Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-02 / 28. szám
1995. február 2., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 1 Egyre több a látogató a városi fürdőben Tanmedence kellene a gyerekeknek Kaposváron a városi fürdő 30 millió forintból gazdálkodott tavaly, ebből 20 millió volt a támogatás összege és további 10 millió forint származott saját bevételekből. Több pénz nem jut idén sem a működtetésre, pedig az évente csaknem 100 ezer vendégnek lehetne ennél magasabb szintű szolgáltatást is biztosítani. Az energiaárak emelése pedig jó, ha a jelenlegi színvonal megtartását lehetővé teszi a fürdőben... — Fejlesztésre egyelőre nincs mód, bár van néhány dolog, amely sürgős változtatást igényelne — mondta Frank József fürdővezető. — Az uszoda déli portálszerkezetét minél előbb ki kell javítani. A tervek között szerepel az ötvenméteres medence befedése és^ vízforgatóval való ellátása. Évről évre visszatérő probléma, hogy nincs fedett tanmedence, így az úszásoktatás csak a nyári időszakban zavartalan. A gyerekeknek pedig feltétlenül szükségük lenne a rendszeres mozgásra, és minden embernek meg kellene tanulnia úszni, legalább egy bizonyos szinten. — Sokszor nincs elég helyük a sportolni vágyóknak, zsúfoltak a pályák... — Márciusban lesz egy éve, hogy a fedett uszoda vízforgatóval üzemel. A kifogástalan vízminőség egyre több látogatót vonz. Nagyon időszerű volt ez az újítás. Ha egy vendég azon gondolkodik, hogy bele merjen-e menni a vízbe, már régen rossz. A zsúfoltságot az okozza, hogy nagyon sok a szakosztály és munkaidőn kívül tudnak edzéseket tartani, de ilyenkor is csak négy pályán. Napközben kényelmesen lehetne úszni, de akkor kevesen érnek rá. A hétvégéket már így is csak a vendégeknek tartjuk fenn. — A legtöbb fürdőzőt érdekli: milyen gyakran cserélik a vizet ? — A tizenhárom medence közül csak a fedett uszoda víz- forgatós, a többi töltő-ürítő rendszerű. Ez azt jelenti, hogy a 200 köbméter alattiakban — mint például a termál — mindennap cseréljük a vizet és takarítjuk a medencét. A vízfor- gatós esetén más a gyakorlat: egy rendelet kötelez hathavonta a leürítésre, a víz minőségétől függetlenül. Február végén lesz esedékes a következő nagytakarítás, akkor egy hétig zárva tart az uszoda. Boldizsár Beáta ÍJ üzletház épül a belvárosban a Tér és Forma Kft vállalkozásában. A többszintes épületben hatszáz négyzetméter hasznos területen alakítanak ki üzlethelyiségeket. A kivitelezést végző MÁV Építészeti, Hídépítési és Kertészeti Kft számára nagy előnyt jelent a kedvező téli időjárás, mivel eddig még egyetlen napra sem kellett a dolgozókat fagyszabadságra küldeni. fotó: király j. Béla Kitüntetett lokálpatrióták A város napján lokálpatriótákat tüntettek ki Kaposváron. Mi köti őket a városhoz? — kérdezte a Somogyi Hírlap. A gyerekorvos Kaposvár város szolgálatáért kitüntetésben részesült dr. Itt- zés Balázs is. A gyermekorvos évtizedek óta dolgozik városunkban. — Nagyon meglepődtem, amikor értesítettek a díjátadással kapcsolatban: az ember nem nagyon számít ilyesmire — mondta dr. Ittzés Balázs. — Az igazi elismerés számomra az, ha látom a betegségből meggyógyult, mosolygó, egészséges gyerekeket. — Kaposvár számomra a régi és új hazát is jelenti. Az őseim ugyanis kaposváriak voltak, én pedig még 1970-ben jöttem vissza. Addig a keszthelyi kórházban dolgoztam, és egy pályázat útján sikerült elhelyezkednem Kaposvárra. Nyugalmat, biztonságos hátteret kaptam a várostól. Szerencsés vagyok, mert olyan kollégákkal dolgozhattam már korábban is, akik nagyon szerették a munkájukat. De ez ma is érvényes, mert akik most vesznek körül, azok is mindent megtesznek a gyerekek gyógyulásáért. A sebészprofesszor Kaposvár városért kitüntetésben részesült dr. Rozsos István főorvos, címzetes egyetemi tanár: — Mindenekelőtt hálát éreztem. Habár szerintem ilyen idősen, amikor az embernek megvan a kialakult értékrendje és keményen végzi a munkáját a kitüntetés már nem befolyásolja annyira a teljesítményét. Fiatalabb korban az embert jobban sarkallja az elismerés. Meglepetésként ért a kitüntetés, mert az én munkám nem a nagy nyilvánosság előtt zajlik. Értékét a kívülállók nehezen tudják reálisan megítélni. 