Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-06 / 5. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — VILÁGTÜKÖR 1995. január 6., péntek Orosz-USA külügyi csúcs Az orosz és az amerikai külügyminiszter január 17- 18-án kétnapos találkozót tart Genfben. A két külügymi­niszter áttekinti a kétoldalú kapcsolatokat, így többek kö­zött azt is, hogy mennyire si­került megvalósítani a tavaly szeptemberi washingtoni csúcstalálkozón született megállapodásokat. A két el­nök megállapodása alapján nagy figyelmet fordítanak az európai biztonsággal kapcso­latos álláspontok egybeveté­sére. Maradtak a katonák A boszniai kormányhadse­reg egységei tegnap délig sem hagyták el a Szarajevó környéki Igman-hegységben létrehozott demilitarizált öve­zet területét, s így a szaraje­vói kormány már több mint egy napot késett hétfőn vállalt kötelezettségének teljesíté­sével. A kivonulás már meg­kezdődött, s nem lehet tudni, hogy jelenleg még hány kor­mánykatona tartózkodik a térségben. A visszavonulás előtt mintegy 250 katona ál­lomásozott az 1993-ban de­militarizált övezetben. „Azt sem tudjuk, hogy a kivonulás befejezése technikai, vagy egyéb okok miatt késik-e". ✓ Evek kérdése az iráni atom Irán öt éven belül képes lesz atomfegyver előállítására magas rangú amerikai tiszt­ségviselők szerint. Az Egye­sült Államok eddig úgy vélte, Iránnak legalább tíz évre lenne szüksége az atomfegy­ver előállításához, most vi­szont úgy tűnik, hogy öt év is elegendő. Egy szintén név nélkül szereplő izraeli tiszt­ségviselő szerint Izrael a leg­komolyabb fenyegetésnek te­kinti az iráni atomfegyver­programot. Ha Teherán nem állítja le az előkészületeket, kénytelenek leszünk megfon­tolni, hogy bombatámadást indítsanak az iráni atomreak­torok ellen. Képviselőgyilkos miniszterelnök Fegyveres rendőrök szer­dán körülvették Kamuzu Banda, Malawi korábbi elnö­kének otthonát, és az idős po­litikust házi őrizetbe vették, fő­tanácsadóját pedig gyilkos­ság vádjával letartóztatták. Az intézkedésre azt követően ke­rült sor, hogy a kormány vizs­gálóbizottságot állított fel an­nak a jelentésnek a kivizsgá­lására, amely szerint 1983- ban rendőrök gyilkoltak meg három minisztert és egy par­lamenti képviselőt. John Tembo, az őrizetbe vett ta­nácsadó a gyilkosság idején államminiszteri posztot töltött be, de tulajdonképpen ő látta el a miniszterelnöki teendő­ket, s Banda mögött Tembót tekintették a hatalom tényle­ges birtokosának. Elmarad a látogatás Nem valószínű, hogy And­rej Kozirev külügyminiszter az eredeti terveknek megfele­lően még ebben a hónapban Japánba látogatna. A japán külügyminiszter a csecsen- földi konfliktust említette meg a látogatás tervek szerinti le­bonyolítását akadályozó prob­lémák közül. Japán és Oroszország tavaly állapodott meg Kozirev januári látogatá­sáról, de Moszkva azóta sem erősítette meg, hogy vajon sor kerül-e majd rá. Horvát-krajinai egyezség Megnyitnák az Adria távvezetéket Horvátország és a krajinai szerbek vezetői egyezségre jutottak a múlt hónapban megkötött gazdasági szerző­dés végrehajtásának részlete­iről. A nemzetközi Jugoszlá- via-konferencia társelnökeivel folytatott zágrábi tárgyaláso­kon megállapodtak abban, hogy január 6-től a nap 24 órá­ján keresztül nyitva tartják a Zágráb-Belgrád autópálya közelmúltban megnyitott sza­kaszát. A tárgyalófelek abban is megegyeztek, hogy Horvátor­szág január 9-én átadja a kra­jinai szerbeknek az obrovaci vizi erőmű generátorait, ame­lyeket a horvát katonák a szerb-horvát harcok idején szereltek le és szállítottak el. A knini és zágrábi illetékesek abban is megállapodtak, hogy megkezdik az Adria-kőolajve- zetéket működtető vegyes vál­lalat létrehozásának előkészí­tését. Ezer embert helyeznének el a bosnyák határ közelében A viharos tengeren hullámtörő gátnak ütközött a hajó Japán menekülttábor Horvátországban Kettős szerencsétlenség