Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-21 / 18. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 1995. január 21., szombat A tavaszról és fejlesztésről álmodnak a ráksi gazdaságban Hitel nélkül is talpon Szivarborító dohány Atádról A Dohányfermentáló Rt nagyatádi beváltó üzemében természetes és mesterséges szárítású dohányok termeltetésével foglalkoznak. Az idei év újdonsága, hogy közel hatvan éves szünet után visszatérnek a Havana szivarborító dohány termesztésére. A klimatikus viszonyokat figyelembe véve erre legalkalmasabbnak Szülök térségét tartják a szakemberek. Márciusban indul a palántanevelés, és a természetes úton fermentált dohányt Debrecenbe szállítják majd a megrendelőnek, amely egyelőre húsz tonnára jelentette be igényét. Az új tevékenység beindulásához a tervek szerint nyolc-tíz új dolgozót alkalmaznak majd. Noszlopysok sikere A Lyukas óra „Akarsz-e játszani” vers-versengés területi döntőjén remekeltek a kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola diákjai. A küzdelemben megyénk valamennyi középfokú oktatási intézménye képviseltette magát, a három tagú csapatok legjobbjai a noszlopysok lettek. Freisz- berger Zsuzsanna, Nagy Veronika és Parragi Zsuzsanna — Bertók István felkészítő tanáruk jóvoltából — továbbjutottak az országos döntőbe, ahol egy szolnoki és egy budapesti középiskolai csapattal mérkőznek majd meg. Hétfőn nem lesz panasznap Nem lesz panasznap hétfőn a somogyi bíróságokon. Ezen a napon azért nem lehet ezekben az intézményekben panaszt tenni, mert a bírák Kaposváron vesznek részt összbírói értekezleten. Táncoktatás végzősöknek Fennálása óta minden évben indít a végzős hallgatóknak tánctanfolyamot Nagyatádon a Bárdos Lajos általános iskola. A ma induló tánciskolába harmincnyolc diák jelentkezett. A március végéig tartó tanfolyamot Kosa István vezeti, aki a művelődési ház társastánc klubjának munkáját is irányítja. Az iskola befejezésekor koszorúcskát tartanak. Iskolát működtetnek Szentbalázson idén az egyik legfontosabb feladat az intézmények működtetése, mely a közüzemi díjak emelkedésével egyre nagyobb te- heket ró az önkormányzatra. Az általános iskola és az óvoda fenntartására csaknem tizenkilenc millió forintot fordítanak. Ezt azonban több településsel közösen megosztva vállalják. A településen még jelentős összeget költenek az egészségügyi feladatok ellátására is. Somodori támogatások Somodorban jelenleg 29 személy részesül jövedelem pótló támogatásban. A faluban 32 munkanélkülit tartanak számon. Heten kapnak rendszeres nevelési segélyt, ketten gyermeknevelési támogatást. Hetven helyett ötven Egyeztető megbeszélésekre hívta a fenntartása alá tartozó intézményeket Mesz- tegnyő község önkormányzata. A január huszonhatodikára kitűzött testületi ülés előtt az önálló, valamint a környező településekkel közösen finanszírozott intézmények költségvetéséről ejtettek szót a megjelentek. Az állami támogatásokkal együtt is mindössze ötvenmillióra taksálható bevétellel szemben hetven milliót mutat a kiadási oldal Mesztegnyőn. Hogy elkerüljék a létszámleépítéseket a község intézményeiben, többletfeladatok vállalásával szándékozik pluszbevételekre szert tenni a helyi önkormányzat. Speciális szakiskola A somogyvári általános iskola és diákotthon a nyolcadikból kimaradt értelmi fogyatékos gyerekek részére speciális szakiskolai képzést biztosít. A gyerekek az asztalos, lakatos, villanyszerelő, kertész és állattenyésztő szakmákból kapnak képesítést. A régi faluszövetkezetből alakult a ráksi Agro Bt. A harminöt dolgozót foglalkoztató társaság növénytermesztéssel és állattenyésztéssel egyaránt foglalkozik. A fizikai munkát végző alkalmazottak mellet tíz helybéli vállalkozó szolgáltatásaival vesz részt a termelésben. A hétszáz hektáros szántóföldön ipari növényeket, gabonát és takarmánynövényt termesztenek. Ősszel 120 hektáron vetettek őszi búzát, 30 hektáron őszi árpát és 45 hektáron tritikálét. Az ezévi tervek alapján napraforgó, siló-és árukukorica, valamint cukorrépa kerül majd tavasz- szal a magágyakba. Sebők József, az Agro Bt Alapítványt hozott létre az amerikai többségi