Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-18 / 42. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. február 18., szombat A kaposszerdahelyi keramikus műhelyében Gránátalmák és nevesincs virágok — Az agyag türelmes — mondja a keramikus FOTÓ: KOVÁCS TIBOR KUTAK Az indulás lehetősége és a megadatott kibontakozás együtt él. A mélységek a magasságoknak észrevétlenül is üzenhetnek. A sötétségek a ragyognak. A csobbanó csönd a felkiáltásoknak. Onnan, a reménytelennek tűnő vívódásból és töprengésből a derűs föleszmélések magasába. Az ön-kibontakozásba. Ki száll le hozzánk és ki emelkedik föl velünk...? A lefátyolozott titkok és a derűs megvilágosodás. A rejtőzködések és a fölnyílások. Az elfojtott álmok és a tárulkozó derű. Az ellentétek föloldódása — az esetlegességek harmóniája. Meríthetünk a lélek mélységeiből — és a hullámzás szabad iramodásából. Tudást és emlékeket — csillogó föl- szárnyalásokat. A szendergő iszap nyirkos kövekkel körülbástyázza a közömbös lehetőségeket. Az ígéreteket és a kiteljesítést. Az észrevétlen bezárkózást — a sugaras föl- emelkedéssel együtt. Üdítő szándékok zuborog- nak — és csillogó bizakodás dalol. Úgy tűnik: temetkezik a harangszó és tisztul a reménykedés. Mereng a sötétlő hallgatás — de száll, emelkedik, szárnyal a bizakodó zene. A harmóniák kórusegysége. Rejtőzködik a tisztaság — de utat találnak a ragyogás lehetőségei. Egyéni tónusokban — meg általánosságban. A mohos, zöldes-barnás kövek, fadarabok elnyelt csobbanások emlékeit őrzik. Hogy egyszer majd fölszabadíthassák őket a fényre! A titkok gyűrődző, agyagos-nyirkos üzenetei borongnak az éltető csöppek hűs nyugtatgatásán. Itt a vándorok mindig megállnak és enyhüléssel, frissülő bizakodással indulnak a jövő lehetőségei felé. Amíg van szándékuk, útjuk és hitük. Ha már megtanulták, hogy a mélység dolgai, jelenségei — és a dolgok, jelenségek mélységei mind jelen vannak. Minden mélységnek saját hatalma, ereje, varázsa van. Minden összefüggésben esetleges lehetősége, hogy szabadon a felszínre törjön. A fényre, a ragyogásra, a bizonyosságra. A velünk és bennünk fölnyíló titkokat, vágyakat föltáró teljességre. S ha azonosulni tudunk velük — magunkra találunk. Szirmay Endre Régi horvát farsang — Azért, hogy ne csak a tűzfalakat és a szomszéd vén diófáját nézzük egész nap, úgy döntöttünk, hogy Kaposszer- dahelyen verünk tanyát. Egy éve élünk az új házban, s a városi sivárság helyett a zselici lankák vesznek körül bennünket — mondta Falusiné Térjék Éva keramikus, aki férjével együtt két évtizede „ragadt bele” az agyagba. A népi iparművész habán kerámiáival több kiállításon is találkoztunk, s ahogy időről időre szót váltottunk a használati és dísztárgyakról, mindig megállapítottuk: az évek során gazdagodott a kancsók, tányérok, kaspók, tálak, vázák, motívumkincse. Készítőjük egy időben a sárközi népi kerámiák, s az olasz majolika felé kacsingatott, aztán visszatért a kedvelt motívumokhoz: a gránátalmákhoz, s egy rakás nevesincs virághoz. A keramikus szerint ezeknek a szebbnél-szebb virágoknak egykor volt pontos nevük, de az idők kitörölték az emlékezetből. Cseppet sem zavarja, hogy nem minden esetben tudja, milyen szirmokat, levél- részleteket fest az agyagra; az a fő, hogy szépek legyenek, s ennek a szépségnek más is örüljön. Háromszáz éve létezik a ha-' bán, és ezalatt folyton