Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-04 / 3. szám
8 1995. január 4., szerda SOMOGY HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY, SZOCIÁLPOLTIKA Taranyból terebélyesedik a mozgalom Segítő családok Somogybán Életmentő ötlet - Országos érdeklődés a kezdeményezés iránt Kétszázhúszmillió forintos beruházással épül Új pavilonnal bővül a marcali kórház Tavasszal kezdik az építkezést — Esetenként hotelellátást is biztosítanak A tervezők már kijelölték a sarokpontokat, ahol megépül a marcali kórház új, 82 ágyas rehabilitációs és utókezelő osztálya. Augusztus végén ugyanis olyan feltételekkel vehette birtokba a székesfehérvári K & L Ingatlanbefektetési Kft a lengyeltóti műemlék jellegű kórházkastélyt, hogy ennek fejében a marcali kórház területén megépít az épületegyütteshez szervesen kapcsolódó pavilont. Egy hete — a szerződés megkötését követően — az országos Műemlékvédelmi Főfelügyelőség is kiadta az építési engedélyt. Sütő László marcali polgár- mester elmondta: a mintegy 1500 négyzetméternyi területen, 220 millió forintos beruházással megépülő korszerű épület lehetővé teszi, hogy a marcali kórházban egy helyen, minden igényt kielégítve kezeljék a betegeket. A két-három ágyas, fürdőszobás helyiségek mellett televízióval és egyéb, a szórakozást szolgáló eszközökkel fölszerelt társalgót is kialakítanak az épületben. Nem titok az sem, hogy esetenként külön pénzért hotel-ellátást nyújtanak; a befolyt összegből pedig a kórház gazdálkodhat. A marcali pavilont Jakab István vezető tervező elképzelései alapján a Helvécia Plan svájci-magyar épületkivitelező és tervező cég hozza tető alá. Az önkormányzat a műszaki és orvostechnológiai berendezést biztosítja. Az építést tavasszal kezdik, s a tervek szerint egy év alatt befejezik. A lengyeltóti kórház-kastély hasznosítására két elképzelés született: vagy nemzetközi oktatási és üdültetési központtá alakítják vagy nyugdíjasüdülővé. (Várnai) Szabáson nemrég egy ember fejszével levágta a kezét. Legalább harmincán voltak körülötte, mégis elvérzett, mire a mentő megérkezett. Ha valaki elsősegélyt tudott volna nyújtani neki, ez nem történik meg. Batka Gyula, az Országos Mentőszolgálat somogyi szervezetének atádi mentőtisztje szerint egyre több az ilyen, halállal végződő eset. Batka Gyula harminc éve dolgozik a szolgálatnál, és nemrég úgy döntött: megpróbál segíteni. Azért, hogy a kis somogyi településeken, ahol nincs orvos, ne haljanak meg emberek elsősegély híján. Úgy gondolta, hogy a segítségnyújtásra a család a legalkalmasabb: az a kis összetartó közösség, amely egymásért munkálkodik, s amely áthagyományozhatja utódainak is a tudást. Segítő családok névvel kezdeményezett mozgalma nemcsak az érintett családok, hanem a Vöröskereszt és az önkormányzatok támogatását is elnyerte. Pályázaton 200 ezer forintot sikerült összeszedni, a hiányzó pénzt az emberi lelkesedés pótolja. — Az oktatást önkéntes jelentkezés alapján, Somosi József polgármester támogatásával, Taranyban kezdtük — mondta Batka Gyula, akinek a fia is mentőápoló. — Rendkívül nagy volt az érdeklődés. Hat-hét család apraja-nagyja részt vett a művelődési házban tartott huszonnégy órás tanfolyamon. Hely hiányában öt családot el is kellett utasítanunk. A tanfolyam résztvevői megtanulták: hogyan lehet a közvetlen életveszélyt elhárítani. Sok esetben ugyanis a legegyszerűbb dolgok elmulasztása — nem fektetik stabilan oldalára a sérültet, nem tisztítják meg a légu- takat — okozza a gyors végkifejletet. — Munkánkat támogatja dr. Göndöcs Zsigmond, az életvédelmi osztály vezetője — mondta —, illetve mentőorvosok és háziorvosok. Legutóbb dr. Ranschburg Jenő pszichológus érdeklődött a kezdeményezés iránt. Batka Gyula mentőtiszt — aki jegyzetet is írt a tanfolyamhoz — azt vallja: kisgyermekkorban, lehetőleg már az óvodában el kell kezdeni a játékos elsősegélynyújtást, hogy készséggé váljék. A barcsi tévéstúdió készített is egy megható filmet arról, hogy a nagyatádi óvodások miként segítenek a bajba jutottakon. — Ezek a gyerekek megtanulják, hogy mi a vér, mi a halál és nem félnek tőle — magyarázta a mentőtiszt. — Életük természetes részévé válik a segítségnyújtás. Tervezzük, hogy azokban a falvakban, ahol nincs orvos, minden utcában