1971 óta dolgozom Kaposváron. Életem több mint felét — a munkavégzés szempontjából a legtermékenyebb időszakát — ebben a városban töltöttem. Itt szereztem meg a kandidátusi és az akadémiai doktori fokozatot. Itt biztosítottak feltételeket ahhoz, hogy a rutinmunka mellett állatkísérleteket is végezhessek. Nehéz időszakban mellém álltak. Mindezek alapján nem lehet másként tekinteni a várost, mint otthonomnak. Amikor csábító lehetőségek adódtak Dr. Rozsos István főorvos — az ország más városaiban vagy külföldön —, akkor is itt maradtam. A testnevelő tanár — Kaposvár a szülővárosom, így eleve a legkedvesebb város számomra — mondta Szíjártó Miklós, a Kodály Zoltán Általános Iskola tanára. — Most is abban az iskolában tanítok, ahová egykor mint kisdiákjártam. Fantasztikus érzés ez: évtizedekkel ezelőtt itt tanultam ími-olvasni. De ebben a városban végeztem el a többi iskolát is, azóta Kaposváron tanítok. Képességeim szerint tisztességgel, szeretettel nevelem diákjaimat.-— A városnak nemcsak a munkával kapcsolatos örömöket köszönhetem. A családi boldogságom is szorosan a Kaposvárhoz köt. Mind a két gyermekem itt nőtt fel, végezte az iskoláit. A feleségem is itt tanít: érdekes, hogy ő is abból az iskolából megy majd nyugdíjba, ahová valamikor elemi iskolába járt... Szóval, egyszerűen jó itt élni, dolgozni ebben a városban. Az irodalombúvár Dr. Komáromi Gabriella, a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola főigazgatója: — Azt hiszem ennek az érzésnek a kifejezésére csupa közhely illik: hogy az ember meghatódott, hogy egy kicsit elszorul a szíve az örömtől. Az ember ilyenkor elgondolkozik: három évtizede dolgozom a városban, a városért. Bár ha az ember a gyerekekért, a világért, ügyekért dolgozik, akkor ebben az is benne van, hogy a városáért is teszi. Nagyon örültem a kitüntetésnek. — Mint irodalmár és mint irodalom tanár a város szolgálatáért kaptam az elismerést. Hosszú éveken át mindig úgy éreztem, hogy a város inkább az elszármazottakat tartja nyilván. Bennünket pedig, akik itt éltünk, dolgoztunk — sikereinkkel, örömeinkkel együtt — olyan természetesnek vettek... Mostanában úgy látom, a város kezdi megbecsülni azt is, hogy itt maradtunk. Mi itt vagyunk otthon, úgy, hogy nekem is nagyon kedves kitüntetés ez. Az iskolafejlesztő Ponikfom Zoltán, a Kaposvár városért címmel kitüntetett építőipari szakközépiskola és szakmunkásképző igazgatója: — Mi is sokat köszönhetünk a városnak, mindenekelőtt a lehetőséget, azt, hogy élhettünk vele. Ez a kitüntetés az egész iskolának szól. Külön is köszönöm, hogy igazgatói megbízást kaptam, s a kezdeti nehézségek után sikerült valóban jó eredményeket elérnünk. Támogattak abban, hogy ma már másként kell gondolkodni az iskoláról. Nekünk az iskolaszerkezetet is alakítani kell. Elsősorban kézműves szakmákat oktatunk, amelyek a szolgáltató szférához vannak kötve. Folytatni akarjuk a 9-10. osztályosok képzését, amely mintegy megelőzi a szakmai oktatást. Ezt az orientációs szakaszt szeretnénk kiszélesíteni. A tűzoltó A városi közgyűlés kitüntetést adott a Városi Tűzoltóságnak is. A Kaposvár város szolgálatáért elismerést azok kapták, akik szakmai vagy társadalmi tevékenységükkel előmozdították a város fejlődését és ezzel kivívták a polgárok megbecsülését. — Jelentős megbecsülésnek érzem a város részéről ezt az elismerést. Azt hiszem, hogy nagyon sok esztendő munkája van a kitüntetés mögött, s nemcsak az az egy év, amióta itt vagyok — válaszolta kérdésünkre Rajnai Zsolt, tűzoltóparancsnok. — A város, az itt élő emberek — munkatársaimhoz hasonlóan — sokat jelentenek számomra. Én Marcaliból jöttem a megyeszékhelyre. A változás rögtön szembetűnő volt: a lényegesen nagyobb város jóval több feladatot adott. Úgy gondolom, hogy az elmúlt egy esztendő során folyamatosan igyekeztem megfelelni a kihívásoknak. Leginkább azoknak a tűzoltóknak a munkájára léhetek büszke, akiknek