Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-02 / 28. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1995. február 2., csütörtök Aláírták a * MÁV szerződést Több hónapos egyeztetés után aláírták tegnap a MÁV és az állam közötti szerződést. A szerződés megszületésével lehetővé válik a magyar vasút finanszírozásának az európai gyakorlathoz való igazítása, a MÁV gazdálkodásának raci­onalizálása, az egyes üzletá­gak költségeinek és pénzügyi eredményeinek egyre ponto­sabb kimutatása. Terjeszkedik a Globus Rt Egynegyedével növelte bevé­teleit tavaly a Globus Kon­zervipari Rt az előző évhez képest. A cég azt tervezi, hogy jelentősen bővíti eladá­sait a tőlünk keletre eső régi­óban és megszilárdítja piaci pozíciót az Európai Unióban. Mindehhez jelentős támoga­tást jelenthet, hogy a Globus Rt. elnyerte az ISO 9002-es szabvány szerinti nemzetközi minőségbiztosítási tanúsít­ványt. A cég adózás utáni nyeresége 1994-ben mintegy 200 millió forintot tett ki. Befejeződött a számítógépesítés Befejeződött a körzeti földhi­vatalok számítógépesítése. Ez azt jelenti, hogy több mint 7 millió ingatlan alapadatait, il­letve több mint 1 millió ingat­lan tulajdoni jogait és terheit rögzítették már számítógé­pen. így hazánk 426 települé­sének esetében február 1—jé- től az ingatlan-nyilvántartás számítógépes módszerekkel történik. Az állampolgárok gyorsabban jutnak pontosabb adatokhoz az ingatlanokkal kapcsolatban. Elárusít a vagyonügynökség Értékesíteni kívánja az ÁVÜ a Belvárosi Közértben lévő kilencven százaléknyi, 234 millió forint névértékű rész­vénycsomagját. Tíz százalék­nyi tulajdonrészt a dolgozók­nak ajánlanak fel. A vételár 20 százálékát kárpótlási jegy­ben, 80 százalékát készpénz­ben kell kifizetni. A Commerzbank nyereséggel zár A Commerzbank Rt. várha­tóan 200 millió forintos adó­zás utáni nyereséggel zárja az elmúlt évet. A pénzintézet ta­valy 35 milliárd forintos mér­legfőösszeget ért el. Az 1993. májusi alapítást követően, már az esztendő végéig, 11,1 milliárd forintos mérlegfő­összeget értek el, ehhez ké­pest a tavalyi 35 milliárd fo­rintos mérlegfőösszeg több mint háromszoros növekedést jelent. Ennek mintegy fele a bankközi pénzpiaci ügyletek­ből származott. Új dolgozókat vesz fel a cipőgyár Munkásfelvételt hirdet a martfűi Tisza Cipő Részvény- társaság. Ennek oka, hogy hosszabb ideje mintegy szá­zötven munkás hiányzik gyá­regységeinek tűzödei részle­geiből. A kellőnél kisebb lét­szám esetenként akadályozza a gazdasági talpraállásáért küzdő részvénytársaság üzleti terveinek valórá váltását. Mi­vel a belső átszervezés nem hozott eredményt, a gyár maga próbálja meg a kétkezi hiány csökkentését. Martfűn és Mezőtúron szerveznek tan­folyamokat. Napirenden a Villamos Művek Rt privatizációja Állami aranyrészvény A magyar energiaszektor privatizációjának előkészítése meg­valósítható a jelenlegi tulajdonosi viszonyok átrendezése nélkül is — állítja a Magyar Villamos Művek Rt. vezetése. Az elképze­lést tegnap megtárgyalta a cég igazgatósága. Az ülésen jelen volt Pál László ipari és kereskedelmi miniszter és Kocsis 1st-' ván, az ÁV Rt. vezérigazgató-helyettese. Pál László bejelen­tette: amennyiben ez segíti a privatizációt, a kormány nyitott arra, hogy módosítsa az érvényes jogszabályokat. A testületi ülést követő sajtó- tájékoztatón elhangzott: a ter­vek szerint a teljes villamos- energia-rendszer — az MVM Rt. és társaságai — 20 százalé­kát kívánják még az idén priva­tizálni. A jelenlegi tulajdonosi struktúra szerint az áramszol­gáltatók és erőműtársaságok részvényeinek egyik fele az MVM Rt., másik fele az ÁV Rt. tülajdonában van. A privatizá­ció megkönnyítését szolgálta volna a részvények előzetes cseréje, amely segítségével az ÁV Rt. kezébe került volna a teljes értékesítendő részvény- csomag. Ez a lépés nem feltét­lenül szükséges a megfelelő