tulajdonú nagybajomi JT Ruhaipari Kft a település határában levő zsidó temető megmentésére. A második világháború alatt elhunyt és hajdan a faluban élt zsidóság temetkezési helyét ugyanis földúlták, a sírok nagy részét lerombolták és kifosztották. A temetőt körülvevő kőkerítést is tönkretették a vandálok; derékig érő gaz takarja a még épen maradt sírokat is. Ma már egy zsidó család sem él Nagybajomban, az önkormányzatnak pedig nincs pénze a temető rendbetételére. Másfél éve közhasznú munkásokkal, s a helyi Gamesz bevonásával kiirtották ugyan a gazt, kipucolták a temetőt, de a leomló téglakerítést és a romos sírokat nem tudták rendbe- tenni. Ács Attila, a település polgármestere több alkalommal tárgyalt a Magyar Zsidók Hitszövetségének budapesti és megyei képviselőivel. Javasolta: számolják föl a sírok egy részét és alakítsanak ki az épen maradottakból egy helyi képviselője elmondta, hogy eddig még nem vettek fel hitelt a működéshez. A cég saját tulajdonában két kombájn és a cukorrépa-gépsor van, de a beruházási tervekben szerepel egy harmadik kombájn megvétele is. Bár a komplex műtrágya nagy részét már kiszórták az őszi gabona alá, a tavaszi vetésűek tápanyagait — a nitrogént, valamint foszfor- és káli műtrágyát — ezután fogják majd megvenni. 1992-ben még 60 tehénből és annak szaporulatából állt a szarvasmarhaállománya a gazdaságnak. Abban az időszakban, amikor sokan levágatták a tenyészállataikat, mert ezt dotálta az állam, ők úgy döntöttek, hogy inkább megpróbálják más módon átjelképes kegyhelyet. A zsidó vallás azonban tiltja a halottak emlékhelyének eltüntetését. Ezért is született meg az értékeket mentő alapítvány, vészelni a kritikus helyzetet. Ennek a kitartásnak köszönhető, hogy mára 150-re emelkedett a tehénlétszám. A hols- tein-fríz fajtájú állomány extra és első osztályú tejet termel, napi 15 literes istállóátlaggal. Az állatok kötött tartása jelentősen megnöveli a költségeket, ezért a beruházási tervek között szerepel a tehenészet fejlesztése is. A kötetlen tartásra való áttérés gazdaságosabbá tenné az ágazatot. Az állatok téli takarmányozásának alapja a szilázson kívül a saját termesztésből származó gazdasági abrakkeverék. A csikókkal együtt 30 kisbéri félvér lova is van a gazdaságnak, melyeket kocsizás és lovaglás céljából tartanak. Boldizsár Beáta amelynek fővédnöke Justus Jakab, a JT Ruhaipari Kft ügyvezető igazgatója. A cég amerikai zsidóknak gyárt ortodox ruhákat s kapcsolataik Átalányadózás új lehetőségei Jónéhány évvel ezelőtt a vállalkozók szabadon dönthet- ték el, hogy az átalányadózás szabályai szerint kívánják-e befizetni az állam járandóságát. 1988-tól azonban megvál- toztott a jogszabály; eltörölték az átalányadót. A Kisosz tagjai érdekében mindig az átalányadózás mellett tört lándzsát. Ma már a jogszabályok változása folytán újból lehetőség nyílik ennek az adónemnek a választására. Kertész Rezső, a Kisosz titkára azt mondta: az átalányadózás számos új lehetőséget biztosít a vállalkozók számára. Egyik előnye, hogy csak azok adózhatnak eszerint, akiknek a tavalyi nettó árbevétele nem haladta meg a 3 millió forintot. Ezt a szándékot a február közepéig benyújtandó adóbevallásban kell jelezni. révén úgy tűnik rövidesen megkapják azt a támogatást, amely a nagybajomi zsidó temető rendbetételét fedezi. (Várnai) Amerikai segítséget vár az alapítvány, hogy méltó körülményeket biztosíthasson Megmentik a bajomi zsidó temetőt Lerombolták és kirabolták a temetőt Fotó: Kovács Tiboi Három év után horogra akadt Tián Pál Fogyasztóvédelmi törvényre várnak a siófokiak is A nyári szezonális árak konzerválódtak Itthon négyszázmillió forintot keresnek rajta — Németországban most ítélték el pénzhamisításért a volt taszári katonatisztet Tián Pál, az egykori taszári katonatiszt még 1989-ben alapította első vállalkozását Kaposváron, Business Club kft néven. Hamar rájött azonban, hogy az alaptevékenység nem hoz annyi nyereséget, amennyiből mindig a legújabb autókra futná és egyéb luxusigényeket is kielégítene. Ezért egyszerűbb és sokkal jobban jövedelmező „vállalkozásokba” kezdett. Elsőként a kaposvári OTP fiókból vett fel 