az irányításával megbíztak: ők azok, akik elérték ezt a nagyon megtisztelő elismerést. Korszerűsítették a könyvtárat Korszerűsítették a donneri városrészben lévő fiókkönyvtár fűtési rendszerét. Az olajfűtésről gázfűtésre való átállítást a városi önkormányzat végeztette el. A munka háromszázhúszezer forintba került, a költségeket még az előző képviselő-testület hagyta jóvá. Egy hetes zárvatartás után, tisztán, kifestve nemrég ismét birtokba vehették az olvasók a donneri könyvtárat. Katalógus a szobrászról Kiing József kaposfüredi szobrászművészről készült katalógus. Kaposvár Megyei Jogú Város művelődési igazgatósága, a Sutján völgye Részvénytársaság, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar- országi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány támogatásával megjelent kiadványt Misch Ádám szerkesztette. A színes fotókkal gazdagon illusztrált katalógusban Géger Melinda művészettörténész mutatja be a neves alkotót, akinek kő- és faszobrai, szakrális alkotásai nemcsak idehaza, hanem külföldön is jól ismertek. Új műszaki igazgató 1995. január 31-vel — közös megegyezéssel — megszűnt Schiller Pál műszaki igazgató munkaviszonya. Dr. Kéki Zoltán jegyző 1995. február elsejétől dr. Fazekas Sándornét nevezte ki a kaposvári polgármesteri hivatal műszaki igazgatóságának igazgatójává. Közlekedési program Az előző évek egyik kiemelt fejlesztési területe volt a közlekedés. A kaposvári városi ön- kormányzat négy éves várospolitikai koncepciója célkitűzései között első helyen szerepel a belterületi földutak szilárd burkolattal való ellátása. Az útfelújítási program keretében intenzív karbantartási és felújítási munkákat terveznek. Fontosnak tartják a várost északról elkerülő új útszakasz, valamint a József Attila utca, a Berzsenyi Dániel utca és a Vásártéri út közötti szakasz megépítését. A parkolási gondok megoldására — elsősorban a belvárosban — további parkolóhelyek kialakítása szükséges. A koncepció célkitűzései között szerepel még: a Sétáló utca Ady Endre utcai szakaszának előkészítése, a városi útellenőrzési szolgálat létrehozása, a forgalomkorlátozás alá eső területek kijelölése, továbbá új közlekedési lámpák felszerelési lehetőségének a vizsgálata. A biztosító RT balatonb°9lári fiókja - olyan - vonzáskörzetében élő, jó kommunikációs készséggel és széles ismeretségi körrel rendelkező, agilis I munkatársat keres aki képes a rábízott biztosítások gondozására és az ügyfélkör továbbfejlesztésére Az alkalmazás feltételei: - középfokú iskolai végzettség- saját gépkocsi és vezetői engedély - erkölcsi bizonyítvány Ajánlatunk- a képzés alatt - garantált jutalék - a későbbiekben - kötetlen munkaidő - alapbér- üzletkötési jutalék - folytatólagos (megtartási) jutalék - gépkocsi átalány - prémium (70614) SZÜV® Rt CM BOLT A SZÜV Rt megkezdte az APEH és egyéb ügyviteli nyomtatványok teljes körű kis- és nagykereskedelmi forgalmazását. Kiemelt ajánlataink- munkáltatói adatszolgáltatási nyomtatványok- önrevíziós nyomtatvány 1995. évi akciónk Januártól 30% előleg befizetésével, OTP-részletre vásárolhat boltunk teljes áruválasztékából. SZÜV® Rt Könyvelőiroda Jövedelemadó bevallások ellenőrzését számítógépen február 1- től elkezdtük. A bevallások kitöltését kedvezményes áron vállaljuk. Az 1994. évi könyvelését visszamenőleg - sürgősségi felár nélkül - elvégezzük február 8-ig. 5 C További felvilágosítást személyesen és telefonon kérhet. SZÜV® Rt Kaposvár, Rákóczi tér 9-11. Tel.: 82/313-311 mm HUNGÁRIA Kft Érdekli Önt egy biztos munkalehetőség? Szeretne Ön üzletkötőként dolgozni? Rendelkezik Ön kapcsolatteremtő képességgel? Nemzetközi kereskedelmi kft saját autóval rendelkező üzletkötőket, azonnali belépésre az ország egész területén Győri központtal, kaposvári, miskolci és budapesti irodával rendelkezünk. Sikeresen működünk, kiemelt kereseti lehetőséget és megfelelő teljesítmény elérése esetén szolgálati autót (saját használatra is) kínálunk Önnek! Küldjön fényképes pályázatot! Rudh-Hungaria Kft Győr, Fehérvári u. 75. 9028 Bozic úr részére (70560)