privatizációhoz. A téma a kö­Szabó Ferenc kaposvári vál­lalkozása több mint négy éve fogaskerekek és hajtóművek gyártására szakosodott. A Pécsi-úti négy éve épített üzemcsarnokban olyan alkatré­szek, fogaskerekek készülnek, melyeket többek között Né­metországban, valamint Kana­dában és az Egyesült Államok­ban építenek be több Magyar- országon is ismert és jó hírnevű vetkező napokban kerül az Ál­lami Vagyonkezelő Rt. Igazga­tóságának napirendjére. A társaságcsoport privatizá­ciójának technikai lebonyolítá­sára több elképzelés is van. A tőkebevonásos privatizáció so­rán az alapelv azonban válto­zatlan: a társaságnak meg kell őriznie működőképességét, az ellátás biztonságát. Ennek ér­dekében összehangoltan kell ér­tékesíteni az MVM-központot és a társaságokat. Az elképzelé­sek szerint az MVM-központ; a paksi atomerőmű, és az Orszá­gos Villamos Teherelosztó 50 százalék plusz 1 szavazatnyi tu­lajdonrész erejéig tartós állami tulajdonban marad. A fennma­mezőgazdasági géptípusokba. — 1976-ban lettem esztergá­lyos magánvállalkozó. Kezdet­ben mellékállásban, késeibb azonban már főfoglalkozásban folytattam a munkát — mondta hozzá Szabó Ferenc. Az üzemben ma huszonöt szakmunkás dolgozik. A cég sokat költ a fejlesztésre is: leg­utóbb CNC- és modem fogazó­gépeket vásároltak. — Jelenleg több megrende­radó rész szakmai és kisbefek­tetők kezébe kerülhet. Az erő­művi és áramszolgáltató válla­latokban — összesen 14 társa­ság esetében — csupán egy, kü­lönleges jogokat biztosító arany részvényt tart meg az állam. Az MVM társaságcsoport sa­ját vagyona mintegy 600 milli­árd forint. A tavalyi évben ár­bevétele elérte a 170 milliárd forintot, adózás előtti eredmé­nye várhatóan hétmilliárd forint lesz. A társaság 1994-ben 35200 gigawattóra villamos- energia-igényt szolgált ki, ez 0,5 százalékkal magasabb, mint 1993-ban volt. Az MVM Rt. erőművei a hazai villamosener- gia-felhasználás 93 százalékát adják. A felhasználás 40 száza­léka atomerőművi, 26 száza­léka szénerőművi, 26 százaléka olaj- és gázerőművi, és egy százaléka vízi erőművi előállí­tású villamosenergia. Az MVM közel 5 millió fogyasztót lát el, ebből 4,5 millió a háztartási fo­gyasztók száma. lés is akadna, ezért szeretném az céget tovább fejleszteni. Az elképzelések szerint újabb csarnokban szintén export-gép­alkatrészeket gyártanak majd. Az üzemből ma hetente szál­lítják az árut Németországba, de a bizakodó terveket alátá­masztja, hogy a kaposvári ter­mékek iránt Németországon kívül más nyugat-európai or­szágokból is érdeklődtek már. Barna Zsolt Zetortoiiasz a földekért Traktoraikkal eltorlaszolták a falun átvezető 50-es utat szerdán reggel a helyi gaz­dák, tiltakozva ezzel a szá­mukra elfogadhatatlan gya­korlat ellen, amely szerint kárpótlási jegyeikért nem kapnak földet. Pedig a tele­pülés határában csaknem 400 hektárnyi állami gazda­sági föld lenne szabadon, ám az ÁVÜ a földeknek egy részére pályázatot írt ki, tar­tós bérleti szerződésre. A mezőgazdaságból élő falu­beliek eddig az igényelt föl­dterületnek csupán 20 szá­zalékát kapták vissza és ezt keveslik. Többször levélben fordultak az FM-hez és a vagyonügynökséghez, ám a válaszok alapján úgy vélik, hogy csupán hitegetik őket. Ezért most a falu közepén az útlezárással hívják fel a figyelmet az őket ért mél­tánytalanságra. Az Állami Vagyonügy­nökség hajlandó tárgyalni arról, hogy megváltoztassa eredeti koncepcióját az al- sónémedi tehenészet priva­tizációjáról, azonban fel­hívja a figyelmet, hogy a földterület szétosztásával egy 30 millió forint értékű tehenészet szűnik meg. Az ÁVÜ a jövő héten sorra kerülő privatizációs ágazati bizottsági ülésen há­rom lehetőség közül vá­laszthat: vagy ragaszkodik a tehenészeti telep egybeni ér­tékesítéséhez, vagy figye­lembe veszi a kárpótoltak teljes, 281 hektárra vonat­kozó igényét, vagy részben próbálja kielégíteni a gaz­dákat. Nyugat-Európába szállít a magánvállalkozás Hajtóművek Kaposvárról 63 ezer hektárt művelnek megyénkben Fél Somogy a földből él Több az állattartó, de a jószág kevesebb fotó: lang Róbert A hazai mezőgazdaság jelen­legi szervezetének múlt évi felmérésből kiderült, hogy 1 millió 200 ezer háztartás érte el az úgynevezett gazdaságmé­ret nagyságot. Szemben az 1991-es általános mezőgazda- sági összeírás alkalmával re­gisztrált 1 millió 396 ezerrel. A statisztikusok gazdaságmé­retű háztartásnak nevezik — a használat jogcímétől függetle­nül — az 1500 négyzetméter vagy annál nagyobb szántóval, kerttel, gyümölcsössel, szőlővel, gyeppel, erdővel, nádassal, ha­lastóval, továbbá az együttesen 800 négyzetmétert elérő kerttel, gyümölcsössel, szőlőterülettel rendelkező gazdaságokat. Az ál­latállományt tekintve gazdaság­nak mondható a legalább egy darab nagyobb élőállattal - szarvasmarhával, sertéssel, ló­val, juhval, kecskével - rendel­kező vagy legalább 50 tyúkfélé­vel, vagy legalább 25-25 pré­mes állattal, húsgalambbal ren­delkező háztartás. A gazdaság­méret alatti állattartók száma ugyanakkor 185 ezerről 300 ezerre gyarapodott. A gazdasá­gok számbeli csökkenésének oka a szakemberek szerint a ház­táji és illetményföld intézmé­nyének megszűnése. Az egyéni gazdálkodók ház­tartásaihoz összesen mintegy 4,8 millióan tartoztak. Ez az or­szág lakosságának 46 százaléka. A háztartásokhoz tartozók közül több mint 3 millióan vettek részt rendszeresen a mezőgazdasági tevékenységben. A tavalyi felmérésből az is kiderül, hogy az összegzésben szereplő háztartások saját tulaj­donában mintegy 2 millió 170 ezer hektár földterület volt. Az egyéni gazdák tulajdonában 251 ezer szarvasmarha, ebből 123 ezer tehén van, míg sertésből a magángazdák 2 millió 739 ezret tartanak, ebből anyakoca 164 ezer. A szarvasmarha állomány ugyanebben az időben 943 ezret tett ki, ebből tehén 425 ezer volt, míg sertés 5 millió 200 ezer volt, anyakoca 359 ezer. Ezek 7-16 százalékos csökkenést je­leznek. A változások irány és mértéke Somogy megyében nem tér el jelentősen az orszá­gos átlagtól. Annak ellenére, hogy a Dunántúlon Somogy megyében élnek a legtöbben a mezőgazdasági termelésből. A közel 27 ezer gazdaság méretű agrárvállalkozás és a 11 ezer ál­lattartó háztartáshoz összesen 221 ezer ember tartozik. Ez azt is jelenti, hogy megyénk lakos­ságának háromnegyede valami­lyen formában kötődik a földhöz, vagy az állatokhoz. Az egyéni gazdálkodók szá­mának növekedésével nőtt a használt földterület nagysága is megyénkben. Az 1991-es 32.284 hektárral szemben most 63.491 hektárnyit művelnek. Ebből több, mint 40 ezer hektár a szántó — a korábbi 15.600 he­lyett — nőtt a gyümölcsösök nagysága is. Leglátványosabban azonban a művelt erdőterület nőtt: az 1991-es 208-ról, 4,433 hektárra. Bár az állattartók száma nőtt, az állatállomány csökkent. Ez azt jelenti, hogy jóval több az, aki elsősorban saját, illetve a tá- gabb család igényeinek kielégí­tésére tart haszonállatot. A tren­dek mindenesetre elgondolkod­tatóak, és — ahogy az illetéke­sek ígérik — el is gondolkodnak a további tennivalókon, hogy Magyarországon újból megérje földet művelni. KAMATEMELÉS! a MEZŐBANK RT. fiókjaiban BANK KAMATOZÓ TAKARÉKBETÉTKÖNYV • Látra szóló 16,5 % KINCSES TAKARÉKBETÉTKÖNYV • Minimum: 500.000,-Ft • 6 hónapos 26,0 % • 12 hónapos 27,0 % KAMATOZÓ JEGY Lekötési idő Éves (nap) kamat 30 21,5 31-60 22,0 61-90 22,5 91-120 23,5 121-150 24,5 151-180 25,5 181-210 26,5 211-240 28,5 241-270 32,0 Zöld út a sikerhez ÓH BANK íMaraton (Betétjegy • 3 éves futamidő • első évre fix kamat: 26% • a 2. és 3. évben változó kamat • lejáratkor kamatos kamat f |í A/wínap Biztonsága. SPRINT BETÉTJEGY • 3,6,9 hónapos futamidő • fix kamatozású 3 hónapra évi 23,5 % 6 hónapra évi 25,0 % 9 hónapra évi 25,5 % Árral izemben, tcmpóelőnyben

Next

/
Oldalképek
Tartalom