kiképezünk egy családot, és fölszereljük őket mentőládával, vérnyomásmérővel. A házukon pedig tábla hirdeti majd: elsősegélynyújtó családok. A somogyi, országosan is egyedülálló kezdeményezés e hónapban Nagykorpádon, Szabáson és Kisbajomban rendez tanfolyamot a segíteni kívánó családoknak. Várnai Ágnes Egymillió ember szenved a • a'W i * i i / tőle országszerte CSOIltntKlllSS^ KCZClCS Egy életen át károsít a hepatitisz B Szűrőprogram indult a megye területén Somogybán is beindult a hepatitisz B ellenanyagszűrés. Ezt az Egészségügyi Világszervezet támogatásával az Országos Közegészség- ügyi Intézet szervezi, korszerű laboratóriumi vizsgálati módszerrel. Tavaly próbaképpen három megyében — három hónapig — már végeztek ilyen vizsgálatokat. Dr. Baron Ferenctől, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Somogy Megyei Intézetének helyettes tisztifőorvosától megtudtuk: a hepatitisz B szűrőprogram mintegy 5-6 ezer somogyi nőre terjed ki, s a munkát a területi védőnők segítik. Férfiaknál, illetve a családtagoknál csak akkor van szükség vizsgálatra, ha a velük egy háztartásban élő nő esetében a laboratóriumi vizsgálat pozitív. Az említett vírus főként szexuális úton és vérrel terjed, s leginkább az egészségügyi dolgozókat veszélyezteti. Ezért közülük mindenkit, aki vérrel foglalkozik, szűrnek a szakemberek. A betegség különböző elváltozásokat okoz; s elsősorban a máj károsodik. A hepatitisz B vírussal fertőzöttek ezért nem adhatnak vért, szerveiket sem ültethetik át. A szakemberek arra törekszenek, hogy minden terhes nőt bevonjanak a szűrésbe. Ha ez valamilyen oknál fogva elmarad, akkor az újszülött kap védőoltást. A vizsgálatot vérmintákból végzik; a diagnosztikus anyagot az Országos Közegészségügyi és Járványügyi Intézet adja. Az ANTSZ Somogy Megyei Intézetében diagnosztikus céllal már eddig is végeztek vizsgálatokat a hepatitisz A, B, C vírusok felderítésére. Foglalkoznak a vérbaj és az úgynevezett toxoplazmózis földerítésével is. Ez utóbbi betegség kórokozója a lakosságnak mintegy a 45 százalékát fertőzte meg; ritkán észlelik tüneteit, noha nagyon veszélyes a születendő magzatra: súlyos fejlődési rendellenességet okozhat. A diagnosztikus vizsgálatokhoz mintegy 500 ezer forintot nyert pályázaton az intézet. (Várnai) A csigolyák összeroppanása is utalhat a betegségre Fotó: Lang Róbert Csaknem egymillióra becsülik hazánkban a csontritkulásban szenvedők számát a szakemberek. A népbetegségnek számító oszteoporo- zis nem újkeletű, inkább a korai felfedezését segítő technika az. Somogybán mintegy 25 ezer 40-50 éves nő él, s 25 százalékuknál lehet számítani gyors csontvesztésre. Dr. Kudlák Katalin reumato- lógus szakorvos tagja annak a munkacsoportnak, mely a Kaposi Mór Megyei Kórházban alakult e betegség kezelésére. A teamben együtt dolgoznak nőgyógyászok, ortopéd szakorvos és endokrinológus. — Mit kell tudni erről a betegségről? — A felnőtt korra kialakult csonttömegünk a 40. életév után gyengül. A nőknél a változó korban, a női nemi hormon csökkenésével felgyorsul ez a folyamat, ezért a nők veszélyeztetettebbek, mint a férfiak. Az időskori, 65 év feletti csont- ritkulás már egyformán érinti mindkét nemet. — Melyek a betegség tünetei? — A gyakori gerinc-, csigolya- és csuklótörések csak a késői fölismerést teszik lehetővé. Pedig ezt a betegséget csak megelőzni lehet, gyógyítani nem. Ezért elsősorban gyermekeinkért vagyunk felelősek. A kálciumgazdag táplálkozás, a sport, az egészséges életmód segíthet a megfelelő csontozat kialakulásában. A felnőtteknél szintén a táplálkozási szokások megváltoztatása, a dohányzás, az alkohol mellőzése és a rendszeres mozgás jelenti a megelőzést. Nincs ugyanis olyan gyógyszer, amely az eredeti csontszerkezetet visszaállítja, de a folyamatot fékezni lehet. A csont megvastagodik, ám az elveszett szövetek nem épülnek újra. — Mikor forduljunk orvoshoz a megelőzés érdekében? — A kórházban működik klimaxambulancia, amelyet fel lehet keresni beutalóval az első hőhullámos panaszok idején, a menopausa korába lépve. Az ott dolgozó nőgyógyászok és az endokrinológus szükség esetén nőgyógyászati hormonpótló kezelést ír elő. Akinek mozgásszervi panasza van, az a rendelőintézet reumatológiájára jön. A korai felismeréshez a pécsi diagnosztikai központ nyújt segítséget a denzitométe- res vizsgálattal, amelyet pár hónap óta vehetünk igénybe. Nemcsak az egyénnek, a társadalomnak is fontos volna az általános szűrés, hiszen a munkaképes korban levő nők heteket töltenek táppénzen törött csuklójukkal, gerincükkel. Az időskori csontritkulás a veseműködés gyengülésével függ össze. A 70 év fölöttieket fenyegeti a legsúlyosabb szövődmény, a combnyaktörés. Ezeknek a betegeknek csaknem húsz százaléka fél éven belül meghal, s a többiek közül is sokan szorulnak ápolásra életük hátralevő részében. Izményi Éva Országos szövetség - somogyi példára Szervezetet alkotnak az asztmások Szervezetet alakítanak a Somogybán élő asztmás betegek — erről nemrég döntöttek az asztmások fórumán. Megalakult az öttagú intézőbizottság is, amely előkészítette a megyei szervezet létesítését és megfogalmazták az alapszabály tervezetét. Fölvették a kapcsolatot egyéb betegszervezetekkel, majd megteremtették az egyesület be- jegyzésésnek feltételeit. Az alakuló közgyűlést január 7-én, szombaton délután 2 órakor tartják a megyeházán, dr. Berta Gyula tüdőgyógyász főorvos vezetésével. Ott választják meg a tisztség- viselőket és elkészítik a szervezet programját. Terveik között szerepel a rendszeres betegoktatás, a gyógytorna és a légzőtorna megszervezése, illetve társasági összejövetelek, kirándulások szervezése. Ezen túl a somogyi asztmások betegszervezete érdekvédelmi tevékenységet is vállal. A szerveződés sikernek könyvelheti el, hogy jórészt a somogyi egyesület ösztönzésére december közepén megalakult az asztmás betegek országos szövetsége is. V. Á. Étkezésről a gyermek... A legjobb módszernek az tűnik, ha a szülő hagyja, hogy a gyermek annyit egyen amennyit akar és nem kényszerít rá szigorú szabályokat az étkezési időkkel kapcsolatban sem. A szülői étkezés-szabályozás ugyanis ahhoz vezethet, hogy a gyerek később nem tudja ésszerűen szabályozni táplálkozását. A gyermekek döntő többsége tudja, hogy mikor és mennyit kell ennie, hogy éhes-e vagy sem. A szülői „nyomás” azonban elfojtja a természetes ösztönöket és lehetetlenné teszi az önálló szabályozást. A legjobb tehát egészséges ételekből választékot kínálni a gyereknek, aki maga dönti el, hogy ezekből mit és mikor eszik. Drágább gyógyszer márciustól Most még nem kell többet fizetni a gyógyszerekért a patikákban, de az új finanszírozási rendszer bevezetésével — még az első negyedévben — az áremelés hatása megjelenik a térítési díjakban is. A tb-alapok gazdálkodásáról szóló törvény lehetővé teszi, hogy a biztosító havonta egymilliárd forintot fordítson a gyógyszergyártók és -nagy- kereskedők támogatására, erre azonban a jogszabály csak március 15-ig ad lehetőséget. Tehát legkésőbb eddig hatályba kell lépnie az új gyógyszerfinanszírozási rendszernek. Hasznos könyvek Új köteteket jelentetett meg a Holistic kiadó. A csontritkulás természetes gyógyítása című könyv Ursula Jacob művének magyar nyelvű változata, „A gyermekkori asztma és pszeudokrupp természetes gyógyítása” dr. Harold Markus munkája. E két kötet mellett napvilágot látott a „Baba-mama torna” is. A Nyugdmeg rendszer A Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság december eleje óta Nyugdmeg elnevezésű egységes számítógépes rendszerrel állapítja meg a nyugdíjakat. Az egységes ügyviteli rendszer teljes informatikai támogatást ad a nyugdíj-megállapítást végzőknek. Ezután nem fordulhat elő, hogy a nyugdíjmegállapítás szempontjából azonos adatokkal rendelkező állampolgároknak más-más nyugdíjat határoznak meg. A szükséges adatok beszerzése után a nyugdíj megállapítása csak néhány percet vesz igénybe, így az ügyintézés ideje körülbelül 20 nap lesz. A nyugdíj megállapítása és első folyósítása között pedig egy hét sem telik el. Újjászülető honvédkórház Két konzorciummal kezd tárgyalásokat a HM a Központi Honvédkórház rekonstrukciójával kapcsolatos tanulmány és üzleti terv elkészítéséről. Öt pályázat érkezett be, s az angol Health Care Management International és az osztrák Vamed/Sadilek konzorcium ajánlatát találták a legjobbnak. A kórház rekonstrukciója már évek óta tart, s eddig több mint 10 milliárd forintot költöttek rá, de további 25 milliárd forint értékű munkát kell elvégezni.