alakult. Ahogy a keramikus fogalmaz: kimeríthetetlen kincsestár a habán, ezért nem csábították el Az Eper és csokoládé című film a marxizmus, a kubai szocializmus eszméiben meggyőződéssel hívő diák és a dekadens homoszexuális barátságának története a jelek szerint felkeltette a hollywoodi filmakadémia érdeklődését is: ez az első olyan kubai alkotás, amely bekerült az Oscar-díjra jelöltek közé. Tomás Gutierrez Alea és Juan Carlos Tabio 1993-ban készült mozidarabja már több nemzetközi fesztiválon nyert elismerést, s most a szakma legrangosabb jutalmára is esélye van a nem angolul beszélő más motívumok. És az iparművészet sem, amibe — kísérletezésképpen — szintén belekóstolt férjével. Falusiné Térjék Éva a kaposvári Tamás Lászlót tekinti mesterének. Ha a szinteltolással épült ház alsó részén lévő műhelyben leül a fazekaskorong mellé, rögtön felötlik: húsz éve milyen munkák kerültek ki keze alól. Miközben forog a kofilmek kategóriájában. A hír nemcsak Kubában, hanem a többi spanyolul beszélő országban is nagy visszhangot keltett, annál is inkább, mivel a Los Angeles-i testület eddig nem kényeztette el a latin-amerikai filmgyártást. Az Oscar csaknem fél évszázados történetében mindössze két alkalommal válogattak e térségben készült művet az öt jelölt közé, s ebből csak az egyik - egy argentin alkotás - nyert, 1986-ban. Az Eper és csokoládé hazájában is minden idők legsikeresebb filmjének bizonyult. A rong, formálódik az agyag, az is eszébe jut: nem könnyű kenyér a kerámia. Aztán amikor ránéz a készülő étkészletre vagy a tortatartóra, elégedett öröm keríti hatalmába. A végső szó azonban a megrendelőké. Ugyanis az ő igényük, elképzelésük és pénztárcája a meghatározó. A Falusi-kerámiáknak nemcsak idehaza, hanem a tengeren rendkívüli érdeklődésben, amelyet a havannai mozik előtt heteken át ácsorgó végeláthatatlan sorok jeleztek, valószínűleg annak is nagy része volt, hogy - legalábbis kubai mértékkel mérve - bátor, „odamondoga- tós” noha a hivatalos kultúrpolitika tűrési határain belül maradó történetet vittek vászonra az alkotók. A szigetország kemény gazdasági válság sújtotta lakosainak mindennapjait felvillantó jelenetek élesen rávilágítottak a szocialista jelszavak és a valóság ellentmondására; mindezt a kubaiak persze a saját bőrükön érzik, de mégis a túlon is van keletje. Néhány éve Amerikában rendeztek kiállítást a habánokból. Csak a „cserepek” utaztak, készítőjük nem. A közelmúltban viszont Szán- tódpusztán mutatkoztak be a somogyi népi iparművészet jelesei. Oda viszont ők is eljutottak, s oly szépen megrendezett kiállítás fogadta őket, hogy nem volt szívük lebontani. Lőrincz Sándor szenzáció erejével hatott, hogy ezt a moziban is viszontláthatták. A film egyes mozzanatait, humorral átszőtt „kiszólásait” így csak az érti igazán, aki belülről ismeri Kubát. A történet mélyebb rétege azonban általános emberi értékeket mutat fel: a toleranciát, s a barátságot, amely végül képes legyőzni a másságtól való félelmet. Sokak szerint ennek is van a magánszférán túlmutató üzenete: az emberi, társadalmi, politikai sokféleség elismerésére a mai Kubában is nagy szükség lenne. Császár Tibor A farsangot régen három napig ünnepelték Lakócsán, ebben a Dráva menti, horvátajkú községben. Ennek egyes részleteit mondta el Fucskár Pálné lakó- csai nyugdíjas. — A lakócsai farsang három napja régen, mikor