Constanta kikötőjében Japán az ENSZ menekül­tügyi főbiztosságával (Unhcr) együttműködve au­gusztusban menekülttábort létesít Horvátországban — jelentette a Jomiuri Simbun. A táborban olyan menekül­teket helyeznek el — etnikai hovatartozásuktól függetlenül —, akik a boszniai harcokban vesztették el otthonukat. A lé­tesítményben orvosi rendelők is lesznek, és pszichológiai kezelést is nyújtanak majd a menekülteknek — írta japán kormányforrásokra hivatkozva a lap. A hírek szerint Zágrábtól 50 kilométerre, a boszniai ha­tár közelében építendő tábor­ban ezer ember elhelyezésére alkalmas lakóépületeket épí­tenek föl. A japán kormány még ebben a hónapban ver­senytárgyalást ír ki a vállalko­zás megvalósítására, amelyet az Unhcr-nek juttatandó ado­mányokból fognak finanszí­rozni. Az építés a tavasszal kezdődik, és augusztusban fe­jeződik be. A tábort japán személyzet irányítja majd, részben olyan munkatársak­kal, akik már most is részt ve­sznek a térség menekültjeinek támogatásával foglalkozó kü­lönböző társadalmi szerveze­tek tevékenységében. Az Egyesült Államok után Japán az Unhcr legnagyobb pénzügyi támogatója, s a for­rások szerint a tábor felépí­tése is azt szolgálja, hogy az eddigieknél aktívabban ve­gyen részt a térségbeli mene­kültek megsegítésében. Constanta kikötőjénél dü­höngő viharban elsüllyedt két nagy tengerjáró hajó, a máltai zászló alatt hajózó Paris, és a hongkongi You Xiu. A Paris 25 ezer, a You Xiu 20 ezer bruttó regiszter tonnás teherszállító hajó volt. A tegnapi jelentések szerint nincsenek túlélők. Nem ismeretes, hányán tar­tózkodtak a két tengerjáró fe­délzetén, amikor bekövetke­zett a tragédia. A két hajó fi­gyelmen kívül hagyta a kikötői parancsnokság viharjelzését, és míg a térségben lévő többi hajó eltávolodott a kikötőtől biztonságos messzeségbe, a Paris és a You Xiu 10 méteres hullámok közepette veszélye­sen megközelítette a kikötő védőgátját, majd saját eszkö­zeikkel megpróbáltak eltávo­lodni tőle, végül pedig vontató segítségét kérték. A hely­színre vezényelt Viteazul mentőhajó azonban a 110 ki­lométeres sebességű szélben nem volt képes kötélre venni a sodródó hajókat, amelyek kö­zül előbb 19.20-kor a Paris, két perccel később a You Xiu nekiütközött a védőgátnak, majd rádión S.O.S. jelzést adott. A mentési kísérletek azonban mind a partról, mind a tengerről eredménytelenek maradtak. A Viteazul végig a térségben maradt, megvilá­gítva a helyszínt és próbál­kozva a legénység mentésé­vel. 20.30-kor a Paris, 21.15— kor a You Xiu elsüllyedt. Aligha van remény arra, hogy túlélőket találjanak, hiszen a vihar tegnap egész nap tartott. Kaposvár legszebb dísze című rajzpályázatunk megnyitására 1995. január 9-én 15 órakor a Megyei Könyvtárban minden érdeklődőt szeretettel várunk. Kaposvár Városszépítő Egyesület (x) Nagy áruforgalommal rendelkező, mezőgazdasági és erdőgazdasági termékek körére kiterjedő, belfödi, export­import, reexport nagykereskedelmet bonyolító cég keres KERESKEDELMI VEZETŐT kaposvári főirodájába, főállású munkakörbe Alkalmassági követelmények:- felsőfokú végzettség (szakjellegű, vagy kereskedelmi)- legalább hasonló munkakörben eltöltött 5 éves gyakorlat- megbízható, tárgyalási szinten angol nyelvismeret- német nyelvet is beszélők előnyt élveznek- 40 év alatti életkor, jólszituált megjelenés, tárgyalási készség. Fizetés megállapodás szerint, plusz jutalékos rendszer! Jelentkezni lehet írásban vagy személyessen: Takács Ernő ügyvezetőnél, egyezte« időpontban! Kaposvár, Szigetvári u. 67/a Tel.: 82/314-148, 317-250, 314-966 és 06-60-366-083, 06-60-368-288 Jelentkezési határidő: 1995. január 31. (67726) Chirac „balos” taktikája nem vált be Töretlen Balladur népszerűsége Edouard Balladur francia miniszterelnök a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint fölényesen legyőzné összes ellenfelét az idén tavaszi