50 millió forint hitelt, mégpedig a Konzumbank kezességvállalásával. Hogy simán menjen az ügy, jelzáloggal terheltetett meg egy nagyértékű ingatlant. Csupán annyit „módosított”, hogy a tulajdoni lapon a,fénymásoláskor kitakarta azt a bejegyzést, miszerint már egy 30 milli forintos jelzálogot bejegyzett a házra a székesfehérvári hitelbank. A következő nagyobb dobását már a Brain befektetési tanácsadó kft ügyvezetőjeként követte el. Ekkor a Compaq Kft-től vett fel 30 millió forintot. Később a Kohászati Alapanyagelőkészítő Vállalat 60 millió forint értékű váltóit számítoltatta le különböző bankoknál. Ezekkel, és a kisebb üzleteivel összesen 400 millió forint tartozást halmozott fel. Az összeg nagy részét saját céljaira használta fel. Ekkor már égett a lába alatt a talaj, hiszen a turpisságokra fény derült, ezért angolosan távozott Magyarországról. Angolosan, mert az első hírek szerint Angliába ment, sőt, akkor még onnan nyilatkozott is a Somogyi Hírlapnak, állítva, hogy nem tett semmi törvénybe ütközőt és hamarosan hazajön, hogy tisztázza magát. Ennek lassan három éve, hiszen az elfogatóparancsot 1992 márciusában adta ki a rendőrség. Ezután már csak a hírek jöttek róla, igaz elég gyakran. Egyesek szerint Izraelben élt — onnan ugyanis nem adják ki —, mások szerint Amerikában telepedett le, de volt olyan hír is, miszerint itt lakott Ausztriában a határ mellett és rendszeresen hazajárt. Az valószínű, hogy az ügyvédeivel tartotta a kapcsolatot, bár egyiküket időközben letartóztatták és most is eljárás folyik ellene. A legutóbbi hír azonban már hivatalos: 1994 decemberében letartóztatták a németországi Tübingenben, pénzhamisításért, és első fokon már el is ítélték: 2 év 3 hónap börtönbüntetésre. A Somogyi Hírlap kérdésére válaszolva dr. Sőregi Zoltán elmondta: folynak a tárgyalások a német hatóságokkal. Kétféle döntés születhet: Tián letölti Németországban a szabadságvesztés büntetést ha az jogerőre emelkedik, és utána kiadják Magyarországnak, vagy felajánlják, hogy az ott büntetést is itt hajtsák végre. Akárhogy is lesz, most megtört a „nagyívű vállalkozói pálya”, hiszen a sikkasztásért és csalásért kiszabható büntetés — a magyar büntetőjog szerint — 2-8 évig terjedő szabadságvesztés. Tián ellen azonban más feljelentések is vannak. A magyar hatóságok valószínű jobban örülnének a gyors kiadatásnak, mert akkor gyorsabban felgöngyölíthető lenne az egész „Tián-biroda- lom”, amelynek néhány tagja most is előzetes letartóztatásban várja a nyomozás végét vagy már elsőfokú ítélettel el is marasztalták. Varga Ottó Az Országos Fogyasztó- védelmi Egyesület titkára, Garai István tartott tájékoztatót a fogyasztók jogairól és érdekvédelméről Siófokon. Elmondta, hogy a megváltozott társadalmi körülmények között elszabadultak az árak és a szolgáltatások magánkézbe kerülésével egyre gyakoribb a visz- szaélés. A kialakult ellentmondás abból ered, hogy fokozottabb mértékben kellene ellenőrizni, ugyanakkor megszűnt a társadalmi kontroll és számos jogszabály is hatályát vesztette. Szükség van a társadalmi összefogásra, a szabadárakkal működő kereskedelem felügyelete, a vásárlók érdekeinek érvényesítése érdekében. Egy-egy ilyen fórum inkább rendkívüli panasznaphoz hasonlít, mint sem érdemi kérdések megtárgyalásához. Érthető az indulat, hiszen magasabb árak mellett az elszenvedett sérelem is sokkal mélyebb sebet ejt. Az a tervük, hogy Siófokon fogyasztó- védelmi irodát létesítenek. Ezzel lehetővé válna a polgárok panaszainak helyben történő orvoslása is. A fórumon többen sérelmezték, hogy az elmúlt években felvetett gondjaikra, a magas vízdíj csökkentésére és az itt élők parkolási nehézségeinek megoldására nem került sor. Hátrányosan érinti a város lakóit, hogy minden áru, legyen az élelmiszer, vagy tartós fogyasztási cikk, jelentősen drágább, mint az országban bárhol. A nyári szezonális árak egész évben konzerválódnak. Garai István befejezésül azt mondta, hogy várható a fogyasztóvédelmi törvény megszületése, amely hatékonyan segítené az egyesület munkáját, és abban megfogalmazzák a kormányzati szervek és a különböző hivatalok jogkörét. (Ondrejovics)