én még leány voltam, csupa vidámság volt — mondta, emlékeit idézve. — A végét „farsang farká”-nak is nevezték. Mi, fiatalok nagyon készültünk erre: sok tyúkot vágtunk; volt is akkor bőven főtt hús az asztalon. Persze, nem hiányozhatott az ilyenkor szokásos ünnepi, farsangi fánk sem. Az ünnep első napján este lányok, legények a kocsmába mentek, és reggelig tartott a táncmulatság. — Másnap már csak benéztünk a kocsmába, mert nagyon készültünk a harmadik napra. Azon az estén csak éjfélig tartott a bál. Más vidéken a lányok, legények különböző maskarákba öltöztek, álarcot viseltek. — Nekünk nem volt jelmezünk, nem bújtunk medvebőrbe — mondta Fucskár Pálné. —- Biklába öltöztünk, vagyis az ünnepi ruhánkba. Aztán egyik kocsmából a másikba szaladtunk. Volt a faluban egy tambu- razenekar is, mi meg roptuk a táncot: csárdást, tangót... Engem a szüleim elengedtek egyedül a bálba — fűzte még hozzá. — Az intelmeket megkaptam az indulás előtt, és betartottam. Régen más világ volt; nem úgy viselkedtünk, mint a mai fiatalok. A farsangi szokás sem él már a falubeli if- jakban; ezek csak buliznak... Fucskár Pálné elmondta: az együtt töltött ünnepnapok sok embert közel hoztak egymáshoz. S ebben a közös szórakozás volt a legszebb. Együtt jobban ment, szebben szólt még az ének is. Gamos Adrienn Oscar-díj az Eper és csokoládénak A fonyódi kultúra háza A fonyódi művelődési ház igazgatójának szobájában az asztal alatt, mint ahogy az újságokat tárolják, pihennek a tervdokumentumok. Van, amelyik lassan tízesztendős. Úgy tűnik, szinte nem volt a városnak olyan központi helye, ahová ne készítettek volna tervet a leendő művelődési háznak. A legrokonszenvesebb az, amelyiket tavaly vetettek papírra. Erdélyi Ernő igazgató az intézmény költségvetéséből gazdálkodta ki. Ez a legolcsóbb, és a meglevő értékre épít. Nagyobbacska családi ház a fonyódi kultúra otthona. Valamikor szolgálati lakásnak készült, aztán hivatal és orvosi rendelő is volt. Két hete egy bácsika még valamelyik dokit kereste itt. Mégis van valami különleges hangulata ennek a háznak, nem lehet egyik részletre sem rámondani, hogy ezért. A függönyök, a falbontással kitárt vakítóan fehér terek vagy a tóra néző ablaksoron beköszönő badacsonyi hegy miatt? Az ember egyszerűen jól érzi magát benne. Az igazgatója képzőművész. Szóval nagyon sajnálnám, ha a fonyódi kultúra ma még igen szerény otthona elveszne innen. A keszthelyi tervező cég tavalyi dokumentuma viszont éppen a megőrzését, bővítését célozza. Tízmillió forint kellene rá, és egy építőmester valószínűleg fél év alatt könnyedén megcsinálná. A költségvetés-készítés időszakában, amikor a települések arra ösztönzik intézményeiket, hogy igyekezzenek növelni saját bevételeiket és minél kevesebbet igényelni a közös kasszából, illik megfogalmazni, hogy ezekért az igényekért mit ajánlanak cserébe. Erdélyi Ernő sorolja, hogy természetesen a város produkciókat vár, és mi mindennel próbálkoztak, mennyi praktikát bevetettek, hogy becsalogassák az embereket. Kevés sikerrel. A saját bevételt pedig az intézményi háttér nélkül igen korlátozottan lehet az elvárások szerint növelni. Persze nem panaszkodik, és nem is hagynám. Senkit nem érdekel manapság egy műve- lődésiház-igazgató siráma az érdektelenségről. Az a dolga, hogy fölkeltse az emberek kíváncsiságát. így aztán a lehetetlenre kérem: fogalmazza meg, mit