim, akik áldozni mennek akkor is, ha nem gyóntak, tehát nincsenek a kegyelem állapotában, vagy gyűlöletet hordoznak szívükben embertársaik iránt, mégis megáldoznak. Ismerik ezek az emberek a hitüket? Tudják, hog milyen bűnt követnek el vele? Szerintem ők nem áldozok, csak „ostyafalók”. A magamutogatók, akik csak hogy lássák buzgósá- gukat, a külsőség, az irigység keltése másokban, az illúzió miatt teszik amit tesznek. Talán nem is gondolnak arra, hogy az ítéletnél ez súlyosbító körülménynek számít. Hitünk lelkiismeretességen való mind mélyebb ismeretére azért van szükség, mert aki egyszer eljut odáig, hogy lelkiismeretével naponta el tud számolni, és úgy érzi, hogy bűn terheli lelkét, mely alól szabadulnia kell, azt meg is tudja bánni és jóvátenni. Akkor kevesebb lesz a bűnüldözés, a rendőrség dolga, nagyobb lesz a társadalom közbiztonsága, és ha szerényen is, de boldogabban élhetünk. Kuminetz Gyula Csokonyavisonta A témát ezzel az írással szerkesztőségünk lezártnak tekinti. Hol vannak a katonák? A képen bekarikázott katona Tóth János volt kastélyosdombói lakos Szomorúan, de mindig reménykedve írom le soraimat. Olvastam a Somogyi Hírlapban, hogy Somogyudvarhe- lyen is megemlékeztek a II. világháború hőseiről, akik a II. Gyalogezredben harcoltak és haltak meg. Az én édesapám is a II. Gyalogezredben harcolt. Nagykanizsára vonult be 1941 október 13-án, és 1943. január 5-én írt utoljára levelet. A visszavonulás alkalmával a Don folyónál, Szucsa községnél halt meg. Őrzök egy fényképet, amit pár hónappal halála előtt küldött haza. Tízen vannak rajta, közülük egyik parancsnok lehetett. Azért írok önökhöz, hogy talán van olyan személy a megyében, aki tudna valamit mondani az utolsó napokról. Tudom, hogy sokan gondolják: mindenkinek van gondja a saját sorsával és rengeteg a hadiárva, ebbe bele kell törődni, de ha úgy hozza a sors, hogy át kellene élni évtizedekig félárván az éveket, akkor változna a véleménye a mai embernek. Ezért is tiltakozom a háború ellen. Édesapám Tóth János, Kastélyosdombón lakott, a parancsnokát Szendi Károlynak hívták. Virovácz Andrásné Kastélyosdombó Szökés az óvodából 1995. január 20-án gyermekem eltűnt a kaposvári Béke utcai óvodából. Azon a napon a postára indultam. Gyermekem az óvoda udvarán játszott, amikor észrevett, integetett nekem és én visszaintegettem. A postáról hazajövet a velem szembe jövő óvónő közölte, hogy a gyermekem eltűnt az óvodából. Ennek hallatán eszeveszetten futni, keresni kezdtem. Egy másik óvónő már a lakásomról jött és mondta, mondta, hogy nincs otthon a gyerek. Én viszont még abban bíztam, hogy a szomszédasszonyom beengedte. Úgy is történt. Nem csináltam ügyet a dologból, viszont megkerestem a vezető óvónőt és közöltem vele, hogy a kapuk legyenek zárva. Tétovázva, de azt válaszolta, ha ez engem megnyugtat ám legyen, és közölte, hogy ilyen többet nem fordul elő. 1995. január 26-án gyermekem ismét elszökött az óvodából — úgy, hogy volt ideje cipőt húzni, a kabátját magához venni és kisétálni az ajtón. Aznap szintén nem tartózkodtam otthon, mert orvosnál voltam. Amikor hazaértem, a szom- szédasszonyom azzal fogadott, hogy a gyermekem megint eljött az óvodából. A felső szomszédasszony talált rá, az utca közepén sétálva. Ő hozta haza, de mivel nem talált itthon, beadta a szomszédba. Ezután elment az óvodába és szólt, hogy ne keressék a gyereket, mert a szomszédban van. Erre jött az egyik óvónő, és visszavitte a gyereket az óvodába. Hazatérve hallva, hogy mi történt, őrjöngve futottam az óvodába. Az óvónők a legnagyobb tisztelettel fogadtak, azt gondolván, hogy most is hallgatni fogok. Én viszont tovább nem hallgatok, mert itt nemcsak az én gyerekemről van szó, mert ez bárkivel megtörténhet. Az óvodának több kapuja van azóta is nyitva, az ajtók szintén. A vezető óvónő közölte velem, hogy ez nem börtön, ahol a gyerekek bezárva érezhessék magukat. Azt is tudomásomra hozta, hogy huszonkettő gyerekre nem tud egyszerre figyelni. Akkor az ajtót sem kell bezárni? — kérdezem. Tisztelettel megkérdem az illetékest: a történtek után rájuk bízhatom-e a gyerekemet? Mert szerintem nem. Ezek után a többi szülő biztonságban érezheti a gyermekét? Vagy a történtekről egy három és fél éves gyerek tehet, nem pedig az óvónők gondatlansága? Novák Péterné Kaposvár, 48-as ifjúsági útja 56. A szemüveg ára Édesanyám mindkét szemét szürkehályoggal operálták, amelynek következtében 12, illetve 15 dioptriás szemüveget írt fel számára az orvos. Édesanyám közlekedni nem tud, így engem kért meg, hogy elkészíttessem a szemüveget. A papírokkal s a két szemüvegkerettel — hogy ne kelljen újat venni — bementem Balatonbogláron az orvosi rendelővel szemben levő optikába. A látszerész közölte velem, hogy azonnal nem tudják megrendelni a szemüvegeket, mért év vége van, s máshova is hiába megyek. Vártam. Egy hónap múlva készültek el a szemüvegek 5740 forintért. Másutt utána érdeklődtem, hogy valóban ennyibe kerül-e? akkor vált nyilvánvalóvá, hogy gyalázatos módon becsaptak, a maszek árat fizettették meg velem. De akkor miért fogták ott a vényeket, melyek 15 százalékos árat biztosítanak állam- polgári jogon? Úgy tűnik, ebben az esetben más élvezi a kedvezményt. Annál is inkább, mert számlát sem kaptam — csak utólag, külön felszólításra. Tarné Bezdai Gabriella Balatonboglár Egy bicikli kálváriája 1993 szeptemberében a család barátjától a fiam kapott egy mountainbike kerékpárt. Ezzel kapcsolatos az alábbi történet. Február 7-én a Desedáról horgászatból jöttünk hazafelé, amikor egy kb. 15 éves kislány mellettünk termett, és váltig állította, hogy a nálunk levő kerékpár az övé, azt ugyanis ellopták. Megleste, hogy melyik garázsba megyünk be, majd ennek alapján feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrség kiderítette, hogy kié a garázs, hol dolgozunk, majd 8-án két rendőr elvitte a feleségemet a munkahelyéről. Le akarták foglalni a garázsban levő kerékpárt, de közben hazaértem, és nem engedtem, mert bizonyítani tudom, hogy az a saját tulajdonom. Erre az volt a válaszuk, hogy kénytelenek lesznek erősítést kérni. Ez végül az erélyes fellépésem miatt elmaradt. Másnap a rendőrségen jegyzőkönyvet vettek fel az ügyről, ahova magammal vittem azt a személyt, aki a kerékpárt ajándékozta, és még hatvannégy tanú aláírását, akik hajlandók bizonyítani, hogy a kerékpár a miénk. Meglepetésemre a jegyzőkönyvből csak hetven forintos illetékbélyeg megvásárlása ellenében kaptam egy példányt... Nem tartom tisztességesnek a rendőrség eljárását. Miért hisznek előbb egy 15 éves lánynak, mint egy középkorú családapának? Tudom, hogy a rendőrségnek minden feljelentést meg kell vizsgálnia, azonban tisztességes eljárással az időpocsékolástól és sok bosz- szúságtól megkímélhettek volna. Hollósi János Kaposvár, Füredi u. 5. Javítás helyett kidobta Végső elkeseredésemben írok Önökhöz. Kérem, segítsenek ügyem elintézésében, mivel ez nekem körülbelül négy éve nem sikerül. 1990 decemberében a barcsi Borbély János hűtőgépszerelőnek átadtam javításra egy motorhibás fagyasztóládát. 3700 forint kifizetése után hazaszállítottuk. Ekkor kiderült, hogy nem működik. Újbóli javítás után sem. Sőt — rázott! Ezt tanúval is bizonyítani tudom. A szerelő most már palásthibát állapított meg. Újabb várakozás, érdeklődés, s ez így ment három évig. Az én türelmem is véges, ezért az önkormányzattól kértem segítséget, mert a gépet szerettem volna visszakapni és egy másik szerelővel megjavíttatni, hogy végre használni tudjam. A szerelő azonban többszöri felszólítás után sem adta vissza. Tavaly november elején ismét érdeklődtem, hogy mikor készül el a gép. A szerelő mosolyogva közölte velem, hogy a hűtőládát kidobta! Hogy jön egy szerelő ahhoz, hogy a rábízott javítanivalót kidobja? S ha már megtette, fizesse meg a káromat! Vajda Andrásné Barcs, Deák Ferenc u. 14. Könyörtelenül ketyeg a tizennégy éves vízóra A kaposvári Nádasdi utca 106-os számú ingatlanból 1981-ben került a nevünkre az osztatlan közösség hatodrész tulajdona. Az eladó egymaga bevezettette a vizet a telkére, így került adás-vétel útján a vízóra a nevemre. Időközben 1987— 88-ban a többi öt tulajdonos rákötött a hálózatra. Eleinte belefizettek a számlába. 1988-ban nálam betörtek, mindent elvittek, megrongáltak és életveszélyesen megfenyegettek, így többet nem mentem oda. Az ingatlant 1992-ben el is adták, azóta az új tulajdonos ott is lakik. A DRV-nél hat éve hiába kértem a vízóra nevemről való leírását. A víz fogy, a számlák jönnek, a DRV jogutódja bírósággal, foglalással fenyeget a vízdíjfizetés miatt, az helyett, hogy az ingatlan hat tulajdonosát kötelezné a fogyasztás megfizetésére, illetve vízórák fölszerelése. Kérem, segítsenek, hogy igazságomhoz méltón járjanak el velem. Értessék meg a DRV-vel, hogy az ominózus vízóra nem nekem ketyeg. Csicskó György Kaposvár, Damjanich u. 6. > A lerágott csont esete A Somogyi Hírlap siófoki szerkesztőségét kereste meg panaszával Matatics László. Elmondta, hogy a siófoki Új Tavasz Mezőgazdasági Szövetkezet használta azt a földet, melyet apja 1949— ben „önként” bevitt a közösbe. Az idős szülők halála után, az örökösök kérték vissza a 65—ös főút mellett, a település határában fekvő földjüket, amikor ezt a kárpótlás lehetővé tette. — A szövetkezet elnöke úgy tájékoztatott — mondta a panaszos —, hogy a kérésem nem teljesíthető, mert az 1807 négyszögölnyi terület már nevesítésre került és így már más tulajdonában van. A földhivatalban tájékozódva megtudtam, hogy Siófok és Kiüti határában lévő mezőgazdasági területek a szövetkezet elnökének, főkönyvelőjének és a földkiadó bizottság négy tagjának a tulajdonába került — mondta Matatics László. — Panaszommal megkerestem a megyei Földművelési Hivatalt, a Cégbíróságot, Földművelésügyi Minisztériumot és a Miniszterelnöki Hivatalt. Mindenhol olyan választ kaptam, hogy törvénysértés nem történt. Ezek után nem remélek jogorvoslatot, de szeretném, ha esetem kapcsán a törvényalkotók felismernék azokat a joghézagokat, amelyekkel kijátszható a kisember. Egy ingatlan forgalmazásával foglalkozó irodánál tájékozódtunk a jelenlegi föld- és telekárakról. Megtudtuk, hogy a Balaton partján egy négyszögöl ára 40—60 ezer, vasúti síneken túl, a parttól ezer méterre ugyanekkora föld értéke „mindössze” 8 ezer forint. Hasonló helyzet alakulhat ki a mezőgazdasági művelésben lévő földek esetében, ha azokat belterületté nyilvánítják. Még értékesebbé válik a föld, ha ott rendezési terv készül. Ezáltal a szántó építési telekké válik és értéke akár a tízszeresére is növekedhet. Azok, akik „ismerték a csíziót” köny- nyen meggazdagodhatnak. Telefonon megkerestük az Új Tavasz Mezőgazdasági Szövetkezet elnökét, aki azt mondta: Matatics László ügye lerágott csont, azzal kapcsolatban nyilatkozni nem kíván. A karikaturista Őszi Zoltán rajzban „fejtette ki véleményét” a Balaton környezetvédelmi helyzetéről.