el­nökválasztáson. Balladur — aki valószínűleg január máso­dik felében jelenti majd be in­dulását — 64-36 arányú, megsemmisítő vereséget mérne nagy riválisára, Jac­ques Chirac párizsi polgár- mesterre a második forduló­ban, de a szocialista párt jelölt­jével szemben is 58 százalé­kos, biztos győzelmet aratna. A jelek szerint nem vált be Chirac azon taktikája, hogy a baloldal felé nyitva akart új szavazókat szerezni. A közvé­lemény-kutatást december végén készítették, azaz az eredményben nyilván szere­pet játszott az Air France-gép eltérítésének szerencsés le­zárulta, Balladur ebben ját­szott szerepe. Helyzetét to­vább erősíti, hogy Nicolas Sarkozy, a kormányszóvivői tisztséget ellátó költségvetési miniszter egyértelműen Balla­dur mellett tette le voksát, s egy rádióinterjújában ugyan­így cselekedett Alain Lamas- soure, a kormány európai ügyekkel foglalkozó minisz­tere. Ez utóbbi miatt az a fur­csa helyzet állt elő, hogy a francia külpolitika két irányí­tója, Juppé külügyminiszter, il­letve Lamassoure más-más politikus elnökjelöltségét tá­mogatja: Juppé ugyanis köz­tudottan Chirac egyik legfőbb híve. A francia szocialista párt eközben lázasan keresi saját államfőjelöltjét. Miután Jac­ques Delors, az EU brüsszeli bizottságának most leköszönő elnöke decemberben nemet mondott, s a párton belül je­lentős ellenzéke van egy má­sik, igen népszerű szocialista politikus, Jack Lang indulásá­nak is, szerda este Lionel Jospin, a párt volt főtitkára be­jelentette, hogy kész indulni a választáson. Jospint azonban a párt egyik szárnya sem tá­mogatja igazán, így egyelőre nem körvonalazódik a megol­dás. Kérdőjelek Bajnok Zsolt kommentárja Karcsúbb állam? A rövidke hírek mozaik-kockáiból ígéretes kép kerekedik ki. A Belügyminisztérium intézményeiben 271 státuszt szüntet­nek meg, az ipari tárca 176-tal csökkentette létszámát, a „zöld” tárca ezekben a napokban építi át, karcsúsítja szerve­zetét, a HM a parancsnoki kar berkeiben kezdi-folytatja az áramvonalasítást — s a leépítések, ésszerűsítések felsoro­lása korántsem teljes. Nagytakarítás kezdődött? Ma már a kormányzat legkemé­nyebb kritikusai sem igen érvelnek azzal, hogy az államigaz­gatás felső régióiban politikai töltetű vagy pláne retorzió-jel- legű tisztogatás zajlana. A tárcák már szeptember óta folya­matosan dolgoznak saját állományuk csökkentésén, az igaz­gatási költségek lefaragásán. Mi az olcsóbbítás ára? A létszámcsökkentés — rövid távon — általában nem hoz pénzt a konyhára. A végkielégítések, a korengedményes nyugdíjazások az adott évben több kiadást jelentenek, mint a bérmegtakarítások. Hosszabb távon vi­szont a szervezeti leépítések jó kamatot hoznak. Nemcsak anyagi szempontból, hanem úgy is, hogy kikényszerítik a bü­rokrácia csökkentését, a túlszabályozások fokozatos meg­szüntetését, a hivatal minden lében kanál-jellegének megvál­toztatását. Elég egyszer nekirugaszkodni ennek a feladatnak? ígére­tesek az olcsóbb állam, a bürokrácia-mentesebb közigazga­tás érdekében tett lépések — a babérokon azonban nem pi­henhet a kormányzat. Az apparátusi vízfejek időről időre újra­termelődnek és tovább nőnek. S a szervezeti egyszerűsítés azért sem lehet kampány-feladat, mert az ügyintézést, a ha­tósági munkát ma még közép- és alsószinteken is legalább annyi párhuzamosság, fölösleges üresjárat terheli, mint a mi­nisztériumokban. Persze állami, közigazgatási apparátusra szükség van. Ezen a téren is a karcsúbb a divat. PALESZTIN CSALÁD elhagyja lakóhelyét a Közép Ke- let-AI Khaderben. Az izraeliek a palesztinek településén 500 otthont akarnak építeni. FEB-Reuters LASSAN VISSZATÉR A NORMÁLIS ÉLET Szaraje­vóban. Már a gyerekek is előmerészkednek, természetesen az ENSZ által ellenőrzött pontokon FEB-Reuters FÁRADT CSECSEN HARCOSOK pillanatnyi pihenője az égő olajvezeték mellett FEB-Reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom