Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-15 / 39. szám
1995. február 15., szerda SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 5 Kenyér a kenguruk földjéről A becsüsből lett polgármester optimista -Huszonöt százalékos az „etnikum” Marton Rudolf: Érzem, hogy nagy fába vágtam a fejszém Marton Rudolf, Somogygeszti polgármestere szívesen jött szülőfalujába. Hívták, s ő a városban hagyott csapot-pa- pot, csakhogy tehessen valamit gyermekkora kedves falujáért. No nem a „bársonyszék” hiányzott neki, hiszen a település „első emberének” nemhogy kényelmes ülőalkalmatossága nincs, hanem még egy olyan irodája sem, ahol nyugodt körülmények között fogadhatná ügyfeleit. Azt tervezi: fogadó óráit hamarosan átteszi a tágasabb kultúrházba. Volt becsüs-szakértő, használt bútor- és műszaki cikk-kereskedő. A tizenkét, „magánszektorban” eltöltött év után úgy döntött: indul a választásokon. A kisgazda párt elnökségi tagjaként nyert csatát. Amikor arról faggattam, nem érzi-e úgy, hogy nagy fába vágta a fejszéjét, így válaszolt: — Dehogynem, de nem csüggedek. Próbálok „beletanulni” a polgármesterségbe. Itt születtem, itt végeztem az elemi iskolát. Többnyire ismerem a falu lakóit. Gesztiben élnek a szüleim, s ha egy-egy tárgyalás, ügyintézés a késő estébe hajlik, akkor nem megyek haza Kaposvárra, hanem itt alszom. Ebben az évben a folyamatban lévő beruházások befejezésére összpontosít. Tatarozzák a ravatalozót; kellene bele egy hűtő. Hamarosan elkezdődik a katolikus templom felújítása; oda is ígért segítséget. A legfontosabb azonban az intézmények — az óvoda, az iskola — üzemeltetése. Több nagycsalád él So- mogygesztiben. A település száz lakója közül huszonöt cigány. A szociálpolitikai támogatással igencsak jól kell sáfárkodni, hogy mindenkinek Vendégcsalogató a dimbes-dombos somogygeszti táj jusson. A polgármester ezért vette fel a kapcsolatot a Szegényeket Támogató Alap kaposvári szervezetével, ahonnan két kocsi használt ruha érkezett, s még aznap lett gazdája a ruhaneműnek. Somogygeszti hátrányos helyzetű település; az önkormányzat pályázatokkal próbálja javítani anyagi kondícióit. Ebben az évben 23 millió forintból gazdálkodnak. Jövedelempótló támogatást harmincegyen kapnak, munkanélküli támogatásban tinen- négyen részesülnek. Nemcsak a polgármester, a falu lakói is várják azt a magyar származású, ausztráliai üzletembert, aki a Janko- vich-kastély megvételével reményteli jövőben bízik, ugyanis egy fürdőparadicsoFOTÓ: KOVÁCS TIBOR mot szeretne mielőbb létrehozni. A somogygesztiek is örülnek a terveknek, hiszen jópár munkanélkülinek jelentene majd megélhetést a szállodaként üzemelő kastély, a golfpálya, a termálvizes fürdő. S talán a falusi turizmusnak is egyik központja lehet a kistelepülés. Lőrincz Sándor Sántosi milliók a fiataloknak Az elmúlt évekhez hasonlóan, az óvodáskorú aktól az egyetemistákig támogatja a gyerekeket, fiatalokat a sántosi ön- kormányzat. A képviselőtestület a közelmúltban döntött arról: átvállalja a menzadíjakat, a tankönyvek költségeit, és az utaztatást is fizeti. A település önkormányzatának támogatása — mintegy kétmillió forint — száz fiatalt érint. Somogyjádi farsangolók 116 óvodásnak szerveztek farsangot — a kömyékbéli vállalkozók támogatásával — a somogyjádi óvoda dolgozói, valamint a szülői munkaközösség tagjai. A múlt heti vígasságon azonban nemcsak a kicsik szórakoztak. A művelődési házban remek hangulatú bállal zárult a farsang, ahol a szülők roptak. Szeta-segítség a falvaknak Mosdóstól Somogyvámosig és Kadarkáiig, nemcsak Kaposvár, hanem most már a megye- székhely környéki falvak segítség^ szoruló lakosait is támogatja a kaposvári Szeta, a Szegényeket Támogató Alap városi szervezete. Az elmúlt hónapokban közvetlenül, illetve a helyi önkormányzatokon keresztül juttatták el az adományokat a falun élő szegényebb rétegekhez. Közmunkák Várdán Várdán a közhasznú munkákat öt fő látja el. A tavalyi évben négyen voltak, a munkaügyi központ az idén öttel kötött szerződést március végéig. A napokban az árkok kitisztítása és a bozót kiirtása ad feladatot a közhasznú munkásoknak. Támogatások Szentbalázson A szentbalázsi önkormányzat költségvetésében az idén is kiemelt helyet foglalnak el a szociálpolitikai kérdések. Mintegy kétszázezer forinttal támogatja a község a továbbtanuló diákjait. Ezenkívül még százötvenezer forintot szánnak rendkívüli szociális segélyekre a tervek szerint, negyedmillió forintot pedig a jövedelem- pótló támogatások kifizetésére. Ebben az évben 8-10 munkanélküli erre is rászorul. Jákói segélyezettek 61 ezer 200 forint átmeneti és 20 ezer forint rendszeres segélyt fizetett ki a jákói önkormányzat a rászorulóknak az elmúlt évben. Az alkalmi segítséget főként a többgyermekes szülők igényelték, míg a rendszeres támogatásban két személy részesült. Márciusban kinyit az igali gyógyfürdő „A piac elég kemény, sok a szélhámos” Vállalkozó falugazdászok Nem akarnak több úrnak szolgálni - Kampányfeladatokra társulnak A szarvasmarhaállomány a szinten van illusztráció: király Ha minden a tervezett ütemben halad, március elsején megnyitják az igali fürdő két fedett medencéjét. Dr. Jakab József, Igái polgármestere elmondta: a Napfény kft résztulajdonosként üzemelteti a fürdőt, s jelenleg a belső karbantartási munkákat végzik. Újra fűthető az épület, feltöltötték a rendszert és a medencéket. Az ÁNTSZ tegnap tartott szemlét s meghatározta, hogy mit kell még tenniük ahhoz, hogy a tervezett időpontban kinyithassanak. Ha az időjárás engedi, a két termálmedencét is fölújítják, fagyálló csempékkel bélelik körül. Újjávarázsolják a gyermekmedencét; az úszókét pedig vízforgatóval látják el s feszített vízfelületet alakítanak ki. A polgár- mester nem titkolta: egy új fedett fürdő kialakítását is tervezik a közeljövőben. A Kincstári Vagyonkezelő tulajdonában levő, Igái határában található 1 volt orosz laktanya hasznosításával kapcsolatban elmondta: az épület eléggé kiesik a forgalomból, és nagyon rossz műszaki állapotban van, ezért ráfizetéses lenne, ha vállalnák a gyógyszállóvá történő átalakítás költségeit. Több külföldi beruházó szeretné megszerezni erre a jogot. Közülük azt választják, amelyik majd a tulajdonosnak is a legjobb ajánlatot teszi. V. A. Nem is annyira a szaktanácsadás, sokkal inkább az Ügyintézés terén van sok tennivalójuk a falugazdászoknak — vélekedett Csontos Ferenc , aki tavaly március óta Mer- nye, Somogygeszti, Polány, Felsőmocsolád, Ecseny, Szentgáloskér és újabban Gamás gazdásza. — Annyi adminisztrációval jár a gazdálkodás, a különböző támogatások elintézése, a műtrágya- és vetőmagbeszerzés valamint az értékesítés, hogy ezt a gondot valakinek le kell venni az emberek válláról. Tavaly például a kukoricabetakarítást sikerült jól megszerveznem. A gazdák zöme önállóan dolgozik; mások társulnak ugyan, de nem a szövetkezetekbe, hanem egy-egy kampányfeladatra. Az aratásnál például nem mindegy, hogy a Kaposfőről jövő kombájn egy Kaposszerdahelyen egyre nagyobb gondot jelent a község intézményeinek fenntartása. Mint azt Balogh József polgármester elmondta, az előző négy évben a legnagyobb terheket az rótta a falura, hogy ki kellett építeni az önállósodás után a szükséges intézményi hátteret. Iskolát, óvodát építettek illetve újítottak fel, konyhát létesítettek. Önálló épületbe költözött a posta és felépült egy energiaköltséggel hány gazdának végzi el a munkát. Az értékesítésnél és terményszállításnál ugyancsak társulni kell, mert az is csökkenti a betakarítás, szállítás és az értékesítés költségeit. Csontos Ferenc szerint nyolcvan százalékban fiatalok és középkorúak dolgoznak a gazdaságban, az idősek inkább bérbe adják földjeiket. Nem nőtt a mezőgazdaságban dolgozók aránya, de némi javulás tapasztalható a haszonállat — főként a sertés — tartásában. Memyén, Ecsenyben és Szent- gáloskéren működik még a szövetkezet is. Az utóbbi két káeftére — egy vagyonkezelő holdingra és egy növény-, valamint állattenyésztéssel fog- lalkozóra-bomlott. Mindkét szövetkezetnek futotta fejlesztésre is. Memyén nemrégiben vásároltak két Toyota terepjárót. száz fő befogadására alkalmas közösségi helyiség. Jelentős beruházás volt a gázprogram is, melyet a környéken ők indítottak elsőként. A mostani időszak azonban nem kecsegtet ilyen reményekkel Kaposszerdahelyen. A felépült új intézményeket működtetni kellene, ám a jelenlegi támogatások nehezen teszik ezt lehetővé. Beruházásokra, fejlesztésekre nem is gondolhatGondot jelent, hogy a termények ára nem követi az inflációt. A kukoricának például négy éve 900-1000 forint között mozog a felvásárlási ára. Ugyanakkor a gépek rohamos amortizációjával, inflációval kell számolniuk a gazdáknak. — A piac elég kemény, nagyon sok a szélhámos — mondja. — A vevő szeretné meg venni az árut, de készpénzzel nem tud fizetni, a gazdának pedig éppen arra lenne szüksége. Akadnak azonban olyan cégek is, akik termeltetnek a szövetkezetekkel és a magánszemélyekkel is. Megéri az egyezség. Csontos Ferenc úgy véli: szükség van a falugazdászokra, de mert bizonytalan a helyzetük, gondolniuk kell a jövőre is. Legtöbbjük ezért vállakozóként is tevékenykedik. Beszélgetésünkkor még arról vitáztak az illetékesek, hogy ki kössön velük szerződést. Azóta országosan a hatszázból 482 falugazdász aláírta a fél évre szóló szerződést. Az előzetes tervek szerint júliustól az Agrárkamara fennhatósága alá kerül a hálózat, de előtte, áprilisban tájékoztatják őket arról, hogy mi lesz a sorsuk a második félévben. — A szerződés aláírásáig bért sem kaptunk — panaszolja. — Nekünk az lenne a jó, ha egy céghez tartoznánk. Arról is szó esett, hogy az önkormányzatok támogassák egy bizonyos mértékig a falugazdászok költségtérítését. Ez azt jelentené, hogy nekem nyolc gazdám lenne és mind a nyolcnak beleszólása volna a munkámba. Ennek nem igazán örülnék. Várnai Agnes nak, a több mint húszmilliós költségvetést a kötelező feladatok teljesítése ki is meríti. A község intézményeiben elbocsátásokra is szükség volt. Az eddig megbízás alapján ellátott feladatokat a kötelezők közé kellett besorolni. Az önkormányzat a falu szépítésére, a legszükségesebb munkákra is kénytelen új bevételek, plusz források után nézni. J. E. Iskolakomfort Szennában Előrelátlak voltak tavaly a szennai Általános Iskola vezetői, így nekik nem kell energiaszünet címén bezárni az intézményt. A szén, amit vásároltak kitart tavaszig: mintegy 6oo ezer forintot költenek évente a fűtésre. Az óvodában 44 kicsi tölti a napjait, az iskolában 167 nebulót fogad reggelente a 17 pedagógus. Öt községből — Kaposszer- dahelyről, Szilvásszentmárton- ból, Zselickisfaludról, Patcáról és Szennából — járnak ide a gyerekek, míg Zselickisfaludon 11 fős tagiskola is működik. Az iskola költségvetése tavaly 21 milliós volt, az idén kicsit többet szeretnének kapni a fenntartásra. Az év eleji áremelkedések itt is maguk után vonták a diákétkeztetés drágulását, most 100 forintért tudnak adni napi háromszori étkezést. A három- gyerekes családoknak csak a felét kell fizetniük, s ezenkívül még 25-en kapnak bizonyos mértékű támogatást. Az árak 25 százalékos emelkedésével csökkent a menzára járók száma, jelenleg 65-en veszik igénybe. Órák után az olvasni szerető diákokat 12 ezer kötetes könyvtár várja. A közepesnél jobban tanuló felsősök a számítástechnika rejtelmeivel is megismerkedhetnek, az intézmény ugyanis nyolc számítógéppel rendelkezik. Az idei tanévben egy alsós osztályban megkezdték a szorobán használatát, s a kezdeményezésnek jövőre követői lesznek. Régóta működik a hagyományőrző néptáncegyüttesük, ahol két csoportban ötvenöt gyerek tanulja eleik lépéseit. (Izményi) Tervek és remények Szerdahelyen