képes kínálni cserébe egy tízmillió forintos fejlesztésért, tudva, hogy a kulturális tevékenység árát a társadalom még nem fogalmazta meg. Mégis képzeletben teremről teremre végigmegyünk a bővítési terven, számolva a forintokat. A rajzokon a toldással a Balaton felé nőne a ház, szépen magasodva a domboldalra. Az alsó szinten nyírnának egy ifjúsági klubot és ami újdonság ezen a tájon: olyan információs irodát a fiataloknak, amelyben minden problémájukra szakavatott segítséget kapnának, orvostól, pszichológustól, pedagógustól munkaügyistől kezdve bármely szakemberig, akire szükségük van. S ehhez van szakmai bázisa a városnak. Gondolatban máris kipipálnám a tízmillió forintot ezért az ötletért, de az igazgatónak van még számos aduja. Kisrégiós produkciós irodát szervez a tópart nyugati felén lévő önkormányzatoknak ajánlkozva és komplett műsorokat, szolgáltatásokat kínálva komoly szakmai tapasztalatok, ismeretségi kör és technika felvonultatásával. S nemcsak e régiós központi szerepvállaláshoz lenne szükség a felső szinten kialakítandó száz négyzetméteres, panorámás teremre. Fonyód repr rezentatív helye lehetne a lehetőségek tárházával, konferenciákkal, műsorokkal, gyerek- programokkal, tárgyalópartnerek fogadásával vagy sok-sok mással, amit ma még föl sem lehet mérni, hiszen a mindennapok szabják meg a felmerülő igényeket. Több helyiséget rendezhetnének be kluboknak, szakköröknek, vagy a felnőtt- képzésnek a munkaügyi központtal karöltve. A pince-raktárt most alakítják át, mert jönnek a szövőszakkörösök, és a liberális polgári klub is fölfedezte a házat. Jönnének bizonyára sokan, ha lenne helye a társadalmi szervezeteknek, az egyelőre meg nem valósítható ötleteknek. Ősztől egyébként színházbérletet szervez a művelődési ház, a gimnázium aulájába hoz társulatokat. Tegyük félre a terveket. A művelődési házban működik a közművelődési intézmények - könyvtár és alkotóház - gondnoksága, vagyis a gazdasági vezető és a pénztáros, akik jegyet árulnak, végeznek minden munkát, ami egy rendezvény biztonságos hátteréhez kell. Ugyanígy a technikus vagy a karbantartó, ahogy az igazgató fogalmaz, univerzális emberek. A közönségszervező munkatárs most jár a pécsi egyetem kultúraközvetítő szakára. Az mondja Erdélyi Ernő: mindig törekedett arra, hogy a munkatársai képzettebbek legyenek nála. Ez a természetes(!?) A művelődési intézmény önmagában hiábavaló küzdelmet folytat, ha a város nem ismeri föl a lehetőségeit, érdekeit. Fonyódon otthonra lelhetnének a testvérmúzsák, nemcsak a nyári szünidőre. Beszélhetnénk Huszka Jenő operettvárosáról vagy a fácános vár, a védett parkerdő második Nagyvázsonnyá tehetné a Ba- laton-parti települést, nem is szólva a képzőművészetekről, a zeneiskola adta lehetőségekről. Csupa olyan különlegesség, amire idejön a turista. Ha! Az utazási irodák, vállalkozók, vendégvárók és a kultúra szolgáltatói egymásra találnának. Csupa feltételezés, pedig nem nehéz kiszámolni, hogy menynyire megérné a vendéglősnek, a szoba kiadónak, ha elővételben megvenné egy-egy programra a jegyeket és akár a szolgáltatás árába beépítve kínálná a vendégeinek. Ezzel a művelődési ház nagy biztonsággal dolgozhatna a szervezőmunkán, a vendég meg természetes azt hinné, ez itt Európa. Tessék kalkulálni, milyen rövid idő alatt megtérül tízmillió forint, ha tudunk együtt számolni. Gáldonyi Magdolna
